Vasárnap, 1924. július-december (5. évfolyam, 26-51. szám)
1924-07-06 / 26. szám
1924. július 6. 33 4MEZŐGAZDASÁG+ Takarmányozzuk jobban növendékállatainkat.« •• Schandl József dr. Egy régi szólásmondás járja a gazdák közt: a kanca szüli a csikót, de zab annak az anyja. E néhány szó röviden és velősen figyelmeztet arra, hogy a tenyésztés sikerének kettős feltétele van: a jó magállat és az ivadéknak gondos ápolása és megfelelő takarmányozása. Hiába öntözzük és trágyázzuk a vadkörte talaját, azért arról nem fogunk nemes vajkörtét szedhetni, de viszont pusztulás vár a sivár, száraz, éhes kavicsban a nemes fára is. Csak jó talajban, kellő trágyázás, metszés, öntözés útján terem az szép gyümölcsöt. Szakasztottan így van ez az állattenyésztésben is. A magyar gazdák egy része azonban nem fordít kellő gondot a növendékállatok táplálására. Sajnálja tőlük az anyatejet; «elfejés» az anyaállat tőgyéből s mihelyt a szopós állat szálain kezd, már elvonja tőle az anyatejet és arra kényszeríti, hogy télen némi szénán és töreken, nyáron a nagyobbára kiaszott legelőn tengesse életét. De így nem is lesz sok öröme a tenyésztés gyümölcseiben: évek telnek el, mire az a szerencsétlen jószág annyira kifejlődik, hogy tenyésztésbe lehet venni; csak egy csenevész, otrombafejű, laposmellű, szakadthátú, hegyesfaru, pókhasú hosszú és gacsoslábú állat lesz belőle, mely nem jól hízik, mert hiszen belei az emésztés fokozottabb munkájához nem szoktak, nem lesz jó igás, mert hiányzik az erős szív, a nagy tüdő, hiányzik az izom, az acélos ín s a szilárd csontozat. De még az a szerencsésebb eset, ha a jószág ilyen mostoha tartás mellett életben marad. A nagyobb részét az első betegség elviszi, mert hiszen nincsen a koplaló szervezetében elég életerő és ellenállóképesség. Bezzeg máskép gondolkodnak az állattenyésztés mesterei : az angolok. Ők azt a csikót becsülik legtöbbre, mely legkorábban üríti ki a zabosládát. Kecskéket szoptatnak velük, ha anyjuk elapadt. Ők a horthornborjaiknak — anyjuk mellé még — dajkateheneket rendelnek. A kis malacokat szinte tömik a lefölözött tejjel, borsóval, vérliszttel, halliszttel. El is érik azt, hogy a1/2 éves csikó akkora, mint egy öt éves lovunk; üszőiket már 1—1*/2 éves korban be lehet hágatni; tinóik két éves korban, mint 6—7 métermázsás göbölyök jelenhetnek meg a kényes londoni húspiacon, malacaik pedig egy hó alatt 10—15 kgr.-os súlynövekvést érnek el. Vagy említsem-e a svájci havasok gazdáit? Ők az őszi bikavásáraikon olyan csontos, finomfejű, mély, széles, hosszútestű, arányos testű, olyan szép lábállású éves bikákat és üszőket mutatnak be, melyek bámulatba ejtik az egész Európából odasereglő gazdákat és amelyekért a mi gazdáink milliókat adnak, hogy mint nemesítő vért behozzák a mi tenyészeteinkbe. De ők nem is fukarkodnak a növendék táplálása körül. A pompás havasi legelőn és havasi szénán kívül bőven jut nekik abrak, sőt — úgy hírlik — hogy a bikaborjak még egy éves korukban is nap-nap után kapnak pár liter tejet. Sőt nem is kell idegen országokba kalandoznunk, ha a növendékek bővebb takarmányozásának híveit keressük. Ismerek a Dunántúlon egy gazdaságot, melynek három éves tinóit «emeletes» ökröknek nevezi a vasmegyei nép. Egy másik uradalomban 5 méter mázsát nyomnak a simmenthali üszők, mikor kétéves korukban bika alá kerülnek. A budapesti tenyészállatvásáron pedig számos gazdaságunk olyan remek bikákkal, kosokkal és süldőkkel jelenik meg, hogy méltó konkurrenseik ezek a Svájcból, Francia- és Németországból importált drága tenyészállatoknak. De náluk nem is a fukarság a legfőbb gazdasági vezérelv ! Ott addig szopik a borjú, míg 150—200 kgr.-ot nem ér el, a malacoknak lefelezett tejen kívül sok fehérjét tartalmazó abrakban van részük s a növendékjószágnak — fajra való tekintet nélkül — egy éves koráig még jó legelő és bő szénaetetés mellett is jut 2—2 kgr. abrak jászolokba. De azt mondhatná valaki, hogy nem fizeti ki magát a mai napi abrakárak mellett az a bővebb takarmányozás. Hihető-e az üzleti érzék ilyen híjjá azokról a praktikus angolokról, azokról az ügyes németekről és azokról a tanult, okos és számító magyar gazdákról, kik ilyen eljárás mellett minden kiadásaik mellett is vagyonosodnak, míg a koplaltató tenyésztők serege szegényedik és azt hangoztatja, hogy az állattenyésztés nem hoz jövedelmet. A fukar takarmányozás annál jobban megbosszulja magát, minél fiatalabb az a jószág. A pár napos vagy hetes legjobban igényeli a megfelelő táplálást, de legjobban meg is hálálja. Az itt elkövetett mulasztást még drága áron se lehet pótolni. A pár hónapos növendék már 2—3 annyi táplálék árán éri el csak ugyanazon testgyarapodást, mint amennyit életének első heteiben 112—113 annyi eleség árán tudott volna magára venni. Hasonló itt a helyzet, mint a növényeknél. Nemde a csírázó és leveleit fakasztó növény tudja legjobban kihasználni az esőt. A már szárba ment és az eséshez közeledő terményeken az eső nem segít. Micsoda szerencsének tartanánk a növénytermesztés szempontjából, ha a nedvességet akkor nyújthatnék vetéseinknek, mikor ezek azt legjobban kihasználják. Az állatnevelésnél ilyen kedvező helyzetben vagyunk, ne mulasszuk el tehát ennek kihasználását ! A kukorica töltögetéséről. Irta: Bittera Miklós dr. Amikor a „Vasárnap»-ban a kukorica helyes műveléséről írtam, már rámutattam arra, hogy annak töltögetésére rendszerint nincs szükség. Vagy negyven esztendeje lehet, hogy minálunk Mokry Sámuel elkezdte a kukoricasima művelését ajánlani. Azóta minden iskolában azt tanultuk és tanítjuk, minden könyvben és szakújságban csak azt olvashatjuk, hogy ne töltögessük a kukoricát, mert azzal neki nem használunk, hanem legtöbbször ártunk. Mégis, országszerte szokás ma is a töltögetés, ritka helyen, inkább csak uradalmakban látunk egy-egy igazán helyesen és korszerűen művelt tengeri táblát. Annyira vérévé válott a magyar gazdának a töltögetés, hogy nem bírja elhagyni. Bár csak egynéhányan próbálnák meg! A kedvező terméseredmény majd rácsábítaná az egész falut a jó példa követésére. Akik a régi szokást nem akarják elhagyni és kitartanak a töltögetés mellett, azt szokták mondani, hogy ez szükséges is, jó is, mert: 1. odahúzva a földet a tengeri tövéhez, a növényt új gyökerek növesztésére serkentik, az jobban táplálkozhat, erőteljesebben fejlődhet; 2. nyirkosan, üdén tartja a földet; 3. így irtjuk jól a gyomokat; 4. a töltögetett kukoricát a szél nem dönti ki. Kép a Ludovika Akadémia ünnepélyéről. Álmos és Árpád vezér kürtösei.