Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1972-06-23 / 25. szám
ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXVII. ÉVFOLYAM ■ 25. (1234.) SZÁM KARALEJ ■ KOLOZSVÁR, 1972. JÚNIUS 23. Gáldi László román verstörténete Vitán fölül áll, hogy Gáldi László budapesti egyetemi tanár kutatásai régóta sürgető hiányt pótolnak a román költészet kritikai és irodalomtörténeti interpretációja terén. Az ugyancsak Gálditól származó Esquisse d’une histoire de la versification roumaine (Budapest, 1964) című munkán kívül eddig még nem született meg a román verselés problémáinak tudományos rendszerezését nyújtó mű. Amennyiben ilyen nagy igényekkel fellépő dolgozatokat keresnénk, csak két számbavehetőt találnánk (N. I. Apostolescu: L’sincienne versification roumaine, Párizs, 1909, továbbá Vladimir Streinu: Versificaţia modernă, Bukarest, 1966 — itt említhetnénk még talán Gáldi egyik tágabb körű, de témánkhoz is szóló munkáját: Stilul poetic al lui Mihai Eminescu, Bukarest, 1964, megjelent franciául is). Ami a folklórt és különösen a zenei folklórt illeti, ezt verstani szempontból is elemezte C. Brailoiu és Bartók Béla, de melódiaközpontú jellege miatt következtetéseik perspektívája nem illik mindig a népi verselésről szerzett adatainkhoz. Amit pedig a többi tanulmányírók (C. Conachi, Macarie, Ienăchiţă Văcărescu, I. Heliade-Rădulescu, T. Cipariu, Th. D. Speranţia) próbálgattak a századok folyamán, az ritkán több, mint egy-egy poétikai tankönyv. * L. Gáldi, Introducere în istoria versului românesc, Minerva, Bukarest, 1971. Ebben a helyzetben érthető, miért rendkívüli esemény Gáldi professzor új könyve*. A spanyol, francia vagy német kritikából ismert verselemzés, nézetünk szerint — mai kritikánk mellébeszéléseivel szemben — a tudományos érvelés szükséges stádiuma. A költészet metrikai szerkezetének leírása az evidencia erejével képes bizonyítani vagy cáfolni a titokzatos „költői“-ről elhangzó véleményeket, s arra is magyarázatot adhat, hogy miért és mikért változik, fejlődik a vers. Gáldi László könyve így meg tudja világítani a román költészet történetének számos homályos pontját, s mindezt meglepően egyszerű okfejtéssel. Gáldi felfogása, mint maga is jelzi a bevezetésben, némileg változott az Esquisse ... óta. Fokozottan veszi tekintetbe a másodrangú költői termést is, a komparatisztikai követelményeknek is nagyobb figyelmet szentel. Szintézise, mondja az illusztris szerző, ,,az európai vers történetének keretében mozog, egy most születő tudományág igényei megszabta térben — ezt az új tudományágat »összehasonlító metrikának« vagy »összehasonlító verstörténetnek« lehetne nevezni.“ Úgy véljük, hogy amennyiben lehetne beszélni az európai költészetben a hatások valaminő mechanikájáról, az , túlnyomórészt éppen a metrikában működne. Az úgynevezett tematikus befolyások ugyanis többnyire csak a mindenütt meglévő költői tárgyak felhasználását segíthetik elő. A szó szoros értelmében vett kölcsönzés tulajdonképpen csak a prozódia területén történik — nyilván itt is leszámítva az egyes nyelvek más-más struktúrájából adódó különbségeket. A román költészet őskorában is létezett egy adott nagyságú témaállomány, de be kellett hatolniuk a szláv (lengyel) és a klaszszikus görög—latin metrumoknak ahhoz, hogy ez verssé is váljék. Ezért hozza Gáldi László a román verselést kapcsolatba nemcsak a szomszéd népek, hanem egész Európa költészetével. A könyv első fejezete, amely a népköltészettel foglalkozik, bizonyítja — ha erre még szükség lett volna — írójának megbízható, pontos tudását. Természetesen egy ilyen arányú munkánál a kérdőjelek sem hiányozhatnak. Véleményünk szerint ugyanis sem a népköltészet, sem a modern vers nem szorítható a klasszikus verstan kánonjaiba. A klasszikus vers az alkotó tudatos szándékát feltételezi, míg az anonim népi énekes vagy a szabadverset író modern költő (öntudatosan vagy öntudatlanul, mindegyik) elutasítja a versnek bármilyen előre meghatározott sémáját. A Gáldi által is említett rendellenességek (a ditrocneus gyakori paeonizációja a folklórban stb.), heterometriák is a népi verselés függetlenségét emelik ki: így például megszűnik az ütem időrészeinek kiemelt szerepe. Létezésük a hangsúlyok (ictus) szabályos egymásutánja poétikai elvének köszönhető, amelyet a folklórban a zenéhez és mozgáshoz (tánc) való alkalmazkodás szükséglete tart fenn. A szándékosság hiányát illusztrálja a rímelés esetlegessége is (az asszonáncok nagy száma stb.). Éppen ezért váratlanul hat, hogy Gáldi a rímet a népköltészet lényegi elemének kiáltja ki. Ezt a megállapítást Gáldi professzor könyvének gazdag anyaga cáfolja e leginkább. Szimptóma értékűnek kell tartanunk azt a tényt, hogy a „népies“ román költők (Alecsandri, Vlahuta, Cosbuc, St. O. Iosif) egyike sem vett át népi ütemképleteket, annál inkább a prozódia nagy lázadói, Eminescu, Blaga, Ion Barbu. Nézetünk szerint érdekesebb volna a népköltészet ritmikai szempontú tanulmányozása, éspedig nem frazeológiai szinten (sortaglalás és így tovább), hanem nagyobb egységekben. A ritmus így a népköltészet alapeleme volna, s nem pusztán formai tényező, ahogy egyszer Ibráileanu találta írni — és módosítani kellene a klasszikus verstan alapegységeit. Gáldi László a népköltészet tanulmányozásában elsőbbséget biztosít a metrumnak és a rímnek — s ez ellen menynyiségi, faktológikus szemszögből nem emelhető kifogás. Nagyon érdekesek a népköltészet ütemhatárairól mondottak (Folytatása a 2. oldalon) VALENTIN TA$CU ''ruTTTTrggrrjirjWJw.^3[rJvн o^WKsjys:w·^:V •” ''^ws†:s ^‚^»‡^:'†:'::' v .‰;V ‚:·'Sr:v%-':'- :-:í•?:•: Lott Zöld Margit: a tenger csendje i Koltói gond Cseke Péter riportja 1 o Ik Egy év a huszonhatból Ha összeszámoljuk Petőfi Sándor rövid életének napjait, az derül ki, hogy közel egy esztendőt töltött Erdélyben, a Partiumot és Bánságot is beleértve. Tizenegy hónapon át volt jelen a költő testi valójában hazánk területén. Nem sok idő, és az életrajz szemszögéből nézve különös figyelemre sem volna érdemes, ha nem fűződnék erdélyi tartózkodásához életének két döntő eseménye: a házasság és a háború. Ő úgy mondaná: szabadság, szerelem! Házaséletének legszebb napjait Erdődön és Költőn töltötte; a szabadságharcból is Erdélyben vette ki a részét, a Marosvásárhely, Bereck és Temesvár közti háromszögesen. Mikor Szendrey Júliát eljegyezte, így nyilatkozott: „Most kezdődik életem.“ Az „ott essem el én a harc mezején“ is Segesvár mellett következett be. Erdély volt hát újjászületésének és halálának színtere, így kap értelmet az a szándékunk, hogy születésének százötvenedik évfordulóján, amikor világszerte megemlékeznek róla, az Erdélyben töltött rövid esztendő emlékét is felidézzük. Kitaposott úton járunk: a Petőfi-kutatás több hullámban összegyűjtött minden dokumentumot, ami a költő életére és utóéletére vonatkozóan egyáltalán összegyűjthető. Hatvany lajos és Dienes András mintegy másfél évtizeddel ezelőtt megjelent munkái után már nem várható olyan felfedezés, amely alapjaiban változtatná meg Petőfi erdélyi útjainak eddig ismert menetét. Mi se dicsekedhetünk azzal, hogy akár egyet is megtaláltunk volna a költőnek Fehéregyháza határában elszórt csontjai közül. Már csak azért sem, mert nem azokat kerestük. Nézetünk szerint ugyanis a versek a fontosak, nem a relikviák. A költő eltűnéséhez kapcsolódó legendákat sem gyarapítottuk eggyel sem. Bár tiszteljük azok buzgalmát, akik ásóval és kapóval róják le kegyeletüket a költő iránt, s azokét is, akik számára Petőfi eltűnésének magyarázata nem a tárgyi bizonyítékokban, hanem égi jelekben rejlik. Józan korunk a valóság megismerésére figyelmeztet. Ezért igyekszünk dokumentumok alapján nyomon követni a költő erdélyi vándorlásait. Útjának mérföldkövei a versek és az útilevelek, amelyek itt íródtak vagy itt fogantak. Ha azonban csak ezekre szorítkoznánk, az szomorú decrescendóhoz vezetne. Halhatatlan költeményeket írt Erdélyben, a Szeptember végén-t. Az erdélyi hadsereget, de egyre kevesebbet. Itt apadt el költői vénája. S itt nőtt meg a katona. Bem szárnysegédje, a szabadságharcos. Verseit hadijelentések váltják fel, útileveleit a kortársak visszaemlékezései. Ezeket is össze kellett gyűjteni, be kellett mutatni, mert csak a szakemberek ismerik. Hadd tudja meg minél több honfitársunk, hogy a költő mikor és merre járt hazánk területén. A Petőfi-évben a világ szeme e tájak felé fordul. Mi is bejártuk azokat. Költőn egy ágacskát törtünk le az öreg somfáról, amely alatt pihent, Székelyhídon előkerült a lebontott fogadó képe, ahol mint színész fellépett, Kolozsvárt K. J. kisasszony sírjára bukkantunk, Berecken lefényképeztük a házat, ahol Bemmel találkozott, Olthévízen megtaláltuk a Petőfikutató Haller Jószef elveszettnek hitt iratcsomóját, a szebeni wiesengassei házban pedig nem tudtuk eldönteni a lakók vitáját, hogy melyik szobában volt megszállva Petőfi. Így barangolásaink folyamán a régi emlékek új színt kaptak és újabbakkal egészültek ki, a dokumentumgyűjteményből képeskönyv lett. Nemcsak a múltat tükröző, hanem azt is, mivé lett az egy és negyed századdal ezelőtti táj. S hogyan emlékezik a szabadság és szerelem költőjére az emléktáblák előtt munkahelyére siető, szabad idejében Petőfi-verset olvasó mai ember. Neki ajánljuk ezt a könyvet, aki magyarul olvas Erdélyben, ott, ahol a költő családjával együtt szeretett volna letelepedni: egy Nagybánya környéki szalmafedeles kunyhóban, ahogy Teleki Sándornak mondta, vagy Sepsiszentgyörgy „gyönyörű vidékén“, ahogy utolsó levelében feleségének írta. A közös respublika Petőfi nyomdokain járó mai polgárának legyen kedves olvasmány ez a könyv.* DÁVID GYULA—MIKÓ IMRE * A Petőfi Erdélyben című munka a Kriterion könyvkiadó gondozásában jelenik meg, a költő születésének százötvenedik évfordulója alkalmából. Az első rész, Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, a Dávid Gyula, a második rész, Lantom, kardom tied, oh szabadság, a Mikó Imre munkája. A mintegy négyszáz oldal terjedelmű könyvet másfélszáz szövegközi kép díszíti. Tekintettel a munka iránt megnyilvánuló érdeklődésre, az Utunk a fent idézett előszó közzététele után, június 30-án megkezdi a könyv első részének hetenkénti közlését — kissé rövidített formában, így őszire már tanáraink, tanulóink és minden érdeklődő rendelkezésére fog állani Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének, házasságának története: Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. A szerkesztő A *