Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-14 / 2. szám

Egy irodalmi ÁPRILY LAJOS TÍZ LEVELE TOMPA LÁSZLÓHOZ Másfél évvel ezelőtt Tompa Sándor, Tompa László Székely­udvarhelyen élő fia értékes irodalomtörténeti dokumentu­mokat bocsátott rendelkezé­semre: Áprily Lajosnak közel félszáz levelét. Ebből az anyagból azonban a helyszű­ke miatt most csupán azokat a leveleket teszem közzé, ame­lyek a két költő megismerke­déséről és baráti kapcsolatai­nak kezdeteiről tájékoztatnak, a többit más alkalommal köz­löm. Áprily (Jékely) L­ajos ezeket a leveleket 1923—25-ben írta Tompa Lászlónak, abban az időben, amikor (1909 óta) még Nagyenyeden tanárkodott, de vidéki elszigeteltségében is már állandó és rendszeres kül­ső munkatársa volt a megin­dult irodalmi lapoknak és fo­lyóiratoknak (Zord Idő, Nap­kelet, Keleti Újság, Pásztortűz, Ellenzék, Vasárnapi Újság stb.) Korábbi, rejtélyes meg­szólalása után (mint ismeretes, 1918-ban mutatkozott be elő­ször Áprily néven a nyilvános­ságnak Szentimrei Jenő Új Er­dély című lapjában), a húszas évek elején megjelenik első két verskötete, a Falusi elégia (1921) és az Esti párbeszéd (1923), amelyekkel az első vi­lágháború után kibontakozó romániai magyar irodalom él­vonalába kerül. A kortárs kri­tika és olvasóközönség általá­nos elismeréssel fogadja. Mél­­tatói sorában — Szentimrei, Molter, Kuncz, Reményik stb. mellett — ott találjuk Tompa Lászlót is, aki ebben az idő­ben levéltáros Székelyudvar­helyen, s a Székely Közélet cí­mű napilapot szerkeszti. Áp­­rilyval egyidejűleg adja ki el­ső két verskötetét (Erdély he­gyei közt, 1921; Éjszaki szél, 1923), amelyeket a kritika u­­gyancsak elismeréssel fogad. Tompa először 1921-ben ír Áp­­rily költészetéről a Székely Közélet­ben, majd pedig 1923- ban, a Pásztortűz-ben közli részletesebb, mindmáig érvé­nyes megállapításokat tartal­mazó méltatását az Esti ár­beszéd megjelenése alkalmá­ból. Ebben az évben indul meg a levelezés közöttük, amely az­tán 1929-ig — Áprily Magyar­­országra költözéséig — tart. Későbbi levelezésükről eleddig nincs tudomásunk (Tompa Ap­­rilyhoz írt levelei sem kerül­tek­­még a nyilvánosság elé), de feltételezhető, hogy szemé­lyi kapcsolataik a továbbiak­ban sem szűntek meg telje­sen, hisz Áprily később is többször ellátogatott Erdélybe (főleg Parajdra), és minden bizonnyal Tompát is felkeres­te Székelyudvarhelyen. Az itt közölt levelek minde­nekelőtt Áprily pályafutása szempontjából figyelemre mél­tóak: több évtized távolából mintegy emberközelségbe hoz­zák magát a költőt, tájékoz­tatnak életének néhány ese­ményéről, azokról a „brutális anyagi gondok“-ról, amelyek abban az időben egyébként nemcsak neki, hanem nagyon sok hozzá hasonló költőnek és írónak — közöttük Tompának is — jellemző sorsproblémái voltak. Helyzetükre vonatko­zóan igen beszédes az a tény, hogy — miként ezekből a le­velekből is kiderül — első kö­teteiket a saját költségükön kénytelenek megjelentetni, sőt, kiadói támogatás hiányában, még a könyvterjesztés-elárusí­­tás teendőit is nekik szemé­lyesen kell intézniük. Persze, nemcsak ezek a közös gondok fűzik Áprilyt és Tompát egy­máshoz. Barátságuk elvi alap­ja világnézeti és esztétikai esz­ményeik hasonlóságában kere­sendő. Tudvalévően mindket­ten az első világháború meg­döbbentő eseményei és az utá­nuk bekövetkezett történelmi sorsfordulat hatására szólalnak meg, hasonló élmény- és ízlés­világ, ember- és társadalom­­szemlélet jellemzi költészetü­ket; az ifjúkori sikertelen pró­bálkozások után mindketten valójában Ady és a többi nyu­­gatos költő — tehát a század eleji modern magyar líra __ ösztönző példái nyomán érle­lődnek igazi költőkké, és talál­nak eredeti, egyéni hangjukra Alkatbeli hasonlóság közöttük — ahogy Áprily megállapítja — „a melankólia és muzikali­tás“, amely életszemléletükben és emberi-művészi magatartá­sukban egyaránt kifejezésre jut, művészetük menekülő jel­lege, magányosságuk azonban amelyekről mostanság olyan gyakran szó esik, korántsem általában az egyéni és társa­dalmi felelősségtől való meg­­futamodást, hanem a polgári humanista művész válságérze­tét s végső soron a korviszo­nyok elleni tiltakozását, em­ber- és műveltségféltő aggo­dalmait példázzák. Ezt külön­ben Áprilynak és Tompának a húszas évek romániai magyar irodalmi életében betöltött to­vábbi szerepe is meggyőzően igazolja. Íme, a levelek a­dásakor kissé pessimistán kalkuláltam, (600) sikerült elhelyeznem valamennyit. Második ki­adásra egyelőre nem gondolok. Boldog karácsonyt és termékeny új esztendőt kívánok. Szívélyes üdvözlettel Jékely Lajos 2 1. (Kézírással) Kedves jó Tompa László! Haáz Rudit kérdezte tőlem egyszer: isme­red-e Tompa Lászlót? „Sohasem találkoztam, nem is leveleztem vele, de mindig éreztem, hogy van közöttünk valami telepathikus össze­köttetés.“ Köszönöm, hogy a levele most igazolja az én sokszor szinte babonás erejű érzésemet. Melancholia és muzikalitás: így határoztam meg valamikor a magam számára a rokonsá­gunk legerősebb vonásait (a megállapítás ön­kritikas részét kérem, ne vegye szerénytelen­ségnek); ma már nem férne el egy levélben, ha felsorakoztatnám mindazokat a pontokat, amelyeken én­­ a lelki berendezettségünk s a sorsunk hasonlóságát érzem. „Elkésett lovas“ módjára történt elindulásunk, idegenkedésünk a spontán megnyilatkozásoktól és harckeverés­­től, Székelyföldön töltött gyermekkorom sok hangulatos emléke (valamikor az udvarhelyi reálba is jártam), minden értesülés, amit visz­­szavonult lelkéről szerezhettem s végül köte­tet, amelyet még „felfedezői“ sem értékeltek méltóképpen — engedje meg, hogy személyes találkozásunk alkalmára is hagyjak valamit ezekből a mondanivalókból. Én sem írtam; olykor szinte dacosan jólesett a tudat, hogy a „sziklavárak“ módjára barát­ságos farkasszemet nézünk egymással, s mind a ketten sejtjük talán, hogy egyszer magától megérik a helyzet a megismerkedésre. A kritikája­4 után sem írtam, visszafojtottam a köszönetemet, mert szemérmi kérdést csinál­tam akkoriban az ilyen természetű megnyilat­kozásból. S hogy végül a levelem tulajdonképpeni cél­jára térjek: végtelenül jólesik az a gondolata, hogy az EITE május 27-iki ülésén együtt tart­sunk székfoglalót. Reám nézve szinte szimbo­likus jelentőségű volna ez az együttes sze­replés, melyet régóta várok. Mégis, az elképzelt formában aligha fog meg­történni találkozásunk. Borbély titkárral a múltkoriban beszéltem az én székfoglalómról, s arra kértem, hogy csak a szeptemberi ülésre tűzze ki. Nagyon kicsinyhitű vagyok a tavaszi termésemet illetőleg s meg nem jelent ver­sekkel nem rendelkezem. A nyártól mindig várok valamit s elsősorban egy kis energia­fölösleget. Mostanában, mióta franciát is kell tanítanom, az iskolai munka minden erőmet igénybe veszi. De egyre nagyon kérem: szálljon ki nálunk átutazóban — bizonyosan sohasem járt Enye­­den — s szerezze meg nekem ilyen módon a rég várt találkozás alkalmát. Én az elmúlt nyarat családommal Udvarhely megyében, Erdőfülön töltöttem. Ha ki nem küldenek francia tanfo­lyamra, meglehet a következő nyarat is ott fogjuk tölteni. Onnan majd visszaadnám ked­ves látogatását. Szeretettel köszönti: Jékely Lajos (Keltezés a postabélyegzőn, 1923. ápr. 28.) kedvvel vállalt, komoly munkára megyek ki, sokkal több emberismerettel, egészen átala­­­kulva. Kedves könyvének­ enyedi terjesztését na­gyon szívesen vállalom. A propaganda körül­ményei, sajnos, most nem valami biztatóak: he­lyi gyűjtőink mostanában — szinte túlságos iro­dalmi buzgósággal — nagyon igénybe vették a közönség áldozó-hajlandóságát a Fiatalok Anthológiájának­, a Szabó Jenő köteteinek, s végül a magam könyvének terjesztésével. Na­gyon szeretném, ha az actio teljes sikerre ve­zetne s éppen ezért, ha — esetleges anyagi kö­telezettség sürgetése miatt — halaszthatatlan­nak nem tartja kedves Poéta-társam, javas­lom, hagyjuk el szeptemberig, amikor a leta­rolt előfizetési kedv nagyobb lesz az enyedi közönségben. Reményiknek annak idején kb. 40 előfizetőt szereztem 10 *, ekkora eredményt a megfelelő időpont kiválasztásával most is (he­lyesebben a Tompa-kötet esetében is) el lehet­ne érni. Most 11 15—20-nál aligha akadna több. Molter Károly a vásárhelyi Tükörben nyílt levéllel tünteti ki az én franciaországi kirándu­lásomat12. A levél második felében felépített kö­vetkeztetés vagy csak dialektikai eszköz nála, vagy egészen téves alapú, nem is olvastam azt a cikket, amelyre hivatkozik. Kellemes, pihentető és termékeny nyarat kí­vánok s Felesége önagyságának ismeretlenül is kézcsókomat küldöm. Szeretettel köszönti Jékely Lajos (Keltezés a postabélyegzőn, 1923. jún. 18.) 3. Dijonból küldött képeslap, kézírással (Látkép: Díjon — Place de la République). Díjon, 1923. VIII. 2. Kolozsvárt, — átutazóban — kéziratban elol­vastam, amit rólam írt 13. 2000 km-es távolság­ból köszönöm önnek. — A nyári szemesz­ter névsorában egyetlen magyart találtam, az­zal sem tudtam még találkozni. Szeretettel köszönti: Jékely Lajos 2. (Kézírással) Kedves jó Tompa László! Megvártam a fénykép-másolatot, hogy ked­ves amateur-képét viszonozni tudjam. Ha még vártam volna pár napig, szerényebb formában — Ószentmártonban készülő második kötetem­mel­ — nagyobb ajándékának viszonzását is megkísérelhettem volna, így sem fog elmarad­ni: július elején készen lesz, küldöm. A fénykép arcvonásai egészen újak voltak; a versek arca: régi ismerősöm. Az évvégi robot még nem engedte meg, hogy úgy adjam át magam a kötetnek, ahogyan a muzsikának il­lik: fáradtság­ nem­ tompította érzékenységgel, gondokból kikapcsoló, teljes belefeledkezéssel. Alig várom az első zavartalan, vers-olvasásra ajzó esti pillanatot, hogy a kötet nagy rész­ben ismerős tartalmát maradék nélkül ma­gamévá tehessem. A címlapp nagyon csinos és mélyen hangu­latos; nekem, sajnos le kell mondanom min­den színesebb megoldásról. A találkozásunk elmaradását magam sajná­lom legjobban. Nyaram, úgy látszik, nem fog­ja megengedni az udvarhelyi kirándulást. Di­­jonba megyek, francia egyetemi tanfolyamra. 1909-ben egyszer jártam már arra nagyon fia­talon és romantikus tervszerűtlenséggel; most 4. (Kézírással) Nagyenyed, 1923. X. 14. Kedves Tompa László! Júliusban tett ígéretemet csak most tudom teljesíteni. Kérek 20 példányt a kötetéből. Többnek az elhelyezésére, sajnos, nincsen kilá­tásom. A kötetek árával két héten belül el fo­gok számolni. Tervem volt Udvarhelyt meglátogatni az ősz folyamán s így kárpótolnám magam az elma­radt találkozásért, de az iskolai munka any­ura „csőstül“ szakadt reám ebben az eszten­dőben (szüreti szünetünk nincs), hogy le kell mondanom a kedves terv megvalósításáról. Szeretettel köszönti Jékely Lajos 5. (Kézírással) (Keltezés a postabélyegzőn: 1923. dec. 20.) Kedves Tompa László! Ma — dec. 19-én — postára tettem 480 leut. Mivel a kötetek árára nézve az eredeti ártól el­térő utasítást nem kaptam, 24 lei­ os árban ad­­tam el. A pénzt kissé későre tudtam ösz­­szegyűjteni, mert gyermekeim ragályos beteg­sége miatt hosszabb időre el voltam szigetelve az enyedi társadalomtól. Szíves elnézését kérem a késedelemért. Az Enyedi Újságnak már nem jutott kötet s ezért kérem, juttasson el Szabó András szerkesztő címére külön egy példányt. Az ismertetés még most sem vesztette el ak­tualitását. (Kis önképzőkörünk egyik közelebbi gyűlésén, melyen a fent említett okból nem le­hettem­ jelen, egyik jobb diákom tanulmány alakjában foglalkozott a Tompa L. költészeté­vel.)14 * kötetem udvarhelyi terjesztésére tett szíves ajánlatát hálásan köszönöm, de szívességét már nem vehetem igénybe, minthogy a kötet kia­d­ott nagy meglepetésemre betoppant Osvát Kálmán s félbe kellett szakítanom a levélírást. (Kézírással) Kedves Barátom! Ma beszéltem Gruzdával s arról értesültem, hogy iskolai kirándulásunk idejére (V. 22—25) nem tud leköltözni, mint remélte. Az alter­natíva tehát elesik; a pünkösdi beiktatóra és kirándulásra azonban feltétlenül jött. Gruzda előre örvend a találkozásnak. Szeretettel köszönt: Jékely Lajos Nagyenyed, 1924. V. 15­8. (Kézírással) Képeslap (Látkép: Zlatna — Piaţa şi valea morii); az üdvözlő sorok után Áprily (Jékely) és még három kiránduló-társának az aláírása (vezetékneve) olvasható: Zalatna, 1924. V. 24. Gruzda beiktatása június 1-én lesz. A mi látogatásunk dátuma maradt: június 8. (pün­kösd). Itt kóborlunk a hegyek között már har­madik napja. Pünkösdre várlak, ölel Jékely Lajos Kováts Járai György 6. (Kézírással) Nagyenyed, 1924. V. 12. Kedves Barátom! Örömmel s a felszabadulás hálájával adom vissza a tegező megszólítást. Magam is úgy ér­zem, hogy idestova ideje volna közelebb kerül­nünk egymáshoz. Tragikus idők szomorú je­lét látom abban, hogy bénító hangulatok és brutális anyagi gondok útját tudták állni sze­mélyes találkozásunknak a kicsi Erdélyben. Amit Gvuzdáról 15. írtál, azzal lepett meg, hogy mennyire megérezted egy gyarló, szín­sikkasztó reprodukció után — vagy talán anél­kül is — a kettőtök között fennálló lelki ro­konságot. Én 15 éve élek a közelében (mahol­nap elválunk), de csak másfél éve ismerem. Havasi ember ő is, de csudálatosképpen min­dig elkerültük egymást a hegyek között. E­­gyébként 43 éves, az emberi igénytelenség s a művészi lobogó energia szerencsés megteste­sülése. Most egy kicsit ráeszméltettük önérté­kére, Párizsba készül s a világ legboldogabb embere. Kettős alkalmat is kínálok a megismerésre. Május 22-én iskolai kirándulásunk lesz. Zalat­­nára megyünk a VII. osztállyal s néhány kol­légámmal. Gruzda János, akit a püspök a ki­állítás alkalmával nevezett ki zalatnai papnak, akkor már lent lesz új állomásán. 23-án a fe­­nesi patak mentén megyünk fel a havasok kö­zé halászgatva (szénapadláson alszunk) s 24- én ereszkedünk be Zalatnára. Utunk kényel­mes lesz, gyaloglás 2 nap alatt mindössze 20— 22 km. Tarts velünk. Csütörtökön délig Enyeden kell lenned, hétfőn indulhatsz haza. Ha ez a terv nem felelne meg Neked, jöjj pünkösdkor, akkor lesz a Gvuzda beiktatója. Enyedről többen is megyünk, Kolozsvárról, meglehet, Kuncz A. is jön meg Makkai Sándor. Ünnep másodnapján ismét kirándulunk a fe­­nesi völgybe. Kirándulás előtt vagy után ki­pihenheted fáradalmaidat nálam. Elhatározásodat, kérlek, közöld velem minél ■előbb. Rozsnyaiéknak egy rövid versemet leírtam, holnap el is küldöm a Patroklossal együtt. A Bodor Aladár üdvözletét köszönöm. A helyzet valóban az, hogy a köteteim most már egészen elfogytak. Második kiadásra egyelőre azért nem gondolok, mert az Atheneum — Hel­­tai Jenő kezdeményezésére — kiadja 2000 pél­dányban a második kötetem válogatott anya­gát16 (magam válogattam)... A kirándulásra, kérlek, turista­ módon ké­szülj fel. Feleséged önagyságának kezét csókolom. Té­ged a közeli találkozás reményében szeretettel köszöntelek. Jékely Lajos 7. 9. (Kézírással) Nagyenyed, 1924. VII. 15. Kedves Tompa László! A Kemény Zsigmond társaság vásárhelyi es­télyére azzal a reménnyel mentem el, hogy ott veled is találkozhatom. Mivel személyes megismerkedésünket az erdélyi fátumtól eddig nem tudtuk kiharcolni, most egy romantikus, de annál elszántabb tervet ajánlok. Július 26-án Erdőfülébe utazom a családom­mal (Udvarhely vm.). Július 29-én két most végzett tanítványom — székelyföldi körútjá­ban — meg fog látogatni. 30-án reggel velük megyek a homoródalmási barlanghoz. Valószí­nűleg a Vargyas völgyén indulunk. Te Udvar­hely felől könnyen megközelítheted a mi cé­lunkat. Tudomásom szerint kedden van nála­tok a hetivásár. Kedd, 29-ike, kedd estéjére alkalmi szekérrel elérhetitek a Homoród völ­gyét. A barlang előtt a délutáni órákban — 30-án — találkozhatunk. Azért írom meg ezt a tervet már most, mert holnap 5—6 napra Pestre utazom. Ha időközben változás esik a tervben, távi­ratban értesítelek. Füles címem: Filia, u. p. Brăduţ — Bardóc, Nagy Andráséknál, a régi humor mellett. A viszontlátás most már egészen komoly re­ményében szeretettel köszönt Jékely Lajos 10. Kedves Barátom! Benedek Marcell és Halmágyi Samu bizonyo­san átadták az üzenetemet. Az ellenséges fá­­tum megint beleszólt a találkozásunkba. A fe­leségem hirtelen betegsége miatt idő előtt el kellett hagynunk Fülét, ahova ilyen körülmé­nyek között vizsga után már nem térhettem vissza. A feleségem, Istennek hála, jobban van, én pedig tovább töröm a fejemet, hogyan tud­nálak felkeresni. A látogatás most már nálam is pénzkérdéssé vált, mert Füléből és Szeben­­ből magam is majdnem üres zsebbel kerültem haza. Várnom kell hát, de talán nem sokáig. Szeretettel köszönt Jékely Lajos Nagyenyed, 1924. VIII. 25 JEGYZETEK A LEVELEKHEZ: 1. Haáz Rudolf (1883—1958) — udvarhelyi rajztanár, etnográfus; meleg barátság fűzte Tompához és Áprilyhoz. 2. Áprily kiemelése. 3. Tompa László: Erdély hegyei közt, Cluj— Kolozsvár, 1921. Minerva Rt. 4. T. L.: Áprily Lajos: Falusi elégia, Székely Közélet, 1921. febr. 20. 5. Erdélyi Irodalmi Társaság (a társaságot ebben az időben már erős konzervativiz­mus jellemezte). 6. Áprily Lajos: Esti párbeszéd, Dicsőszent­­márton, 1923. A szerző kiadása. 7. Tompa László: Éjszaki szél, A szerző ki­adása, Odorheiu — Székelyudvarhely, 1923. 8. Versek, elbeszélések, tanulmányok Tizen­egy fiatal erdélyi írótól erdélyi művészek rajzaival (Erdélyi Fiatal írók Antológiája), Cluj—Kolozsvár, 1923. 9. Szabó Jenő (1867—1934) verskötetei: Sóha­jok hídján, Kézdivásárhely, 1923. Virágok a Golghotáról. uo. 1923. 10. Reményik Sándor: Vadvizek zúgása, Cluj—■ Kolozsvár, 1921. 11. Áprily kiemelése. 12. Molter Károly: Kedves Áprily Lajos!, Tü­kör 1923. jún. 17.; Uo. Szellemi belháború, Tanulmányok, cikkek, krokik (1918—1944), Irod. Kk. Bük, 1968. 91—92. 1. 13. Tompa László: Áprily Lajos: Esti párbe­széd, Pásztortűz, 1923. 30. sz. 952—955. 1. 14. Áprily ebben az időben a nagyenyedi Beth­­len Kollégium diákjainak irodalmi önképző­körét is irányította. 15. Gruzda János (1880—?) — kissé talán mél­tatlanul elfelejtett tájképfestő a két világ­háború között; különösen impresszionista jellegű téli tájképeinek volt nagy közön­ségsikere (Áprily a Levél című versét nem véletlenül ajánlotta éppen neki). 16. Áprily Lajos: Versek, Bp. 1924. Athenaeum Közli: MÁTHÉ JÓZSEF

Next