Vasárnapi Hírek, 1992. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-15 / 46. szám
udjt. Kíméletlen igazságok Az 1945 és 1948 közötti magyarországi politikai élet történéseit még mindig nem ismerhetjük a maguk teljességében. Nem annyira adminisztratív akadályok gátolják a világos értelmezést a demokrácia fejlődésének akkori esélyeiről, mint inkább az érzelmek túltengése. Ezek az indulatok többnyire szorosan összetartoznak azzal a korántsem csupán magyar, hanem inkább nagyon is általános kelet-közép-európai jelenséggel, hogy mind a tradicionális uralkodó osztályok, mind a hatalomra frissen került pártok ugyan a demokráciát tűzték egyként zászlajukra, viszont nemcsak megengedhetőnek vélték, hanem alkalmazták is az antidemokratikus eszközöket — úgymond a demokrácia védelmében. A Magyar Kommunista Pártnak a hatalom teljes megszerzéséért vívott kemény küzdelmében a Magyar Közösség nevű szervezet ellen indított 1946/47-es támadása — amely egy koncepciós perrel és e perben hozott halálos ítélettel zárult — jellegzetesen mutatta ezeknek a harcoknak a természetét. 1978-ban az egykori Magyar Közösség egyik súlyos börtönbüntetést szenvedett tagja felkereste Bibó Istvánt, és különféle dokumentumokat juttatott el hozzá, mintegy szellemi rehabilitációt, igazságtételt remélve. Feltételezhető, hogy a felkérés azért is történt, mert Bibó István méltatlanul mellőzött emberként élt, tehát bizonyos érzelmi többletet, az üldözöttek együttérzését remélte a névtelen folyamodó. (Bibó István válaszlevelét nemrég tették közzé a Magyar Nemzet hasábjain.) A figyelmet azért érdemes felhívni erre a levélre, mert nem csupán Bibó kíméletlen és következetes igazságkeresésére jellemző, hanem a nemzeti politika kezelésében, a történelmi jogcímek jelenbeli érvényesítésében ugyancsak megszívlelendő tanulságokat nyújt. Bibó határozottan kijelenti, hogy természetesen nem ért egyet sem az egykori perrel s még kevésbé a mértéktelenül kegyetlen ítéletekkel. Ugyanakkor azonban semmilyen formában nem fogadja el a Magyar Közösség eszmerendszerét, és 1945 utáni megvalósításukat a magyar nép szempontjából végzetesnek tartotta volna. Bibó három pontban összegezte éles ellenvéleményét. Mindenekelőtt kifejtette, hogy az 1945 előtti uralkodó rendszerrel semmiféle jogfolytonosságot elképzelni nem tud, hiszen a Horthy nevével jelzett politika „teljes hitelvesztésbe jutott”. Megbélyegzi Bibó a Magyar Közösség fajelméletét, mert „az az eljárása, amellyel egyszerűen az idegen származásúakat akarta a maga szűkebb és a nemzet javára működni kívánó társasága közül kizárni, nemcsak az állampolgári és az emberi egyenlőség sérelme, hanem a magyar nemzet megújulása szempontjából is céltalan, hatástalan és haszontalan program... ” Bibó harmadik kritikai megjegyzése arra vonatkozik, hogy a Magyar Közösség „nem adja fel a reményt, hogy a történeti Magyarország egész területét a magyar etnikum területévé lehet majd tenni”. Bibó tőle szokatlanul kategorikus szavakkal mondja ki: „nemzeti öngyilkosságra való felhívásnak látom, hogy egy 50 milliót meghaladó környező tömbbel szemben bárki is ilyen programokat hirdessen”. Bibó István nem követte azt a primitív politikai logikát, hogy az ellenségem ellensége a barátom, hanem újra tanúbizonyságot tett arról, hogy a nemzetért érzett felelősségtudat többet jelent tetszetős jelszavak hangoztatásánál és keserű igazságok kimondására kötelezi a komoly vizsgálódót. E. Fehér Pál Tárgyalás a szívélyes egyet nem értés légkörében Magyarországi zsidó szervezetek javasolják, hogy az országgyűlés önálló törvényben tiltsa meg a fasiszta mozgalmak alapítását és működését, Antall József miniszterelnök szerint azonban erre nincs szükség. Ezt a Vasárnapi Hírek dr. Feldmájer Pétertől, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökétől tudta meg, aki szerint a szívélyes egyet nem értés jellemezte a kormányfővel folytatott hét eleji megbeszélést. A Mazsihisz vezetője az Új Élet legfrissebb számában — amely várhatóan kedden jut el az előfizetőkhöz — részletesebben is kifejti álláspontját a találkozóról. Dr. Feldmájer Péter a VH-nak úgy értékelte, hogy két okból szaporodtak el az utóbbi időben a nemkívánatos megnyilvánulások. Részint az ország gazdasági helyzete miatt, másrészt pedig azért: egyesek szavazatszedésre próbálják felhasználni az antiszemitizmust. A szélsőséges csoportok ideológiai alátámasztást is kapnak, s ezért félő, hogy megerősödhetnek. A magyar zsidóságot eddig nem érte fizikai atrocitás, de ez is bekövetkezhet, ha nem lépnek fel gyorsan és határozottan a szélsőjobboldal ellen. Aggodalmaiknak a miniszterelnökhöz eljuttatott levélben is hangot adtak, s Antall József ennek nyomán fogadta a zsidó közösség vezetőit. A tárgyalásokon egyetértettek abban — tájékoztatta a VH-t dr. Feldmájer Péter —, hogy Magyarországon megjelent a fasisztaveszély. A miniszterelnök ezt jelentéktelennek, a zsidó szervezetek képviselői viszont igen súlyosnak minősítették. Eltértek a vélemények arról is, milyen eszközökkel kell e veszély ellen fellépni. A zsidó közösség nem elégszik meg azzal, hogy a parlament törvényben kívánja megtiltani a fasiszta jelképek használatát. Véleményük szerint — a nyugat-európai példákhoz hasonlóan — a fasiszta mozgalmak alapítását és működését is tiltani kellene. Antall József szerint erre nincsen szükség — idézte a kormányfő álláspontját a Mazsihisz elnöke —, mert a párizsi békeszerződés tartalmaz olyan jellegű rendelkezéseket, amelyek alapján el lehet járni az ilyen szervezetek, csoportok ellen. A miniszterelnök túlzottnak tartotta a zsidóság aggodalmait, és kijelentette: a végrehajtó hatalom teljes súlyával lépnek fel minden olyan megnyilvánulással szemben, amely bármely állampolgári csoport, kisebbség ellen irányul. A találkozón megállapodtak arról, hogy a törvénykezéssel kapcsolatos javaslatokat s az ahhoz kapcsolódó részletes jogi szakvéleményeket benyújtják a kormányfőnek, aki ismételten megfontolja azokat. Dr. Feldmájer Péter az Új Élet legfrissebb számában arról is ír, hogy a megbeszélésen a Csurkatanulmány is szóba került. A miniszterelnök figyelmébe ajánlották: mindaddig nem lehet nyugodt a magyarországi zsidóság, amíg bármiféle lehetőséget lát arra, hogy a tanulmány szerzője érdemben befolyásolja a kormány politikáját. Az abban kifejtett nézetek ugyanis alkalmasak arra, hogy kettészakítsák az ország társadalmát zsidó és nem zsidó részre, s ezzel megteremtsék a nyílt fajüldözés alapjait. -kövess- A miniszterelnök túlzottnak tartja a magyar zsidóság aggodalmait • A hitközségi vezető szerint egyesek szavazatszedésre használják ki az antiszemitizmust ? ~ ass¿siítníí‘ko’”! Vagy konspirált, vagy nincs Figyelemre méltó számítások forognak közkézen a budapesti diplomáciai testület magyar gazdaságpolitikával foglalkozó szakértői között. Sokan feltételezik, hogy az állástalanok száma a jövő év derekára 100 000—300 000 fővel vagy többel meg is haladhatja az egymilliót. Lehetséges tehát az ötmillióhoz közelítő aktív lakossághoz képest mintegy 25 százalékos munkanélküliség. Ilyen arányokat még a nagyon fejlett gazdasággal és szociális védőhálóval rendelkező nyugati országok is igen nehezen bírnak ki. Több külföldi elemző attól tart, hogy ilyen körülmények között, különösen egy kemény tél után, teret kaphatnak a szociális demagógia, a szélsőséges politikai mozgalmak. Azzal együtt, hogy elismerik, Magyarországon a szomszédos államokhoz képest ezek még nem különösen jelentősek—folyik a találgatás, milyen politikusok „holdudvarában” erősödhetnek meg. A diplomaták éberen figyelik a szélsőjobboldali mozgalmakat és a tartalékukként elkönyvelt szkinhedeket — ugyanakkor törik a fejüket, kire vagy kikre gondolhatnak az illetékesek, amikor a szélsőbaloldal nagy vagy a másik végletnél nagyobb veszélyéről nyilatkoznak. Az egyik nemrég hallott hivatalos indoklás szerint a szélsőbal azért veszélyesebb, mert tevékenysége konspiráltabb, mint a szélsőjobbé. Mivel az illetékesek erre a Bem rakparton sem voltak képesek példát mondani az egyik, a téma után intenzíven érdeklődő diplomatának, ebből az illető azt a következtetést vonta le, hogy a szélsőbaloldali felforgató mozgalmak vagy olyan konspiráltak, hogy semmit sem tudnak róluk az arra illetékes nemzetbiztonsági tényezők — vagy pedig egyáltalán nincsenek. Ha ez utóbbi eset volna az igaz — tételezte fel a diplomata —, akkor kettős célzattal beszélhetnek a szélsőbal veszélyről. Egyrészt el akarják rettenteni azokat, akik netán ebben az irányban indulnának el, másrészt meg kívánják nyugtatni az MDF szélsőjobbal rokonszenvező személyiségeit. Egymillióan élnek nyolcezerből Ehhez a témához is kapcsolódik az a vizsgálati eredmény, amihez sok hazai kutató is eljut, és amelyről a közelmúltban nyilatkozott Gidai Erzsébet szociológus. Ő és munkatársai az elszegényedési folyamatot vizsgálva 6300 háztartást vettek nagyító alá. Az eredmény: a családok 1990-ben keresetük 50-55 százalékát költötték élelmiszerre és rezsire, tavaly már 65-70 százalékát, az idén pedig 85-90 százalékát. A családok többségének nem jut beruházásra, nem tudnak megtakarítani, illetve akiknek volt némi tartaléka, az már felélte azt. A konszolidált középréteg eltűnőben van. Az év elejei becslésük szerint nálunk ma 4-4,5 millióan élnek a létminimumon, illetve alatta. Az emberek többsége nem járat újságot, nem tudja megvásárolni a könyveket. A másik veszély a higiéniás szükségletek csökkenése, ami egészségromlás forrása lehet (évente egy főre 3 szappan, 1 fogkrém jut...). Az utóbbi időben kimutathatóan gyakoribbá váltak a fertőzések, s rosszabbodnak a felnőttek és a gyermekek megbetegedési mutatói. Felméréseik szerint továbbá sok tízezerre tehető azoknak a száma, akik már ma sem tudják kifizetni a havi rezsijüket. Egymillióan visznek haza havonta 8 ezer forintot, ami a minimálbér. (A hivatalosan kimutatott egy főre eső létminimum 11 ezer forint.) A két szülő, két gyermek családmodellt alapul véve még az élelmiszerköltségeket sem tudják fedezni ezek a családok. Ezt „védik ki” azzal, hogy kevesebb húst fogyasztanak. ,,Éltető Nap” Figyelemre méltó elemzést adott a Magyar Fórum legutóbbi számában kibékíthetetlen harminchat éves „kétpártrendszerünk” című tanulmánya harmadik részében Fekete Gyula. Szerinte az 1994-es választásokra sandítva kialakulóban van egy liberális nagykoalíció, amely „nemzeti” és nemzettagadó liberálisok összeölelkezése. E koalíció lehetséges részeként tekinti a szerző „az MDF Kulin—Furmann vezette militáns liberálisait” is. „Sikerrel kecsegtetnek a főpróbák, s kezdődhet — vagy már el is kezdődött? — a liberális nagykoalíció próbaüzemelése, bár nem valószínű, hogy — taktikai meggondolásból — a választások előtt nyilvánosan összeáll. Utána viszont a reménybeli liberális nagykoalícióban számos MDF-kandidátusnak helye van. Már alakulgat a bolygórendszer a felsőbb régiókban, gravitációs erőit máris arra összpontosítja, hogy éltető Napját — Antall Józsefet is — elragadja magával.” Érdekes képlet. Pulzáló, fütyülő rejtély Szeptember 27-én, rovatunkban elsőnek írtunk róla Csíny vagy rejtély címmel: „Arról kaptunk hírt, hogy egyik vidéki katonai repülőterünkön tűzoltási gyakorlatot tartottak: egy gödörben nagy gyújtóhatású keveréket lobbantottak lángra — az oltást videofilmre vették. A film megtekintésekor megdöbbenéssel látták, hogy a kamera egy különös lebegő test kontúrjait is megörökítette. Az ügyről jelentést tettek a magasabb parancsnokságnak is. Hogy ez is úgy végződik-e, mint a búzatáblában talált »körök« ügye, amelyekről kiderült, hogy nem földönkívüliek, hanem földi csínytevők okozták, avagy pedig a rejtélyek számát gyarapítja — majd kiderül.” A honvédség lapja november 13-i számában megerősíti, kiegészíti leírásunkat: „A felvételen a videó órája 9 óra 56 percet mutatott, amikor egyik pillanatról a másikra az ufó megjelent az égő kerozin által keltett tömör, fekete füstfelhőben. Az azonosíthatatlan repülő jelenség, mint a videóképről készült felvételünkön is látszik, két, egymásra nem teljesen ráborított mélytányért formáz, amely azonban — ellentétben a tányérokkal — lebeg, és fényjelenséget ad. Képünkön nem látszik, de a repülő jelenség egy alkalommal felvillant, mintegy pulzált. Aztán lebegve fénylett tovább egyenletes fénnyel, mígnem egy perc múltán eltűnt... Az ufó megjelenését és jelenlétét a videófelvétel tanúsága szerint odafigyelve jól és félreérthetetlenül hallható fütty kíséri.” Vagyis: nem csíny, legalábbis egyelőre nem bizonyítható, hogy az lenne, hanem rejtély, amely pulzál és fütyül... ” Vasárnapi vasárnapi (Híres XG& Mérgező hamisítványok Másfél évvel ezelőtt ért csúcsfokára az az akció, amely Petőfi Sándort vélte felfedezni egy Szibériában megtalált csontvázban. A bennem keletkezett felháborodást akkor nem az üggyel kapcsolatos tudatlanság, felkészületlenség okozta, hanem az, hogy ezzel megcsonkították volna a magyar történelem egyik legnagyobb gigászának nimbuszát, mintha Petőfi Sándor nem lánglelkű szabadsághős, hanem muzsiklelkületű, megalkuvásra kész tucatember lett volna. Szerencsére az igazság ennek fordítottjaként igazolódott be. Mostanában még mélyebb bennem a felháborodás: Budapesten nagylétszámú magánrendezvényeken filmet mutatnak be a mártírhalált halt 56-os miniszterelnök, Nagy Imre és társai peréről. A film azt próbálja bizonyítani, hogy 56-os forradalmunk vezetői közel sem viselkedtek olyan hősiesen a vérbíróság előtt, mint ahogy az korábban hírlett. Sőt az e film bemutatását kezdeményező egykori 56- os szabadságharcos Pongrácz Gergely még magyarázatot is fűz hozzá, mely szerint Nagy Imre halálos ítéletéhez néhány vádlott-társa bíróság előtti árulása vezetett. Pongrácz Gergely — mert hiszen ő kezdeményezte a film bemutatását — kétségtelenül jelentős és tiszteletreméltóan pozitív szereplője volt az 56-os forradalomnak. Politikai bölcsessége és éleslátása azonban akkor, majd később emigrációs évei alatt erősen megkérdőjelezhető. Ez az akciója pedig, ha sikerülne, csak azt eredményezhetné, hogy az a forradalom, amelyért ő is harcolt, megbecsült vezetők nélkül maradna népünk tudatában. A Magyar Televízió az 56-os Magyarok Világszövetsége kívánságát visszautasítva a filmet nem hajlandó vetíteni, mert azt nem tekinti hitelesnek. Még mélyebben analizálva azonban feltételezhető, hogy az annak idején a szovjet titkosszolgálat dezinformációs osztályának és Kádárék elnyomó szervezetének kezdeményezésére és segítségével készült. Hogy egy ilyen film manapság miként kerülhetett ki a laikusok számára szinte megközelíthetetlen archívumokból és jutott avatatlan kézbe, nos jó lenne, ha erre a Belügyminisztérium illetékes osztályai adnának elfogadható magyarázatot. Enélkül ugyanis abba a gyanúba keveredhetnek, hogy egykori szovjet titkosszolgálati hamisítványokkal mérgezik a közvéleményt. 1961. szeptember 13-tól keltezett az a Csibra József rendőr KGB-koholmánnyal ütnek Nagy Imrén agy^által"^aláírt levél, amely megvilágítja Kádárék szándékait e filmmel kapcsolatban. Az OPX-15 számú dokumentum leírja, hogy a „Nagy Imre és bűntársai többnapos tárgyalásának érdekesebb részeit filmre kellett venni. Rajnai Sándor rendőr ezredes elvtárs forgatókönyve alapján egy külső propaganda céljait szolgáló filmet kellett a Nagy Imre-tárgyalásról összeállítani”. Elképesztő, hogy ilyen párthamisítvány ma egykori forradalmárok közreműködésével próbáljon polgárjogot nyerni, legalább annyira elképesztő, hogy e hamisítvány dokumentumokat magyar hatóságok a Nagy Imreper még élő vádlottjainak, vagy a kivégzettek hozzátartozóinak hozzájárulás nélkül adjanak ki. Elképesztő lenne, hogy az egykori szovjet titkosszolgálat már régen a múlté, de mint ahogy a halottnak szakálla nő, egykori táborbeli országokban még mindig jelentkezik némi működése? Nem ártana, ha erre is alakulna parlamenti legális, vagy ad hoc bizottság, kivizsgálandó, kinek az érdeke, hogy KGB-dokumentum-hamisításokkal mérgezzék a magyar közvéleményt. Egri György Mit mondott Sztálin? Rohamosan vagy hamarosem?~%--Miértnem emlékezett erre Nagy Ferenc? Kétszer is idézi Rákosi a hatalomért című sikerkönyvében Pünkösti Árpád Sztálinnak 1946 áprilisában Nagy Ferenc miniszterelnök előtt állítólag mondott szavait. Mindkét alkalommal szó szerint így: „a megszálló csapatokat rohamosan kivonják Magyarországról” (208. és 238. lapjain). Hivatkozásából kiderül, hogy forrása Fülöp Mihálynak a Magyar Nemzet 1989. szeptember 28-i számában megjelent cikke. Ő pedig levéltári forrásra hivatkozik. AZ ELSŐ GYANÚ Aki szövegtannal foglalkozik, tudja, hogy minden másolás hibalehetőség. S fölébred benne a gyanú egy-egy szó téves olvasata felől. Ebben a mondatban gyanús nekem a rohamosan szó. Ha elhangzott ilyen ígéret Sztálin szájából, alighanem úgy szólt, hogy hamarosan kivonják a szovjet csapatokat Magyarországról. A logika kívánja ezt így. A MÁSODIK GYANÚ Ha elhangzott... — írtam imént. Mert 1946 áprilisában Sztálinnak ez a kijelentése vagy bejelentése olyan horderejű lett volna, hogy ennek másutt is nyomának kellene lennie. Ha a korabeli sajtóban, titokként kezelve talán nem is, de Nagy Ferenc emlékezetében mindenképpen. Ámde emlékirataiban (Küzdelem a vasfüggöny mögött, 1990), bár részletesen beszámol Sztálinnal való kétszeri találkozásáról (a 276—285. lapokon), erről egyetlen szót sem szól! Hihető-e, hogy e rendkívül fontos dologról hallgatna, ha megtörtént volna? Az 1945 utáni magyar történelem igazabb megismeréséhez elengedhetetlen tisztázni e mondat, hitelességét. Hiszen egy ilyen ígéret birtokában nyilvánvalóan másként ítélendő meg a kisgazdapárti Nagy Ferenc vezette koalíciós kormány tevékenysége. Sztálin ígéretéből (vagy hitegetéséből) bátorságot meríthettek Rákosiék követeléseivel szemben, s talán éppen ezzel siettették a szalámitaktikát, amely a hatalomból való kiszorításukhoz, sőt az országból való kiüldözésükhöz vezetett. Halmi János 1992. NOVEMBER 15., VASÁRNAP.