Valóság, 2012 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2012-04-01 / 4. szám - MŰHELY - MAGOS GERGELY: Szabad a pálya? A budapesti gyógyszerészhallgatók társadalmi származása (1920-1944)

MAGOS GERGELY: SZABAD A PÁLYA? átalakították, és az immáron négy félévig tartó, gyógyszerészmesteri címet adó képzés után a hallgatóknak lehetősége nyílt a gyógyszerészdoktori cím megszerzésére is.23 Fontos rendelke­zése volt még az abszolutizmusnak az ún. reáljogú és személyes jogú patikák szétválasztása.24 Az előbbi tényleges magántulajdont jelentett, tehát szabadon lehetett adni-venni, utóbbi viszont - ahogy nevéből is sejthető - személyhez volt kötve, vagyis a patikus elhalálozása esetén a jog visszaszállt az államra. Szociális okokból azonban a haszonélvezet megillette az özvegyet és az árvákat is. Az 1876. évi közegészségügyi törvény ráadásul a személyes jogú patikák adásvételé­nek tilalma mellett lehetővé tette az „átruházást”, ami egyet jelentett az adásvétellel. A rendelet értelmében 1851 után reáljogú patika nem volt adományozható többé. A szabadságharc bukása után számos egylet kénytelen volt ideiglenesen beszüntetni működését, de a politikai enyhülés következtében 1860-as években sorra reorganizálódtak ezek az egyletek. A kiegyezésig kellett várni, hogy az államhatalom végre engedélyezze 1872-ben az Országos Gyógyszerész Egylet létrehozását. A Tisza-kormány egyik első intézkedése a közegészségügy szabályozása volt. Az 1876. évi XIV. törvénycikk első ízben mondta ki, hogy a gyógyszerészet a közegészségügy része­ ,14 gyógyszerészet, mint közegészségügyi intézmény az állam felügyelete alatt áll.” A dualizmus kora kiemelt jelentőségű a gyógyszerészi hivatás szempontjából, ugyanis ekkor alakultak ki a közegészségügyi rendszer alapjait meghatározó jogi normák, melyek apróbb változásoktól eltekintve a Horthy - korszak végéig érvényben maradtak. Az 1876. évi törvény és egy 1883- ban kiadott BM rendelet 25 szabályozta a gyógyszertári jogadományozás kérdését. Ezek alapján patika felállítását csak okleveles gyógyszerész vagy valamely község kérvényezhette.26 Ha kö­zség nyújtotta be a kérvényt, akkor a felállítás szükségességéről a tiszti főorvos és a közegész­ségügyi szakbizottság maghallgatása után a törvényhatósági közgyűlés készített felterjesztést a belügyminiszter részére, aki meghozta a döntést. Ha a felállítás indokoltsága megállapíttatott, akkor pályázatot írtak ki, és a győztes személyéről (községek esetében a község meghallgatása után) a törvényhatóság közigazgatási bizottsága döntött. Ha a kérvényt gyógyszerész nyújtot­ta be, akkor a belügyminiszter a törvényhatóság közgyűlésének véleménye után döntötte el, hogy a patika felállítása indokolt-e, de pozitív elbírálás esetén nem írtak ki pályázatot, hanem az engedélyért folyamodó gyógyszerész felállíthatta a gyógyszertárat. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a gyógyszerészek pályaválasztását a saját gyógyszertárhoz való hozzá­jutás lehetősége nagyban meghatározta. Szemben a többi szabadpályával (például az orvosi vagy ügyvédi pályával), a diploma önmagában nem jogosított fel senkit patikanyitásra, hanem ehhez a gyógyszerésznek külön állami engedélyt kellett szereznie. Ezt hívták koncessziós, vagyis engedélyköteles rendszernek. A kérvény sikere tehát a helyi politikusok/szakemberek és a belügyminiszter döntésén múlott. A felállításnak jóformán semmilyen törvényben rögzí­tett adminisztratív korlátja (pl. lakosságszám) nem volt, csupán a döntéshozón múlott, hogy a patikanyitást indokoltnak tartja-e vagy sem. Nem véletlen, hogy a korszakban a sajtó számos korrupciós esetről és patikapanamáról számolt be.27 Az 1920-as években a gyógyszerészetet a többi értelmiségi szabadpályához hasonló prob­lémák jellemezték. Az egyik legfontosabb kérdést az alkalmazott gyógyszerészek helyzetének rendezése képezte. Már a dualizmus éveiben, különösen az 1890-es évektől nagyon éles volt a szembenállás az alkalmazotti kar és a tulajdonosok között. Előbbiek munkakörülményeik és lakhatási viszonyaik rendezése miatt 1914-ben sztrájkot indítottak, kevés sikerrel.28 Hosszas előkészületek után született meg az 1935. évi III tc., mely rendelkezett a „gyógyszerészi jóléti intézmény” létrehozásáról. Ez az alap volt hivatva biztosítani a gyógyszerész alkalmazottak számára a megélhetéshez szükséges nyugdíjat. A gazdasági helyzet romlását mutatják a gyógy­szerészek hitelképességével és a gyógyszertárak társas viszonyával kapcsolatban felmerülő

Next