Vásárhely és Vidéke, 1894. március-június (12. évfolyam, 23-50. szám)
1894-03-22 / 23. szám
Hm-Vásárhely. Csütörtök, márczius 22. 23-ik szám. Tizenkettedik évfolyam 1894. Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi lap. Előfizetési dij: Egy évre 1 frt. Félévre 2 fit. Negyedévre 1 frt. Egyes számára 5 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek Magyarén minden csütörtökön és vasárnap. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. ker., Andrássy ut 19. sz. a. Lengeyféle házban. A nemzethez! Boruljon gyászba Magyarországnak minden jó polgára. Várunknak legerősebb oszlopa dőlt ki; szabadságunknak fénye tört meg; a nemzet nagy századának fáklyavilága aludt ki. Kossuth Lajos halt meg! Ő, ki nagyságával, fényeivel, szenvedéseivel egymaga volt az egész nemzet: nem élő ember többé, hogy cselekedjék, hanem élő emlékezet, hogy tanúságot tegyen. Nem fia volt Ő a magyar nemzetnek, hanem akarta. Ő általa és Ő benne szólalt meg e század, hogy az alkotmánynak, a szabadságnak, az egyenlőségnek erejével legyen a szolgából ember és az emberből polgár. Ő általa és Ő benne szólalt meg a magyar nemzet, midőn varázsszavára százezerek keltek a honnak védelmére, hogy a kétoldalról támadt ármányt és árulást győzedelmi rohanásukban eltiporják. Ő egymaga volt az egész nemzet, mikor a császárok irtózatos légiói vérbe fullasztották jogainkat s bakókézre adták legjobbjainkat; mert az ő fájdalmának hangos jajgatása töltötte be az emberiség szívét, hogy részvét és szeretet ébredjen szétmarczangolt nemzetünk iránt. A czivilizált világnak ő magyarázta meg, hogy a romokkal fedett magyar nemzet ügye a népszabadságnak kérdése. Lángszavával felkeltette a világ csodálatát, s nemzetében reményt és önbizalmat ébresztett. Hosszú életében soha egy pillanatra sem hagyta el a magyar szabadság őrállomását. Most már elpihent, hogy nyugodjék. De ha Ő nem élhetett örökké, általa él a magyar nemzet örökké, hogy mindörökké áldhassa az ő nevét, az ő küzdelmét, az ő hűségét és az Ő szenvedését. Egy korszak vala Ő, mely nem fér el a gyászos pillanatnak sírjában. Az ébredésnek, a harcznak, a dicsőségnek és szenvedésnek korszaka vala Ő, a melyre, épen az Ő nagy tanúsága által következni fog a diadalnak százada, hogy így a Kossuth Lajos sírja fölött Magyarország függetlensége legyen az el nem porladó monumentum. Ti milliói a népnek, kiket átölelve tartott forró keblén, örökre megemlékezzetek Kossuth Lajosról, mert Ő rólatok soha sem feledkezett meg. És ti valamennyien, kik ragaszkodtok a szabadsághoz és azt élvezitek, ti is megemlékezzetek Kossuth Lajosról, mert ő az emberiség megváltásának zászlótartója volt. Élete átlépett a múlandóságba; halálával, belépett az örökkévalóságba. Árvaságra jutott magyar nép! hullass velünk virágot e férfiú nagyságára; könyeid peregjenek koporsójára és velünk leborulva zokogj hálát Istenednek, hogy adott nekünk egy Kossuth Lajost. Az országgyűlésileg egybegyült függetlenségi és 48-as párt. Kossuth Lajos ! A mitől féltünk bekövetkezett. A turini remete, a nemzet büszkesége, bálványa, Magyarország egykori kormányzója, Kossuth Lajos meghalt. Soha olyan keserves kir, oly lesújtó fájdalom nem nyilallott végig az országon, mint tegnap. Aggodalomban, félő remegésben éltünk már hetek óta s a bizodalom és kétkedés váltotta fel egymást szorongó lelkünkben. Nem akartuk elhinni, hogy Kossuth Lajosnak végső sóhajtásait hozza szárnyán a Turin felöl ide szálló futalom s elfelejtettük, hogy a természet törvényei határt szabnak az emberi életnek s kilenczvenkét esztendő terhe összeroskasztja még a legerősebb szervezetet is. Hittünk a csodában. A gyermeki szerretet imádatával ragaszkodtunk utolsó re- ménységünkhöz s bíztunk, hogy Ő, kiben ! korszakok hatalmas eszméi egyesültek s kinek fejét egy nemzet rajongó szeretete övezte körül a halhatatlanság glóriájával. képes lesz a természet törvényei fölé emel- kedni, hiszen legendaszerű élete is a csodás tünemények szakadatlan lánczolata volt. És csalódtunk nagyot. Könnyektől fátyolos szemmel, reszkető ajkkal olvassuk a táviratot, mely széttépi reményünket, hitünket s a kérlelhetlen való érzéketlenségével adja tudtunkra, hogy Kossuth Lajos f. hó 20-án éjjel 11 órakor meghalt. Amily kétségbeesett küzdelmet vívott héroszi szervezete a halállal, olyan kétség- ;beesett a mi küzdelmünk is a lesújtó hírrel szemben. Szivdobogva hallgattuk nagy szivé- nek lázas dobogását; már napok óta küny-j nyerve, sírva lestük kínos vonaglását, vártuk a megváltást, mert szivünk minden érzése, agyunk minden gondolata tiltakozott az ellen, hogy távol idegenben, hontalanul, kitagajdottan végezze életét a legnagyobb magyar , s a ravatala fölött lelkünkre szállott gyászt még a szégyen érzete is növelje s még fáj-dalmunkban is pirulnunk kelljen, a miért hazátlanul halt meg a haza legnagyobb, legigazabb fia. Nem, ezerszer is nem! Nem halt ö meg hazátlanul. „Ha a törvény nem ismeri el őt a hon polgárának, a nép nem ismeri el azt a törvényt magáénak." Mert Kossuth Lajos miénk volt, mindnyájunké, az egész nemzeté, miénk volt életében, miénk marad halálában s miénk lesz örökkön örökké. Avagy van-e magyar, ki ne érezné a költő szavainak igazságát: „Van-e nép, mely megtagadja Legdicsőbb történetét , S szent vérrel szerzett babérját Önkezével tépje szét ? Itt-ott vészmadár habol bár. Neved áldoz és szent marad, Megveri az élő isten, Aki téged megtagad.“ A nagy szellem elköltözött közülünk; lelke leveté porhüvelyét, de neve és emléke, mely az ezer éves Magyarország legdicsőbb korszakával van elválaszthatatlanul összeforrva, élni fog örökké s mint szent örökséget, apáról fiúra, úgy adjuk át nevét az utókorra! Ha lesz egy nap, hol millió szemek Mind egy szívből egy könyet ejtenek, Ha lesz egy sir, hol reményt lelünk, Hisz életed örökké kell nekünk — Emléked egy hazának fénye lesz. Soká mondjuk , Kossuthnak éleik, ez. Az első hírek. Tegnap, f. hó 21-én reggel fél 9 órakor érkeztek az első távirati jelentések városunkba Kossuth haláláról. Endrey Gyula országgyűlési képviselőnk, ki csak az előtt való este érkezett haza Budapestről, kapta az első sürgönyöket, egyet az országos függetlenségi körtől s egyet Holló Lajos országos képviselőtől. Mindjárt pár percz múlva Kállay Albert főispán Szegedről, Baksa Lajos polgármester pedig Aradról kapott távirati értesítést s alig egy fél óra múlva az egész városban hire ment, hogy meghalt Kossuth. A gyászeset hire városunkban a legmélyebb részvétet keltette. A középületekre, egyletekre és számos magánházra rögtön felvonták a gyászlobogót. A kereskedők kirakataikat fekete gyászszal vonták be s Kossuth arczképét tették kirakataikba, melyek körül csoportok képződtek s hangosan áldták még haló poraiban is a nagy hazafit. Városunkban még soha gyászhkr ily mély és általános fájdalmat nem keltett s megnyugvással írhatjuk, hogy a nemzet gyászában városunk népe is teljes lélekkel osztozik. Városi közgyűlés. Törvényhatósági bizottságunk délelőtt 10 órára rendes havi közgyűlésre volt öszszehiva. A városháza erkélyén már ott lengett a gyászlobogó, hirdetve a város mély gyászát, midőn a városi bizottsági tagok gyülekeztek. Általános volt közöttük a fájdalom érzete s a leverő bánat ott ült minden arezon. A gyűlésteremben csoportok képződtek, melyek mély megilletődéssel, csak suttogva beszéltek a gyászesetről. Kállay főispán Baksa polgármesterrel, Endrey orsz. ggűl. képviselővel és a törvényhatósági bizottság több tekintélyes tagjával előzetesen megbeszélte a teendő intézkedéseket s abban állapodtak meg, hogy a gyász kifejezéséül az összehívott rendes közgyűlés ne tartassák meg, hanem