Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)

1883-08-02 / 31. szám

Hódmező Vásárhely, augusztus 2. •11-ik szám 1963. Első évfolyam. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési dij: Egész évre 4 írt. Félévre 2 k­­t. Negyedévre 1 írt. Egyes szám­ára 8 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kialóhiva-1 Főuterán, III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyi­Pál, Lévai F. nyomdatulajdonos és Steiner Sándor . . .­­ .. i­­ t­er­nazoan. könyvkereskedő. Országos iparos-segéd és tanoncz munka­­kiállitás B.­Gyulán. A magyarországi iparos ifjak V-ik országos vándorgyűlésének alkalmából Gyula városában f. évi augusztus hóban rendezendő iparos-segéd és tanoncz munkakiállitás szabályzata . A kiállítás folyó 1888. évi augusztus hó ifi, 20 és 21-ik napjain fog tartatni. A kiállítás védnöke. Gróf Apponyi Albert, országgyűlési képviselő, békésmegyei nagybirtokos. A kiállítandó tárgyak két osztályba soroz­tatnak, úgymint: 1. Kézi munkák. 2. Iparszakba vágó festő, rajz és irodalmi munkálatok. A kiállításban részt vehet minden magyar­­országi iparos-segéd és iparos tanoncz. Önálló iparosoktól kiállítandó tárgyak nem fogadtatnak el. A bejelentési ívek folyó évi július hó 15-ig,­­ a kiállítandó tárgyak pedig augusztus 1 -től augusztus 17-ig múlhatlanul „az országos iparos ifjúsági munkakiállítás végrehajtó bizottságának Gyulán“ küldendők. A bíráló bizottságok részben a vándorgyű­lésre érkezendő tagokból, részben pedig a hely­beli iparosok és iparpártolók közül fognak vá­lasztatni. A kiállításra elfogadott munkák és czikkek készítői jutalmul emlékokmányt; a kiváló tárgyak készítői arany-, ezüst- vagy bronz­érmet, esetleg pénzbeli jutalmat nyernek. A segédek és tanonczok, kik egyszersmind kiállítók, a kiállításra szabad jegyet nyernek. Minden kiállítandó tárgyra a kiállítá­s mun­kaadójának neve, valamint a tárgy értéke és eset­leges eladási ára is felírandó. Minden kiállított tárgy a reá­­rt értik sze­rint a végrehajtó bizottságnál vagy a kiállító külön meghatalmazottjánál megvehető. A kiállított tárgyakért térdit nem fiz­ettetik. A tárgyaknak Gyulára és onnan hazaszállítása a kiállító költségén eszközöltetik. A kiállítás végrehajtó bizottsága a magyar­­országi vasutakhoz úgy a kiállító mint kiállítási tárgyak részére menet s illetőleg szállítási dij kedvezményért folyamodik s a kedvezményi iga­zolványt minden jelentkezőnek idejében megküldi. Bejelentési ívek a kiállítás alelnökénél dij nélkül kaphatók. A kiállítás bezárása után megmarad­ tár­gyak folyó évi augusztus hó 31-ik napjának esti 7 órájáig visszavehetők, — a vidéki kiállítók tár­gyai — amennyiben az egylet javára nem ado­mányoztatak volna — a végrehajtó bizottság által pontosan becsomagoltatva a vasúton visszas­zállít­­tatnak. A kiállítási végrehajtó bizottság nevében: Sál József Göndöcs Benedek az iparos ifj. egylet elnöke apát- lelkész, kiállít, elnök. Kóhn Dávid Dobay János titkár, polgármester, kiállít, alelnök. A fenti felhívás az iparos ifjúság körében országszerte üdvös mozgalmat keltett, s látrán írhatjuk, hogy hazánk legkülönbözőbb vidé­keiről tömegesen készülnek a gyulai ipar­kiállításra, mely országos jellege mellett annál is inkább megérdemli a közérdeklődést, mert ezen kiállitá­­son nem az iparos mesterek, azaz önálló iparo­sok, hanem tanonczaik és segédeik, egyszóval: az iparos ifjúság fogja bemutatni képzettségét, ügyességét és elhaladását s miután iparunk fej­lődése, felvirágzása s mondhatjuk: egész jövője az iparos ifjúság kezében van letéteményezve, — kétszeresen fontos ezen kiállítás reánk nézve, mert ez alkalommal ki fog tűnni: mit várhat a jövő ipara a mai iparos ifjúságtól? Sok nagyon a várni való! A legtöbb ipar­ágnál az a panasz a nagy­közönség részéről, hogy ipartermékeink sem ízléses kiállítás, sem szolid munka, sem olcsóság tekintetében nem állják ki az összehasonlítást Bécs és az osztrák tartomá­nyok iparczikkeivel, s erősen állítják sokan, hogy a magyar ipar nem versenyképes ; — a gyulai ipar­kiállitáson a külső csin,­a szolid munka s az árakra is tekintettel lesz a bíráló bizottság s mig egyrészt a versenyképes iparczikkek kitüntetése által a verseny­kedvet fokozni fogja, addig más­részről a tapasztalt hiányok mintegy útbaigazítást fognak adni arra nézve : mily irányban hiányos az iparos ifjúság szakképzettsége, mi ennek az oka s mikép lenne e hiány orvoslandó? A kiál­lítás bármily eredményeket mutasson azért fel, az csak hasznára válhatik az iparügynek, feltéve, hogy a kiállításon szerzett tapasztalatokat a szak­minisztérium, iparkamarák, ipartársulatok s az iparü­gy vezértérfiai értékesíteni fogják. Városunkban élénk érdeklődéssel várják ipa­rosaink a gyulai ipar-kiállitást s arra az iparos ifjúság önképző egylete testületileg átrándulni is és Történeti elbeszélés. Irta: Czyulay Endre. Clio a 15-ik század eseményeit véste érez táblájára.. . Bosznia trónján a kegyetlen Tomasevics tamás ült, kit alattvalói a hitehagyott“ jelzővel tiszteltek meg, mivel vallását elhagyva római katholikus lett. Ezt még nem bánták volna a jó bosnyákok, csak vallásukat engedte volna gyakorolni a hite­­hagyott király, de ez elűzte pópáikat, temploma­ikról lehányatta a kettős kereszteket, tűzzel-vassal kényszerben mindenkit az uj vallás felvételére s ki nem hajolt meg parancsa előtt, bakó kézre került. Nagy volt a rómu­lás Boszniában... Ki vallását elhagyni nem akarta, az erdőkbe menekült. A bosnyák főurak nagyrésze meghajolt a hatalom előtt, voltak azonban köztük sokan, kik hegyi váraikba húzódva, fegyverrel állottak el­lene a királynak. Ezek közt volt az öreg Vlasics, kinek mel­lét hosszú ezüst szakála födte be, kinek vállai a haza szolgálatában megőszült hajfürtöket ringattak s a ki legtiszteltebb egyén volt egész Bosznban. Tamás király kiadta a parancsot az öreg Vlasicsnak, hogy vára templomtornyáról a kettős keresztet vétesse le: — ez azt felelte vissza: Nem halálig! A király ezen tagadó válasz fölötti boszújá­­ban, megostromolta várát, bevette azt s tulajdon vára piaczán fejeztette le az ősz hazafit. A kivég­zést roppant gyönyörrel szemlélte a hite'f­agy­ott király s ádáz boszúját még azzal is növelte, hogy a hóhér szörnyű munkájánál jelen kellett enni Vlasics egyetlen leányának, a szép Aniziának is. A­mint a bakó halálos csapását kimérte, Tomasevics Tamás odaugrott, hajánál fogva ma­gasra emelte az ősz Vlasics fejét s elkép­szilt a kegyelemért esdeklett Aniziához : — No leány, add meg apádnak a búcsú csókot! — s ezzel elébe dobta a véres fejet. Anizia a borzasztó látványra élettelenül om­lott össze s az atyja fejéből kiszökkenő vér pi­rosra feste halvány szép arczát s mig ő eszmélet nélkül ott feküdt a vár­udvaron, az alatt a k­rály csatlósai által kiraboltatta s felgyújtana atyja várát. Tamás király, mint ki jól végezte mo­gát, fütyürészve lovagolt csapata élén, hátrahagyván a lángok martalékává lett ősi várat. Hej! pedig ha tudta volna, hogy mibe kerül neki az öreg Vlasics feje; ha tudta volna, hogy egyetlen fia István halálosan szerelmes Aniziába; ha tudta volna, hogy élete és trónjával fizeti meg e vizes tettét , bizonyára nem fütyürészett volna ő figyelme. A kegyetlen király fia, István, amint meg­tudta atyja tettét, azonnal eltűnt a királyi várból. Ott csatangolt a leégett vár körül levő beláthat­­lan ős­erdőkben, éjjel-nappal keresve mindenütt azt, akit jobban szeretett életénél s akiért el­hagyta a vérrel beszennyezett királyi palotát. Pár nap múlva bolyongásai közt egy tágas barlang nyilása előtt állt meg. A barlangban menekültek voltak, az elnyomott vallás hive , s a mint István a barlangba lépett, egyszerre tiz kard is kirepült előtte hüvelyéből s hatalmas hang kiáltott fülébe: — Megállj! ki vagy ? — Tomasevics István, a király fia! — fe­lelt István érczes hangon. — A hitehagyott fattya ?! Halál reá ! — kiáltott száz hang is egyszerre s a kardok meg­villantak a légben, midőn e pillanatban a barlang mélyéből egy harsány női hang parancsoló szava hallatszott : — Megál­ljatok! A bosnyákok szó nélkül hüvelyeikbe tették kardjokat s tért nyitottak egy ezódrus termetű, halvány arczu, tüzes szemű amazon tekintete előtt. E nő Anizia volt. .. — Tomasevics István — szólt az amazon merev hangon — tudod-e, hogy ez a menekü­lők barlangja? — Tudom, épen ezt kerestem — felelt a kérdezett. — S mit keressz itt a halál torkában ?" kérdé tovább Anizia. — Keresem a szabadságot, mely száműzve van a városokból és falvakból; keresem a helyet, hol a­ hitü­nk szerint szabad még imádni istent­, keresem a népet, mely szolgaként meg nem ha­jolt a jogbitorló hatalom előtt s kereslek téged szép Aniziám, hogy megvigasztaljalak ! — Nekem vigaszra nincs szükségem ; ne­kem boszú kell — szólt Anizia határozottan. — Én boszút állok ! — Éljen Tomasevics István, ő a királyunk!! — kiáltott fel erre Anizia s a barlangban levő­ menekültek százai egyhangúlag utána kiálták: „Éljen Tomasevics István, ő a királyunk, ó­­ nép barátja, ö ki fogja űzni az olasz papokat!“— s kire előbb kardjaikat emelték, azt vállukra kap­ták s királylyá kiáltották. Anizia leoldá lilyom karcsú derekáról atyja kardját s e szavakkal nyujtá át Istvánnak: — Megesküdtem, hogy ha életembe kerü­

Next