Vasárnap, 1924. július-december (5. évfolyam, 26-51. szám)

1924-07-06 / 26. szám

1924. július 6. 3­3 4MEZŐ­GAZ­DASÁG+ Takarmányozzuk jobban növendék­ál­l­atai­nkat.­­« •• Schandl József dr. Egy régi szólásmondás járja a gazdák közt: a kanca szüli a csikót, de zab annak az anyja. E néhány szó röviden és velősen figyelmeztet arra, hogy a tenyésztés sikerének kettős feltétele van: a jó magállat és az ivadéknak gondos ápolása és megfelelő takarmányozása. Hiába öntözzük és trágyázzuk a vadkörte talaját, azért arról nem fogunk nemes vaj­körtét szedhetni, de viszont pusztulás vár a sivár, száraz, éhes kavicsban a nemes fára is. Csak jó talajban, kellő trágyázás, metszés, öntözés útján terem az szép gyümölcsöt. Szakasztottan így van ez az állattenyésztésben is. A magyar gazdák egy része azonban nem fordít kellő gon­dot a növendékállatok táplálására. Sajnálja tőlük az anyatejet; «elfejés» az anyaállat tőgyéből s mihelyt a szopós állat szálain kezd, már elvonja tőle az anyatejet és arra kény­szeríti, hogy télen némi szénán és töreken, nyáron a nagyob­­bára kiaszott legelőn tengesse életét. De így nem is lesz sok öröme a tenyésztés gyümölcseiben: évek telnek el, mire az a szerencsétlen jószág annyira kifejlődik, hogy tenyész­tésbe lehet venni; csak egy csenevész, otrombafejű, lapos­mellű, szakadthátú, hegyesfaru, pókhasú hosszú és gacsos­lábú állat lesz belőle, mely nem jól hízik, mert hiszen belei az emésztés fokozottabb munkájához nem szoktak, nem lesz jó igás, mert hiányzik az erős szív, a nagy tüdő, hiányzik az izom, az acélos ín s a szilárd csontozat. De még az a szerencsésebb eset, ha a jószág ilyen mostoha tartás mellett életben marad. A nagyobb részét az első betegség elviszi, mert hiszen nincsen a koplaló szervezetében elég életerő és ellenállóképesség. Bezzeg máskép gondolkodnak az állattenyésztés mes­terei : az angolok. Ők azt a csikót becsülik legtöbbre, mely legkorábban üríti ki a zabosládát. Kecskéket szoptatnak velük, ha anyjuk elapadt. Ők a horthornborjaiknak — anyjuk mellé még — dajkateheneket rendelnek. A kis malacokat szinte tömik a lefölözött tejjel, borsóval, vérliszttel, halliszt­tel. El is érik azt, hogy a­­1/2 éves csikó akkora, mint egy öt éves lovunk; üszőiket már 1—1*/2 éves korban be lehet hágatni; tinóik két éves korban, mint 6—7 métermázsás göbölyök jelenhetnek meg a kényes londoni húspiacon, mala­caik pedig egy hó alatt 10—15 kgr.-os súlynövekvést érnek el. Vagy említsem-e a svájci havasok gazdáit? Ők az őszi bika­vásárai­kon olyan csontos, finomfejű, mély, széles, hosszú­testű, arányos testű, olyan szép lábállású éves bikákat és üszőket mutatnak be, melyek bámulatba ejtik az egész Európából odasereglő gazdákat és amelyekért a mi gazdáink milliókat adnak, hogy mint nemesítő vért behozzák a mi tenyészeteinkbe. De ők nem is fukarkodnak a növendék táplálása körül. A pompás havasi legelőn és havasi szénán kívül bőven jut nekik abrak, sőt — úgy hírlik — hogy a bikaborjak még egy éves korukban is nap-nap után kapnak pár liter tejet. Sőt nem is kell idegen országokba kalandoznunk, ha a növendékek bővebb takarmányozásának híveit keressük. Ismerek a Dunántúlon egy gazdaságot, melynek három éves tinóit «emeletes» ökröknek nevezi a vasmegyei nép. Egy má­sik uradalomban 5 méter mázsát nyomnak a simmenthali üszők, mikor kétéves korukban bika alá kerülnek. A budapesti tenyészállatvásáron pedig számos gazdaságunk olyan remek bikákkal, kosokkal és süldőkkel jelenik meg, hogy méltó konkurrenseik ezek a Svájcból, Francia- és Németországból importált drága tenyészállatoknak. De náluk nem is a fukar­ság a legfőbb gazdasági vezérelv ! Ott addig szopik a borjú, míg 150—200 kgr.-ot nem ér el, a malacoknak lefelezett tejen kívül sok fehérjét tartalmazó abrakban van részük s a növendékjószágnak — fajra való tekintet nélkül — egy éves koráig még jó legelő és bő szénaetetés mellett is jut 2—2 kgr. abrak jászolokba. De azt mondhatná valaki, hogy nem fizeti ki magát a mai napi abrakárak mellett az a bővebb takarmányozás. Hihető-e az üzleti érzék ilyen híjjá azokról a praktikus angolokról, azokról az ügyes németekről és azokról a tanult, okos és számító magyar gazdákról, kik ilyen eljárás mellett minden kiadásaik mellett is vagyonosodnak, míg a koplaltató tenyésztők serege szegényedik és azt hangoztatja, hogy az állattenyésztés nem hoz jövedelmet. A fukar takarmányozás annál jobban megbosszulja magát, minél fiatalabb az a jószág. A pár napos vagy hetes legjobban igényeli a megfelelő táplálást, de legjobban meg is hálálja. Az itt elkövetett mulasztást még drága áron se lehet pótolni. A pár hónapos növendék már 2—3­ annyi táplálék árán éri el csak ugyanazon testgyarapodást, mint amennyit életének első heteiben 112—113 annyi eleség árán tudott volna magára venni. Hasonló itt a helyzet, mint a növényeknél. Nemde a csírázó és leveleit fakasztó növény tudja legjobban kihasználni az esőt. A már szárba ment és az eséshez közeledő terményeken az eső nem segít. Micsoda szerencsének tartanánk a növénytermesztés szempontjából, ha a nedvességet akkor nyújthatnék vetéseinknek, mikor ezek azt legjobban kihasználják. Az állatnevelésnél ilyen kedvező helyzetben vagyunk, ne mulasszuk el tehát ennek kihasználását ! A kukorica töltögetéséről. Irta: Bittera Miklós dr. Amikor a „Vasárnap»-ban a kukorica helyes művelésé­ről írtam, már rámutattam arra, hogy annak töltögeté­sére rendszerint nincs szükség. Vagy negyven esztendeje lehet, hogy minálunk Mokry Sámuel elkezdte a kukorica­­sima művelését ajánlani. Azóta minden iskolában azt tanultuk és tanítjuk, minden könyvben és szakújságban csak azt olvas­hatjuk, hogy ne töltögessük a kukoricát, mert azzal neki nem használunk, hanem legtöbbször ártunk. Mégis, ország­szerte szokás ma is a töltögetés, ritka helyen, inkább csak uradalmakban látunk egy-egy igazán helyesen és korszerűen művelt tengeri táblát. Annyira vérévé válott a magyar gazdá­nak a töltögetés, hogy nem bírja elhagyni. Bár csak egy­­néhányan próbálnák meg! A kedvező terméseredmény majd rácsábítaná az egész falut a jó példa követésére. Akik a régi szokást nem akarják elhagyni és kitartanak a töltögetés mellett, azt szokták mondani, hogy ez szükséges is, jó is, mert: 1. odahúzva a földet a tengeri tövéhez, a növényt új gyökerek növesztésére serkentik, az jobban táplálkozhat, erőteljesebben fejlődhet; 2. nyirkosan, üdén tartja a földet; 3. így irtjuk jól a gyomokat; 4. a töltögetett kukoricát a szél nem dönti ki. Kép a Ludovika­ Akadémia ünnepélyéről. Álmos és Árpád vezér kürtösei.

Next