Vasárnapi Hírek, 2002. január-július (18. évfolyam, 1-26. szám)

2002-04-21 / 16. szám

2002. április 21. hírvilág A Sporttörténeti esték sorozatban április 25-én 17.30-kor filmvetí­téssel egybekötött előadásra kerül sor a magyar edzőóriásokról, Ad­ler Zsigmondtól Komjádi Béláig. Az est házigazdája Dobor Dezső, akinek vendége dr. Takács Ferenc professzor lesz. A program a szo­kások szerint a Millenáris Park ki­állításának előadótermében zajlik. A belépés díjtalan. Szándékos rongálás kísérlete el­követésének alapos gyanúja miatt eljárást folytat a rendőrség M. Zoltán, J. Csaba, K. István és F. Zoltán ellen. A négy férfi alapo­san gyanúsítható azzal, hogy pén­teken Budapest, IX. kerületi Mester utcában benzinnel töltött és meggyújtott műanyag flakont dobtak egy Suzuki alá. A keletke­zett tüzet időben sikerült eloltani, anyagi kár nem keletkezett. Halálos gázolás történt péntek éj­szaka a főváros XX. kerületében. Személyautó ütött el egy fiatal férfit. A Helsinki úti felüljáró alatt a Topánka utca sarkán tör­tént a baleset, a 20 év körüli férfi a helyszínen életét vesztette. Járdaszigetre rohant egy sze­mélygépkocsi tegnap reggel a fő­városban, a Nyugati pályaudvar előtt. A balesetnek nem voltak áldozatai. Lebuktak a pornófilmesek A bérlakásban készülő pornófilm forgatásához használt fényszórók vezették a rendőröket egy mün­cheni illegális bordélyház nyomá­ra. A szomszéd lakások lakóit ugyanis zavarta a vakító fény, ezért panaszt tettek a rendőrségen. Mellesleg az is feltűnt nekik, hogy gyakran érkeznek férfiak a lakás­ba. A bevilágított hajlékban egy 55 éves férfi engedély nélkül foglal­koztatott kelet-európai nőket a legősibb szakmában. A hölgyek engedély nélkül tartózkodtak Németországban. A „munkaadó” nem kényszerítette prostitúcióra őket, csak éppen striciket szerzett nekik. A férfi előzetes vizsgálati fogságban van. Azzal vádolják, hogy vétett a külföldi bevándor­lást szabályozó törvények ellen és nőket tartott ki. MTI További képsorok olvashatók a Garfield magazinban és a Zseb-Garfield könyvsorozatban Mozaik Egyre több tragikus buszbaleset Szurdokba borult egy munkásokat szállító autóbusz tegnap Omán dé­li hegyeiben: 46-an életüket vesz­tették, csak nyolcan élték túl - sú­lyos sérülésekkel - a szerencsét­lenséget. Sajnos egyre többször olvasunk, hallunk hasonló szeren­csétlenségekről. Néhány példák az elmúlt év elejétől a mai napig be­zárólag: Szudán fővárosának, Karaimnak egyik hídjáról a Nílus­ba zuhant egy autóbusz, miután egy másik busszal összeütközött. 22 fő vízbe fulladt. Portótól 50 ki­lométerre keletre kidőlt a Douro­­folyó fölött 50 méter magasan át­ívelő híd egyik pillére, és a folyóba zuhant a hídon éppen áthaladó au­tóbusz, továbbá két személygép­kocsi. A szerencsétlenség 77 halá­los áldozatot követelt. Portugáliá­ban, a Coimbrát Viseuval összekö­tő főútvonal közelében 14 ember vesztette életét és 25 megsebesült, miután egy busz kisodródott és a szakadékba zuhant. Kenyában a Shaki folyó hídján két busz ütkö­zött össze és a vízbe zuhant. 26 holttestet találtak. Peru délkeleti részén vízmosásba esett egy autó­busz. Legalább 18 halálos áldoza­ta volt a szerencsétlenségnek. 2001. április 10. - Spanyolország­ban szakadékba zuhant egy autó­busz, négy ember meghalt, öten megsérültek. Kirgizisztánban sza­kadékba zuhant egy autóbusz, tizennyolcan meghaltak, tizenhe­ten súlyosan megsérültek. Kíná­ban egy autóbusz legurult egy me­redek hegyoldalról, huszonnyol­can meghaltak, számosan megsé­rültek. Indiában áradó folyóba csúszott egy busz, 40 ember meg­halt. Kínában folyóba zuhant egy zsúfolt autóbusz, a járműben uta­zó 42 személyből mindössze heten élték túl a balesetet. Kolumbiában mélybe zuhant egy turistákkal teli autóbusz. Legkevesebb 23 személy vesztette életét, tizenöten pedig megsebesültek. Az indonéziai Kö­­zép-Jáva tartományban folyóba zuhant egy autóbusz; a balesetben 22 ember meghalt, 19 megsebesült. A perui Andokban szakadékba zu­hant egy autóbusz; az utasok közül legkevesebb 24 személy életét vesztette, a sebesültek száma 17. Salvador északi részében szaka­dékba zuhant egy zsúfolt autó­busz, a katasztrófában 20 utas meghalt, 15 kórházba került. Ne­pál középső részén szakadékba zu­hant egy zsúfolt autóbusz. A rend­őrség szerint 34-en meghaltak, he­ten életveszélyes állapotban kerül­tek kórházba. Kolumbia déli ré­szén egy hegyi átkelőnél folyóba zuhant egy busz. A balesetben hu­szonegyen meghaltak. MTI Claudia Schiffer, a 31 éves topmodell még ebben az év­ben feleségül megy vőle­gényéhez, Matthew Vaughn­­hoz - jelentette a Bunte cí­mű német magazin. A terve­zett házasságra áldását adta ugyanis Claudia édesanyja, Gudrun. Nap-kelte hétfőn Műsor három órán át a va­sárnapi választások törté­néseivel foglalkozik. Ven­dég lesz a győztes párt valamennyi meghatározó személyisége, az el­nököktől a parlamenti képviselő­kig. A stúdióba várják a politoló­gusokat is: Fritz Tamást, Hankiss Elemért, Kéri Lászlót és Lengyel Lászlót, akik értékelik a választá­sokat. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Bánó András Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Tilos lesz a bikini Malajzia egyik iszlám párt által kormányzott szövetségi állama szigorú öltözködési szabályokat dolgoz ki turisták számára. Meg­tiltja egyebek között a bikini vise­lését. Az öltözködési szabályok a bikinin kívül általában is eltaná­csolják a turistákat a kihívónak minősülhető ruhadarabok viselé­sétől - igaz, egyelőre nem tervez­nek büntetőlépéseket azokkal szemben, akikre nem hat az „elta­­nácsolás”. A Malajzia északi ré­szén fekvő Terengganu kormánya arra is felszólította a szállodákat, hogy külön úszómedencéket tart­sanak fenn a férfiak, illetve a nők számára. A kormány turizmusért felelős államtitkára kifejtette, hogy e döntések átfogó, a turistá­kat a helyi kultúra és hagyomány tiszteletére nevelő program részét alkotják. Ebben az államban a tu­rizmus a kőolaj- és a földgázbevé­telek után a második legfőbb bevé­teli forrás. Tavaly közel 1,4 mil­lió turista fordult meg Tereng­­ganuban. Az államot 1999 óta kor­mányzó muzulmán párt már betil­totta a karaokebárokat, valamint azokat a fodrászüzleteket, ame­lyek egyaránt fogadtak férfiakat és nőket. A muzulmánok a 23 mil­liós Malajzia lakosságának vala­mivel több mint a felét teszik ki. MTI Terápia állatokkal Az állatok segítségével történő te­rápia nem is olyan régi gyakorlat, mára azonban meghódított úgy­szólván minden orvosi területet. Bécsben szombaton kezdődött a kérdéskörrel foglalkozó első nem­zetközi szimpózium. Ausztriában a bécsi állatorvos-tudományi egyetemen működik a terápiás cé­lokra alkalmazott állatokkal fog­lalkozó egyesület (TAT), amely ed­dig 150 állatot és gazdát képzett ki. Bár a ki­tanítottak 95 százaléka kutya, a módszer alkalmazása nem ismer határokat: van, aki ma­dárpókjával járja a kisegítő isko­lákat, hogy az állatok iránti tiszte­letre tanítsa a gyerekeket. A szer­vezet legnépszerűbb állata Alfréd, a kakas, amely türelmesen hagyja, hogy a kis betegek simogassák. A terápia fő alkalmazási területei azonban a motorikus fogyatékos­ságok és a lelki bajok, például de­pressziók. A betegekre jó hatással van az állatokkal való érintkezés: súlyos motorikus zavarokkal küz­dő emberek például nagy nehézsé­gek árán bontogatnak csomagolá­sokat, hogy az állatoknak elővará­zsolják a nyalánkságokat. A bécsi egyesület most azon fáradozik, hogy külön e célra kiképzett lo­vakból egész hálózatot építsen ki a fogyatékosok kezelésére, a lovag­lás alkalmas az egész mozgás­­szervi rendszer mozgósítására és az izomfeszültségek oldására. A szakértők szerint az állatokkal va­ló kezelés sikere szemmel látható, de tudományosan nehezen bizo­nyítható. Úgy vélik, a hatást főleg a fesztelen érintkezés lélektani mechanizmusai fejtik ki. MTI Gyermektartási kereset Marion Brando ellen Csillagászati összegű gyermek­­tartási díjat követel Marion Brandótól volt élettársa. A 43 éves Maria Christina Ruiz egy Los An­­geles-i bíróságon százmillió dollá­ros (több mint 27 milliárd forint) keresetet nyújtott be a filmsztár ellen. A felperesnek a most 78 éves Brandóval 14 éven át fennállott kapcsolatából három gyermeke született - áll a keresetben. Az asz­­szony kijelentette, hogy egész éle­tét a színészre és gyermekeikre alapozta. Ügyvédje szerint a kapcsolat házassághoz hasonlí­tott. Brando és Ruiz kapcsolata 1988 februárban kezdődött és ta­valy decemberben bomlott fel. Maria Christina Ruiz a filmsztár­nak arra az állítólagos ígéretére hivatkozik a héten benyújtott ke­resetében, hogy válás esetén va­gyonát megosztja kettőjük között - jelentette az AFP. MTI

Next