Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-14 / 2. szám
Egy irodalmi ÁPRILY LAJOS TÍZ LEVELE TOMPA LÁSZLÓHOZ Másfél évvel ezelőtt Tompa Sándor, Tompa László Székelyudvarhelyen élő fia értékes irodalomtörténeti dokumentumokat bocsátott rendelkezésemre: Áprily Lajosnak közel félszáz levelét. Ebből az anyagból azonban a helyszűke miatt most csupán azokat a leveleket teszem közzé, amelyek a két költő megismerkedéséről és baráti kapcsolatainak kezdeteiről tájékoztatnak, a többit más alkalommal közlöm. Áprily (Jékely) Lajos ezeket a leveleket 1923—25-ben írta Tompa Lászlónak, abban az időben, amikor (1909 óta) még Nagyenyeden tanárkodott, de vidéki elszigeteltségében is már állandó és rendszeres külső munkatársa volt a megindult irodalmi lapoknak és folyóiratoknak (Zord Idő, Napkelet, Keleti Újság, Pásztortűz, Ellenzék, Vasárnapi Újság stb.) Korábbi, rejtélyes megszólalása után (mint ismeretes, 1918-ban mutatkozott be először Áprily néven a nyilvánosságnak Szentimrei Jenő Új Erdély című lapjában), a húszas évek elején megjelenik első két verskötete, a Falusi elégia (1921) és az Esti párbeszéd (1923), amelyekkel az első világháború után kibontakozó romániai magyar irodalom élvonalába kerül. A kortárs kritika és olvasóközönség általános elismeréssel fogadja. Méltatói sorában — Szentimrei, Molter, Kuncz, Reményik stb. mellett — ott találjuk Tompa Lászlót is, aki ebben az időben levéltáros Székelyudvarhelyen, s a Székely Közélet című napilapot szerkeszti. Áprilyval egyidejűleg adja ki első két verskötetét (Erdély hegyei közt, 1921; Éjszaki szél, 1923), amelyeket a kritika ugyancsak elismeréssel fogad. Tompa először 1921-ben ír Áprily költészetéről a Székely Közéletben, majd pedig 1923- ban, a Pásztortűz-ben közli részletesebb, mindmáig érvényes megállapításokat tartalmazó méltatását az Esti árbeszéd megjelenése alkalmából. Ebben az évben indul meg a levelezés közöttük, amely aztán 1929-ig — Áprily Magyarországra költözéséig — tart. Későbbi levelezésükről eleddig nincs tudomásunk (Tompa Aprilyhoz írt levelei sem kerültekmég a nyilvánosság elé), de feltételezhető, hogy személyi kapcsolataik a továbbiakban sem szűntek meg teljesen, hisz Áprily később is többször ellátogatott Erdélybe (főleg Parajdra), és minden bizonnyal Tompát is felkereste Székelyudvarhelyen. Az itt közölt levelek mindenekelőtt Áprily pályafutása szempontjából figyelemre méltóak: több évtized távolából mintegy emberközelségbe hozzák magát a költőt, tájékoztatnak életének néhány eseményéről, azokról a „brutális anyagi gondok“-ról, amelyek abban az időben egyébként nemcsak neki, hanem nagyon sok hozzá hasonló költőnek és írónak — közöttük Tompának is — jellemző sorsproblémái voltak. Helyzetükre vonatkozóan igen beszédes az a tény, hogy — miként ezekből a levelekből is kiderül — első köteteiket a saját költségükön kénytelenek megjelentetni, sőt, kiadói támogatás hiányában, még a könyvterjesztés-elárusítás teendőit is nekik személyesen kell intézniük. Persze, nemcsak ezek a közös gondok fűzik Áprilyt és Tompát egymáshoz. Barátságuk elvi alapja világnézeti és esztétikai eszményeik hasonlóságában keresendő. Tudvalévően mindketten az első világháború megdöbbentő eseményei és az utánuk bekövetkezett történelmi sorsfordulat hatására szólalnak meg, hasonló élmény- és ízlésvilág, ember- és társadalomszemlélet jellemzi költészetüket; az ifjúkori sikertelen próbálkozások után mindketten valójában Ady és a többi nyugatos költő — tehát a század eleji modern magyar líra __ ösztönző példái nyomán érlelődnek igazi költőkké, és találnak eredeti, egyéni hangjukra Alkatbeli hasonlóság közöttük — ahogy Áprily megállapítja — „a melankólia és muzikalitás“, amely életszemléletükben és emberi-művészi magatartásukban egyaránt kifejezésre jut, művészetük menekülő jellege, magányosságuk azonban amelyekről mostanság olyan gyakran szó esik, korántsem általában az egyéni és társadalmi felelősségtől való megfutamodást, hanem a polgári humanista művész válságérzetét s végső soron a korviszonyok elleni tiltakozását, ember- és műveltségféltő aggodalmait példázzák. Ezt különben Áprilynak és Tompának a húszas évek romániai magyar irodalmi életében betöltött további szerepe is meggyőzően igazolja. Íme, a levelek adásakor kissé pessimistán kalkuláltam, (600) sikerült elhelyeznem valamennyit. Második kiadásra egyelőre nem gondolok. Boldog karácsonyt és termékeny új esztendőt kívánok. Szívélyes üdvözlettel Jékely Lajos 2 1. (Kézírással) Kedves jó Tompa László! Haáz Rudit kérdezte tőlem egyszer: ismered-e Tompa Lászlót? „Sohasem találkoztam, nem is leveleztem vele, de mindig éreztem, hogy van közöttünk valami telepathikus összeköttetés.“ Köszönöm, hogy a levele most igazolja az én sokszor szinte babonás erejű érzésemet. Melancholia és muzikalitás: így határoztam meg valamikor a magam számára a rokonságunk legerősebb vonásait (a megállapítás önkritikas részét kérem, ne vegye szerénytelenségnek); ma már nem férne el egy levélben, ha felsorakoztatnám mindazokat a pontokat, amelyeken én a lelki berendezettségünk s a sorsunk hasonlóságát érzem. „Elkésett lovas“ módjára történt elindulásunk, idegenkedésünk a spontán megnyilatkozásoktól és harckeveréstől, Székelyföldön töltött gyermekkorom sok hangulatos emléke (valamikor az udvarhelyi reálba is jártam), minden értesülés, amit viszszavonult lelkéről szerezhettem s végül kötetet, amelyet még „felfedezői“ sem értékeltek méltóképpen — engedje meg, hogy személyes találkozásunk alkalmára is hagyjak valamit ezekből a mondanivalókból. Én sem írtam; olykor szinte dacosan jólesett a tudat, hogy a „sziklavárak“ módjára barátságos farkasszemet nézünk egymással, s mind a ketten sejtjük talán, hogy egyszer magától megérik a helyzet a megismerkedésre. A kritikája4 után sem írtam, visszafojtottam a köszönetemet, mert szemérmi kérdést csináltam akkoriban az ilyen természetű megnyilatkozásból. S hogy végül a levelem tulajdonképpeni céljára térjek: végtelenül jólesik az a gondolata, hogy az EITE május 27-iki ülésén együtt tartsunk székfoglalót. Reám nézve szinte szimbolikus jelentőségű volna ez az együttes szereplés, melyet régóta várok. Mégis, az elképzelt formában aligha fog megtörténni találkozásunk. Borbély titkárral a múltkoriban beszéltem az én székfoglalómról, s arra kértem, hogy csak a szeptemberi ülésre tűzze ki. Nagyon kicsinyhitű vagyok a tavaszi termésemet illetőleg s meg nem jelent versekkel nem rendelkezem. A nyártól mindig várok valamit s elsősorban egy kis energiafölösleget. Mostanában, mióta franciát is kell tanítanom, az iskolai munka minden erőmet igénybe veszi. De egyre nagyon kérem: szálljon ki nálunk átutazóban — bizonyosan sohasem járt Enyeden — s szerezze meg nekem ilyen módon a rég várt találkozás alkalmát. Én az elmúlt nyarat családommal Udvarhely megyében, Erdőfülön töltöttem. Ha ki nem küldenek francia tanfolyamra, meglehet a következő nyarat is ott fogjuk tölteni. Onnan majd visszaadnám kedves látogatását. Szeretettel köszönti: Jékely Lajos (Keltezés a postabélyegzőn, 1923. ápr. 28.) kedvvel vállalt, komoly munkára megyek ki, sokkal több emberismerettel, egészen átalakulva. Kedves könyvének enyedi terjesztését nagyon szívesen vállalom. A propaganda körülményei, sajnos, most nem valami biztatóak: helyi gyűjtőink mostanában — szinte túlságos irodalmi buzgósággal — nagyon igénybe vették a közönség áldozó-hajlandóságát a Fiatalok Anthológiájának, a Szabó Jenő köteteinek, s végül a magam könyvének terjesztésével. Nagyon szeretném, ha az actio teljes sikerre vezetne s éppen ezért, ha — esetleges anyagi kötelezettség sürgetése miatt — halaszthatatlannak nem tartja kedves Poéta-társam, javaslom, hagyjuk el szeptemberig, amikor a letarolt előfizetési kedv nagyobb lesz az enyedi közönségben. Reményiknek annak idején kb. 40 előfizetőt szereztem 10 *, ekkora eredményt a megfelelő időpont kiválasztásával most is (helyesebben a Tompa-kötet esetében is) el lehetne érni. Most 11 15—20-nál aligha akadna több. Molter Károly a vásárhelyi Tükörben nyílt levéllel tünteti ki az én franciaországi kirándulásomat12. A levél második felében felépített következtetés vagy csak dialektikai eszköz nála, vagy egészen téves alapú, nem is olvastam azt a cikket, amelyre hivatkozik. Kellemes, pihentető és termékeny nyarat kívánok s Felesége önagyságának ismeretlenül is kézcsókomat küldöm. Szeretettel köszönti Jékely Lajos (Keltezés a postabélyegzőn, 1923. jún. 18.) 3. Dijonból küldött képeslap, kézírással (Látkép: Díjon — Place de la République). Díjon, 1923. VIII. 2. Kolozsvárt, — átutazóban — kéziratban elolvastam, amit rólam írt 13. 2000 km-es távolságból köszönöm önnek. — A nyári szemeszter névsorában egyetlen magyart találtam, azzal sem tudtam még találkozni. Szeretettel köszönti: Jékely Lajos 2. (Kézírással) Kedves jó Tompa László! Megvártam a fénykép-másolatot, hogy kedves amateur-képét viszonozni tudjam. Ha még vártam volna pár napig, szerényebb formában — Ószentmártonban készülő második kötetemmel — nagyobb ajándékának viszonzását is megkísérelhettem volna, így sem fog elmaradni: július elején készen lesz, küldöm. A fénykép arcvonásai egészen újak voltak; a versek arca: régi ismerősöm. Az évvégi robot még nem engedte meg, hogy úgy adjam át magam a kötetnek, ahogyan a muzsikának illik: fáradtság nem tompította érzékenységgel, gondokból kikapcsoló, teljes belefeledkezéssel. Alig várom az első zavartalan, vers-olvasásra ajzó esti pillanatot, hogy a kötet nagy részben ismerős tartalmát maradék nélkül magamévá tehessem. A címlapp nagyon csinos és mélyen hangulatos; nekem, sajnos le kell mondanom minden színesebb megoldásról. A találkozásunk elmaradását magam sajnálom legjobban. Nyaram, úgy látszik, nem fogja megengedni az udvarhelyi kirándulást. Dijonba megyek, francia egyetemi tanfolyamra. 1909-ben egyszer jártam már arra nagyon fiatalon és romantikus tervszerűtlenséggel; most 4. (Kézírással) Nagyenyed, 1923. X. 14. Kedves Tompa László! Júliusban tett ígéretemet csak most tudom teljesíteni. Kérek 20 példányt a kötetéből. Többnek az elhelyezésére, sajnos, nincsen kilátásom. A kötetek árával két héten belül el fogok számolni. Tervem volt Udvarhelyt meglátogatni az ősz folyamán s így kárpótolnám magam az elmaradt találkozásért, de az iskolai munka anyura „csőstül“ szakadt reám ebben az esztendőben (szüreti szünetünk nincs), hogy le kell mondanom a kedves terv megvalósításáról. Szeretettel köszönti Jékely Lajos 5. (Kézírással) (Keltezés a postabélyegzőn: 1923. dec. 20.) Kedves Tompa László! Ma — dec. 19-én — postára tettem 480 leut. Mivel a kötetek árára nézve az eredeti ártól eltérő utasítást nem kaptam, 24 lei os árban adtam el. A pénzt kissé későre tudtam öszszegyűjteni, mert gyermekeim ragályos betegsége miatt hosszabb időre el voltam szigetelve az enyedi társadalomtól. Szíves elnézését kérem a késedelemért. Az Enyedi Újságnak már nem jutott kötet s ezért kérem, juttasson el Szabó András szerkesztő címére külön egy példányt. Az ismertetés még most sem vesztette el aktualitását. (Kis önképzőkörünk egyik közelebbi gyűlésén, melyen a fent említett okból nem lehettem jelen, egyik jobb diákom tanulmány alakjában foglalkozott a Tompa L. költészetével.)14 * kötetem udvarhelyi terjesztésére tett szíves ajánlatát hálásan köszönöm, de szívességét már nem vehetem igénybe, minthogy a kötet kiadott nagy meglepetésemre betoppant Osvát Kálmán s félbe kellett szakítanom a levélírást. (Kézírással) Kedves Barátom! Ma beszéltem Gruzdával s arról értesültem, hogy iskolai kirándulásunk idejére (V. 22—25) nem tud leköltözni, mint remélte. Az alternatíva tehát elesik; a pünkösdi beiktatóra és kirándulásra azonban feltétlenül jött. Gruzda előre örvend a találkozásnak. Szeretettel köszönt: Jékely Lajos Nagyenyed, 1924. V. 158. (Kézírással) Képeslap (Látkép: Zlatna — Piaţa şi valea morii); az üdvözlő sorok után Áprily (Jékely) és még három kiránduló-társának az aláírása (vezetékneve) olvasható: Zalatna, 1924. V. 24. Gruzda beiktatása június 1-én lesz. A mi látogatásunk dátuma maradt: június 8. (pünkösd). Itt kóborlunk a hegyek között már harmadik napja. Pünkösdre várlak, ölel Jékely Lajos Kováts Járai György 6. (Kézírással) Nagyenyed, 1924. V. 12. Kedves Barátom! Örömmel s a felszabadulás hálájával adom vissza a tegező megszólítást. Magam is úgy érzem, hogy idestova ideje volna közelebb kerülnünk egymáshoz. Tragikus idők szomorú jelét látom abban, hogy bénító hangulatok és brutális anyagi gondok útját tudták állni személyes találkozásunknak a kicsi Erdélyben. Amit Gvuzdáról 15. írtál, azzal lepett meg, hogy mennyire megérezted egy gyarló, színsikkasztó reprodukció után — vagy talán anélkül is — a kettőtök között fennálló lelki rokonságot. Én 15 éve élek a közelében (maholnap elválunk), de csak másfél éve ismerem. Havasi ember ő is, de csudálatosképpen mindig elkerültük egymást a hegyek között. Egyébként 43 éves, az emberi igénytelenség s a művészi lobogó energia szerencsés megtestesülése. Most egy kicsit ráeszméltettük önértékére, Párizsba készül s a világ legboldogabb embere. Kettős alkalmat is kínálok a megismerésre. Május 22-én iskolai kirándulásunk lesz. Zalatnára megyünk a VII. osztállyal s néhány kollégámmal. Gruzda János, akit a püspök a kiállítás alkalmával nevezett ki zalatnai papnak, akkor már lent lesz új állomásán. 23-án a fenesi patak mentén megyünk fel a havasok közé halászgatva (szénapadláson alszunk) s 24- én ereszkedünk be Zalatnára. Utunk kényelmes lesz, gyaloglás 2 nap alatt mindössze 20— 22 km. Tarts velünk. Csütörtökön délig Enyeden kell lenned, hétfőn indulhatsz haza. Ha ez a terv nem felelne meg Neked, jöjj pünkösdkor, akkor lesz a Gvuzda beiktatója. Enyedről többen is megyünk, Kolozsvárról, meglehet, Kuncz A. is jön meg Makkai Sándor. Ünnep másodnapján ismét kirándulunk a fenesi völgybe. Kirándulás előtt vagy után kipihenheted fáradalmaidat nálam. Elhatározásodat, kérlek, közöld velem minél ■előbb. Rozsnyaiéknak egy rövid versemet leírtam, holnap el is küldöm a Patroklossal együtt. A Bodor Aladár üdvözletét köszönöm. A helyzet valóban az, hogy a köteteim most már egészen elfogytak. Második kiadásra egyelőre azért nem gondolok, mert az Atheneum — Heltai Jenő kezdeményezésére — kiadja 2000 példányban a második kötetem válogatott anyagát16 (magam válogattam)... A kirándulásra, kérlek, turista módon készülj fel. Feleséged önagyságának kezét csókolom. Téged a közeli találkozás reményében szeretettel köszöntelek. Jékely Lajos 7. 9. (Kézírással) Nagyenyed, 1924. VII. 15. Kedves Tompa László! A Kemény Zsigmond társaság vásárhelyi estélyére azzal a reménnyel mentem el, hogy ott veled is találkozhatom. Mivel személyes megismerkedésünket az erdélyi fátumtól eddig nem tudtuk kiharcolni, most egy romantikus, de annál elszántabb tervet ajánlok. Július 26-án Erdőfülébe utazom a családommal (Udvarhely vm.). Július 29-én két most végzett tanítványom — székelyföldi körútjában — meg fog látogatni. 30-án reggel velük megyek a homoródalmási barlanghoz. Valószínűleg a Vargyas völgyén indulunk. Te Udvarhely felől könnyen megközelítheted a mi célunkat. Tudomásom szerint kedden van nálatok a hetivásár. Kedd, 29-ike, kedd estéjére alkalmi szekérrel elérhetitek a Homoród völgyét. A barlang előtt a délutáni órákban — 30-án — találkozhatunk. Azért írom meg ezt a tervet már most, mert holnap 5—6 napra Pestre utazom. Ha időközben változás esik a tervben, táviratban értesítelek. Füles címem: Filia, u. p. Brăduţ — Bardóc, Nagy Andráséknál, a régi humor mellett. A viszontlátás most már egészen komoly reményében szeretettel köszönt Jékely Lajos 10. Kedves Barátom! Benedek Marcell és Halmágyi Samu bizonyosan átadták az üzenetemet. Az ellenséges fátum megint beleszólt a találkozásunkba. A feleségem hirtelen betegsége miatt idő előtt el kellett hagynunk Fülét, ahova ilyen körülmények között vizsga után már nem térhettem vissza. A feleségem, Istennek hála, jobban van, én pedig tovább töröm a fejemet, hogyan tudnálak felkeresni. A látogatás most már nálam is pénzkérdéssé vált, mert Füléből és Szebenből magam is majdnem üres zsebbel kerültem haza. Várnom kell hát, de talán nem sokáig. Szeretettel köszönt Jékely Lajos Nagyenyed, 1924. VIII. 25 JEGYZETEK A LEVELEKHEZ: 1. Haáz Rudolf (1883—1958) — udvarhelyi rajztanár, etnográfus; meleg barátság fűzte Tompához és Áprilyhoz. 2. Áprily kiemelése. 3. Tompa László: Erdély hegyei közt, Cluj— Kolozsvár, 1921. Minerva Rt. 4. T. L.: Áprily Lajos: Falusi elégia, Székely Közélet, 1921. febr. 20. 5. Erdélyi Irodalmi Társaság (a társaságot ebben az időben már erős konzervativizmus jellemezte). 6. Áprily Lajos: Esti párbeszéd, Dicsőszentmárton, 1923. A szerző kiadása. 7. Tompa László: Éjszaki szél, A szerző kiadása, Odorheiu — Székelyudvarhely, 1923. 8. Versek, elbeszélések, tanulmányok Tizenegy fiatal erdélyi írótól erdélyi művészek rajzaival (Erdélyi Fiatal írók Antológiája), Cluj—Kolozsvár, 1923. 9. Szabó Jenő (1867—1934) verskötetei: Sóhajok hídján, Kézdivásárhely, 1923. Virágok a Golghotáról. uo. 1923. 10. Reményik Sándor: Vadvizek zúgása, Cluj—■ Kolozsvár, 1921. 11. Áprily kiemelése. 12. Molter Károly: Kedves Áprily Lajos!, Tükör 1923. jún. 17.; Uo. Szellemi belháború, Tanulmányok, cikkek, krokik (1918—1944), Irod. Kk. Bük, 1968. 91—92. 1. 13. Tompa László: Áprily Lajos: Esti párbeszéd, Pásztortűz, 1923. 30. sz. 952—955. 1. 14. Áprily ebben az időben a nagyenyedi Bethlen Kollégium diákjainak irodalmi önképzőkörét is irányította. 15. Gruzda János (1880—?) — kissé talán méltatlanul elfelejtett tájképfestő a két világháború között; különösen impresszionista jellegű téli tájképeinek volt nagy közönségsikere (Áprily a Levél című versét nem véletlenül ajánlotta éppen neki). 16. Áprily Lajos: Versek, Bp. 1924. Athenaeum Közli: MÁTHÉ JÓZSEF