Vasárnapi Ujság – 1855
1855-02-04 / 5. szám - Bivaly vadászat Északamerikában. Hegedűs 35. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
35 Egyszerre olly irtóztató halálos lég tört elő a megnyílt aknából , hogy a körüle állók, egy perezre visszatántorultak tőle. Hisz ez sírbolt! Az árkászok hadnagya kezébe ragadta a lámpát s kendőjét szája elé tartva, lemászott az ellenaknába, meghagyva, hogy senki se jöjjön utána. Néhány pillanat múlva újra visszajött. Arcza egészen fel volt háborodva, alig bírt szóhoz jönni; mintha kisértetek ülnének lelkén. — Oda lenn, szólt hebegve társaihoz, az egész akna tele van halottakkal. Az oroszok ide hordták azokat, akik hagymázban, epemirigyben elhullottak; tán még azokat is, akik csak betegek. Néhány alakot még mozogni láttam. Nyögtek felém. A keményszívű harczosok elborzadtak e szavakra. — Mentsük meg őket! Azt mondák egymásnak s szájaikat elkötözve borszeszbe mártott kendőkkel, leszálltak a pokoli verembe. Valóban még három élőt találtak a hullák között, s azokat sietve hozták ki onnan, s elkezdték eczettel dörzsölni, hogy élethez jöjjenek. Kettő rögtön magához tért, a harmadik, egy vén ember csak nyögéssel tudatta, hogy él. Mind a hármat felvitték a szabad légre, s ott átadák a körüljáró orvosoknak, kik elszállíttaták őket a franczia kórházakba, s ott ápolás alá vevék. A kórházban nem tartják az ellenségeskedést, a franczia az orosz mellett békében fekszik, s ha tán az orosznak mind a két keze el van lőve, még meg is itatja, s megtölti pipáját. A behozott három oroszt alig fektették le egy teremben, midőn egy lábbadozó afrikai vadász ráismert a legöregebbre közülök : — Nézzétek! hisz ez az ágyús kutya! Pauvre chien (szegény kutya), hogy szabadultál meg az ágyúdtól ? (Vége következik *). Vadászképek a nagy világból. Catlin nyomán Dr. Hegedűs. II. Bivalvadászat az északamerikai mezőségeken. Északamerika egyik óriás folyama , a hatalmas Missouri mind jellemére, mind külsejére, a világ valamennyi folyama közül kiváló. Kávébarnás, a belezuhant televénypartoktól zavaros és iszappal vegyitett habjai négyszáz mértföldnyi utat tesznek, s mégis, alig találni partjain csolnakoknak is alkalmas kikötőhelyet. Szent Louis (Lui) városától felfelé, nemcsak partjainak közelében, de medrének közepén is nagy fatörzsökök lepik, mellyek a leszakadó partokkal a folyamba zuhanván, csúcsaikkal a víz szinén, annak mentében mint megannyi rohamra szegzett dárda lebegnek, a tüneményt nem ismerő utasnak nem csekély rémültére. Áradások alkalmával minden szigeten vagy zátonyon az összesodort fatörzsek és gályákból egész fatorlaszok emelkednek, s a folyamon a hajózást illyenkor gyakran egészen akadályozzák. Környéke azonban nem mindenütt illy komor, partjai felváltva majd pázsittal, majd pamutfa erdőkkel vannak ellepve, majd gyenge lejtőségben a mezőség egész a folyamig lenyúl, tarka virágaival hímzett szőnyeghez hasonló látványt képezvén. Ezen kelet s nyugat felé határtalan távolba terülő s pompás fanövényzetüktől mezőségnek (prairie) nevezett rónák, a Missouri folyamnak két egész 20 angol mérföldnyire széles tüköre fölé, 200—300 lábnyira emelkednek. — Az óriás folyam gyakori áradásai alkalmával tetemes görgeteget és iszapot szokott magával ragadni, mi a sok korhadó növény-maradványok miatt televény földet képez, mellyen a legdúsabb növényzetű rétek keletkeznek. — Ezeken keresztülvájja kígyózó útját a folyam, egyik szarvalaku halomtól a másik felé kanyarogván, mellyek majd gyönyörű zöldben s tarka színekben pompáznak, majd kopár agyagdombokat képeznek a legcsodálatosb s változatosságukban meglepő alakokkal. — A fagy s gyakori esőzések hatalmas szakadásokat, repedéseket okoznak, miknek folytán, majd egy régi főváros omladékait, majd indiai templomokat, majd egy középkori levente várat, majd tornyot, majd sobrokat vél az utas a távolban látni. S ha az alkonyodó vagy kelő nap sugarait a jegeczekben gazdag halmokra veti, ezek a szivárvány valamennyi szinében csillogván, olly túlvilági, tündérszépségü látványt nyújtanak, mit csodálni, élvezni igen, de festeni vagy leirni nem lehet. E csendes vadon rejtekeit hegyi juhok, vad kecskék s a szellőlábu antilopok nyájai népesitik, mik után majd fák mögé, majd a magas fűbe rejtőzve, az amerikai medve leselkedik s a kóborló vadász indián Ezen virággal s zamatos eperrel lepett gyönyörű rónákon eleinte érdekes az utazás, de a szemnek nem lévén sehol nyugpontja, az utasnak csakhamar csüggesztőn hat kedélyére, hogy haladását csak a csillagokon láthatja, s e kellemetlen érzetet sem a gyakori délibáb tünde képei, sem az „a mezőség feltűnése" alatt ismeretes sajátságos tünemény nem birja elűzni. Csillogó sós patakok szeldelik ezüst szalagok és sujtásokként a rétek pompás zöldjét, mellyek közelében nagy bivalcsordák vadon s uratlanul legelésznek, nyalva a patakok szélére ülepedett sót. A vad bival, vagy mint itt nevezik bison, büszke nemes állat, melly a mexikói (mexikói) határtól a Hudson-öbölig szabadon kalandoz, s húsával a kóborló indián törzseknek majdnem kizárólagos élelmét képezi. — Sebesített vagy máskép felbőszített vad bivalbikánál, csillogó szemeivel s földig érő bozontos fekete sörényével, alig lehet rémi több látványt képzelni; a bivaltehén valamivel kisebb s nem oly bőszült, de nem kevésbé borzasztó kinézésű. Valahányszor M'Kenzie barátom éttárából a hus elfogyott, úgynevezett bivalparipáját megnyergeltető, rövid könnyű vadászfegyverét magához vévén, öt hat emberével nem vadászatra, hanem mint mondá „húsért" ment. — Mások szekerekkel követék, mellyeken a hust haza szálliták. Igy mentünk egy szép reggelen bivalvadászatra, s alig szálltunk át egy kis folyamon s nyargaltunk néhány száz lépésnyire, hogy a közel halom lejtőjén öt hatszáz darabból álló, részint legelő, részint alvó bivalcsordát pillantunk meg. Megállván mindenki levetkőzött, vagyis mi rajta vagy lován felesleges volt, kalapot, vadásztarisznyát, kabátot levetett, fejére kendőt tekert, ingujját feltölté, fegyverét kezébe, egy pár töltényt mellényzsebébe téve, vadászatra készült. Vagy tíz perczig tartott e készület, s miután vezetőnk a vadászat tervét megmagyarázta, jelt adott s az egész csapat sorba hallgatag lépésekkel nyomult előre. A lovak illy vadászatra már be lévén tanítva, lovasaiknál nem kevesebb szenvedéllyel vesznek részt a vadászatban. — Vetkőzésünk közben a legnagyobb nyugtalanságot tanúsították, de alig közeledénk a csorda felé, mindannyian vadászkedvtől szinte lelkesültek, s még tunya gebém is kevélyen tánczolva kezde lépdelni s zabláját harapva, füleit hegyezve, villogó tekintetét merőn a csordára szegté. Csendesen közeliténk a nyugton legelő csoporthoz vagy tíz-tizenöt ölnyire, de alig vették észre a bivalok közeledtünket, örege apraja felkerekedék s bőszült ordítással, ég felé tartott bozontos farkakkal nyargaltak el elölünk. Rajta előre rajta hangzott,s villámsebességgel rohantunk előre, nem lehetett volna ekkor paripáinkat semmikép visszatartani, már a következő pillanatban óriás porfelleg takarta az üldözőket s üldözötteket, vadat s vadászt. . . . M'Kenzie első tűnt el a porfellegben , öt követék emberei. Figyelmemet egy óriásszarvu öreg bika voná magára, mellynek vállai magasan kiemelkedtek a csorda közül. — Nem húsért menvén, hanem diadaljelt szerezni akarván, a megrémült csordán keresztül oldalához vergődni igyekeztem, — minden oldalról szoritva, tolva ugy, hogy gyakran nem tudom, vájjon paripámon vagy valamelly bika hátán nyargalok-e, végre czélom közelébe nyomulnom s a bikát meglőnöm sikerült. . . . Egy tekintetet veték társaimra, de ezek már a hajtott csor* *) Múlt számunkban tévedésből „folytatás" helyett vége következik állott.