Vásárhelyi Hiradó, 1902. december (3. évfolyam, 235-259. szám)

1902-12-02 / 235. szám

1902. deczember 2. VASARHELYI HIRADO. i-u • • -—■» «ota. ua—wimni i'i'" "raafrr^. ■ .- r,235. szám. 3 Vilmos, a szoczialisták ellen. Vilmos császár valamikor, mi­kor több volt benne az igazság­hoz való ragaszkodás s .az emberi jogokért küzdők iránt való rokon­szerv, mint az uralkodó havakni érdekeit féltő ösztön, nem gyű­lölte olyan nagyon a szocziálde­­m­okratákat. Ez a császár, aki a hatalom megerősítésében szinte páratlanul ügyes, valamikor, fiatal ember korában maga is szoczi­­alista volt. Csak 1887-ben kezdte belátni, hogy neki hivatalból is el kell ítélni ezt a pártot, amely anarkisztikus és vallástalan s amely államromboló tendencziái miatt első­sorban a dinasztikus hadse­reg továbbképzését akadályozhatná meg. A császárban még tovább érett ez a gyűlölet s néhány év­vel utóbb már azt is kimondta, hogy a szoczialisták tanai még az isteni parancsolattal és a ke­resztyén erkölcstannal is ellenkez­nek. Ebből a mélységes filozófiai ■konklúzióból jutott aztán a csá­szár arra is, hogy minden szo­­­czialistát a német birodalom és a haza ellenségének mondjon s ugyanaz tüzelte őt a híres könig­­sbergi riadóra, amely igy szólt: — Föl a harczra! A vallást, az erkölcsöt s az állami rendet kell megvédeni az államfölforga­­tók ellen. A hires kiszólások közt nem utolsó az sem, amelyet a fehér teremben mondott a császár: — A csőcselék népség mely nem érdemli meg a német nevet, gúnyolni meri a német népet és porba rántja a szentek­ személyét. Az a beszéd melyet a császár most Krupp temetése után tartott, formailag csakugyan páratlan, de nem az egyetlen a szónokló csá­szár beszédei közt. 1895. október 13-én ezt mondta a császár: — Éppen most értesülök az újságokból Schwartz mühlhauseni gyáros meggyilkolásáról. Kérem, fejezze ki a magam és a császárné nevében mély részvétünket a sze­rencsétlen özvegynek. Egy újabb áldozata ő a szoczialisták által kezdett forradalmi mozgalomnak. Bárcsak megemberelné magát né­pünk, tótra nem mozdulhatnak. Tasza­­novics gyalog indult el, hogy va­lahonnan segítséget hozzon. Sokáig maradt s mire vissza­tért, feleségét és három gyerme­két megfagyva találta a kocsin. A szerencsétleneket nem lehetett töb­bet életre hozni. Hasonló szomorú esemény tör­tént Oszada közelében az ország­úton, Pavela János 16 éves fiú és testvére, Pavela Mari 14 éves leány Rózsahegy­ről iparkodtak ha­zafelé Oszadára. Lisztet és egyébb élelmi czikket vitt a két gyermek. Mind a kettőt az út közepén találták egymás mellett a hóban fekve, csonttá fagyva. Későn egy kocsis találta meg a boldogtalan gyermekeket. Föl­ismerte a két ártatlant és haza­vitte őket, de minden élesztési kí­sérlet hiábavalónak bizonyult. Aó megfagyott utasok. Tanszovics Milán sztapáji lakos , Kamznicza közelében a Karácso­nyi-uradalomban mint béres ka­pott alkalmazást. A szegény em­ber kocsira rakta családját s el­indult, hogy elfoglalja új állását. Aznap délután értek Újvidékre s a nagy havazás daczára is foly­tatták utjukat, hogy még az est beállta előtt átkelhessenek a Du­nán. Át is értek, de már ekkor öreg este lett. Az utat azonban folytatták. A nagy havazásban el­tévedtek. A hegyek közé jutottak s azt vették észre, hogy se előre, se halálos szerelem. Szerelmi dráma történt tegnap ismét a fővárosban. Egy fiatal hivatalnok rálőtt a szerelmesére, egy az orfeumok éjjeli világában működő fiatal szépségre s azután önmagát agyonlőtte. Még eddig nem tudni, hogy közös elhatáro­zás adta-e meg a dráma rugóját, vagy pedig a fiatalember önké­­nyüleg akarta magával vinni a leányt a halálba, mert a leány is eszméletlenül fekszik Réczey tanár klinikáján. Fried Sándor nagyszombati születésű 24 éves magánhivatal­nok a hőse a mai drámának, fia egy budapesti ügynöknek. Család­jával együtt a Király­ utcza 77-dik számú házban lakott. A fiatalember pár hónappal ezelőtt ismerkedett meg Pesti Margittal, egy feltűnő szépségű 19 éves leánynyal, aki a Folies Caprice mulató buffetjében volt alkalmazva. Amióta Fried a leányt meglátta, minden éjszakáját ott töltötte a leány mellett a mulató­ban, keresetét rá költötte s ér­tékes ajándékokkal lepte meg. A leány — legalább látszólag — viszonozta Fried Sándor ér­zelmeit s őt sem igen lehetett mással látni, mint a szerelmes fiatalemberrel. Az éjszaka is ott ült Fried a Folies Caprice buffet­jében a leány mellett s ma haj­nalban együtt távoztak a mulató helyiségéből. Egyenesen a Nagymező­ utcza 11. szám alatt lévő Szecessziós­szállodába mentek s ott az első emeleten szobát nyitottak maguk­nak. A szállodában ismerték már őket, mert gyakrabban megfor­dultak ott s igy nem találták gyanúsnak, hogy egész nap ki sem mozdultak a szobából. Este fél hét után Fried becsen­gette a pinczért és vacsorát meg egy üveg bort rendelt. Amig a pinczér odabent tartózkodott, jó kedvű volt a fiatalember is meg tie 3S©©@©©©®®®© 34. sz. szelvény. I § Aki ezen szelvény újévig tartó összes számait kiadóhivata­ §f &­lunknál bemutatja, kap egy 1903. évre szóló csinos naptárt. g A kiadóhivatal, ig a lány is s magaviseletük a legkisebb gyanúra sem adott okot. Vacsora után Fried azt mondta a pinczérnek, hogy hagyja őket nyugodtan, mert még aludni akarnak. Fél nyolca után azonban hir­telen egymásutánban következő két revolverlövés hangja zavarta föl a Szálloda csöndjét. Az ajtót rátörték a szerelmes párra s ott találták őket az ágyban, mind­kettőt átlőtt halántékkal, nagy vér­tócsában. A mentőket hívták hozzájuk, akik konstatálták, hogy Fried Sán­dort, aki a jobb halántékába lőtt megölte a revolvergolyó. A leány­nak a balhalántéka fölött hatolt be a golyó, de nem ölte meg, azonban súlyos, életveszélyes se­beket okozott rajta. Pesti Margit is eszméletlenül feküdt, mikor a mentők megér­keztek. Később pár pillanatra ma­gához tért s azt mondta a rend­őrnek, hogy Fried neki semmit sem szólt gyilkos szándékáról. Azután ismét elvesztette a leány eszméletét s a mentők bevitték Réczey tanár klinikájára. Az öngyilkossá tett Fried Sán­dor két levelet hagyott hátra, egyiket atyjának czimezte, a má­sikat pedig egyik barátjának. Fried holttestét a rendőrség ki­vitette a törvényszéki orvostani intézet boncztermébe. REGÉNYCSARNOK. A remete-király. Irta *.* (Folytatás) „De akkor csak tudni fogja azt is, hogy leánya és örököse nem­­lehet életben ?“ „De életben van !“ kiáltott Eg­bert. „Walpurga másodszor is kikerülte a borzasztó halált!“ „Ez valóban különös!“ csóválta fejét a rendőrtanácsos és társához fordulva halkan néhány szót váltott vele. Most mind a ketten szánakozva néztek rá. Úgy látszott valóban, hogy el­mebetegnek tartják őt. Az idegen fájdalmas fohászt hallatott. Mély csüggedés volt ki­olvasható vonásaiból. Hát olyan nehéz dolog elhinni az ő egyszerű és világos előadá­sát ? Hát olyan gyanús külseje van neki, hogy csalónak nézik? Megtörölte barázdás homlokát s szemrehányó pillantást vetett a törvény embereire. Mintha mondani akarta volna: én többet vártam az önök igaz­­ságszeretetétől. A rendőrtanácsos megértette te­kintetét s igy szólt hozzá: „Ne vegye rossz néven, uram, hogy még mindig nem vagyok teljesen meggyőződve az ön által előadottak igazságáról. Mindez oly különös, mondhatnám, oly való­színűtlen, hogy a tények és bizo­nyítékok megbírálásában a legna­gyobb óvatossággal kell eljárnom. Fivérei, kivált az egyik, előkelő állást foglal el, s nekem sem le­het vaktában bele­menni oly vádba, mely még nagyon is bizonyításra szorul.“ A vizsgálóbiró helyeslőleg bó-­­lintott e székhoz.­­ Egbert hirtelen kiegyenesedett s igy szólt: „Uraim, szíveskedjenek lejönni velem a földszintre. Valamit mu­tatni szeretnék önöknek.“ A két ur tanakodott egymással. „Legyenek meggyőződve“, foly­­tatá Egbert, „hogy nem vagyok elmeháborodott . . . ámbár az át­­éltek után nem­ len­kné Csoda, ha, az lennék. A­mit önöknek mutatni akarok, az szorosan összefügg a tárgygyal s az általam felhozott ál­lítások szerint egyik főbizonyítéka.“ Az urak végre rászánták magu­kat, hogy megteszik a vélt elme­háborodott kívánságát. Egbert egy földszinti helyiségbe vezette őket. A szoba közepén letakarva ál­lott egy ravatalszerű emelvény. Akár csak egy halott lene rajta. A törvény emberei egymásra pillantottak. Mi lesz most? Egy-két szolga kíváncsian bejött, de a rendörtanácsos intett nekik, hogy távozzanak. Egbert ünnepélyes komolyság­gal közelített a ravatalhoz s föl­­lebbentette a takarót. A rendörtanácsos szinte hátra­hökkent, szintúgy a vizsgálóbiró is. A takaró alatt egy művészileg összeállított hordkosár látszott, benne mozdulatlanul, mintegy hol­tan, egy gyönyörű leányalak feküdt. Szeme be volt hunyva, arcza­ halvány, de az életnek mégis némi pírja látszott rajta; aranyszőke haja két oldalt dicsfény gyanánt környezte a márványtiszta hom­lokot s az angyali arczot. A két urat szinte megbűvölte e szokatlan látvány. Ki lehet ez, a­ki itt fekszik? Élő-e vagy halott? Az ismeretlen összefont karok­kal, szomorúan állott a holdko­sár előtt. Tekintete bánatos meren­géssel pihent az áléit leányzón, mintha nem nem tudna betelni nézésével. „Úgy látszik meg van halva“, súgta a vizsgálóbiró halkan, ne­hogy háborgassa a halott nyugal­mát. Az öreg úr megcsóválta ősz fejét. „Nem, nem!“ mondá élénken. „A leány nem halt meg, hanem él.“ Folytatása kor­ itt e­ a K­özgazdaság. Budapesti gabonatőzsde. Készáru-üzlet. Terménytőzsde. Szalonna . . 52 ------52’50 kor. Disznózsír . . . 65‘50—56­— kor. Kőbányai sertésvásár. A. sertés üzlet irányzata.: változatlan Létszám: 34081, darab sertés. elsőrendű­ fiatal nebes 108—110 fii. Szerbiai elsőrendű 104—106 fii. Kiadatott : Tiszavidéki haza : 1­2 kilós 8 17. 50 01. Tengeri 6 iv. 82 „ Rozs............................... 6 K. 62 [n­. 5ab..................... . 6 K. 65 ül. Határidő üzlet. 1903. ápr. búza 7 73 — 7­74 kor. 1903. ápr. zab 6'40 — 8’39 kor. 1903. ápr. rozs 16'71— 6'79 kor. 1903. májusi tengeri 5*81 —5‘78 kor. Eladó ház. Özv. Vörös Bálintnénak I. ker., Mihály­ utcza 3. szám alatt levő háza örökáron szabadkézből eladót

Next