Valóság, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2010-06-01 / 6. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - BORBÉLY JÓZSEF: A dzsungel könyve
BORBÉLY JÓZSEF A dzsungel könyve Halogattam ezt a könyvismertetőt. Elolvastam, aztán újra-újra elővettem Menyhay Imre könyvét. Mert ez egy fontos könyv, fontos felismerésekkel, következtetésekkel, jövőbe mutatással. Úgy szeretnék írni róla, hogy sokan a kezükbe vegyék, annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány. Szülők, pedagógusok siránkoznak, szakemberek más oldalról is megerősítik, hogy a mi nyugati civilizációnk hanyatlásához, a„Nyugat alkonyához” eltömegesedésünk, emberi minőségünk romlása is hozzájárul. A szerző szerint a mai ember a „digitalizált dzsungel” teremtménye, illetve lakója. Korunk civilizációs előmenetele mindenekelőtt a tudományban és a technika alkalmazásában megmutatkozó tökéletesedés. Ez a tökéletesedés viszont abszolút nem áll a történeti ember etikai és morális állapotára. Az elmúlt századokban a kartéziánus logikán felnőtt társadalom és tudományosság hatalmas méretűvé építette az embert körülvevő technikát. A viselkedéskultúra, az erénykontroll, az etika területein Platón óta nem történt számottevő változás. Ha lehet, inkább rosszabbodott az emberi ész és értelem „humán tartalma”. (Garaczi, 2007.) Mintegy fél évezrede megcsontosodott egység - és kiegyenlítődéshiány létrehozta a rizikó-társadalmat. Virilio szerint, a Nyugat a „haladás” és a „fejlődés” jegyében megvalósított tudományos-technikai alkotásaival együtt századunkra globálisan megjelenő kockázatokat is felmutat. (P. Virilio, 1998.) Eme rizikó-társadalom kialakulásának okait kutatja Menyhay Imre, aki könyve első részében (15-152. p.) az általa vélelmezett „digitalizált dzsungelben ” zajló életünket jellemzi.,, Szakmailag szélesen és konkrétan feltárja, bemutatja , bejárja azt a vadont, amely metaforaként éppen a problémáknak a dilemma karakterét fejezi ki” - írja egyik lektora, Dr. Blümel. A történelem előtti időkben a dzsungel törvényei uralkodtak. Azért is, hogy az egyre magasabb szintű biológiai szerveződések létrejöhessenek: a végén az ember, a „teremtés koronája”. Eme ősi, animális ösztönök és hajtóerők a történelem emberében is munkáltak, és ma is munkálnak. Az ember talán legnagyobb tette, hogy értelemmel és akarattal befogta, és ugyanakkor fel is erősítette ezen ősi hajtóerőket, és felhasználta az emberi civilizáció és kultúra megteremtéséhez. A másik oldalon ugyanakkor felerősödhet a pusztulás felé, a halál felé ható erő is, különösen akkor, ha nincs kielégítő autoritás, azaz nincs hatalom és tekintély, amely a szükséges egyensúlyt biztosítani tudná. A szerző sokunkkal egyetemben azt vélelmezi, hogy a mai rizikó-társadalomban az életellenes, a halál, a pusztulás felé mutató tendenciák felerősödtek. Ennek egyik okát a globalizmus által okozott autoritás- és hatalomválságban láttatja. Marx után „a pénz szörnyű hatalmáról” beszél, arról, hogy a pénz feletti rendelkezési jogra alapozott tekintélyen kívül a globális kapitalizmus-modell más tekintélyt nem ismer. A maga pénzre alapozott autoritását viszont korlátok nélküliként kívánja civilizációkon át globálisan elismertetni. Korunk autoritás-válsága megakadályozza, hogy az ember ősi hajtóerői a közre hasznos, a társadalomra hasznos mederbe terelődjenek. „Az emberiség az ipari civilizáció végén, a harmadik nagy történelmi teljesítményével, a létben amúgy is bennlévő átalakítás során, az ész fortélyával, a létezőt létalapjáról leválasztva létrontást valósít meg. A létrontó, mérték nélküli cselekvésben a mechanikus ész erőszakosan szétválasztja a létet és a létezőt, a