Valóság, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2010-06-01 / 6. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - BORBÉLY JÓZSEF: A dzsungel könyve

BORBÉLY JÓZSEF A dzsungel könyve Halogattam ezt a könyvismertetőt. Elolvastam, aztán újra-újra elővettem Menyhay Imre könyvét. Mert ez egy fontos könyv, fontos felismerésekkel, következtetésekkel, jövőbe mutatással. Úgy szeretnék írni róla, hogy sokan a kezükbe vegyék, annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány. Szülők, pedagógusok siránkoznak, szakemberek más oldalról is megerősítik, hogy a mi nyugati civilizációnk hanyatlásához, a­­„Nyugat alkonyához”­ eltömegesedésünk, emberi minőségünk romlása is hozzájárul. A szerző szerint a mai ember a „digitalizált dzsungel” teremtménye, illetve lakója. Korunk civilizációs előmenetele mindenekelőtt a tudományban és a technika alkalmazá­sában megmutatkozó tökéletesedés. Ez a tökéletesedés viszont abszolút nem áll a történeti ember etikai és morális állapotára. Az elmúlt századokban a kartéziánus logikán felnőtt társadalom és tudományosság hatalmas méretűvé építette az embert körülvevő technikát. A viselkedéskultúra, az erénykontroll, az etika területein Platón óta nem történt számotte­vő változás. Ha lehet, inkább rosszabbodott az emberi ész és értelem „humán tartalma”. (Garaczi, 2007.) Mint­egy fél évezrede megcsontosodott egység - és kiegyenlítődéshiány létrehozta a rizikó-társadalmat. Virilio szerint, a Nyugat a „haladás” és a „fejlődés” jegyében meg­valósított tudományos-technikai alkotásaival együtt századunkra globálisan megjelenő kockázatokat is felmutat. (P. Virilio, 1998.) Eme rizikó-társadalom kialakulásának okait kutatja Menyhay Imre, aki könyve első részében (15-152. p.) az általa vélelmezett „digi­talizált dzsungelben ” zajló életünket jellemzi.,, Szakmailag szélesen és konkrétan feltárja, bemutatja , bejárja azt a vadont, amely metaforaként éppen a problémáknak a dilemma karakterét fejezi ki” - írja egyik lektora, Dr. Blümel. A történelem előtti időkben a dzsungel törvényei uralkodtak. Azért is, hogy az egyre magasabb szintű biológiai szerveződések létrejöhessenek: a végén az ember, a „teremtés koronája”. Eme ősi, animális ösztönök és hajtóerők a történelem emberében is munkáltak, és ma is munkálnak. Az ember talán legnagyobb tette, hogy értelemmel és akarattal befog­ta, és ugyanakkor fel is erősítette ezen ősi hajtóerőket, és felhasználta az emberi civilizáció és kultúra megteremtéséhez. A másik oldalon ugyanakkor felerősödhet a pusztulás felé, a halál felé ható erő is, különösen akkor, ha nincs kielégítő autoritás, azaz nincs hatalom és tekintély, amely a szükséges egyensúlyt biztosítani tudná. A szerző sokunkkal egyetemben azt vélelmezi, hogy a mai rizikó-társadalomban az életellenes, a halál, a pusztulás felé mutató tendenciák felerősödtek. Ennek egyik okát a globalizmus által okozott autoritás- és hatalomválságban láttatja. Marx után „a pénz szörnyű hatalmáról” beszél, arról, hogy a pénz feletti rendelkezési jogra alapozott tekintélyen kívül a globális kapitalizmus-modell más tekintélyt nem ismer. A maga pénzre alapozott autoritását viszont korlátok nélküliként kívánja civilizációkon át globálisan elismertetni. Korunk autoritás-válsága megakadályozza, hogy az ember ősi hajtóerői a közre hasznos, a társadalomra hasznos mederbe terelődjenek. „Az emberiség az ipari civilizáció végén, a harmadik nagy történelmi teljesítményével, a létben amúgy is bennlévő átalakítás során, az ész fortélyával, a létezőt létalapjáról leválasztva létrontást valósít meg. A létrontó, mér­ték nélküli cselekvésben a mechanikus ész erőszakosan szétválasztja a létet és a létezőt, a

Next