Vállalkozók Lapja, 1915. január-március (36. évfolyam, 1-13. szám)

1915-01-06 / 1. szám

КУ-,ЬкЖ1Л°У,11К­­­l-MKHIW L&KiW - ШШЕШШЕЕ& b'Hibra­e? I£ffl Harminchatodik évfolyam. Budapest, 1915. január 6. Újjáépítés Hála az egek urának, hazánk területén csak keveset rombolhatott az ellenség. Higy­­jük és reméljük, hogy ezután sem leszen sok alkalma arra, hogy romboló dühének tüzes billogát magyarországi helységre üsse. A németek époly önérzettel állapíthatják meg magukról, hogy nem engedték be féltett területeikre az ellent , hogy éppen csak Ke­­letporoszország falvai és majorságai szen­vedtek a mindent felperzselő oroszok tűzcsó­­vái folytán. A multkorában volt alkalmam e helyen az illetékes körök figyelmét az „előkészítés“ munkájának szükségességére felhívni. Saj­nálkoztam fölötte, hogy az idő múlik, csak múlik, és­­mit sem teszünk a később feltétle­nül szükségesnek mutatkozó építkezések kel­lő előkészítése érdekében. Kénytelenségből pihenő szellemi erő áll rendelkezésünkre épen elég. Idő pedig még az elegendőnél is több. Nem kellene egyéb, mint az előrelátásnak némi központosítása, és nem múlnék az idő hiába, és nem veszne kárba tétlen szomorú­ságában az igénybe nem vett agymunka. A magam részéről ezt a fatalista tétlen­séget szerettem volna köteles gondoskodás­sá változtatni és kérdést is intéztem az ille­tékes körökhöz aziránt, hogy nem lehetne-e az állam programmjában levő műszaki mun­kálatok előkészítését most szorgalmazni. Teljesen bizonyos, hogy igen sok építkezés volt tervbe véve, amikor a háború kitört. Meg tudom érteni, hogy a népek grandiózus csatája viharként söpört el minden jószán­dékot. Nem bíztunk a romboló vihar kitöré­sekor benne, hogy a nyugodtan előkészített programmot hamarosan fejleszteni, vagy pláne­­megvalósítani lehessen. Aztán meg a kedélyekbe, telkekbe mélyebben markoló kér­dés és vágy foglalkoztatott mindnyájunkat: a győzelem kérdése, a győzelem után való hővágyódás. Egyéb mentséget is találok arra nézve, hogy miért felejtődött el egyszeriben minden építőprogramm: nem volt az országban, de még az országon kívül is senki, aki a háború­nak három-négy hónapnál nagyobb élettar­tamot jósolt volna. Ma pedig benen vagyunk a hatodik háborús hónapban és ma viszont nincsen senki, aki minimálisan további fél­évet ne jósolna. . A viszonyok tehát lényegesen megváltoz­tak és a békés munka vezérkara ma már nem hozhatja föl okul, hogy nem érdemes a né­hány havi megszakítás elkerülése végett a jövendő fejleményeibe esetleg be nem il­leszkedő munkálatokat végeztetni. Kérdezősködésemre azt válaszolták, hogy a háború minden programmal halomra dön­tött, nem lehet terveket sem készíttetni, mert úgy eshet, hogy teljességgel hasznavehetet­lenek lesznek utóbb, amikor a béke viszony­latai egészen más feltételeket szabnak elénk. Nincsen különben sem beruházási program­­munk, nem tudjuk, minő világ lesz erre mi­felénk a háború után, a legokosabb tehát, ha semmiféle­ terveket nem készítünk. Fölösleges mondanom, hogy ez a felvilá­gosítás legkevésbbé sem nyugtatott meg en­gem. Igen, ha a „legokosabb“ szó helyébe azt írjuk, hogy „legkényelmesebb“, akkor igenis aláírom a véleményt magam is. De kérdem, hogy szabad té­ma a kényelem szem­pontjának szerepelnie. Lám, Németországban megmozdult a bé­kés munkálkodás nagy vezérkara és rövi­desen részt fog venni egész hadserege a há­ború után következő békés idő műszaki mun­kálatainak körültekintő előkészítésében. Azt mondják a németek, hogy a hadsereg vezér­kara nem pihent a negyven éves béke idejé­ben: gondosan, lelkiismeretesen, csöndesen előkészítette a háborút. És a dicsőséges ese­mények bizonyítják, hogy nagy előre látás­sal végezte munkáját. Nos hát, ma viszont a nagy háború idejében a béke vezérkarának kötelessége, hogy ugyanolyan gondosan, lelkiismeretesen és csöndesen készítse elő a béke nagy munkálatait. A németek okultak előbbi háborújuk pél­dáján. Soha oly sivár, oly mű­vészietlen és elhibázott tömeggyártás nem dühöngött Né­metországban, mint a hetvenes években, köz­­vetetlenül a franciákon aratott nagy győze­lem után. Csak később eszmélt a germán lel­kiismeret arra, hogy a kulturmunkálkodás terén magasabb színvonalra kell törekednie, s h­ogy elhamarkodott működés helyett terv­szerű céltudatos művészi ténykedés a köte­lessége. Az 1870-iki háború idejében mit sem ké­szítettek elő a németek. Ma azonban beisme­rik a múltak mulasztásait és állam és társa­dalom vállvetve készülődik a háború utáni kulturmunkára." El lehetünk rá készülve, hogy Keletporosz­­ország elhamvadt községeinek helyein gyö­nyörű kertvárosok fognak kivirágzani. Keletporoszország épúgy, mint Elzász-Lo­­taringia soha annyi telivér germán stílusú építményt nem látott, mint amennyi a köz­vetlenül a háború utáni tíz esztendőben fog megépülni: ne mondhassa se az orosz, se a francia, hogy e területek még csak emlékez­tetnek is szláv vagy francia reminiszcen­ciákra. És egész Németország fog építeni és amit épít, minden a „Heimatschutz“ jegyé­ben fog épülni. És amit építeni fog, mindazt most, a legtü­zesebb háború tü­zében ková­csolja a körültekintő német. Szomorúsággal gondolok a mi békemű­vünk elhanyagolt voltára. Minden célzást, minden sürgetést hiábavalónak látok: a „rá­érünk arra még“ jelszó csak magyar jelszó marad! Már­pedig a háború után, hogy egyebet ne említsek, félmillió munkás kezei szaba­dulnak fel és keresik az él­etadó munkát. És hiába keresik, ha előkészítve nincsen. Ha pedig épen csak azért, hogy inségmunkához juttassuk az ipart, előrántunk minél, több problémát, érett megoldásukat ugyan hiába várjuk, ha ezt már ma nem készítjük elő. Ma és nem a háború után, de még csak nem is holnap, hanem ma, ma! . . . Ezrey. Újévi levél a szerkesztőhöz. Nagyb­ecsü lapjuk 49. számában megjelent cikkük u. n. névtelen levele többféle emóciót vált ki köreinkben és ha ismerném tartalmát, névtelensége miatt akkor is azt mondanám, hogy érdemén felül méltatták. Mert ha való­ban egy m­éi find ember bujkál a névtelen vá­daskodás és zsarolás mögött, mint ahogy K. Ezrey megjegyezte, úgy igazán szóra sem érdemes és kár nyomdafestéket pazarolni a nyilvános megbélyegzésre. Én azt hiszem és ne nehezteljen rám a ked­ves Ezrey úr az őszinteségem miatt, hogy a •* 1. szám. TÖRS és ORMAI - mérnökök — BUDAPEST, VIII., S­ZILÁGYI­ U. 3. Telt­­on „József“ 33—42. Kolozsvárt: Jókai-utca 12. szám. Dobrocen­i WarMesy-utea 2. szám. Legújabb és a leggyorsabb FÉNYMÁSOLATOT teljesen tiszta alapon, éles koromfekete vonalakkal, hatósági beadvány­­tervekhez alkalmas kivitelben megbízható pontossággal, villanyfény mellett, mint kiváló különlegességet készít FELLNER LETT műszaki papírgyára Budapest, Y„ YAel­iit 4. TtlifM­IMI­L »N­. M?£«syeiar PtilTIT Ba4SH«L Hiti etztál? rtáékl ■((Mttisk tüllfcéaór*

Next