Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-22 / 34. szám - A kölcsönös TE-zésről szülék és gyermekek között. Edvi Illés Pál 290. oldal / Értekezések; elmélkedések
gozataimért, (mellyekre az ösztönt és alkalmat épen e két gyermekim szolgáltatták,) nyertem írói koszorúmat. Azért feljogosítva hihetem magamat a családi neveléshez is szót emelni, és e tárgybani nézeteimet nyilvánítani. Nekem e családi hangnak legelső hallására, felberzenkedett minden valóm, és most is viszolyog ellene bennem minden érzés. Hogy pedig ez ellenszenvem értelmi okokra épül, azt majd alább kifejtendem. Állítom t. i., hogy a kölcsönös TE-zés szülők és gyermekek között helytelen szokás. Melly állításomról legyen szabad írni e „Vasárnapi Ujság"-ba egy kis nevelési prédikácziót. *). A kérdéses divatnak megtámadásához nem használok fegyvereket theologiámból, sem bibliámból, mert ezek e divatnak mellette is tehetnének bizonyságot. Lám az Istent, ó- és ujtestamentomi hivek, zsidók, mohamedánok és pogányok egyaránt TE-zték és maiglan is TE-zzük mindnyájan. Krisztus urunk minden embert kivétel nélkül TE-zett, még édesanyját is, és öt is viszont minden ember. Egyházi hivatalos cselekvényekben papi személyek, az ünnepélyes megszóllitást bármiilyen rangú hívekhez de stilo TE-vel szokták gyakorolni. Ugyszintén nem lehet itt hivatkoznom a régi és uj nemzetek szokásaira is, ezek e tárgyban egymástól sokképen különbözvén. A régi görögöknél és rómaiaknál a TE általános divat-czim volt, mert nyelvökben a Kegyed-nek kifejezéséhez nem is találtatott szócska. Ellenben a franczia nemzetnél a Kegyedezés vagy inkább a többes számnak második személye TI, vous, divatozik, mind a köztársadalmi, mind a családi életben, mert a franczia nyelvnek járása a TE-zésre nem jól szolgál. Azért Rousseau-nak Emilie is szüleivel per vous beszél. Ha nem veszek fegyvereket a természet és morál tárházából, úgy nemkülönben a civilizált keresztyén népek túlnyomó számának szokásaiból, és végre az okszerű keresztyéni gyermeknevelésnek alapelveiből. A Kegyedezés soha sem jelenthet mást, mint tiszteletet, egyenlőtlenség vagy ismeretlen viszonyt és távol-állást , de a TE-zés jelentése többféle. Bizonyos esetekben azzal tőlünk függést, alánk rendezettséget fejezünk ki, mint pl. cselédek, jobbágyok iránt, és mint a TE-zést némelly uraságok az ö gazdatiszteik iránt maiglan gyakorolják, de a melly modor (mellesleg mondván) igen inhumán modor, és egy olly világnak slendrián maradványa, mellynek ideje pedig már örökre lejárt. Némelly esetekben a TE-zés megvetést is jelent, mint pl. egymást bántalmazó vagy egymással viszálkodó felek között az felmerül, midőn a felhevült pörlekedés folytán a Kegyedezést TE-zésre fordítjuk. Más esetekben TE-vel élünk, midőn a velünk társalgóval épen egyenlő korúak, sorsúak és rangbeliek vagyunk. Legtöbbször mégis a TE-zés igen bizalmas társalgást és meghitt barátságot jelent, minő papok, katonák, tisztitársak, vérrokonok, szerelmesek és házasfelek, s jó barátok között fönáll. Melly osztályozás szerint gyermekek viszonya a szülőkhez, nem lehet más, mint alárendezett, nem szabad állapot, egyenlőtlenség, függés és tisztelet kötelezettség. A te papa és te mama pedig mindezeket a viszonyokat paralizálja és megsemmisíti. Minden tárgyban, személyben és ténykedésben első nézet a physical, hogy az természetileg jó és egészséges legyen, természettel megegyezzék, vagy legalább azzal ne ellenkezzék. Mindaz, valami a természettel ellenkezik, meg nem állhat és jó véget nem hoz. Már pedig a TE-zés gyermek részéről szülők iránt természettel ellenkező szokás azért, mivel nem létez a két fél között a TE-zéshez megkívántató egyenlőség, összeillés és bizalmasság. Gyermek a nagykorút, kicsiny a nagyot, gyenge az erőset, tehetlen a házi mindenhatót, TE-zés által soha sem fogja tehetni magával egyenlővé. A köztünk természet szülte nagy hézagot ki nem fogja tölteni semmi. Azt se hitesse el magával szülő, hogy az illy gyermekéhezi aláhuzatással, annak szivében is megnyerendi és megtermeszti a viszont szeretetet, mellyet a természet csak a szülők szivébe oltott gyermekeik iránt. Szoktathatja őket pietásra, tiszteletre és engedelmességre, de szeretetnek indulatját vérökbe nem olthatja. Azonban sok szülők nem is tudják, vagy nem léptetik lelki szemeik elé elég világosan , miszerint „szülőkben a magzatokhoz vonzó szeretet bennök természeti ösztön (instinct), de nem megfordítva." Azért e psychologiai és physicai észrevétel mint gyermekek nevelésében nagyfontosságú, megérdemli, hogy itt bővebben és világosan is kifejtessék. A természet ura, a napcsillag alatt élő mozgó mindennemű állatok örök fönmaradását akarván, e magas czéljához olly bölcsen intézkedett, hogy azok nemzés és születés utján szaporittassanak és terjesztessenek; — egyszersmind pedig a két szaporító felek, magzatuk iránt mint saját vérökből származott test és vér iránt ellenállhatlan szeretési ösztönnel s indulattal viseltessenek. Csak igy van fódözve a magzat, veszély és sérelem elöl. Csak igy van róla teljes bizonyossággal gondoskodva, tehetlen kisded korában, növendéki éveiben, felserdüléséig és kinőtt állapotáig. Tyúkokra, madarakra és fiaikat kitűnő hűséggel ápoló más állatokra itten nem terjeszkedvén ki , csak a lelkes állatot tárgyaljuk, az embert, ki hasonlag e categóriába sorolandó. Nálunk is ez a belénk plántált indulat nem engedi, hogy gyermekünk szenvedjen, vagy szükséget és nyomort lásson. Ez hajtja az atyát, hogy magzatjának táplálására aggodalommal kenyeret keressen; az anyát, hogy a közös magzatot ő viszont féltse, dajkálja, etesse, ruházza, tisztán tartsa és minden sérelemtől óvja, bármily sok fáradságukba, szenvedésekbe és áldozatokba kerül is az nekik. A szülei sziv mintegy örök magnetizáltsági viszonyban áll a gyermekekhez, kivel rokonszenvileg együtt érez távolban is. Hasonlít ö amaz aeoli hárfához, mellynek finom húrjai a gyermek minden kis sóhajára rezgésbe lőnek. Sokszor a magzat éktelen, hibás testű és érzékű; sokszor kelletlenül szülemlik meg, — máskor roszalkodó, szófogadatlan, a fiu korhellyé lesz, a leány elvetemedik; de a szülék nolle velle mégis szeretik a rosz porontyot, és nem szeretniök lehetetlen;—mert sziveket kellene kiszakasztani keblökből, ha gyermeköket szeretni megszűnnének. A szülői szeretet tehát tiszta, mint az angyalok szerelme, önzetlen, önfeláldozó és holtig tartó, mellyhez analogon az összes világ mindenségben nem létez. A classicus görög nemzet erre, külön műszót is teremtett : Storge. Nem így áll a dolog a magzatok viszonyával szüleik iránt. Itt a természet ura azt a bölcs intézkedést tette, hogy a szeretet vissza ne hasson a szülőkre másként, mint tisztelet és engedelmesség alakjában, igy is pedig nem tisztüileg, hanem szabad akaratból és erényképen. ÚJgy hogy, midőn olly gyermekeket szemlélünk, kik szófogadók, szüleiket igazán tisztelik, és nekik vénségökben szereteti szolgálatot tesznek : bennök az, — mint nem ösztönből, hanem saját szabad önelhatározásokból felmerült viselet, és valóságos erény, — méltán nagyobbra teendő, bármi szülői hűségnél. Tudniillik gyermekeknek szülőket ösztönileg szerezni nem is szükség, miután az emberfaj fön maradásához az többé nem tartozik, és a gyermekekben az uj nemzedék már felneveltetve levén, a természetnek nagyságos czélja el van érve. Hogy a természetnek e vitatott törvénye így áll valósággal, azt több analógia mutatja. Folyamok, a kutforrásoknak áldáshozó szülöttei, azok által ömlesztetnek, anélkül, hogy látnánk valaha folyamat forrásához visszaáradozni. Fák és növények életöket az anyagyökérből veszik, mellyből szivárognak fel a tápnedvek minden ágakon és rostozatokon át a gyümölcsbe , de gyümölcsökből gyökerekbe, ezeknek föntartására tápnedv nem szivárog vissza soha. — E törvénynek létezését mégis legvilágosabban tanúsítják annak kifolyásai, mellyek szemeink előtt feltünedeznek. Mert ebből magyarázható meg, hogy — midőn apa, anya elhal, — a gyermek eleintén bánja, de ha jólelkű gyámokat kap, szüleiről könnyen el tud felejtkezni; ha pedig szülék után örököl is, akkor titkon kívánja is halálukat. Ellenben szülök az ö elhalt gyermekeket holtig fájlalják és bánják, annak helyét nekik bármi felfogadott jó gyermek ki nem pótolhatván. Innét van, hogy szülők nem kívánnak megválni gyermekeiktől, és holtig velők együtt maradni szeretnének , holott gyermekeket viszont csak a szülőkre szorulás tart meg velük együtt, és nehezen várják, hogy szabad lábra, tőlük függetlenségre és önállásra juthassanak; elvénhedett szüleiket is könnyen megunják. Innét van, hogy szülők könyörülnek magzataikon akkor is, ha azok roszak és elfajultak , ellenben súlyos vétekbe keveredett *) Illó áhítattal hallgatjuk végig az igéket , s ott sem fogunk közbeszólani, ahol netalán túl szigoruaknak találjuk is azokat, tudván, hogy a mi egyikünkre rá nem fér, ráfér a másikra. Az olvasók nevében s engedelmével a Szerk.