Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. november (4. évfolyam, 295-324. szám)
1908-11-01 / 295. szám
Hódmezővásárhely, 1908 November 1. Vasárnap. ARA 2FILLIR. Negyedik évfolyam 25 szám VÁSÁRHELYI ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: negyedévre 2 k. — félévre 4 k. — I. egész évre 8 k. — I. VIDÉKRE : negyedévre 4 k — így hóra 1 k. 40 ! Egy szám Ara 2 fill) HIRDETÉSEK dijszabás szerint. NYÍLT TÉR petit sora 40 fiú Szerkesztőség és kiadóhivatal : Andrássy utcza 17. szám alatt. Megjelenik a kor reggeli órákban Telefonszám 58 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Lapzárta éjjel 12 órakor. Főszerkesztő és laptulajdonos KUN BÉLA.____ Halottak napja. Halottak napja van. A temető napja. A lenn nyugvó porhüvely ma A koszorút kapja! Sirja felett mécs gyűl, Fény, ragyogás támad, Jelezve, hogy velek van az Emlékező bánat! ... Kik most hatalomban A polczon ülnek fenn, Azoknak majd a sirgödrük úgy marad kietlen! Virágot se kapnak, Egy szál gyertyafényt sem, Hazaáruló labanczhad Csak átkot kap, mig elrothad Örök sötétségben ! Lant. Emil van Nagy, deregirte aus Ungarn. Hunvásárhely 1908 nov. 1. A magyar delegáczió elnöke, Zichy Tivadar gróf a minap nagy estélyt rendezett, melyen ott voltak mind az osztrák delegátusok is, kik máskor szidni szokták a magyart. Nagy jóltevőink, Schönaich, Aerenthal, Beck, kuli kukoki Montekukoki és a többi kicsavart német nevű uraságok épen egy kanapéra csücsültek Kossuth Lipóttal, Apponyival és a többi labancczá vedlett műkuruccal. Udvaroltak, bókoltak egymásnak, kedélyeskedtek, nevetgéltek; arra senki sem gondolt, hogy a delegácziós áldomást egy olyan szavazási művelet után isszák, mely sok száz újabb millió terhet jelent erre a szegény országra és a nélkül is nyomorgó népére. Ha erre gondoltak volna a nagyságos függetlenségi (?) kormánypárti urak, kik hajdan évtizedekig a delegácziós intézmény szidásából élősködők, akkor bizonyára torkukon akadt volna a falat, vagy legalább is nem sürögtek-forogtak volna annyit hajdokálva az osztrákok előtt, mint megcselekedték. Jellemzésül itt közlöm e megtörtént esetet: Nagy Emil, a szolnoki 48-as (?) követ, a szájkosár indítvány ismeretes benyújtója, pózba vágta magát és mély meghajlással bemutatta magát egy őszülő vöröses szakálú magas termetű urnak, kiről azt hitte, hogy valami osztrák nagykutya.A nóta azt mondja: — Szólalj meg hát rubintos virágom! Nagy Emil ur is megszólalt ilyen térképen: — Emil von Nagy, deíegirte aus Ungarn ! Erre az illető vöröses szakálu ur szelíden elmosolyitotta magát és igy mutatta be magát viszont, tiszta magyar kiejtéssel: — Szávay Gyula a debreczeni kereskedelmi és iparkamara titkára, a Vidéki Hírlapírók országos Szövetségének elnöke vagyok! Emil von Nagy úr erre sóbálvány lett, a körülállók kaczagtak, hogy ime egy kaczagányos kurucz, ki még Szávay Gyulának, az egyébb hivatalain kívül országos hírű magyar költőnek, a Petőfi Társaság tagjának is németül mutatkozik be. Nem nagy eset az eset, de jellemző ! Egész kis korkép ! Nem Nagy Emilről van szó csupán, ki politikai tévelygései daczára egyik legképzettebb tagja a parlamentnek, hanem szó van az egész mameluk hadról, melynek tagjai valósággal törik magukat azután, hogy az osztrákoknak udvaroljanak, egy eleven kuli, kukoli, Montekukolival és Schönaichhal kezet is szoríthassanak, minden kézszoritás után pár millió magyar pénzt a telhetetlen közös kendő számára megszavazhassanak, a népnek pedig itthon, melynek roskadó vállára még nagyobb keresztet raktak, azt mondhassák, hogy ők 48-as elveikből nem engedtek semmit, ők most is Kossuth Lajos katonái! A minap a függetlenségi (?) pártkörben Kossuth Ferencz Lipót azokat engedte a látogató Aerenthal külügyér közelébe, kik németül tudtak, sőt ezeket telefonon és bérkocsin összefogdostatta, hogy siessenek az excellencziás halászvölgyi (Aehrenthal) udvarlására ; ez az eset és a Nagy Emil esete több mint az udvariasság formája, mert felemelt kvóta, tiszti fizetésemelés, közös bank és osztrák czopf jár utána és semmi vívmány a szegény árva magyar nemzet számára! És mért nem tanul Aerenthal úr, meg a többi osztrák nagyfejű úr magyarul ? Hiszen mi is adjuk a fizetését, kutyakötelessége volna tehát nemcsak tanulni, de tudni magyarul. Azonban buta lenne ha tanulna. Hiszen a „nemzeti kormány“ uralma alatt a Kossuth Lajos hitehagyott katonái tanulnak meg az ő kedvéért németül, csakhogy mint jól fésült udvaronczok szót válthassanak vele. A sülyedés korát éljük . . . Kun Béla. Hulljon a férgese! A Vásárhelyi Reggeli Újság számára írta: Lengyel Zoltán orsz. kép.„Tudtam előre“— mondja az egyik Latkóczy Imre ravatalánál. „Úgy kellett neki,“—gondolja a másik szívtelen. „Szegény szerencsétlen!“— sajnálja a jószivű. De azért a játék tovább folyik, mint a montekarlói kaszinóban, mikor az öngyilkos halálhörgése csak egy pillanatra szakítja félbe a rouge et noire-t. Vagy, ahogyan a franczia elnök mondja: „La seance continue,“ — az ülést folytatjuk. Azt kérdezem: szükséges volt-e az áldozat? Azt felelem : nem. Ellehettünk volna e nélkül is. De nem most, sokkal régebben kellett volna reá gondolni. Hát érdemes volt-e egy embert elpusztítani ? Azt felelem: nem. Ha minden úgy marad, ahogy volt, ha csak egy hely ürült meg a tülekedők számára, ha csak ennyi következtetést vonunk le , nem volt érdemes. A szabály azonban igaz marad: a közélet emberének tisztának, fedhetlennek, hozzáférhetlennek kell lennie. S aki nem az, nem jogosult a közérdek letéteményeseként szerepet vinni. E szabály keretében szükséges is, érdemes is letaszítani azokat, kik nem méltók helyükre. De csakis a szabály keretében. Vagyis : mindenkivel szemben és mindenkor egyenlő mértékkel kell mérni. Általános és egyenlő igazságot kell szolgáltatni. Kérlelhetetlen szigorúsággal kell végrehajtani. H így jó, hasznos, igazságos és becsületes az eljárás és ha áldozatokkal jár is, megbecsülhetetlen hasznot hoz a tisztító munka. Ámde erről most szó sincs. A baj nincs orvosolva. Nem is akarják. Vagy csak kevesen. És így harapózik tovább. A megtévedten sajnálkoznak, de a játék tovább folyik. Rothadás van az egész vonalon. Hiszen ha nem így volna, nem kellene beszélnünk egy korszakról, mely alig nevel megfelelő embereket a közélet számára, ellenben pusztítja a jót is, nem védi meg az igazat, nem tudja kiküszöbölni a bűnöst. íme: az egész társadalom beteg. Erőtlen. Eladósodott. Nagyzoló, költekező, tartalmatlan. — A magyar középosztálynak nincs gazdasági élete. Csak úszik a vizen és kapaszkodik az utolsó deszkaszálba. A hatalom azonban kezében van. Nem egyébb miatt, de csak azért, mert nincs aki tőle átvegye. Ez azonban nehéz terhekkel jár. Nem bírja. Kénytelen tehát eszközeit ott venni, ahol találja. A nemzetért gazdasági szervezése elmaradt. Hivatalnok és jogásznemzet vagyunk, iparos és kereskedő helyett. A középbirtokos csak teng- leng, pusztul kínlódik. A nagybirtokos megél, a tízezerholdas szórja is a pénzt, de mégis kívül áll a közgazdasági forgalmon. Teher az országnak, mert költekezés és pazarlás az élete, s alig egy némelyikét találjuk a szerzők között. A nyugati vállalkozó annakelőtte, ha könnyen akart meggazdagodni, ezresekkel megrakodva keletre indult. Törökországig meg se állt. Afrikai, ázsiai gyarmatokban biztosan megszedte magát. Ma ezeknek is a legeslegsalakja csak hozzánk jön. Sápol itt, sápol ott és megszívja magát. Mi vagyunk a világ közös gyarmata. Mindenki boldogul, aki élősdiként rátelepszik a magyar közgazdaságra, hogy elvonja életerejét, de megbukik, ki alkotni akar s a mi erőnket akarja nagggyá nevelni. A közigazgatás s a kormányzás ezernyi dolga, vállalkozása mind alkalmat ad a könnyű pénzszerzésre annak, aki rá van szorulva, vagy aki elfogadja. Parlamentünkről ne is beszéljünk. Sajtónkról is jobb hallgatni. A kormány egyik másik embere, ha akarja is, nem bír velük. Bíróságainak alig van hozzá érzékük. Ritka az az eset, hol a tisztító igazság a nagy harczot győzelmesen állja ki, ellenben gyakori a bűnös menekülése s a közélet megjavításáért küzdő becsületes harczos elitélése. Ilyen szomorú tehetetlenség, gyöngeség, elnézés és nemtörődömség szájából fonódik az a háló, mely polipkarjaival folytogat és elpusztulással fenyeget. Sokszor sokat föltártam, megharczoltam eredménytelenül. Magamnak csináltam bajt, másoknak kavarodást, mindnyájunknak alig valami haszont. Meggyőződtem arról, hogy egy néhány harczos kevés. Talán lesz azonban több is. Egy két áldozat is kevés. Részben szükségtelen, részben eredménytelen. Soknak kell lenni. De helyükbe sok és megfelelő embert kell nevelni. A gazdasági élet számára élelmesebbeket, a közélet és a politika számára kevésbé élelmeseket, de többet és jobban dolgozókat. Embereket kell nevelnünk. És valami azt súgja nekem, hogy oly sok szégyen, oly sok megaláztatás, oly sok áldozat és szenvedés után mégis mintha az erkölcsi világrend kezdene győzelmeskedni. Hullik a férgese és lassan lassan föltápászkodnak, megerősödnek és bátrak lesznek a becsületes harczosok, kik nemzetünket az erkölcs és munka, a szorgalom, takarékosság és önfeláldozó egyetértés utján ki akarják vezetni a mocsárból, melyben van s a melyben eddig lejebb és lejebb sülyedt. Bizzunk és reméljünk, mégha újból kellene is csalatkozunk. Egyebet úgy se tehetünk. __ fl főaimnáziumi nyilvánoskönyvtár. Egy közhasznú intézmény. Közönségünk figyelmébe. Hunvásárhely, október 31. Kevesen tudják városunk lakói közül, hogy főgimnáziumunknak 18,880 kötet könyvet számláló könyv en* ggsa ___ ■ kedden nyílik meg Hódmezővásárhely legnagyobb és legolcsóbb kész férfi, női és gyermekruha áruháza, még itt nem is ott is létezett nagy választékkal, Klopfer Fülöp vezetése alatt, Andrássy utcza 4. szám alatt Szántó varrógép kereskedő volt helyiem tomorr gégében. Aki szép és jó kabátot, olcsóért akar vásárolni próbálja meg a fenti üzletbe és meg fog győződni ennek valódiságáról. Tisztelettel: Klopfer Fülöp. Óriási választék női és leánykabátokban is.