Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. október (2. évfolyam, 271-301. szám)
1906-10-01 / 271. szám
Hódmezővásárhely, 1806. Hétfő, október I. Ama 2 FILLÉR. Második évfolyam 271. VÁSÁRHELYI E'fizetési árak: Helyim: snryedévre 1 k. 80 £Lagy hóra 30 fii. két hétre SS fii. egy hétre lé fii. Vidékre : c*g:adévre 3‘60 £é ves szám ára ftílér (I kr.) Hirdetések díjszabás szerint. Nyilttér petit sora 20 Mór. Megjelenik a kora reggeli órákban hétfőn és finnep után való napon délben. Szerkeszőség és kiadóhivatal: Andrássy utcza 17. (Orovecz-ház). FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő és laptulajdonos ■ KUN BÉLA. Telefonszám 58. am mmM _ I kutyából nem lesz szalonna. Hunvásárhely, okt. 1. Régi, de ma is találó közmondás, valahányszor az osztrákokra gondolunk. A pofoncsapott, háromszöges kalapu, potrohos németnek soha nem volt több köze a mi politikai életünkhöz, mint épen most. Miksa, Ferdinánd, József és még egy csomó vérök, mint az éhes sáska rohant a magyar szabadságnak és önállóságnak s hogy fel nem faltak bennünket, talán csak az Istennek köszönhetjük. De hogy akartak számtalanszor és hogy akarnak most is, azt még a nemzeti kormány se tagadhatja el. Nincs esemény vagy csak jelenség, ahol ki ne mutassa az osztrák a foga fehérjét. Semmi dolgokból országos botrányt csinál, csakhogy bántson minket. Szurkál, piszkál, sérteget, vagy van oka rá, vagy nincs. Mikor felingerel bennünket s jogos felindulásunkban már-már alig bírjuk visszatartani öklünket, hogy a gaz népségre lesújtsunk, akkor szemünkbe röhögnek s azt hirdetik : Mit akartok, hiszen fegyveretek sincs, balgán beraktátok a mi kezünbe. Akaratotok felett nem rendelkeztek szabadon, mert megígértétek, hogy türelmesen várjátok egy jobb idő hajnalhasadását. Minek emelitek hát fel kezeiteket ellenünk, mikor jól tudjátok, hogy éles kardot tartunk elé s így nekünk nem árthattok, csak magatokat sebezhetitek meg. Szégyenkezve állhatunk meg e súlyos, de igaz szavak után. Érezzük, hogy nagyon is igazuk van. Szégyenletesen leraktuk a fegyvert, mielőtt gondoskodtunk volna arról, hogy rablópolitikájukkal ki ne játszhassák az egyezséget s meg ne fosszanak bennünket önrendelkezési jogunktól. Vagy ha nem így van és a vezető férfiaink és az osztrákok közt létrejött paktum szabad garázdálkodási jogot biztosított a legyőződnek hitt ellenségnek, akkor még nagyobb gyalázat s fájdalmunkban keservesen sóhajtunk fel. Ilyen győzelmet csak az ellenségünknek kívánunk. Mert csak két eset lehetséges: 1. A nyilvánosságra hozott paktum, ha megfelel az igazságnak, hogy mer az osztrák arctalankodni, hogy meri még csak követelni is a létszámemelést, a katonai öltözék elosztrákosítását, a nemzet újabb megadóztatását ? 2. Vagy a nyilvánosságra hozott paktum nem felel meg a valóságnak, az csak porhintés volt a nemzet szemében és így eladták jogainkat. Mérhetetlen gazság mind a kettő, alig lehet vitatni, hogy melyik a nagyobb. De idő sincs a vitatásra, tenni kell valamit ellenük, mert vagy külső, vagy belső, de bizonyos, hogy merénylet ez a nemzet élete ellen. Hiába dicsérjük a kormány eljárását, tényeket, melyek állításainkat igazolnák, nem tudunk mellette felhozni, de annál többet ellene. Az ő uralmuk beilleszkedett a régi rendszerbe. Teljesen ők-e a hibásak, vagy jóhiszeműségüknek lettek-e áldozatai, az végeredményében a nemzetre, amelynek majd ki kell önteni a keserű poharat, ugyan mindegy, mint ahogy mindegy a halálraítéltnek, hogy selyemzsinórra, vagy kóczmadzagon húzzák-e fel a díszes vagy dísztelen akasztófára. Legkevésbé sem mernénk állítani, hogy például a kormány 48-as tagjainál történt előzetes megállapodás után csinálták a legújabb pozsonyi botrányt. Bűnnek tartanák azt is állítani, hogy Kossuth Ferencz, vagy Apponyi Albert informálta a Timest úgy, hogy rólunk a roszindulat sugallta czikkét megírja. Még a gondolatunktól is távol van, hogy a személyileg mindig tisztelt tagjairól, épen a már említett Kossuthról és Apponyiról azt tételezzük fel, hogy az ő indítványukra, közbenjárásukra, vagy akaratukból nem tiszteleg a hatóság a kurucz fejedelem hamvai előtt. De édes Istenünk, hát ki tehet, vagy kinek kellene mindezekről tenni, ha nem a felelős kormánynak ? Tisztelet, becsület a nagyságnak, az érdemnek, de ha nekünk fájvalami, akkor orvosságot és orvost keresünk és ha az orvos megtagadja a gyógyítást, vagy azt mondja, hogy nem ért a baj meggyógyításához, avagy hasztalan próbálkozik a gyógyítással, nem tud segíteni , akkor más orvost keresünk, akinek jobb orvossága van, amelytől egészségünk helyreállítását remélhetjük. Ne essék azért zokon, ha azt mondjuk, hogy az orvos úr, mint ahogy láthatja is, a bajunkon nem tud segíteni. Az Istent semmiféle ténykedéséért felelősségre nem vonhatjuk, a királyt, a földi hatalmasok leghatalmasabbikát, míg él, kérdőre szintén nem vonhatjuk, halála után pedig hiába beszélünk hozzá, akár a többi emberhez, ő se felel már ekkor egy árva kukkot se. Hanem ott vannak a miniszterei, akik a nemzetnek is miniszterei és akik az ő ténykedéseiért felelősek. Hozzájuk fordulunk és tőlük kérünk felvilágosítást, valahányszor arra szükségünk van. És ha bármilyen kiváló férfiak is legyenek egyénileg és bármilyen széles látókörrel rendelkezzenek is, ha egyszer nem azt teszik, amit talán az ő szivök is diktál, hanem amit felülről más hatalmi érdekek kívánnak, nem vonhatván mást felelősségre és nem kérhetvén mástól orvoslást és tehetetlenségükért nem hibáztathatván mást, mint épen őket, csak természetes, hogy hozzájuk fordulunk és ha úgy kell, bár csak közvetve, az ő hibájukért őket ostorozzuk. Az igazság kimondásában kíméletlenek leszünk, mert hisszük, hogy kitartó és erős küzdelem mellett igazi ügyünk nem veszhet el, ha az osztrák még annyira osztrák, a kutya még annyira kutya lesz is és ha a kutyából soha nem is lesz szalonna. A nonvéri tüzérség ágyúi, Pitreich, az ágyuvigócz. Vegyük meg, a mi úgyis a mienk! Hravásárhely, október 1. Furcsa hír jön Bécsből, a császárvárosból. A hadügyminiszter úr — úgy látszik — józsett ember. Merészet gondolt. Nem elégszik meg azzal, hogy a honvédtüzérség szervezésével sok ezer újonczcal és sok száz millióval többet fog adni az eddiginél a magyar, most még azt is akarja, hogy a közös hadsereg kiszuperált ócska ágyúit vegyük meg a honvédtüzérség számára. Ez annál is képtelenebb, mert hisz az ágyuk kvótaszerű része a mi tulajdonunkat képezi, ennélfogva csak nem vehetjük meg. A sajátunkért csak nem adunk milliókat. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozni kell, egyébként ez sorompóba állította már az Országos Ipar Egyesületet is, mely sürgős felterjesztést intézett a kereskedelmi és honvédelmi miniszterekhez, melyben e képtelen tervnek csírájában való elfojtását kéri. Rámutat arra, hogy az ágyúcsövek kivételével az összes felszerelések, nevezetesen a lőszermuníció, kocsi, ruházat és minden szükséglet versenyképes szállítására a magyar ipar teljesen be van rendezve és merénylet volna a magyar ipar ellen, ha a honvédtüzérséget ócska felszereléssel látnák el a mi pénzünkön. Kimutatja a felterjesztés, hogy ennek a felszerelésnek teljesen a magyar ipar által leendő fedezése fontos állami érdeket is képez és ilyen irányban kéri a miniszternek közbenjárását. Más oldalról kijelentik, hogy a felszerelés egyébként teljesen új lesz és a honvédelmi kormány intenciója az, hogy kizárólag a magyar ipar szállítsa mindazokat a czikkeket, amelyek idehaza elkészíthetők. Egyébként a paktum is súlyos megpróbáltatásnak lesz kitéve, amennyiben kijelentik, hogy a létszámemelés semmi esetre sem kerülhető el és ez ellen politikai szempontból sem lehet kifogást tenni. A hadügyi körök felfogása szerint, amelyhez a magyar kormány is teljes mértékben hozzájárult, a paktum, mely szerint az átmeneti idő alatt a katonai kérdések érintetlenül hagyandók, csak a közös hadseregre vonatkozik. Ez szerintük annál is plausibilisebb, mert a korona és a nemzet közt is a közös hadsereget érintő ügyekben merült fel véleményeltérés. A honvédséget illetőleg vitás kérdések nem voltak (?) s a honvédségre a paktum nem is foglalt magában kikötést. (?) E szerint semmi akadálya annak, hogy a parlament a honvédtüzérség számára kért létszámemelést megszavazza. Honvédágyugyár nem lesz, ezzel kedveskedik végül tudósításunk, amely azt mutatja, hogy Bécsben még azt sem akarják, hogy saját pénzünkön állítsunk magyar ágyugyárat. A magyar ipar. Helyes-e a magyar-cseh szövetkezés ? A nyersanyagot dolgozzuk fel magunk. — Hunvásárhely, okt. 1. I. Ismeretessé lett már e jelszó : Pártoljuk a magyar ipart, de valóra váltani nem tudjuk, írnak, szónokolnak a honi ipar mellett, a szép és jó eszméket egymás után vetik fel, meggyőző érvekkel tárják elénk, hogy mily fontos a magyar ipar felkarolása. Helyeslünk, éljenzünk, de nem a szerint cselekszünk. A tetthez nem kell annyi beszéd. Talán még nem jutottunk a nyomor árjába s nem érezzük, hogy mily sorscsapás vár ránk, ha gazdasági politikánkat addig is, mig kösz