Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. február (3. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-01 / 28. szám
Hódmezővásárhely, 1907. Péntek, február 1. ÁRA 2 FILLÉR. VÁSÁRHELYI Előfizetési árak: Helyben : negyedévre 1 k. 80 fii egy hóra 60 fii. két hétre 28 fii. egy hétre 14 fii. Vidékre : negyedévre 360 K. Egyes szám ára 2 fillér (1 kr.) FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Andrássy utcza 17. (Orovecz-ház). Főszerkesztő és laptulajdonos KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. Harmadik évfolyam 28. szám. Hirdetések díjszabás szerint. Nyílttér petit sora 30 fillér. Megjelenik a kora reggeli órákban. Telefonszám 58. Itthon, a haza földjén! Hunvásárhely, jan. 31. Haza jöttek Magyarországba, haza Vásárhelyre a Románia zsarnok földesurához kicsalt munkások. Három napig nem ettek, ruhájuk lerongyolódott, szivök megtelt facsaró fájdalommal s most ilyen állapotban is édesen esik nekik látniok a vásárhelyi határt, házakat. Oda künn csak nyomorgás, komisz bánásmód volt az osztályrészük, igavonó barommal is jobban bánnak, mint bánt velők a vérszopó Popeszku földesur, többen elpusztultak az irtózatos nyomorban s a kik haza jöttek, rémséges históriát tudnak beszélni a romániai rabszolgaság gyötrelmeiről. Putrikban laktak, bért nem kaptak, ennivalójuk nem volt, hazajönni nem tudtak, itthon maradt családtagjaik hónapokig hasztalan mozgattak minden követ, hogy hazahozzák őket, míg végre diplomácziai beavatkozás utat nyitott nekik a szabadulásra. Itthon vannak hát! E helyről, mely máskor a politika izgalmas kérdéseit szokta tárgyalni, köszöntjük, üdvözöljük őket! Lám, miért is kellett innen, hazulról eltávozniok? Csábította őket a vigész ígérete, felültek hazudozásainak és itt hagyták e drága anyaföldet, melynek sovány kenyere úgy ahogy mégis megélhetést nyújtott nekik. Odakünn sovány kenyeret sem kaptak. Oda künn marczangolni kezdte szivöket a honvágy, oda künn támadt föl bennök az önvád, hogy kár, vétek volt kimenniök, hiszen, a hazai rögnek egy porszemje drágább és többet ér, mint az oláh földesurak egész gazdagsága. Oda künn tanulták meg, hogy e földet, ez országot, ez édes, áldott, ősi magyar hazát mindhalálig híven kitartva, itt benn maradva kell szeretni, imádni; ha a baj, életküzdelem nehéz és nagy is, akkor is szeretni kell, mert itt éltek, haltak apáink, itt volt a mi bölcsőnk is, itt lesz a koporsónk és itt lesz édes a siri nyugovásunk. E haza, e város, e határ, ez utczák, e házak , a mi otthonunk. Ide köt bennünket az isteni végzet rendelése, ide köt bennünket a vérségi, családi kötelék, ezt erőszakosan nem szabad elszakítani, mert átok veri azt, ki hitelen lesz és késő bánat fogja üldözni, gyógyulás és vigasz nélkül. Magyar testvéreink még megmenekedhettek ettől a késő bánattól, mert vissza tudtak térni, ha nagynehezen is. Adjon a jó Isten nekik itthon, a haza földjén út kedvet a munkához, adjon nekik kitartást, aczélozza meg karjaik izmait és áldással kisérje küzdelmüket ! A nagy világon kívül Nincsen számodra hely, Áldjon, vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell! Az új igazságügyminiszter, Polónyi Géza lemondása immár végleges lévén — minthogy tegnap ő maga jelentette be a képviselőháznak — az új miniszter jelölésénél Günther Antal és Holló Lajos jelöltsége mellett nagyon beszélték azt is, hogy Kmety Károly, városunk fia lesz az új igazságügyminiszter, kinek jelöltsége mellett azzal is érveltek, hogy inkább tudós egyetemi professor, mint ügyvéd való az igazságügyminiszteri székbe. Hazajöttek a rabszolgák. A számkivetésnek vége. Átlopták őket a határon. A rusnyák nem ad semmit. A házi tűzhely romjain. Hunvásárhely, jan. 31. Az oláh földesur, a rusnyák „gróf“ rabszolgaságába elhurczolt vásárhelyi családok rabságának vége. Hétfőn reggel megérkezett számukra a szabadítás ; csütörtökön reggel a 7 órai vonattal hazaérkeztek Vásárhelyre, a könnyelműen elhagyott, elpusztult, de azért mégis fájdalmasan édes hazai tűzhelyhez . . . A rabszolgaságból az Ínségbe érkeztek haza. Ott a szenvedés volt osztályrészük, itt a nyomorúság vár reájuk. Mikor elmentek, eladták minden vagyonkájukat, a legszükségesebb ruhaneműeket elvitték, ott azután, a rusnyák pusztáján, föléltek minden megmaradt értéket. Most kiéhezve, lerongyolódva, testben-lélekben megtörve foghatnak hozzá a leégett házi tűzhely újraépítéséhez. És mégis boldogok. Mert itthon vannak, mert az idegen világ rabszolga lánczait leszedték róluk. Jóleső, büszke önérzettel állunk meg e pontnál egy pillanatra. Mert tagadhatatlan, hogy ebben a szabadító munkában a dr. Fábry Sándor főispán odaadó utánjárása mellett s a hatóság kötelességszerü intervenczióján kívül egyedül a Reggeli Újság szerkesztőségének van érdeme. A Reggeli Újság eleitől kezdve harczolt a rabszolgaságba hurczolt vásárhelyiek megszabadítása érdekében. Mikor Klein Samu a városház előtti park rácsozatához dőlve vásárolgatta a lelkeket, mi már akkor felemeltük intő szavunkat. Hogy már akkor 125 ember kezébe vette a vándorbotot, arról nem tehetünk, mint ahogy nem tehetett arról dr. Szalay József főkapitány sem, aki az útlevél kérőket minden egyes esetben intette a nyomorúságra, mely rájuk Romániában vár. A kivándorlók nem hallgattak az intő szóra ; az útlevél kiadását tőlük az egyéni szabadság megsértése nélkül nem lehetett, így tisztán és kizárólag maguk rohantak vesztükbe a kivándorlók. De ők maguk is szenvedtek meg könnyelműségükért . . . Vétettek önmaguk, városuk, hazájuk ellen, mikor idegenben keresték a boldogulást. De ez a vétkük nem volt akkora, hogy — mikor már elestek — ne lett volna emberi kötelesség felsegítésüket munkálni. S épen azok, akikre nem hallgattak : a hatóság és mi siettünk segélyükre s ennek az akcziónak dr. Fábry Sándor főispán irányt adott, és a sikert biztosította. A hazajutás viszontagságait az alábbi részletes tudósításban ismertetjük. Az utolsó falat kenyér. A rusnyák földesur már két hónappal ezelőtt megszüntette az élelmiszerek kiszolgáltatását. Addig sem kaptak sokat, akkor azonban megvonta tőlük a koldusfalatokat is. Egy néhány ember dolgozott tovább. A disznók körüli munkákat végezték, lassan azonban ők is abbahagyták a munkát, velük sem tett kivételt a rusnyák s nekik sem adott bért. Az utolsó napig csupán Sípos János és Béni Sándor foglalkoztak. A földbirtokos utóbb a kutakat is elzáratta előlük, ivóvizet a Jalata folyó piszkos, bűzös medréből nyertek. — Rájuk köszöntött a fagyasztó, rendkívül zord hideg tél. A hó szakadt , ablaknélküli föld putrijaikba szabadon kóválygott be a metsző szél és söpörte a havat. Tüzelőjük hetek óta egyáltalában nem volt. Másfél órányira volt tőlük egy hatalmas kukoricza tábla, a szárat ott nem vágják le, itt találtak valami kis fűtőt. Félméteres hóból kaparták ki a szamártövist meg a kukoriczaszárat s elfagyott kezekkel értek haza a csekély értékű zsákmánynyal . . . Mig volt mit eladni, egymásnak, vagy idegeneknek eladogatták a holmik maradványait s a pénzből kukoricza lisztet s faggyút vásároltak. A múlt hét elején azonban már nem volt mit eladni. Elérkeztek az utolsó falat kenyérhez . . . A gyermekek egy részéről lenyútt, lerothadt a ruha, lehullt a lábbeli. Napról, napra várták a szabadítást. Végre szombaton elfogyott az utolsó darab kenyér is .. . Jön a hírnök . . . A kivándorlók összebújva várták a . . . halált. Nem hitték, hogy többé segíthessen rajtuk valaki. A gyermekek már nem mertek kenyérért könyörögni, csak szepegve, dideregve, sápadtan, szótlanul kuporogtak egész nap rongyaik közt . . . — Vége mindennek! Mindnyájan itt veszünk ! . . . Ezt hangoztatta mindenki. Ilyenek voltak az állapotok, mikor a múlt vasárnapra virradtak a rabszolgák. Kora reggel végre történt valami. Hirnök járta be a telepet s kiadta : — Az emberek a falu házára menjenek! . . . A szabadulás szele csapta meg a nyomorgókat. Az emberek elmentek. Ott várta őket a loboziai főbíró és a bíróság. Itt tudtukra adták, hogy mehetnek haza. Az indulás hétfőn reggel 6 órakor lesz . . . Leirhatatlan öröm szállta meg a telepesek lelkét, mikor az emberek szétvitték a hírt. Egyszerre elmúlt a kin, a szenvedés fájdalma, öröm foglalta el a szíveket. Az asszonyok sírtak örömükben . . . Később megtudták a telepesek, hogy a magyar kormány kiküldöttjét a bukaresti magyar konzullal keddre várták a telepre; ettől megijedt a rusnyák s hirtelen, úgyszólván ellopta a telepeseket. De nagyon ügyelt arra, hogy valahogy Bukarestbe ne jussanak. Kerülő utakon, éjszaka szállíttatta őket a határra. Ütötték, mint a csordát. A lelketlen rusnyák még egyet rúgott a magyarokon, mielőtt megvált tőlük. Hétfőn reggelre 24 szánkót állított a telepre a közeli helység birája. Felpakoltak a szánra a vásárhelyiek, még egy megvető pillantást vetettek rabságuk helyére s a hósivatagban elindultak. Dél felé érkeztek a vasúti állomásra, itt lepakolták őket. Négy csendőr egy korcsma udvarára terelte őket. Itt vett ennivalót, aki tudott, a többi a hónál egyebet nem kapott. Délután előtoltak az állomáson két marha kocsit, az embereket oda hajtották a zsandárok s ütlegekkel kényszeritették őket, hogy seperjék ki a havat a vagyonokból. — Hát itt utazunk ? Kérdé egy románul tudó magyar. — Itt! Felelt a zsandár. — Mi lesz itt a szegény gyermekekkel s asszonyokkal; itt fagynak halálra mind ! — Úgy kell! A magyar kutyának pusztuljon még a magja is ! Komiszkodott a rusnyák bérencze. Telt az idő. A telepesek vére kezdett lázongani. Rájuk szakadt az öreg este és még mindig várakozniok kellett. Egyesek türelmetlenségüknek adtak kifejezést, mire a zsandárok puskatussal kezdték pofozni, verni a népet. Majd később beszállították őket s bezárták, mint a barmokat. — Közben azonban hir érkezett a dróton ... „Leölik a zsandárokat! ” Távirat érkezett az állomásra, hogy a telepesek lázadásra készülnek. Motozzák meg őket s vegyenek el tőlük mindenféle szúró, vágó eszközt. Erre gyorsan kiszállították őket, előkészítették a motozást. Egyenkint vették elő az embereke s felszólították őket, hogy a késüket 07 Á MTÓ lí170kir A keze,öt farsang alkalmával ajánlom frakk és smoccing-öltönyök készítésére a legújabb szalon-szöveteimet, fehérIyIU JUfavLl mellényeknek való selyem-pice anyagokat. Aug. Pick & Co. londoni gyáros szövetei nagy választékban vannak úri szabó-üzlete raktáromon. Szép szabású és jóállásu ünnepi és völegényi diszes magyar öltönyöket készitek. Kérem azok régi ev. ref. fősimn. épületben, kiválasztása végett üzletemet fölkeresni, hogy kellő időre teljesíthessem a megrendeléseket. 562