Vasárnapi Ujság – 1855
1855-08-26 / 34. szám - Garay János (két kép). Dienes 269. oldal / Nevezetes személyek arczképei és életirásai
69 val tehetetlen állapotba jutott Garay János, több izben s több felöl nyilvánult azon tisztelet és részvét, mellyet rég kiérdemlett; de a mint elhangzék a gyászhír országunk, nemzetünk székében, hogy Kont költője, az Árpádok, Szent László ihletett szerzője kiadta nemes lelkét s családja szükségnek, ínségnek van kitéve, a nemzet magáévá fogadáaz árva családot,és vetélkedve küldé Pestre minden vidék azon szives adományokat, mellyek összegével biztosítva lőn az elhagyott özvegy szerény tisztességes háztartása, gyermekeinek illő nevelése. Többet érez, mint a világ minden aranya ezüstje, s fényesebben tündöklenek azon könyek , mellyeket Garay halála fakasztott, kelet legékesebb gyöngyeinél. Ha valakiről, így Garayról el lehet mondani, hogy a midőn meghalt, akkor kezde élni. Már temetésekor olly átalános bánat volt az egész nagy sokaságon elterülve, a minőt csak azon férfiak végtisztességénél lehet feltalálni, kik érdemesek reá, hogy egy nemzet öltsön érettek bánatos gyászt. Erre pedig Garay János teljes mértékben érdemes volt, mert az ő költeményein mind egyig, végig leng a forró nemzeti érzelem, honszeretet és tökéletes tiszta magyaros jellem. Ő ezen kifejezések nélkül talán akarva sem tudott volna irni. A mint ő tollat fogott, tiszta magyar szivbe marta azt, s olly sorokat irt vele, mellyeknek minden betűje egy-egy romlatlan magyar érzelem volt. A mi személyes tulajdonait illeti, szelid, vidám, nyájas, mondhatni enyelgő kedélyű volt; rendkívül gyengéd férj és atya, ha barát, rendíthethetlenül tiszta keblű hazafi. Halála előtt néhány évvel súlyos betegségbe esett, mellynek következtében idegrendszere nagyon szenvedett, szemei pedig egész a megvakulással határosan elgyengültek. Ez állapotában néha ingerült bánatosan kitörő volt, de csak percznyire, például egyszer midőn szeme világa pár hétig szinte egészen megfogyatkozott, kimondhatóan keserű fájdalommal mondó környező családjának : „szeretnék meghalni, mert nem látlak benneteket." 1853. nov. 5-e volt a gyászos nap, melly egészen elválasztá a halhatatlan szellemet, a roskatag, porhadó testtől. Hideg tetemei ott nyugosznak a pesti uj temetőben, ékes sirkő jelöli azon sirt, melly szeretett Garayaknak nyughelyül szolgál. Garay János sirköve szép hamuszín márványból készült másfél ölnyi magas labor (pyramis), talapzata göröngyös szikla, tetejét lant ékesiti. Elöl ezen felirat olvasható aranybetükkel : „Garay János hamvainak tisztelői", alább egy fülkében négy zöld kötetü könyv van igen természethien márványból kifaragva, mellyek az elhunyt költő munkáit ábrázolják. Hátul születésének és halálának éve, napja. E szépen kifaragott hideg kőszál is egyik tanúsága és tanuja azon forró tiszteletnek, mellyben Garayt halála után nemzete részesiti. Legelőször Czegléden tartalék Simonffy Kálmán inditványára, hangverseny és tánczmulatság csirke felemelésére, majd másfelől is érkeztek küldemények legnagyobb részt Császár Ferenczhez, s néhány forint Ney Ferenczhez is, ugyan e czélra. Midőn 100 és néhány ft. együtt volt, Császár elment Gerenday szobrász hazánkfiához, közölte vele szándékát és a csekély összeget. Gerenday pedig nem várta még több pénzt mutatnak neki, hanem hozzá látott a munkához, s mult hónapban fel is állna a drága hamvak fölött a szép emlékkövet, a takarékpénztárba betett pénzt pedig átengedé az özvegynek, hogy férjének még ki nem nyomatott munkáira fordítaná azt. Illyen a tiszta keblű magyar polgár; nem sokat beszél hanem cselekszik. Garay Jás sírköve. 1