Valóság, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám - BORBÉLY IMRE: A nemzetstratégia fogalmi megalapozása
2 BORBÉLY IMRE: A NEMZETSTRATÉGIA FOGALMI MEGALAPOZÁSA tovább élnek, s ez, össztársadalmi morális passzivitással a háttérben, korrupciós metasztázist idézhet elő e társadalmakban. E komplex helyzetben a kedvező spontán rendeződés valószínűtlen. A puszta adminisztráció szűk látókörű perspektívája és a távlatok nélküli, összehangolatlan (random) programalkotás elégtelen. A fejlett nemzetekhez felzárkózni igyekvő közép-európai magyar nemzet számára az optimális vagy azt megközelítő út leginkább a stratégiai gondolkodás, a műhelymunka, a tudatos közép- és hosszú távú tervezés lehet, amelynek eredménye a nemzetstratégia lenne. A témát félre lehetne tenni azzal, hogy a nemzetstratégia definiálhatatlan fikció, a történelem - és benne az egyes nemzetek történelme - nem vezérkarok által tervezett stratégiák mentén alakul, hanem a gazdasági fejlődés, a piac és a kultúrák törvényszerűségeinek „láthatatlan keze ” által formálódik. A „megfelelő” egyén és a „megfelelő” elit pedig a történelmi szükségszerűségek szerint kerül a megfelelő helyre, s játssza el a maga szerepét. Holott az egyén vagy csoport (elit) történelemalkotó szerepének az ismert történelmi tények fényében nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk. Izrael nem utolsósorban kisszámú elhivatott értelmiségi akarata és tervező munkája révén jött létre.10 Japán 1945 utáni újjászületése és a világ technológiai élvonalába való felzárkózása nagyrészt a M. I. T. I. (Ministry of International Trade and Industry) típusú műhelyek által kidolgozott nemzetstratégiáknak köszönhető. Éppen ezért örvendetes, hogy Magyarországon az utóbbi időben több tanulmány és könyv is megjelent e tárgykörben.11 Ezeknek az áttekintése után viszont óhatatlanul arra a következtetésre jut az olvasó, hogy a szerzők különbözőképpen, néha homlokegyenest ellentétesen értelmezik a nemzet, a stratégia vagy éppenséggel a nemzetstratégia fogalmát.12 írásomnak az a célja, hogy a további munkához egységes fogalmi alapot, koherens rendszert teremtsen. Igyekeztem olyan szemantikai rendszert felvázolni, amely független a „mennyiségi kritériumoktól”,13 s inkább a minőségi kritériumokra alapoz, ezek ugyanis nemcsak kommunikációs szinten nyújtanak segítséget, hanem mélyebb, kreatív szinten is. A stratégiát alkotó és azt valóra váltó folyamatnak többé-kevésbé önálló funkciójú döntési szintekre való felbontása kísérlet a minőségi kritériumokon alapuló fogalmi rendszer megalkotására. A nemzetstratégia fogalmának tisztán szemantikai, a szó legszorosabb értelmében vett megközelítése szétfeszíti a konkrét megvalósíthatóság keretét, hiszen a problémafelvetés kimerítő elemzést és részletekbe menő programalkotást feltételezne, ám ez a gyakorlatban keresztülvihetetlen. A fejlődési irányt meghatározó, a társadalom igyekezetét fókuszáló kulcsszavak (honalapítás, modernizáció, nyugatosodás, izolacionizmus, felszabadulás, tudásközpontúság stb.) azonban egymagukban elégtelenek. Elvi problémát jelent megvonni e két szélsőség között a határt. Charles E. Lindblom14 kifejti, hogy ez a döntés bizonyos fokig világnézetfüggő, hiszen máshol húzzák meg a határt a tudományos programalkotást előnyben részesítők (például Marx), mint a stratégiai programalkotás apologétái (például John Stuart Mill). E két koherens és összehangolt programokat alkotó eljárásmód közti alapvető különbség a jövőbeli előreláthatatlan körülménymódosuláshoz kötődik, pontosabban az ebből adódó bizonytalanság kezeléséhez. A tudományos programalkotás e bizonytalanságot minél kisebbre igyekszik zsugorítani. Szélsőséges formájában eljut a mindenre kiterjedő, a jövő totális meghatározására törő (és a bizonytalanságot teljes mértékben kiiktatni igyekvő) tervgazdálkodáshoz. A stratégiai programalkotás alternatívákat gyárt egy vezérfonal mentén, s az alternatívák között bizonyos kritériumok alap