Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1906. november (2. évfolyam, 302-331. szám)
1906-11-01 / 302. szám
Hódmezővásárhely, 1906. Csütörtök, november I. ÁRA 2 FILLÉR. Második évfolyam 302. VÁSÁRHELYI Előfizetési árak: Helyben : negyedévre 1 k. 80 fil. egy hóra 60 fil. két hétre 28 fil. egy hétre 14 fii. Vidékre : negyedévre 3,60 K. Egyes szám ára 2 fillér (1 kr.) FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. PöISSZ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy utcza 17. (Grovecz-ház). Főszerkesztő : KUN l laptulajdonos : BÉLA. Hirdetések díjszabás szerint. Nyilbér petit sora 20 fillér. Megjelenik a kora reggeli órákban hétfőn és ünnep után való napon délben. Telefonszám 58. Lapzárta éjjel 12 órakor. Egy külügyminiszteri hulla erősebb, mint az élő magyar kormány. leleteit a jövőnk! Hunvásárhely, október 31. Az „Otthon“ írók és újságírók köre ez év tavaszán kirándulást rendezett a szerb nemzet meghívására Belgrádba és környékére. Az a pár nap, amit a kirándult magyar írók Szerbiában töltöttek, ünnep volt a szerbeknek. A szerb-magyar barátkozásnál többnek tartották ezt. Sokan az Ausztria ellen szövetségre lépő szerb-magyar szövetség első fecskéjének is vallották. Közvetlen forrásból tudjuk, hogy olyan ünnepelte-tésben még nem volt része kirándulóknak, mint ekkor a magyar íróknak. Az állam legkiválóbb férfiai, czivilek és katonák, köztük király gyilkosok, ifjak és vének részt vettek a magyarok tiszteletére rendezett összes ünnepélyeken. Ezek az ünnepek nagyon emlékezetesek maradnak úgy Ausztriára, mint az osztrák uralkodóházra, nem különben Goluchovszky Agenorra, az akkori külügyminiszterre. Mikkor mindenikre átkot kiáltottak, beszéltek sokat, amit talán még el se szabad mondani. Bécs értesül is erről s nyomban távirati tudósítást kért Belgrádból a sajtóiroda főnökétől, aki nem kevesebb gúnnyal, mint flegmával jelentette, hogy az ágyukat még nem sütötték el. — De a kötelet megfonjták, jelezte ekkor egy szerb arisztokrata. Bántotta, szörnyűségesen bántotta az osztrákokat a dolog, hogy a magyarok azt tudták és beleegyezésük nélkül politikai szinezetű látogatást mertek tenni a keleten és részt mertek venni az osztrákok ellen indított tűn- fizetésben. Bosszút forraltak s nem sokára meg is jött az al-kalom, hogy azt kiöntsék. A de-legácziók megnyitása alkalmából rendezett Bécs csőcseléke olyan tüntetést, amely ritkítja párját, s m meggyalázták legszentebb eszménket, Kossuth Lajost. Lám- pavasra húzták az arczképét. És a kormány ezért máig se szerzett a nemzet függetlenségéhez méltó elégtételt. Minél jobban erőlködött az osztrák és kedves kigyófeje, a kamarilla, s minél inkább akarta felbontani a szerb-magyar testvériesülést, annál szivósabban munkáltuk mindkét részről a közeledést, s az állandó jó viszony megszilárdítását. A szerb nemzet várta az alkalmat, midőn rokonérzésének a nagyvilág előtt kifejezését adhatja. Itt volt az alkalom, nagy fejedelmünk, Rákóczi és a kurucz-hősök hamvainak hazahozatala. Meg is indult a szerb nemzet körében a mozgalom, hogy a hazatért bujdosók hamvai előtt a szerb nemzet is kifejezze hódolatát. A hamvakhoz Orsovára zarándokló küldöttséghez Szerbia kiváló államférfiai, írói csatlakoztak. Belgrádot erre az alkalomra kivilágították. És mi történt? Wekerle megugrott, a szerb nemzet küldöttségét nem fogadta, sőt udvarias (?) formában az Orsovára érkező szép számú, tekintélyes küldöttségnek tudomására hozatta, hogy megakadályozza, hogy a szerbek a hamvak mellett beszédet tartsanak. És miért ? Hogy nincs igazuk, hogy ezt is felsőbb parancsra tették, mutatja az is, hogy egyszer egyet, máskor másat mondanak. Egyik verzió szerint nem hódolhattak a szerbek a hamvak előtt, mert nem jelentették előre be, hogy tisztelegni óhajtanak. Mintha beszoknánk azt jelenteni, hogy ha imádkozni akarunk. Különben is küldtek előzőleg egy küldöttséget s Wekerle elillant előlük. A másik verzió szerint, nem hódolhattak a szerbek a bujdosók hamvai előtt, mert Ausztria-Magyarország és Szerbia között nincs diplomácziai összeköttetés. Elég baj az nekünk, hogy nincs, azért élünk olyan méregdrágán, holott nekünk magyaroknak Szerbiával semmi bajunk nincs. Ausztriát eszi a fene s mi jajgatunk bele. Egyébként is nevetséges, hogy mi a nagyhatalmat adjuk, mikor csak egy hónappal ezelőtt eltűrtük, hogy nagyhatalmi arczunkat egy elgyengült férfi erő, az oláh kulturliga elnöke, felpofozza. Nem is erről fúj a szél. A dög megmozdult és innen terjed ez az orrfacsaró bűz. A halott Goluchowszky szele ez az egész. És ez az eltemetettnek hitt külügyminiszteri hulla még erősebb, amint az eseményekből látható, mint az egész élő magyar kormány. A kormánypárti sajtó még ezt is vívmánynak kereszteli, mint ahogy vívmánynak tartja Aerenthalnak külügyminiszterré történt kinevezését és siet hódolatát bemutatni, rakásra ollózza a régi rendszer új külügyminiszterének szájába adott nyilatkozatokat, melyek elég jók a mélyebbre tekinteni nem tudó közönség megtévesztésére. Nincs az a 67-es lakáj politikai szajha, amelyik a kormány talpát föltétlenül nyalók mai szószólóival felvehetné a versenyt. A szerb nemzet azonban ne adjon erre semmit, mint a hogy nem adunk mi sem. Fordul még a világ sorsa s mi nem felejtjük el, hogy keleten a jövőnk ... — A főispán fogadása. Mindazok, akik a főispán tiszteletére adandó banketten részt akarnak venni, november 1-ig jelentkezhetnek. A főispán vonata 4-én a délután 4 öntkor érkező vonattal jön, amikor bandériummal és kocsisorral fogadja a város. Ez után is felkéretnek azért mindazon fogattulajdonosok, akik a főispán fogadásánál megjelennek, hogy 4-én délután 2 órakor fogataikkal a városháza előtt jelenjenek meg. . Apokrif e hát? — A mikor a laptárs czáfol.— Mi van hát a paktumban? Hunvásárhely, október 31. A laptárs, természetesen a V. ás V. A laptárs a kormány helyiérdekű félhivatalosa. Tehát czáfolni kell. Czáfolnia kell mindannyiszor, valahányszor csak az éber ellenzéki tollak beleszántanak a Bécs felé hajbókoló kormány kisded játékaiba, s valahányszor bizonyos kormánypárti túlkapásokról, a független és elfogulatlan sajtó elmondja a maga igazát. Egyik utóbbi számunkban közölvén az ünneprontó honvédelmi miniszter szégyenteljes rendeletét, a katonáknak a Rákóczi ünnepélyről való eltiltásáról, a laptárs sebtében átalakult czáfoló masinává és czáfol . . . És micsoda gőzzel. A kormány öszszes fél, negyed és nyolczad hivatalosai elbújhatnak szégyenletekben, mert a laptárs derekasan túllicitálta valamenynyit s az egész ország közvéleményét méltán fölháborító honvédelmi miniszteri rendelet hathatós kezelése alá vévén, arról egyszerűen megállapította azon nevezetes tényt, melyet még a legkormánypártibb sajtóorgánum se tudott a bérezés házában és a kapcsolt részeken, hogy tudniillik ez a reaikcziózus rendelet apokrif. És tetszik tudni mit jelent ez a czifra szó, hogy apokrif? Hogy koholmány, hogy hamisítvány, hogy a konczéhes radikális sajtó gonosz rágalma. A jól értékelt helyi kormányorgánum határozott kijelentése bizony-bizony még bennünket is megdöbbentett s mármár hitelt adtunk volna a nagyhangú czáfolatnak, ha történetesen csak a laptárs politikai értesüléséből szereznék be politikai informácziónkat. Minthogy azonban megolvasgattuk a kormánypárti sajtó idevonatkozó összes cáfolatait is, mély sajnálattal vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy a laptárs nem szólt igazán. Nem bízón. Egy betűt, egy sort sem olvastunk arról, hogy a Jekelfalusy féle labanczrendelet apokrif volna. Ezt csak a laptársaknál tudják így. A koalícziós sajtó beismeri, hogy a rendelet a közétett alakjában kibocsájtott, azonban magyaráz. Magyaráz, mint a boldog emlékezetű botos ispán megpiricskeltetése alkalmával. Szóval, hogy a Rákóczi ünnepségek alkalmával „a katonák a díszkiséretben részt nem vehetnek, díszelőadásokon meg nem jelenhetnek, a gyászszertartásokon résztvenniök tilos, a legénységgel a rendes napi foglalkozások megtartandók, stb. ez csak mind formaság, hivatalos óvintézkedés, a lényeget nem érintő ezopf, vagyis nem apokrif. A czáfológép tehát nem jól működött. A laptárs czáfolatát kegyetlenül leczáfolták koalícziósoknál. Elvették a mi kenyerünket. Ám azért mi nem haragszunk. Hiszen nekünk elégtételül szolgálhat már az is, hogy az a bizoyos rendelet már annyira szerencsétlen volt, hogy még a laptárs is apokrifnek nézte. * Ha azonban már benne vagyunk a laptárssal való eszmecserében, hát arról a vezérczikkről sem ártana ám néhány eszmét cserélni, melyet a kormánypárti kisbama (V. és V.) a mai avagy a holnapi számában tesz közé a hadseregről és a koalíczióról. A paktumot emlegetik laptárséknál, a paktumot. Igen, mert a kutya itt van elásva. Addig, amig nem volt kormányon a koaliczió, minden, a létszám fölemelést czélzó törekvés : „ezudar támadás volt a nemzet vér és anyagi ereje ellen, gálád bécsi merénylet“ stb. vala a koalcziós sajtóban, midőn azonban ma kormányra jutott az oly felettébb gyönge emlékező tehetséggel biró deli tábor, egyszeriben igy fuvolázik a paktum misztikus köpenyébe rejtőző kormánypárti sajtó : „a hadsereg kiegészítést, fejlesztés, létszám szaporítást igényel s ez természetes Igen igy írja ezt ma — holnapi számában a laptárs, a V. és V. és . . . mi nem tehetvén egyebet, mély gondokba borulva törjük a fejünket affelett, hogy tulajdonképen miféle isten teremtménye is az a paktum, amelyben egyaránt elfér a közös hadsereg, meg a magyar vezényleti nyelv, a tulipán, meg a Gotterhalte, a létszámemelés, meg a Rákóczi ünnepség, Jekelfalussy táborszernagy és a V. és V. ?