Vasárnapi Hírek, 1990. július-december (6. évfolyam, 26-52. szám)
1990-11-18 / 46. szám
Darvas Iván újabb Dankót énekel 4 Cserhalmi távol, karambol miatt Képeinken: Speter Erzsébet Szegeden. Írók, művészek társaságában. Balról jobbra: Szakonyi Károly, Görgey Gábor, Mensáros László, Gregor József. — Az Erzsébet-díjkiosztó gálaest színpadképének részlete: Varga Mátyás díszlettervező munkája (Kanyó Béla felvételei) Imponáló névsor fémjelzi, hogy a közönség az idén még a tavalyinál is nagyobb számban leadott szavazataival — a zsűri javaslataiból választva — kiket juttatott Erzsébet-díjhoz. Ezúttal a díj országos jellegét is hangsúlyozandó, a Szegedi Nemzeti Színházban rendezték meg a díjkiosztó gálaestet, amely nevéhez méltóan valóban elegáns, csillogóan emelkedett volt, mind külsőségeiben, mind tartalmában. Nemcsak művészeti, hanem tudományos és közéletünk számos jeles személyiséget is vonzotta az esemény a széksorokba. A fő figyelem természetesen a díjazottakra irányult. Akadt ugyan közülük, aki semmiképpen nem jöhetett el, de valamelyik legközvetlenebb hozzátartozóját küldte maga helyett, így ismerhettük meg Bánsági Ildikó kedves édesanyját, Mikó István csinos feleségét és a Bécsben forgató Oszvald Marika talpraesett kislányát, Hídvégi Krisztát. A nagy tapsok elültével csak egy névnél hökkent meg a közönség, mert Cserhalmi Györgyöt hiába szólították a színpadra. Pedig személyesen az alapító Speter Erzsébetnek ígérte meg, hogy szlovákiai filmforgatását, budapesti színésztanácskozását otthagyva, feltétlenül megjelenik. A rejtély másnapra oldódott meg, amikor a Magyar Televízió szegedi stúdiójának munkatársa, Viski Nóra telefonon megkereste, s kiderült: a tanácskozás elhúzódásával olyannyira sietett Szegedre, hogy a Soroksári úton kocsijával a padkára futott föl, majd egy oszlopnak ütközött. Autója totálkáros lett, de a művész magáról ezt mondhatta a telefonba: „Testileg, lelkileg jól vagyok”. És újólag köszönetet mondott az Erzsébet-díjért, amellyel már második alkalommal tüntették ki. E telefoninterjú részletesebben is hallható ma, vasárnap este a televízió 1-es műsorában, ahol a híradó után, 20.15- től 22.20-ig sűrítve elevenednek meg a gálaest főbb epizódjai. Nem nélkülözik ezek a különlegességeket sem. Mert például ritkán hallható, hogy neves operaénekes magyar nótát adjon elő, mint ezúttal (a köztudottan éppen a szegedi deszkákról világhíresedést) Simándy József, aki stílszerűen Dankó Pista dalával („Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány...”) vette át az életműdíjat. Új szerepkörben ismerhetjük meg — ebben is kiválóan — az Erzsébet-díjas Darvas Ivánt, aki díjátadóként és szellemes konferansziéként debütált. Egyébként Antal Imre és Bodrogi Gyula humora köti össze a műsort, melyben Kishonti Ildikó sanzonjai külön fénypontot jelentenek, nem kisebbítve ezzel a többi szereplő, közreműködő sikerét, kiknek nevét itt csak fölsorolni tudjuk: Gregor József, Bács Ferenc, Voith Ági, Vajda Júlia, a Pa Dö Dö együttes (Láng Györgyi és Falus Mariann), Gyarmati István, a temesvári színháztól Fógel László, a szegedi Salieri együttes és a Szeged Táncegyüttes. Az idén is megjelent az alapító második (harmadik?) otthonának, Miaminak polgármester-helyettese, McDermott és tört magyarsággal kevert, derűs szavak kíséretében adta át a humoristadíjat. A Szilvánia-díjat Komlós Attila, a Magyarok Világszövetségének mb. főtitkára nyújtotta át, az életműdíjat pedig hagyományosan az alapító, együtt dr. Czeizel Endre orvos-genetikussal, az alapítvány kuratóriumának elnökével. Kissé kesernyés tréfálkozással hangzottak a színpadon — a korábbi évekre utalva — Speter Erzsébet szavai, mondván: „Meg kell tanulnunk, ha valakivel jót teszel, rögtön kérj tőle bocsánatot..Ám a díj céljáról beszédében ezeket mondta: „Itthon is vannak zsenik, tehetségek, akik kibontakozhatnak, csak segíteni, szeretni kell őket.” Ez akár az Erzsébet-díj mottója is lehetne. (Nős) Az első Szilvánia-díjas: Csiky András, a kolozsvári Magyar Színház tagja. ERZSÉBET-DÍJASOK, 1990 SZÍNHÁZ: Huszti Péter, Oszvald Marika. FILM: Cserhalmi György, Bánsági Ildikó. RÁDIÓ-TELEVÍZIÓ: Mensáros László, Káldi Nóra. OPERA: Sólyom Nagy Sándor, Kincses Veronika. SZÍNMŰÍRÓ: Spiró György. RENDEZŐ: Vámos László. HUMORISTA: Mikó István. ÉLETMŰVÉÉRT: Simándy József. SZILVÁNIA-DÍJ: Csiky András (Kolozsvár). 1990. NOVEMBER 18., VASÁRNAP Az utolsó római Elhunyt 92 esztendős korában Istókovits Kálmán festőművész. Hétfőn, holnap déli fél 12 órakor búcsúztatják a Farkasréti temető főbejárati ravatalozójából. A Ferenczy-fémjelezte „rátái iskola” utolsó, szép kort legélt művésze volt. A mélttlanul félreállított és évtiedekre némaságra kárhoztatt művészek egyik legnagobbja. Történelmi táblaképt, biblikus vallomásai a rasszikus magyar festészet mulságos történelemlapjai maradnak. Magányos volt egész életében, járta a saját útját, nem artozott egyetlen stílusirányathoz sem. Mint minden igaz fűvésznek, neki is közössége az ábrázolt, élethű magyar vadság adta az inspirációt. A magyar táj jelent meg vásznain, Bécsből, Párizsból, Rómából is ezt látta, ha vászonra, kartonra kívánkozott az élmény a lélek mélyén. Ládák, dobozok őrzik a budapesti Szép utcai padlásműteremben tárolt festmények, akvarellek, rézkarcok százait. Föltekert és kifeszített nagyméretű vásznai a magyar történelem drámai pillanatait örökítették meg az utókornak örök tanulságul. őrizte emlékét a pannon táj, szülővárosa Siklós emlékházában berendezett múzeum: őrizzük mi is, akik művészetének élvezői, értői és csodálói voltunk és maradunk a mi időnk végezetéig. Kopré József Kedvében járnak a közönségek Vígszínházi meglepetések Egy ajándék, ami megfizethető — ajánlja ünnepek előtti előadásait a Vígszínház és a Pesti Színház. Hogy ez valóban így is van, arról könnyen megbizonyosodhatnak azok, akik mindössze pár száz forintért kombinált karácsonyi bérletet vásárolnak, melynek ellenértéke hat előadás. A bérletek három vígszínházi és három pesti színházi darabot kínálnak, az új és a régebbi műsorok közül egyaránt. A bérletvásárlásra talán a legideálisabb időpont december 8-a lesz, amikor a vígszínházi vásárban — melynek a színház előcsarnoka ad helyet — ilyen, és ehhez hasonló portékákat kínálnak eladásra az árusok. A Marton László rendezte nagysikerű III. Richárd bemutatója után — melyről lapunkban is olvashattak — újabb premierekre is készül a Vígszínház. Örkény István Rózsakiállítás című darabját — melynek főszerepét Rudolf Péter játssza — még a múlt évadban kezdte próbálni a társulat. A rendező, Horvai István betegsége miatt azonban a próbák félbeszakadtak, így csak most, december 21-én lesz a bemutató. Természetesen szilveszterkor sem maradhat üresen a nézőtér, december 31-én Régi pesti kabaré címmel többek között Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes, Békeffi Isván jeleneteiből, valamint korabeli kuplékból és dalokból rendez előadást Balázs Péter és Szombathy Gyula. A felnőtteken kívül az apróbb népnek is kínálnak szórakozást, Halász Judit és a Bojtorján együttes november 25-től hat alkalommal lép fel. Az első három előadáson (november 25., december 2. és 9.) Énekelni jó címmel a művésznő és az együttes közös CD-lemezének élő bemutatója lesz, majd (december 16., 23., 25.) már a karácsony jegyében Szárnycsengő című műsorával szórakoztatja a gyerekeket Halász Judit. (Cs.) — Csak tessék — mondta a férfi a liftajtóban, lenn, a földszinten. — Csak ön után! — Nem, nem, parancsoljon! — hajlongott a fiatalember. Bőrdzsekit viselt, sísapkát, kopottas farmert. Jókora iszák laftogott a vállán. — Nagyon kedves — mosolyodott el a férfi. A boltban volt, kenyeret, vajat, tejet vett. Éppen csak leugrott kiskabátban, közel volt az üzlet. Beszálltak, emelkedtek némán a magasba. — Nem is kérdeztem, hova? — kérdezte hirtelen a férfi. — A harmadikra. — Akkor jó, mert én is .. . Kattogott a lift, álltak némán, feszengve, mint a kényszerűen együtt utazók. A harmadikon megint udvariaskodtak egymással. Végül is a férfi szállt ki. El akart köszönni, de a fiatalember követte a lakása ajtajáig. Sőt, kíváncsian figyelte, hogyan babrál a kulccsal. — Majd én! — tolta félre gyengéden a bőrdzsekis, elővett egy kis szerszámot, ügyesen a kétszárnyú ajtó résébe illesztette, majd egy gyors mozdulattal felpattintotta a zárat. — Tessék! — Ó! — csodálkozott a férfi. — ez igen! És semmi karcolás! Maga egy bűvész! Hát, visz’lát! — Ne fáradjon a búcsúzással, még nem válunk el. Ami pedig az ajtónyitást illeti, van egy kis gyakorlatom. Percnyi pontossággal ki van számítva a behatolás ideje, a benntartózkodás és a távozás is. Az egésznek három, usque öt perc alatt meg kell történnie! — Úgy érzi — hüledezett a férfi —, úgy tetszik érteni, hogy ön betörő?! — Nem szeretem ezt a szót, de mit tagadtam? ... Az vagyok! Kérem, csukja be az ajtót, és ne zavartassa magát, hamar végzek. Jobban szerettem volna, ha nincs itthon, mert úgy szakszerűbb, de ha már így összefutottunk ... A férfi elképedt: — Ön most kirabol? És azt hiszi, ezt hagyom?! — Mi mást tehetne? — Például telefonálok a rendőrségre! — Telefonálna, ha lenne telefonja! Ha nem tévedek, évek óta várja, hogy beszereljék! — Jó, akkor kiáltok! Segítséget hívok ... — Uram! Kit érdekel a maga kiabálása? Fütyülnek rá! De megbocsásson, feltart, ma még sok lakásba kell behatolnom ... Szakonyi Károly különös incidens — Takarodjon innen! — Jaj, istenem, minek ez az idegeskedés? Nem viszek el mindent, csak ami ebbe az iszákba belefér. Készpénz, kisebb értéktárgyak ... Ezüstszelence!... Ó, milyen szép munka! Szabad egy kis utat? Át kell vizsgálnom a könyvespolcot, ugyebár ön is ott tartja a pénzét? Netán valuta is akad? Na, lássuk! — Meg se kötöz? Be se tömi a számat? — kérdezget gúnyosan a férfi. — Nem tesz ártalmatlanná?!... — Sok vacak krimit néz a tévében! Semmi bántódása sem lesz. Ismerem a jogszabályokat — mondta a bőrdzsekis, miközben kihuzgálta a fiókokat, néhány apróságot, gyűrűt, gyöngyöt és smukkot a zsákjába sepert. — Csak semmi erőszak, akkor enyhébben ítélik meg az akciót. — Tehát fél, hogy elkapják, és bevarrják néhány évre?! — Nem, cseppet sem félek, uram! A lakásfosztogatókat éppen úgy képtelenek elkapni, mint az autótolvajokat. Azonkívül megszűnt a Kék fény adás, még a tévében sem szerepelhetnék, semmi értelme a lebukásnak. Már a könyvespolcnál tartott. — Ha nem lenne itthon, most csak lesöpörném a köteteket, de kímélettel vagyok ... Lássa, ezért utálom, ha néznek munka közben. Zavar. A munka intim dolog. Nicsak! Forintot dugdos Tolsztoj mögött?! Ember! Ebben az inflációban?! Na, nézzük tovább! A, Eötvös mögött van a dollár! Figyelmeztetem, zuhant az árfolyama. Ó! Egy Széchenyikötet! A lovakról. Hát hol másutt lennének az autónyeremény betétek? Pompás! Mi van még? A fickó végigjárta a lakást, betett az iszákjába egy táskarádiót, leakasztott a falról egy márkás miniatűrt, meglelte a fényképezőgépet, méregette a videót is, de nagynak találta. — Ezt itthagyom maguknak ... — Köszönöm szépen — mondta lesújtva a férfi. — Talán végzett is? — Nagyjából. Nem mondom, gazdagabb szajréra számítottam. Egy jól menő értelmiségi!... — Tanár vagyok, kérem. És a feleségem is. Egyetemi oktató ... — Ó, az más! Akkor már értem! — Nézze, barátom! — fogta könyörgőre a férfi. — Az a pár ezer forint a megtakarított pénzünk. Meg a valuta ... a nyári szabadságra dugdostuk. Nem adná vissza? Ha lehetne!... — Sajnos lehetetlen — mondta a fickó, és összepakolt. — A jelenlegi gazdasági helyzet nem engedheti meg, hogy megessen magukon a szívem. Valamikor én is tanári pályára készültem, latin— görög filológia... De időben meggondoltam magam, így hát meg is találtam a számításomat. Még maga előtt is nyitva az út! Ki mondta, hogy gürcöljön? Na, rendben, itt van kétezer forint! De a valutát azt nem adom! Kétszáz dollárral úgysem mennének messzire. Különben is csak ötven-ötven jár! Ilyen kis öszszeggel csak nyomorognának odakinn, azt pedig mint csaknem kolléga, nem engedhetem. Viszlát! Adok egy telefonszámot. Ha úgy dönt, hogy a fosztogatószakmában kíván elhelyezkedni, hívjon fel, és kitanítom! Ugye! Szoba kiáltással Magyar film. Rendezte: Xantus János. Nem, kedves olvasó, a címben nincs sajtóhiba. Ez a szoba valóban kiáltással van, nem pedig kilátással. A szokatlan szószerkezet egy rendkívül valóságos alaphelyzetre épülő módfelett kiagyalt történetet jelöl. Mivel — legalábbis az alkotók szerint — a dolgozat műfaja lélektani krimi, mindenképpen csak ezt az alaphelyzetet illendő vázolni. Ez pedig a következő: egy fiatal pár eltartási szerződést köt egy jobb napokat látott villa — a film szerint a méltatlanul feledett Kozma Lajos tervezése — 82 esztendős, valószínűleg eléggé érelmeszesedéses tulajdonosnőjével, egy veterán özvegyével; a feltételek szerint gyermekről szó sem lehet. Jenő és Helén azonban eleve hamisan szerződnek, mert az asszonyka várandós .. . Ami ezután következik, az hadd maradjon titok. Annyit azonban el kell árulnom: ez a lélektani kriminek jelölt film, csak tágabb értelemben felel meg a meghatározásnak. Ebben a történetben ugyanis nem lehet megfejtendő rejtvény a gyilkos kitalálása. A gyilkost ideje korán megismerjük, s akár szerényebb képzelőerővel a fentiekből is azonosítható személye. A három főszereplő közül kettő — pontosabban egy és fél — lengyel. Az öreg hölgy Zofia Rysiwona, a fiatalember pedig Andrzej Ferenc; az ő vérében ötven százalékban alighanem magyar Vér is csörgedez. Játszótársuk a fiatal asszony szerepében Für Anikó. Istenigazában nem szeretem ezt a mozit, de a záró jelenetért sok-sok mindent megbocsátok. Egy önkioldóval készített felvétel merevedikki az utolsó képkockán. Rajta mosolyog a gyilkos és két — különböző indíttatásból — néma cinkos. És ott van még ,a kétesztendős Kristóf, aki semmiről nem tehet.’ És nincs ottaz áldozat! Bizony bizony mondom néktek: a gyilkosok és a cinkosok gyakorta mosolyognak, az áldozatokat pedig eltemetik. Gyakran csak elkaparják. Jeltelen sírba, hasra fektetve, összegányolt deszkák közé. .. Hát ezért a bocsánat. Morvay István ■ VasárnapiHírek