Vásárhelyi Hiradó, 1902. december (3. évfolyam, 235-259. szám)
1902-12-02 / 235. szám
1902. deczember 2. VASARHELYI HIRADO. i-u • • -—■» «ota. ua—wimni i'i'" "raafrr^. ■ .- r,235. szám. 3 Vilmos, a szoczialisták ellen. Vilmos császár valamikor, mikor több volt benne az igazsághoz való ragaszkodás s .az emberi jogokért küzdők iránt való rokonszerv, mint az uralkodó havakni érdekeit féltő ösztön, nem gyűlölte olyan nagyon a szocziáldemokratákat. Ez a császár, aki a hatalom megerősítésében szinte páratlanul ügyes, valamikor, fiatal ember korában maga is szoczialista volt. Csak 1887-ben kezdte belátni, hogy neki hivatalból is el kell ítélni ezt a pártot, amely anarkisztikus és vallástalan s amely államromboló tendencziái miatt elsősorban a dinasztikus hadsereg továbbképzését akadályozhatná meg. A császárban még tovább érett ez a gyűlölet s néhány évvel utóbb már azt is kimondta, hogy a szoczialisták tanai még az isteni parancsolattal és a keresztyén erkölcstannal is ellenkeznek. Ebből a mélységes filozófiai ■konklúzióból jutott aztán a császár arra is, hogy minden szoczialistát a német birodalom és a haza ellenségének mondjon s ugyanaz tüzelte őt a híres königsbergi riadóra, amely igy szólt: — Föl a harczra! A vallást, az erkölcsöt s az állami rendet kell megvédeni az államfölforgatók ellen. A hires kiszólások közt nem utolsó az sem, amelyet a fehér teremben mondott a császár: — A csőcselék népség mely nem érdemli meg a német nevet, gúnyolni meri a német népet és porba rántja a szentek személyét. Az a beszéd melyet a császár most Krupp temetése után tartott, formailag csakugyan páratlan, de nem az egyetlen a szónokló császár beszédei közt. 1895. október 13-én ezt mondta a császár: — Éppen most értesülök az újságokból Schwartz mühlhauseni gyáros meggyilkolásáról. Kérem, fejezze ki a magam és a császárné nevében mély részvétünket a szerencsétlen özvegynek. Egy újabb áldozata ő a szoczialisták által kezdett forradalmi mozgalomnak. Bárcsak megemberelné magát népünk, tótra nem mozdulhatnak. Taszanovics gyalog indult el, hogy valahonnan segítséget hozzon. Sokáig maradt s mire visszatért, feleségét és három gyermekét megfagyva találta a kocsin. A szerencsétleneket nem lehetett többet életre hozni. Hasonló szomorú esemény történt Oszada közelében az országúton, Pavela János 16 éves fiú és testvére, Pavela Mari 14 éves leány Rózsahegyről iparkodtak hazafelé Oszadára. Lisztet és egyébb élelmi czikket vitt a két gyermek. Mind a kettőt az út közepén találták egymás mellett a hóban fekve, csonttá fagyva. Későn egy kocsis találta meg a boldogtalan gyermekeket. Fölismerte a két ártatlant és hazavitte őket, de minden élesztési kísérlet hiábavalónak bizonyult. Aó megfagyott utasok. Tanszovics Milán sztapáji lakos , Kamznicza közelében a Karácsonyi-uradalomban mint béres kapott alkalmazást. A szegény ember kocsira rakta családját s elindult, hogy elfoglalja új állását. Aznap délután értek Újvidékre s a nagy havazás daczára is folytatták utjukat, hogy még az est beállta előtt átkelhessenek a Dunán. Át is értek, de már ekkor öreg este lett. Az utat azonban folytatták. A nagy havazásban eltévedtek. A hegyek közé jutottak s azt vették észre, hogy se előre, se halálos szerelem. Szerelmi dráma történt tegnap ismét a fővárosban. Egy fiatal hivatalnok rálőtt a szerelmesére, egy az orfeumok éjjeli világában működő fiatal szépségre s azután önmagát agyonlőtte. Még eddig nem tudni, hogy közös elhatározás adta-e meg a dráma rugóját, vagy pedig a fiatalember önkényüleg akarta magával vinni a leányt a halálba, mert a leány is eszméletlenül fekszik Réczey tanár klinikáján. Fried Sándor nagyszombati születésű 24 éves magánhivatalnok a hőse a mai drámának, fia egy budapesti ügynöknek. Családjával együtt a Király utcza 77-dik számú házban lakott. A fiatalember pár hónappal ezelőtt ismerkedett meg Pesti Margittal, egy feltűnő szépségű 19 éves leánynyal, aki a Folies Caprice mulató buffetjében volt alkalmazva. Amióta Fried a leányt meglátta, minden éjszakáját ott töltötte a leány mellett a mulatóban, keresetét rá költötte s értékes ajándékokkal lepte meg. A leány — legalább látszólag — viszonozta Fried Sándor érzelmeit s őt sem igen lehetett mással látni, mint a szerelmes fiatalemberrel. Az éjszaka is ott ült Fried a Folies Caprice buffetjében a leány mellett s ma hajnalban együtt távoztak a mulató helyiségéből. Egyenesen a Nagymező utcza 11. szám alatt lévő Szecessziósszállodába mentek s ott az első emeleten szobát nyitottak maguknak. A szállodában ismerték már őket, mert gyakrabban megfordultak ott s igy nem találták gyanúsnak, hogy egész nap ki sem mozdultak a szobából. Este fél hét után Fried becsengette a pinczért és vacsorát meg egy üveg bort rendelt. Amig a pinczér odabent tartózkodott, jó kedvű volt a fiatalember is meg tie 3S©©@©©©®®®© 34. sz. szelvény. I § Aki ezen szelvény újévig tartó összes számait kiadóhivata §f &lunknál bemutatja, kap egy 1903. évre szóló csinos naptárt. g A kiadóhivatal, ig a lány is s magaviseletük a legkisebb gyanúra sem adott okot. Vacsora után Fried azt mondta a pinczérnek, hogy hagyja őket nyugodtan, mert még aludni akarnak. Fél nyolca után azonban hirtelen egymásutánban következő két revolverlövés hangja zavarta föl a Szálloda csöndjét. Az ajtót rátörték a szerelmes párra s ott találták őket az ágyban, mindkettőt átlőtt halántékkal, nagy vértócsában. A mentőket hívták hozzájuk, akik konstatálták, hogy Fried Sándort, aki a jobb halántékába lőtt megölte a revolvergolyó. A leánynak a balhalántéka fölött hatolt be a golyó, de nem ölte meg, azonban súlyos, életveszélyes sebeket okozott rajta. Pesti Margit is eszméletlenül feküdt, mikor a mentők megérkeztek. Később pár pillanatra magához tért s azt mondta a rendőrnek, hogy Fried neki semmit sem szólt gyilkos szándékáról. Azután ismét elvesztette a leány eszméletét s a mentők bevitték Réczey tanár klinikájára. Az öngyilkossá tett Fried Sándor két levelet hagyott hátra, egyiket atyjának czimezte, a másikat pedig egyik barátjának. Fried holttestét a rendőrség kivitette a törvényszéki orvostani intézet boncztermébe. REGÉNYCSARNOK. A remete-király. Irta *.* (Folytatás) „De akkor csak tudni fogja azt is, hogy leánya és örököse nemlehet életben ?“ „De életben van !“ kiáltott Egbert. „Walpurga másodszor is kikerülte a borzasztó halált!“ „Ez valóban különös!“ csóválta fejét a rendőrtanácsos és társához fordulva halkan néhány szót váltott vele. Most mind a ketten szánakozva néztek rá. Úgy látszott valóban, hogy elmebetegnek tartják őt. Az idegen fájdalmas fohászt hallatott. Mély csüggedés volt kiolvasható vonásaiból. Hát olyan nehéz dolog elhinni az ő egyszerű és világos előadását ? Hát olyan gyanús külseje van neki, hogy csalónak nézik? Megtörölte barázdás homlokát s szemrehányó pillantást vetett a törvény embereire. Mintha mondani akarta volna: én többet vártam az önök igazságszeretetétől. A rendőrtanácsos megértette tekintetét s igy szólt hozzá: „Ne vegye rossz néven, uram, hogy még mindig nem vagyok teljesen meggyőződve az ön által előadottak igazságáról. Mindez oly különös, mondhatnám, oly valószínűtlen, hogy a tények és bizonyítékok megbírálásában a legnagyobb óvatossággal kell eljárnom. Fivérei, kivált az egyik, előkelő állást foglal el, s nekem sem lehet vaktában belemenni oly vádba, mely még nagyon is bizonyításra szorul.“ A vizsgálóbiró helyeslőleg bó-lintott e székhoz. Egbert hirtelen kiegyenesedett s igy szólt: „Uraim, szíveskedjenek lejönni velem a földszintre. Valamit mutatni szeretnék önöknek.“ A két ur tanakodott egymással. „Legyenek meggyőződve“, folytatá Egbert, „hogy nem vagyok elmeháborodott . . . ámbár az átéltek után nem lenkné Csoda, ha, az lennék. Amit önöknek mutatni akarok, az szorosan összefügg a tárgygyal s az általam felhozott állítások szerint egyik főbizonyítéka.“ Az urak végre rászánták magukat, hogy megteszik a vélt elmeháborodott kívánságát. Egbert egy földszinti helyiségbe vezette őket. A szoba közepén letakarva állott egy ravatalszerű emelvény. Akár csak egy halott lene rajta. A törvény emberei egymásra pillantottak. Mi lesz most? Egy-két szolga kíváncsian bejött, de a rendörtanácsos intett nekik, hogy távozzanak. Egbert ünnepélyes komolysággal közelített a ravatalhoz s föllebbentette a takarót. A rendörtanácsos szinte hátrahökkent, szintúgy a vizsgálóbiró is. A takaró alatt egy művészileg összeállított hordkosár látszott, benne mozdulatlanul, mintegy holtan, egy gyönyörű leányalak feküdt. Szeme be volt hunyva, arcza halvány, de az életnek mégis némi pírja látszott rajta; aranyszőke haja két oldalt dicsfény gyanánt környezte a márványtiszta homlokot s az angyali arczot. A két urat szinte megbűvölte e szokatlan látvány. Ki lehet ez, aki itt fekszik? Élő-e vagy halott? Az ismeretlen összefont karokkal, szomorúan állott a holdkosár előtt. Tekintete bánatos merengéssel pihent az áléit leányzón, mintha nem nem tudna betelni nézésével. „Úgy látszik meg van halva“, súgta a vizsgálóbiró halkan, nehogy háborgassa a halott nyugalmát. Az öreg úr megcsóválta ősz fejét. „Nem, nem!“ mondá élénken. „A leány nem halt meg, hanem él.“ Folytatása kor itt e a Közgazdaság. Budapesti gabonatőzsde. Készáru-üzlet. Terménytőzsde. Szalonna . . 52 ------52’50 kor. Disznózsír . . . 65‘50—56— kor. Kőbányai sertésvásár. A. sertés üzlet irányzata.: változatlan Létszám: 34081, darab sertés. elsőrendű fiatal nebes 108—110 fii. Szerbiai elsőrendű 104—106 fii. Kiadatott : Tiszavidéki haza : 12 kilós 8 17. 50 01. Tengeri 6 iv. 82 „ Rozs............................... 6 K. 62 [n. 5ab..................... . 6 K. 65 ül. Határidő üzlet. 1903. ápr. búza 7 73 — 774 kor. 1903. ápr. zab 6'40 — 8’39 kor. 1903. ápr. rozs 16'71— 6'79 kor. 1903. májusi tengeri 5*81 —5‘78 kor. Eladó ház. Özv. Vörös Bálintnénak I. ker., Mihály utcza 3. szám alatt levő háza örökáron szabadkézből eladót