Városi Szemle – 12. évfolyam – 1926.
Dr. Szokola Leó: Gyámügyi igazgatásunk fejlődése és reformja, különös tekintettel a fővárosra
Gyámügyi közigazgatásunk fejlődése és reformja, különös tekintettel a fővárosra , alapfeltétele az, hogy a fejlődés törvényét szem előtt tartsa s az intézményeket a környezetnek, az ország, a város, a község sajátos viszonyainak és szükségleteinek figyelembevételével fejlessze. Lehet bárminő gyökeres a gyámhatósági szervezet reformja, de a hazai jogfejlődés talajától ne szakadjon el, mert ezzel életképességét kockáztatná. I. Elméleti és jogtörténeti szempontok. Mint más helyen részletesen kifejtettük,2) a gyámhatóság fogalmában rejlő társadalmi funkciónak, a gyámolításnak eredete a legprimitívebb emberi egyesülések idejére nyúlik vissza. Az egyéni létfenntartás kíméletlen küzdelmét a fajfenntartás szociális tendenciája mérsékli. Ez a mérséklő tevékenység a legkisebb társadalmakban is szinte élettani szükségszerűséggel működik. A fajfenntartásból, vagyis a társadalmak önfenntartásának ösztönszerű tevékenységéből származhatik annak a belátása, hogy a gyermek, fizikai és értelmi gyengeségénél fogva, hosszabb ideig ápolásra, táplálásra, védelemre szorul. Ez a meggondolás vezet a gyámhatósági funkció ősi alakjának, az első közületi gyámolításnak elméleti alapjához. A testileg, értelmileg, gazdaságilag gyöngébbek védelme tehát a társadalmi létnek egyik biztosító követelménye s mint ilyen, egykorú a legkisebb társadalmakkal. A társadalmaknak egyre öntudatosabb és nagyobb szervezkedése, valamint az egyház jelentékeny karitatív tevékenysége következtében a gyengék primitív társadalmi védelme lassanként átformálódott egyházi védelemmé, majd hatósági védelemmé, tételes gyámhatósági funkcióvá. A gyámhatóság tevékenysége tehát az államban szervezett társadalmi életnek egyik nélkülözhetetlen alapja. Ha törvények és hatósági szervezetek nem védenék a zsenge gyermekek életét és egészségét, ha nem lennének felelős törvényes képviselők (szülők, gyámok, gondnokok), akiknek kötelessége a gyermekek erkölcsös, vallásos, hazafias neveléséről, taníttatásáról, az elmebajosok ápolásáról, anyagi javaik védelméről gondoskodni; hanem lenne hatósági szervezet, amely ezt a köteles gyámolító, védő tevékenységet ellenőrzi és irányítja, akkor a fiatal nemzedék egy része, a hatóságilag nem mérsékelt életküzdelemben felserdülni sem volna képes, másik jelentékeny része pedig erkölcsi és szellemi kultúra nélkül, idő előtt pusztulna el. Mindebből megállapíthatjuk, hogy a gyámhatósági funkció társadalomfenntartó, nemzetfenntartó jelentőségű. Ez a tény annyira magától értetődő, hogy külön megállapítása feleslegesnek látszik. Sajnos azonban ez a látszat is csal. Ugyanis törvényhozásunk 2) Jogi dolgozatok a Jogtud. Közlöny 50 éves fennállása emlékére (Budapest, Franklin, 1916. 694—701. 1.)