Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-01-06 / 1. szám
VI. évfolyam. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKLI HETILAP. Előfizetési árak : Évnegyedre................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora.......................... o() kr. s többszöri hirdetésnél kedvez-Bélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Az év elején. Lapunk pályafutásának hatodik évfolyama a jelen számunkkal megkezdődik. Mint a vándor, ki pályájának egy részét megfutá, és a még előtte levő pálya előtt pihenőt tart s visszatekint elhagyott útjára, úgy mi is szemlét tartunk az általunk megfutott pálya, az elmúlt év felett. S e szemlénk után önérzettel mondhatjuk, hogy működésünk nem volt hiábavaló, mert társadalmi és közéletünk terén sok üdvös dolgot eredményezett. Mindent elkövettünk a lefolyt év alatt, hogy lapunk, minden külbefolyástól menten a közérdeket szolgálja. Ostoroztunk ott, hol annak szükségét láttuk, s tette buzdítottuk a jó és nemesért lelkesülőket. termeltük a közdicséretet megérdemlőket. Senkit személyesen soha meg nem sértettünk, kerültük a párt és vallásfelekezet színezetét, egyeseknek úgy mint kasztoknak szolgálatában nem álltunk s nem tömjéneztünk senkinek. Mindig a tisztesség fegyverével s argumentumával küzdöttünk, megvetve az intriguát, a személyes érdekeket, gyűlöletet s rokonszenvet mellőzve, csupán tiszta meggyőződés vezette működésünket. Azt tartottuk mindig szemünk előtt, hogy lapunk, nem egyes személyekért, pártért vagy felekezetért áll fenn, hanem városunk érdekeiért. Ez az a mi mindig vezette tollunkat, valahányszor városunk igaz ügye kívánatossá és szükségessé tette azt, hogy úgy tegyünk, amint tettünk. Országos dolgokkal nem foglalkoztunk, mert ez nem czélja egy vidéki lapnak, s tisztán a helyi és vidéki érdekekre fektettük a súlyt működésünkben. Városunk és vidékének jóléte, előrehaladása, a közműveltség, ipar és kereskedelem fejlesztése, az üdvös reformok terjesztése, a kulturális viszonyok fejlesztése, a társadalmi téren üdvös eredmények létesítése volt célunk, ezek érdekében működtünk, minden tőlünk telhető erővel, önzéstelenül, elfogulatlanul, czélunk volt felhívni a közönség figyelmét egyes közérdekű dolgok keresztülvitelére, kifejteni a módozatokat, melyekkel egyik vagy másik ügy megtestesíthető, a közéletben megbeszélés tárgyává tenni, egyes közérdekű s nagyfontosságú ügyet, rámutatni az útra, melyen haladhatunk előre, pártolni minden jó és nemes törekvést. Lapunk jövőben is megmarad e programmjánál, mert meggyőződtünk arról, hogy csakis a mellett válhatik napról napra erősebbé, s csakis úgy fog ezélt nem téveszteni, ha az eddigi irányt fogja a jövőben is követni. Feladatunk lesz a jövőben is Vácz és vidéke társadalmának az értelmi és anyagi közélet terén helyes irány felé terelése, felkarolása, a kettős czél előmozdítására vezető minden mozgalomnak, irányadásra törekvő megvitatása szellemi és anyagi kérdéseinknek, s főkép társadalmi életünk élénkítése, minden kitelhető módon, mert, épen ez az, ami a lefolyt évben, legszomorúbb ziláltságot mutatott s mindenki beláthatja azt, hogy ha egészen elterjedni nem akarunk, egészséges társas életet kell teremtenünk. Igyekezni fogunk jövőre is hogy az eddigi irányt megtartva, lapunk városunk és vidéke társadalmi érdekeit szolgálja, kiváló mozzanatait állandó szemüiggyel kisérje s közléseivel, alapos változatos és érdekes tartalmával minden osztályú olvasóink igényeit kielégítse. Nem fogunk kímélni, sem munkát sem fáradságot, sem áldozatot, és ezért csak a t. közönség szellemi és anyagi támogatását kérjük. Szellemi támogatást, mert a nélkül lap nem lehet azzá, mi pedig lenni akar, s a minőnek lennie kell; — anyagi támogatást, mert a nélkül lap egyátalában fenn nem állhat. A lap jóléte és fenállása a t. közönség kezében van; támogasson tehát mindenképen, — annál fényesebben oldhatjuk meg feladatunkat. A sajtónak nincs más érdeke, mint a közérdek. A közönség érdeke, a mi érdekünk és megfordítva. És ha rendületlen bizalommal intézzük hozzá e felhívást, ha kérjük: vegyen részt a közjólét emelésében, — tesszük azt ama reményben, hogy kérésünk a pusztában elhangzani nem fog s hogy a t. közönség nem fogja elutasítani magától saját érdekei képviselőjét. E reményben végezzük be kérésünket köszönetet mondva t. olvasóink eddigi szives támogatása s bizalmáért. A szerkesztőség. A..VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Jolán. — Beszélyke. — írta: Varsányi Gyula. Ott ül Jolán az alacsony kereveten. Ölelésre termett karcsú dereka hanyagul támaszkodik a ruganyos párnákra; szép szőke feje bágyadtan hajlik gömbölyű vállára. Gyönyörű testéhez egyszerű pongyola simul, mely igen alkalmas előtüntetni termete bájait. A ruha alól elé kandikálnak a csókolni való piczi lábak. Az embernek szinte kedve támad ily kedves papucsok uralma alatt raboskodni. Ily eszme járt alkalmasint Jolán régi imádója Sándor urfi fején is keresztül, ki a szép nő lábaihoz párnás zsámolyra ereszkedett s igéző arczába bámult. Majd elnyeli a kedves teremtést tüzes szemeivel. Már két éve ugyan, hogy Jolán Berki Lajosnak örök hűséget esküdött; de bár előtte szent volt e kapocs, mihaszna, ha a szerelem illatos rózsaláncra nem fűzte szivét férje szivéhez. Frigyük létrejötte — napjaink divata szerint — csupán az ész közbenjárására történt, a szívnek igen csekély szerepköre jutott. A mézes hetek alatt igaz, egész boldogok voltak. Hisz egy csinos fiatal lényt a szabad szívnek könnyű megszeretni, sőt az érzékiség mámorában e futó vonzalom az igaz szerelem álorczáját ölti magára, de ha mámor eloszlik, ha a szív valóra ébred, visszavonulnak, szétoszolnak az elámított érzelmek. Ha csak az összeszokás nem fedi el jól-rosszul a két szív között tátongó rést egy színű fátyoléval: az ilyen házasság két élet boldogságának temetése. No de hát az összeszokás a gyakoribb eset. Jolán még egyre szerette férjét. Persze már olyan közönséges prózai szerelemmel, mint szeretünk pl. egy megszokott lakást , ám ez koránt sem tölti be ábrándos szívét, nem elégité ki lelke vágyad. Ő a leány évek hajnalában egész másnak álmodta a házasélet napját; akkor egész más férjről álmodozott. Lajos ugyan igen szerette ifjú nejét, de hivatala annyira elfoglalta, hogy kevés figyelemben részesithette; nappal többnyire nem volt hon. Jolán szive úgy érezte magát, mint a sivatag szomjas vándora, kinek égető szóraját a puszta meleg vize nem csillapítja. Az egyhangúság e tikkasztó nyarában kedves Sándora szerelmes udvarlása szolgált édes enyhítőül. Mind ez által a fiatal asszony tiszta erényét még az irigység sem merte gyanúval szennyezni. Férjéhez való hűségét talán még ábrándjában sem szegte meg. Sándor bevehetően szivvár ostromára látszott pazarolni mézes bókjai nagy seregét . . . Történt, hogy Berkinek néhány napra el kellett utaznia. Jolán egyedül maradt. Udvarlója világért sem mulasztotta volna el minél sűrűbben tenni látogatásait a szép szalma-özvegynél. Épp most is ott ül lábai mellett a zsámolyon. Künn a nyári nap elárasztja forró sugárnyilaival a földet; egyes sugarak a zöld zsalukon átnyilalnak a fehér függönyökre. De a szoba homályában a rég üdítő hűvös Sándor megragadta Jolán kezét s égő szenvedélyét elfojtani igyekezve lázasan rebegte : — Oh ne engedjen tovább hasztalan esengni ! Ha tudná, mint szeretem, ha tudná álmatlan éjszakákon szegény szivem mily kínokat szenved. A szép asszony lábaihoz omlott, átfogta térdét s bársonykezét ellepte forró csókjaival. Jolán erre kezét neheztelve elvonta. — Ugyan Lajos legyen okos, ilyen bolondságra nem tartottam volna képesnek. — Oh ne ilyen hideg közönyös szavakat. Ezek szétmarczangolják szerelemsovár telkemet! . . . Beteg vagyok, őrült vagyok . . . s kegyed ily hideg nyugalommal beszél! ? . . . Édes Istenem . . . Istenem . . . hát követ takar szép keble szív helyett. — De gondolja meg, férjes nő vagyok. — Nem vagyok már képes semmit sem meggondolni. Nem tudok semmit, csak azt az egyet, hogy szeretem . . . szeretem, végtelen őrült szerelemmel. — Kegyedre nézni nekem édes élvezet, keze érintése gyönyörök gyönyöre, egy szerelmes kézszoritásáért odadnám életem, egy csókjáért tulvilági üdvömet. Beszélt még sokat rajongó szenvedélyéről s a fiatal nő örömmel hallgatta. A kipirult arczu ifjú láztól ragyogó szemei, heves beszéde felolvasztották erénye jegét. Nem vonta ki kezét többé kezéből. Az ifjú melléje ült, átfogta karcsú derekát; — igyekezett ugyan Jalán magát kiszabaditani e kedves