Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1921. október (17. évfolyam, 221-246. szám)

1921-10-01 / 221. szám

Hódwifcsővár&rbdy, 1921 október 1. »gombát. Hfc 2 K­orona-XVII Árfolyam 221. Mait VÁSÁRHELYI Megjelenik e ima reggeli Arákba*. Szerkesztőiég ás feldóhivstzl­­ K'Ezuíh-tér. Telefon Máin Vi. Előfizetési ár btlybwn: Egész én« 500 ti m a*TM ano * vidék.«. Egész évrs 800 & Fél ins 300 K uránt ára 2 E M­HHHneaaH»HmnMHMananBaBHBh rmmiwwea —sfim’ 1 m wwww—mi—u—MHgwwwwnagw— Felelős szarkesxfcS­ FA«narkeszté­­s '«pfalsjllenes i Tárzoserkesztő t ygjiRVÁRY JÓZSEF I ______ KUN BÉLA_________________ORAVATZ FERENC Az Ébredő Magyarok Egyesülete 16 órakor a Kossuth-téren népgyülést tart. A g­yülésen dr Hegedűs György és Budaváry László nemzetgyűlési kr­épviselők tartanak­ beszédeket. Legyünk ott mindnyájan « hallgassuk meg a meg nem alkuvó, keresztyén irányzat bátor harcosait ! É. M. E» ?0öü8TLSfl POLITIKAI NAPILAP. Tótit ióge... Egy a felvidékről most érkezett tanár úr tollából közöljük az alábbi cikket, mely biztatóan világítja meg a csehek felvidéki kudarcát és fényt vet a tót nép régi, kipróbált becsületes hűségére az ősi magyar földhöz. A sajtót a nagyhatalmak közé szok­ták iktatni. De akik a nagyhatalmak sorába iktatják, feledik, hogy ez a megállapításuk csak akkor helyes és helytálló, ha a lap háta mögött az olvasóknak a tábora áll. Mert nem nagyhatalom az a lap, amely tulaj­donképpen csak önönmagának is és nem a közönség meggyőződésének visszatükröztetője, hanem a maga véleményének pusztába kiáltó szó­csöve. Ha tehát valamelyik lap meg­szűnik, ez azt jelenti, hogy az az irány, amelyet a lap képviselt, nem volt képes a nagyközönségben gyö­keret verni. Nem olvassa senki, mert a lap eszméitől mindenki idegenke­dik, mert a lap felfogása nem kell senkinek. Ezért a megszűnt lapokat érdemes abból a szempontból is figyelemmel kísérni, hogy milyen vezetőeszmék szerint állították össze a lapokat, mert ebből világosan előtűnik az a meghamisítatlan igazság, hogy milyen eszmék foglalkoztatják a nagyközön­séget, mely eszmék a legnépszerűb­bek és mily gondolatoktól, akara­toktól és céloktól fordul el undo­rodva és megvetéssel. A Pozsonyban megjelent „Bratis­­lavsky Dennik” című napilap — mint olvassuk — beszüntette megjelené­sét és ezentúl mint hetilap fog hiva­tásának megfelelni. Ez a lap cseh volt, nemcsak nyelvére, hanem leg­­főképen szellemére. A legsovinisz­tább cseh szellemi eszméért harcolt, mindent ezen a cseh szemüvegen át nézett, ítélt meg és mondott bí­rálatot, a lap megbukott, nem tudott ma­gának olvasó közönséget biztosítani, ebből teljes joggal következtetünk arra, hogy a cseh nemzeti eszme a Szlovenszkón nem népszerű. Ezt igazolja a „Narodnye Naryni“­­nek a sorsa is. Ez a napilap a Fel­vidék legrégibb tót lapja volt. Most pedig a lap bejelentette, hogy bukás szélén áll. Havonta 30—40 ezer koronát fizetnek rá a lapra és a to­vábbi költségekre nincsen fedezet, mert eddig a lapra 150 ezer korona készpénzt fizettek s ezen készpénzen kívül még 344 ezer korona adósság is van, amelynek letörlesztésével to­vább már nem várhatnak. Turzó Iván, a lap szerkesztője így ír: „Szomorú dolog, hogy a magyar rabszolgaság alatt lapunk 50 évig élt, most pedig a Csehszlovák Köz­társaság második esztendejében a bukás felé evez.­ S azután bevallja Turzó, hogy azóta kezdett a lap példányszáma apadni, amióta a csehekkel szemben mérsékelt hang­nemben kezdett írni és az eddig használt radikális hangot, amellyel eddig a csehek dolgait megítélte és megbírálta, egyszerre, minden átme­net nélkül elhagyta. Hogy az egykor hihetetlenül nép­szerű lap egyszerre mennyire elvesz­tette a tekintélyét és befolyását a tót népre, semmi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy a lap meg­mentésére megindított gyűjtés össze­vissza 8000 koronával záródott. Ha tehát egy cseh nyelvű lap nem tud fennmaradni és­ egy szlovák nyelvű lap felett meghúzták a halálharan­got, abban a pillanatban, ahogy mérsékli hangját a csehek elleni tá­madásában, sőt amikor a csehek pártjára állt, — ebből világosan kö­vetkezik az a megállapításunk, ame­lyet jelen cikkünk elején már fejte­gettünk, hogy a tólföldön nincsen visszhangja a cseh nemzeti esz­mének. Ebből megtanulhatják a cseh urak, hogy a vezetésükre bízott népre ide­gen eszmét rátukmálni nem lehet, hogy a cseh sovinizmusnak már ed­dig is voltak olyan méreghatásai, amelyek egyáltalán nem voltak al­kalmasak arra, hogy testvérnek meg­szerezzék a tót népet, amíg a veze­tők egy része szeretné a cseh nem­zeti eszmének megnyerni a tótokat, addig egy másik része arra törek­szik, hogy a tót nép szívébe becsö­­pögtesse a magyarok iránti gyűlöle­tet. Ha a kezekben levő hatalom­mal nem képesek a tót népnek a szeretetét megnyerni, akkor hisszük, hogy nem lesznek képesek a magyar iránti gyűlölet magvát sem elhinteni a tót szívekben. Hisz bennünket a tót néphez kölcsönös szeretet és egy ezredéves közös múlt csatol. S néha az erkölcsi erőknek na­gyobb hatalmuk van, mint az anya­giaknak, s bár a tapasztalat azt iga­zolja, hogy könnyebb gyűlöletet szí­tani, mint szeretetet hirdetni, mégis tántoríthatatlan él bennünk az a meggyőződés, hogy most az egyszer­ű szeretet fog győzni a magyar ős­hazához hűséges tót nép szivében... A Daloskor hangversenyez a vasárnapi teaestélyen. Az Iparosasszonyok Egyesületének teaestélye holnap, vasárnap este 8 órai kezdettel lesz az Iparegylet helyiségeiben. Szerény keretek között egy derűs, kedves estét akar most csupán az egyesület beszéd és szava­lás nélkül. Terített asztalok lesznek s ha kedve kerekedik a fiatalságnak, táncolhat is egy keveset. A vendéglős gondoskodik vacsoráról. A teához süteményt szolgálnak fel a rendező asszonyok. A Daloskör legszebb irre­denta dalaival szerepel. Ötven szegény iparos árvának könnye olvad fel ezen az estén a csillár fényében, mert már készülnek mérték után a szép és meleg téli ruhák és az apró csizmák. Belépti­ jegy ára 25 korona. Csak ott váltható este 6 órától. A fásításról. X. A háborúnak kevesen örülnek a föld népei közül, akik a nyelvüket be semártot­­ták, de annál többen bosszankodnak. Káromkodás és siránkozás, szitok és átok ül az ajkukon, mert kárvallottak. A károsodás elkövetkezett rájuk pénz­ben, vérben és életben. A pénz még az, mely legkönnyebben pótolható, mert a munka meghozza azt és pedig többet kevesebbet az idők járása szerint vagy a viszonyok változásához ké­pest; a vér azonban a földdé lett és ma­radt, hogy táplálja azt az életet és belőlök fakadt növények révén az ember, akiknek lelkében aztán föltámasztja, éleszti és táp­lálja a bosszút azok iránt, akik a vérzi­vatarnak fölidézői voltak, majd utánna an­nak, bennünket megaláztak, meggyaláztak és szétszakgattak. Az elvesztett tömérdek élet pótlódik még legnehezebben, mert az anyák félnek szülni, látván a szomorú példát, hogy mi­csoda sors várakozik magzataikra. Míg itten az egyik táborban minden fe­kete és gyász, amott a másik falkában pe­dig öröm és vigasság az élet. örülnek a háborúnak, mert hasznát lát­ták. Felszülte az őket vagyonban, kincsben és gazdagságban. Az első helyen természetesen sort fogtak a hadiszállítók. Elkövették pedig ezek a legnagyobb csodatételt, amilyenről még a bibliában sincs emlékezet. Bőrré változtatták a papirost és odaal­kalmaztatták a bukkancs alá, azonban az idővel nem számoltak és nem tudták meg­vesztegetni, minek az lett a következménye, hogy az esőben pacallá ázott a bakkancs­­talp, utánna pedig a hirtelen betoppantott fagy levette a hősök lábát, az egyikét bo­kában, a másikat pedig annál is feljebb, hogy egy nagy csomó mankónak akadjon gazdája. Az úr haragja pedig még nem talált rá azokra a gazemberekre, akiknek a komisz­­sága növelte a koldusok számát, mert el­bújtak azok az emberek közzé. Ottan táncolnak még az örvendezők tá­borában a táncosok. Ezek kevés pénzzel, még kevesebb ész­szel, de annál több furfar­ggal és huncut­sággal vágtak neki a világnak és a jólét­ben fürödve mosolyognak a mások nyo­morúságán. A háború sok árnyéka mellett megcsil­lan azonban néha és néhol egy kevés fény is, a sok kártétel mellett némi haszon. A haszont pedig nem más szüli, mint az a nyomorúság, amely számtalan dolog­ban a nyakunkba szakadt és tanít bennün­ket és megtanít arra, hogy a jövőben mi­képen kell berendezkednünk, ha meg aka­runk állani és a helyünkeit megtartva meg­erősödni, addig is, mig kitoljuk a mesgyét, vissza oda a régi határunkra, ahova a hon­alapító egy ezred előtt letette.­­ A sebet ott kell gyógyítani, ahol lóg­­, jobban fáj. , Erdőinket elvesztettük, erdőket kell el­sőbben is teremtenünk­. A fásításnál azonban valamely rendszert kell szem előtt tartanunk és követnünk, ha csak azt nem akarjuk, hogy szándékunk fiaskót ne valljon, vagy az eredmény kisebb legyen, mint aminőt szeretnénk és óhajta­nánk, vagy amilyenre számítunk. Nem lehet bennünket megvádolni azzal, hogy lett volna valamely célirányosság a fásításnál, mert hiszen sohse voltunk tekin­tettel arra, hogy a földnek van e valamely igénye vagy kívánsága a fa fajtáját te­kintve. Ami kéznél volt épen fa, ledugtuk a földbe, akár volt atyafi, akár nem a talaj­jal, ahová került. Mindennemű és fajtájú fa között az akác volt előnyben és az foglalta le a maga számára a helyet az emberek szivében, azután a földet benn a városban csak úgy, mint a tanyák között. Okos ember nem veheti ezt rész néven. A fák között az akác olyan, mint az ás­ványok közt a gyémánt. Nemes, erős és tartós, minélfogva felet­tébb hosszú életű és mindenfélére alkal­mas, ami az ember életében szükséges és kívánatos és fából állítandó elő. A tartósságát fényesen példázza az a fakilincs, ami a szegvári útfélen dicseke­dik az egyik lányán. Az életidejét könnyei kiszámíthatjuk keresztelő levél hiányában is. Mária Terézia idejében történt első föld­osztás és ugyanakkor emelkedett ez a tanya a föld színe fölé egy él és valahány láb magasságban és a tanyával egyidős a kilincs, amit azóta három generáció csap­kodott naponta isten tudja hányszor „ereje dacából” és azért áll most is, mert jó és erős és mert száraz akácfából készült. A föld sok mindenfélével megbirkózik és mihamarabb megemészti azt, egyebek közt a vasat sem kíméli, mert ha gyom­rába veheti, esztendőre-kettőre meghúzza neki a hálás harangot és elpusztítja, de az akácfával egykönnyen nem, ha kivált az székesföldben termett, tél derekán vágódik ki a földből és padláson, jó szellős he­lyen száradt valahány esztendőn keresztül, akkor keményebb lesz, mint az acél és évtizedek egymásutánja szükséges hozzá, mikor a föld­ foga meglátszik rajta és em­berek őszülnek meg, mikorára végit érik az ilyen fának. A temetőkben visszamaradt fejfák tanús­kodnak arról a birkózásról, mely több mint félszázad óta folyik köztük és az anyaföld között és mintha a föld szégyelné azt, hogy a mélyében fekvők csontja már elenyészett, talán emlékök sem él már a szívükben az ittmaradottaknak és a fejfa ottan áll most is, büszkén és dacosan hir­detve az Isten dicsőségét. Hogy a fák között az akácfát szerette legjobban, miért is abba tette le a legna­gyobb erőt, mely a,számára századokat biztosít az emberiség háztartásában. Ha pedig a sorsa arra praedestinálja, hogy melegével szolgálja a teremtés koro­náját, ad olyan tüzet, amivel még a nap heve sem vetekszik, mikor kánikulában kiponyvázza a teremtő az égen és lene­veti az emberről még a könnyű ruhát is. Dr Szappanos Mihály egészségügyi főtanácsos. — Tanácsosi látogatás. Körössy Lajos szegedi pénzügyi főtanácsos pénteken Vásárhelyen időzött. Lát­­ogatást tett az adóhivataloknál s rendelkezett oly irányban, hogy az állatforgalmi adó beszedése a vásár­­ várható nagy forgalmában, kellő új személyzet beállításával akadályt ne­­ képezzen.

Next