Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870
1870-11-20 / 32. szám
286 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. NOVEMBER 20. 1870. magas sziklafalban, melyről a zuhatag a felkai tóba esik, gránátok találhatók ; értékök azonban csekély, mivel puha minémüségik miatt nem csiszolhatok. Mig társam ezen fenséges vizzuhatag mellett pihenve s a vadregényes táj szemléletétől elragadtatva, szemeit a nagyszerű panorámán, mondhatnám, legeltette, addig én egy oldalvást eső szirtöbölben fekvő hómezőt kerestem fel, tudván, hogy ennek közelében szoktak kedveseim, a lapponi Flóra földjéi tartózkodni. Puszta szemmel ítélve, az ember azt hinné, hogy ezen hely a tó partjától legfeljebb 1—2 pereznyi távolságra esik, s egy ugrással meglehet járni. Mennyire csalódunk azonban, midőn többszöri pihenő-állomás után végre 20 — 25 percz múlva nagy fáradtan oda érünk s látjuk, hogy mily kicsinyek a tó partján azon alakok, melyeknek absolut nagyságát csak a közelből ismerjük fel. Ezen optikai csalódást ismernünk kell, hogy a magas havasokon a távolságok megítélésénél kudarczot ne valljunk. A folyton olvadó hó szorgalmas kertészként öntözi az öblöt, melyben buján, óriás példányokban nő a fehér zászpa (Veratrum album Andr.), a turbán liliom (Lilium Martagon L.), Lychnis diurna Libth., Doronicum lusii Tsch., az Adenostyles albifrons.., Mylgodium alpimim Lees. Sziklákon és sziklahasadékokban teng a csorba fűz (Salix retusa, I..), a Saxifraga carpatinca L., a havasi cziczkóró (Achillea alpina Schur.) s Haenke cziczkórója (A. Haenkeana Tsch.); nedves árnyékos helyeken gyüjtöm a kalánformát (Cochlearia officinalis L.), a kétvirágú violát (Viola bifiora L.) a kétanyás lóromot (Oxyria digyna Camp.), Swertia perennis L. Flóra ezen gazdag hozományából a legszebbeket biztos kamatra tevem pléhszelenczés Wertheim-cassámba, s miután rövid pihenés után uj erőt és friss kedvet gyűjtök, folytattam utamat. Előttem állt a lejtős sziklafal, melynek óriás lépcsőzeteit négykézláb kellett ostromolnom. Minden lépést előre kimért, biztos talapzatra kellett helyeznem, kezeimmel erős sziklanyújtványokba kapaszkodnom, hogy az alattam tátongó sziklaágynak menyegzője ne legyen. Mászás közben is találkoztam sok érdekes növénynyel, melyek közül a szépek legszebbjeit szentségtörő kézzel leszakitom, daczára annak, hogy a népmonda azt beszéli, hogy illy meredek helyeken a szerelemféltő kegyúr kedvesei hűtlenségét meg szokta kiszülni. Végre felértem a sikra, beléptem a kies virágkertbe és Állok tavasz mezőn, Melyet virány fedez, ugy érzem, gondolom, Az Isten háza ez. Óriás szirtszobrok, melyek párkányzatait csak a zerge biztos körme uralhatja, hová csak a bérezsas rakhatja büszkén fészkét, körszin alaku, tág katlanban kies rétet öveznek. Ezen mintegy 1500 méter hosszú és 500 méter széles fensik a legbujább gyeppel van benőve, melyet a hosszú tóból eredő patak hasit. Sehol sincs kőhalom, sehol omlott szirtromok ; az egész egy puha faszőnyeg, mely a legélénkebb szinti, havasi virágokkal törökszövetként van hímezve. Mig eddig éles gránitkövek hasgatták talpunkat, most ruganyos párnákon érezzük magunkat, s csak a környezeten, a vad szaggatottság bélyegét magukon viselő meredek sziklacsusok szemlélete emlékeztet bennünket arra, hogy egy új világba léptünk — a henye-fenyő feletti vidék világába. A virágkert kezdetén végződik a henye-fenyő táj legmagasabb vonala — 1770 méternyi magaságban. Sehol a Kárpátokban, sőt tán egész Európában nem vonul le annyira ezen határ, mint itt. Ritka hely az, hol olly nagy volna a különbség a buja növényzet, az eleven állati élet, és a merev halott, alig néhány zuzmót s mohot tápláló szirtromok közt, mint itt. Mint virágkertben tavaszkor, úgy repkednek itt meleg napokon a rovarok légiói, melyek bábjait hajhászva keresik a könnyű föld alatt a vakondok. Hogy mily úton vándorolhattak ezen elszigetelt helyre, ez az ő titkuk, de a számos földtúrás tanúskodik ottlétükről. Látható itt még néhány mormota- építkezés is, melyek a szebb havasi állati élet utolsó emlékei. Közbe füttyen az ijedős zerge , felugrik biztos helyéről , sebes léptekkel fut, mig egy rejtett helyről a halálos golyó éri s szikláról sziklára esve, le a mély katlanba zuhan. Hiába keressük szemünkkel a fütty, a lövés helyét, rendesen csak a gördülő kövek zörejét halljuk, mig a zergét és a vadászt, kicsinységök miatt, ki neki vehetjük. Néha azonban, ha a völgyet nagyobb nesz egyhangúságából fel nem veri s tehát még biztos rejtekeikben legelésznek a zergék, egyet-egyet látni is lehet. Ekkor ha hangosabb szó felriasztja őket, harsány fütytvel ugranak fel s száguldó léptekkel sietnek a meredek sziklafalak felé. Dr. Szontagh Miklós. (Folyt, köv.) sem változnak, az utolsó is elpusztul. A zerge is hasonló jövőnek néz eléje, s idővel, habár lassan, de biztosan kiirtatik. Pedig a mormota és a zerge a magas havasok legszebb állati lakosai. Olly nélkülözhetetlenek ők a havasi jelleghez, mint a szárnyas állatok a terjedelmesebb nádashoz. Tul a Kárpátokon, Syrakóbn lengyel testvéreink ezen szomorú viszonyokon segíteni akarván, egy társaságot alakítottak, melynek élén Dr. Novicky egyetemi tanár áll. Ezen társaság, mely eredetileg a krakói physiographiai egylettől kapta impulzusát, saját kölségen tart a Kárpátok főbb hlyein őröket, kik az orvvadászokra felügyelnek. Miután az egylet olly nagy territóriumot — mint a Kárpátok — saját erejéből kellőleg ellenőrizni nem volt képes, felszólította a magyar oldalon a kárpátalji megyék nagyobb földbirtokosait, hatóságait, befolyásos egyéneit, papjait, egyleteket, hogy működésében őt telhetőleg elősegitsék. De tudtommal mindeddig csak az ígéretnél maradtunk. *') Sajnos, de igaz hogy a magas Tátrában alig van már néhány mormota-család mely az orvvadászoktól eddig még meg van kimérve. Ha a viszonyok Sir Baker vadászatai az Atbara és Letit partjain. III. Víziló vadászat. (Folytatás.) A száaz időszakban az Atbara folyammedrében levő, vizzel telt mélyedések köré gyűlnek az emberek ugy, mint az állatok , ugy hogy tulajdonkép ezek képezik az életfeltételeket, mellyek nélkül az egész vidék puszta és lakatlan volna. A folyamtól északra eső sivatagban a bischarin-arabok káborognak ; ezek között ütöttük fel sátrainkat egy magaslaton, honnan a folyam mentét messze lehetett látni. Ebben egy nagy nagyobbszerű tócsa volt, melyet vizilóvadászatra szemeltünk ki. A viziló kártékony és veszélyes állat. így az arabok a nedves homokban dinnye-ágyat ültettek ; de még mielőtt a gyümölcsök megértek volna, a vizi lovak zajt ütöttek és egy szálig elköltötték ; a legnagyobb dinnye is csak egy kis falat e sörnyetegeknek. Midőn egy arabs egyet ez állatok közül el akart riasztani, ez egy harapással véget vetett életének. Egy reggel már korán a pocsolya partjainál voltam; a homokban a krokodlok óriási lábnyomai látszottak, melyek kevéssel azelőtt tértek vissza; mások ismét itt-ott elszórva a homokon hevertek. A viztől néhány lépésnyire a nomádok mélyedéseket vájtak a homokba, melyekből a juhokat és kecskéket itaták, minthogy ezek magából a víztartóból azon okból nem ihattak, mert bizonyosan elragadták volna a tó lakói. A vizfelület tükörsimán terjedt el előttem és én minden állatot megfigyelhettem, mely fölbukkant, hogy vagy lélekzetet vegyen, vagy a reggeli nap sugaraiban sütkérezzék. Töméntelen mennyiségben voltak ott a halak, krokodilok és teknőczök , majd gazellák jöttek sürü csapatokban szomjakat oltani; a viz szine fölött ezernyi és ezernyi sivatag madár szállinkázott, ugy hogy egyizben, egyetlen lövésre hatot is lekaptam. Egy sast, mely egy közeli fán székelt, e lövés a legkevésbé sem ijesztő meg , mely körülmény abban leli magyarázatát, hogy az itt tartózkodó bisharin-arabok lőfegyvert nem használnak, és így a sivatag állatai durranását sem ismerik. Nemsokára hallottam a vizilovak hortyogás szerű nyeritését; mintegy hat darab állt egymáshoz közel a vizben. Midőn engem észrevettek, a mélyebb helyek felé kezdtek nyomulni és kirivó hortyogást hallattak. Azonnal czélba vettem jó duplafegyveremmel, melly már Ceylonban is olly jó szolgálatokat tett, az állatok legnagyobbikát, és hallottam a mint a golyó a koponyába ütödik. Öt fej, mint a vizbe dobott kő elmerült, de a hatodik viziló félig kiszökött a vizből, majd visszahanyatlott és heves mozdulatokat tett. Nem sokára hanyatt feküdt, majd még oldalvást, vagy görcsösen szelte át a vizet lábaival ; emellett egész kis habfelhővé csapkodta a vizet maga körül. Egy utána küldött lövés a másik csőből nem talált, minthogy folytonos nyugtalan mozdulatai a biztos czélzást lehetetleníték , de egy harmadik lövés az állatot két szeme közt találta, és nem sokára elmerült. Ugyanazon pillanatban a többi öt sebes iramban átszelte a pocsolya sekélyebb részét és a mélyebb vízállás felé iparkodtak, melyben el is tűntek. Midőn azon helyre értem, hol az imént elbeszéltek történtek, a vizből több izben merült fel egy-egy fő, és egy viziló fenyegetőleg ordított felém. Az üdvözlet viszonzásául 50 lépésről golyót röpítettem bele nehéz lőfegyveremből, és midőn közelebb ért a parthoz még egy másikat. Az arabok a lövések hallatára nagy csapatokban közeledtek, késekkel, kötelekkel, tevékkel és zsákokkal ellátva, mert sejték, hogy gazdag aratás várakozik reájuk. Mintegy háromszázan gyűltek öszsze azon helyen, hol az első állatot elejtettem, melyet kötelekkel a partra húztak. Midőn ezt a partszélre hengergették, hozzáláttak az osztályhoz ; egy csorda éhes hiéna sem lehet vadabb és vérszomjasabb. Egy pillanat alatt száz kés működött ugyanannyi erős kézben ; ez emberek farkasokként küzdöttek a martalékért, és miután a vízi lovat megnyúzták volt, a hűsért tört ki utólag a vita. Az arabok sűrű gomolyogba vegyülve egyetlen nagy vértömegnek látszottak ; némelyek térden felül álltak a gőzölgő belekben és különösen a zsir miatt dühöngött a harcz; sokan ujjaikra vágtak egymásnak, csakhogy egy bizonyos hű darabot biztosítsanak a maguk számára, melyet különös csemegének tartottak. Én a vad csordát magára hagytam és a táborhelyre visszamentem. Aznap ettem legelőször vizilóbust, mely azután a Nilus abyssinai mellékfolyóihoz tett utunkban mindennapi, csaknem kizáró eledelünk volt. Az arabok e közben a másik vizi lovat is megtalálták, és itt is ismétlődtek az előbbi jelenetek. Az egész tábor talpon állt. A lefektetett állatok húsával és bőrével megrakott tevék a folyam homokos ágyán törtettek keresztül, az asszonyok hosszas fülhasitó örömkiáltásba törtek ki , s mi az egész vidék jóltevői gyanánt szerepeltünk mert épp a szükség idején olly jó és dus táplálékot szereztünk. A Setit (Takizze) mellett is vadásztunk vizi lovakra. A folyamtól mintegy négy mértföldnyire magas hegylánc húzódott el, messzebb az abyssinai havasok hófedte ormai kék lettek. A sik erdős volt, de mégis eléggé nyílt arra, hogy lóháton lehessen vadászni, és az egész gyönyörű vidéket a Letit sokféle kanyargásban hasitotta keresztül Némely helyen ágya négy aug. mfldnyi széles volt. Az összeszorított folyó csendesen folyt el a taka porond fölött, és vize olly átlátszó volt mint az üveg. Más ponton ismét nagyszerű sziklatömbök örvényeket képeztek, odább ismét függélyes zátonyok keskeny csatornába szorították össze, melyen át roppant sebességgel iromlott tova, egy nagy viztartó felé, melyet csendesen és méltóságosan hagyott el Valamint az Atbaraban, ugy a Setitben is előszeretetettel viseltettek a vízilovak a tócsák iránt, melyeket valahányszor éjjeli járataikból visszatértek, mindannyiszor fölkerestek. Az ezt környező fák alatt gyöngy- és frankolin-tyúkok tanyáztak ; az antilopoknak is ott kellett magukat vízzel ellátni, minthogy az egész környéken nem volt más folyó;szomjuk oltásával azonban siettek, mrt majd mindig lesben állt néhány leopárd vagy oroszlán, hogy megtizedelje őket. A folyamból itt-ott kimeredő homoktorlódásokon krokodilok sütkéreztek. A vizilovak, melyek a sötétség beálltával a vizet odahagyták és a tócsákat egymásután felkeresték, a part hosszában utat törtek és egyengettek ; a füvön és cserjéken szerteszét észlelni lehetett a gereblye fogaihoz hasonló harapások nyomait. Az arabok a vizilovak és krokodilok elejtésére szigonyt használnak. Ez egy darab élesített ácséiból