Valóság, 2012 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2012-04-01 / 4. szám - SZÁZADOK - KÖVENDY KATALIN: A Porubszky család katonái - Lenullázott katonatisztek, alkalmi munkások 3.

54 KÖVENDY KATALIN: A PORUBSZKY CSALÁD KATONÁI... is, ha neveiket nem a főszereplők között tartja számon az utókor, hanem a nép, a tömegek, a hadsereg, a deportáltak, a kitelepítettek, az üldözöttek, a hadifoglyok, a csendőrök, a dol­gozók, a parasztság, a forradalmárok, az elesettek és egyéb gyűjtőnevekkel illeti őket. A Porubszky család is közéjük tartozik: jóravaló, jó sorsot megélt és jó sorsra méltó derék férfiak és nők, katonák, fiaik és lányaik, asszonyaik. A már említett Porubszky András édesapja, Porubszky Pál (1855-1913) Nyíregyháza jeles értelmiségéhez tartozott. Az Árva vármegyei régi porubai Porubszky családból származott.21 Rozsnyón született 1855-ben. Kolozsváron szerzett tanári oklevelet. Részt vett a boszniai okkupációban;22 bátor magatartásáért kitüntetést kapott. Rimaszombaton hetilapot szerkesztett,23 és báró Nyáry Sándor gyermekei mellett volt nevelő. 1887-ig a Rozsnyói Főgimnázium tanára, majd a Nyíregyházi Főgimnázium rendes tanára volt. 1894-ben az iskolaszék elnökének választották meg. Ebben a minőségében aktivan tevékenykedett a polgári leányiskola fel­állítása és segélyezése ügyében. Számos figyelemre méltó cikke és tanulmánya jelent meg különböző lapokban, az 1894-ben megindult „Nyíregyházi F Hírlap”-nak pedig szerkesztője volt. Az iskolában és a városban irodalmi kört szervezett, egyik diákja, Krúdy Gyula írói tehetségét ő fedezte fel.24 Szatmáry Klemmával 25 kötött házasságából több gyerekük szü­letett. Feleségét két kislányuknak 1889-ben bekövetkezett halála nagyon megviselte, s a búskomorságtól szenvedő asszony bánatát két fia, Porubszky András, és öccse, Porubszky György (1896-1980) sem tudta maradéktalanul elmulasztani. A fiúk még kiskamasz, kamasz illetve fiatal felnőtt korukban elvesztették előbb az édesanyjukat (1908), majd pár évvel később az édesapjukat. Az idősebb fiú, András ad­digra (1913) a Ludovikát végezte el Budapesten. A kisebbik, tizenhét évesen árván maradt fiú számára is biztos jövőt és főképp biztos jelent és megélhetést ígért a katonai pálya. Irodalmi érdeklődése, zeneszeretete, humán beállítottsága - biztos családi háttérrel - talán nem ilyen irányba terelte volna érettségi után a pályaválasztását, ám a katonai iskolákban a hallgatók teljes ellátásban részesültek, szállásuk, ruházkodásuk, élelmezésük nem jelentett gondot a családnak, az árván maradt Porubszky György esetében a rokonainak, a kis időre hivatalosan kinevezett gyámjának. Ez fontos szempont volt. Sok elszegényedett família és sok egyszerű és szegény család gyermekeinek jelentett vonzó és megbecsült életutat a katonatiszti pálya, amely (ekkor már) nyitva állt az arra érdemes, tehetséges és igyekvő, nem arisztokrata vagy gazdag családból származó fiatalok előtt is.26 Kövendy Gyula egy évvel később végzett a Ludovikán, mint Porubszky András. Kövendy kitűnő lovas volt, ezért lett lovas huszár. Ludovikás éveire emlékezve írja ön­életírásában,27 hogy a Ludovika Akadémia tanulmányi rendje szerint az I. és II. évfolyam hallgatói­­ gyalogosok, huszárok - közös kiképzést kaptak. A lovas huszárok külön ki­képzése csak a harmadik évfolyamban vette kezdetét, noha lovaglási kiképzést minden évfolyamban kaptak az akadémisták. A második év folyamán választották ki azokat, akiket a későbbiekben a lovassághoz osztottak be, vagyis a későbbi huszártiszteket. Erről így ír: „Köztudomású, hogy ez a kiválasztás több szempont figyelembevételével történt: protek­ció, magasabb katonai körökkel való kapcsolat, családi hagyomány, jobb anyagi körülmé­nyekkel rendelkezés, s nem utolsó sorban a lovagló tanárok megítélése alapján a lovaglási képesség. Én az elején felsorolt kiváltságok egyikével sem rendelkeztem.”28 Porubszky András sem a jó összeköttetései vagy a jó anyagi helyzete miatt kerülhetett az elitnek számító lovas huszárok közé. Árva megyei soltész29 eredetű családjában a felmenői között találunk harcokban jeleskedő ősöket. Ilyen nevű soltészokról ugyanis már a XIV. századtól fogva vannak adatok a soltészség kiváltságos levelei között. A XVII. század má­sodik felében, II. Ferdinándtól kapta a család a nemességet. Egyik felmenő rokona 1704-

Next