Valóság, 2000 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2000-04-01 / 4. szám - KITEKINTŐ - JORDÁN GYULA: Kína : demokratikus átmenet?

JORDÁN GYULA: KÍNA: DEMOKRATIKUS ÁTMENET? új urbanizációs stratégia, amelynek az a lényege, hogy szigorúan ellenőrzik és korlá­tozzák a nagyvárosok fejlődését, ésszerűen fejlesztik a közepes méretűeket, s minden eszközzel elősegítik a kis- és a mezővárosok fejlődését, de ezt sem igazán tudták megvalósítani. A mezőgazdasági termelésből kiszoruló vagy kevéssé foglalkoztatott falusi tömegeknek valóságos áradata indult meg főleg a nagyvárosokba, továbbá az ipari körzetekbe és a különleges gazdasági övezetekbe. A vándormunkásokat töme­gével alkalmazták az építőiparban, a feldolgozóiparban és a szolgáltatásokban. A munkáltatók szívesen alkalmazzák őket, mert jóval kevesebbet fizetnek nekik, mint a városiaknak, ráadásul semmilyen szociális biztosítást és juttatást nem adnak. E munkások túlnyomó többsége illegálisan tartózkodik városi területen, s ez kiszol­gáltatottá teszi őket. Mindez tükröződik élet- és munkakörülményeikben (a munka­­védelmi előírások mellőzése miatt gyakoriak a balesetek), az embertelen bánásmód­ban, a hatósági zaklatásokban és zsarolásokban stb. Mégis vállalják mindezt, hiszen még így is a többszörösét megkeresik a vidékükön dolgozó parasztok átlagjövedel­mének. A vándorló népesség száma a legóvatosabb számítások szerint is százmillió, de vannak ennél jóval merészebb becslések is. Ez a kínai körülmények között is hatalmas tömeg teljesen tudatosan hagyja figyel­men kívül és sérti meg az érvényben levő törvényeket és szabályozásokat. A hatósá­gok nem nagyon tudnak érvényt szerezni nekik, legfeljebb időnkénti lecsapásokra és kitoloncolásokra szorítkoznak. Ugyanakkor a vándormunkások munkájára szükség van, a gazdaság egésze szempontjából hasznos a foglalkoztatásuk. A jelenség tehát egyrészt rávilágít arra - s ez az érintettekben, sőt az egész társadalomban is egyre in­kább tudatosul hogy a fokozatosan teret szerző (piac)gazdasági racionalitás érvé­nyesíti hatalmát, és sok esetben erősebbnek bizonyul az adminisztratív korlátozások­nál. (Az is bizonyítja ezt, hogy a recessziós jelenségek, a gazdasági megszorítások sokkal eredményesebben és nagyobb számban kényszerítik a migránsokat hazatérés­re, mint a rendőrségi akciók.) Ugyanakkor ez eléggé nyilvánvalóvá teszi a hatalom bizonyos korlátait, s az állampolgárokat ráébreszti a tömeges fellépés esélyeire és le­hetőségeire. Egyelőre távolról sincs szó szervezett, tudatos akciókról, de az minden­esetre figyelmeztető lehet, hogy az önszerveződés csírája már észlelhető, jórészt, per­sze, a földik szintén tradicionális összefogásával. A falvakban, különösen a nyolcvanas évek végétől, nagyon sok feszültség és elége­detlenség halmozódott fel, s a frontvonal többnyire a parasztok és a káderek között húzódik. A kezdeti reformévek kiugró terméseredményeinek hatására 1985-ben megszüntették az 1953 óta létező kötelező felvásárlási (beszolgáltatási) rendszert, s áttértek a szerződésesre. Az állam azonban itt is meghatározta a felvásárolni szándé­kozott mennyiséget például a gabonafélékből, s ezt aztán, az egykori gyakorlatnak megfelelően, lebontották tartományokra, prefektúrákra stb., végül pedig falvakra, ahol a helyi káderek feladata volt, hogy leszerződjenek a szükséges mennyiségre. Ahogy az állami felvásárlási árak egyre inkább elmaradtak a piaci áraktól, s emiatt a parasztok vonakodtak szerződést kötni, a káderek úgy folyamodtak egyre többször kényszerítő eszközök alkalmazásához. Világossá vált, hogy a kollektív gazdaság for­mális felbomlása ellenére a káderek fontos hatalmi tényezők maradtak. Zsarolni és kényszeríteni tudták a parasztokat például a szűkösen rendelkezésre álló műtrágya, üzemanyag stb. elosztásával, a földbérleti szerződések manipulálásával vagy a gyere­kek továbbtanulásához nélkülözhetetlen javaslattal. A parasztok elégedetlenségét fokozta az a kilencvenes években elterjedt gyakorlat, hogy az állam által felvásárolt termékekért pénz helyett kötelezvényt kaptak, amelyet aztán hosszú hónapokig nem

Next