Vasárnapi Ujság – 1856
1856-08-03 / 31. szám - Máléhegyi szőlőlevelek. Vasmegye 270. oldal / Gazdászati és orvosi. - Kakas Márton levelei: XXXI. 270. oldal
270 kedvelt szalontai és ugrai veres sertésfaj csak négy éves kora után hizlalható ki egészen szalonnára, a midőn egyes 5—7 mázsás sertések nem épen ritkaságok. Fiatalabb korában e sertésfaj azonban inkább húsra mint zsírra hízik, s e tekintetből figyelembe ajánlom, különben is másik kiváló jelessége testi nagysága révén. — Mi hatással legyenek pedig a tápszerek az állati test egyes részei gyarapítására, azt a vegytani ujabb kutatások s ezek nyomán tett számos kisérletek eredményei kimutatták, s a ki a szándéknak megfelelő fajtával valósággal czélt is akar érni, még nagyobb gondot fordítson a tápszerek megválasztására s okszerű alkalmazására, mire nézve egy Liebig, Balling, Otto, Knapp s mások jeles munkái biztos kalauzul szolgálandnak; mert p. o. magunk is gyakorlatilag ugy szoktunk elbánni a hizlalással, hogy előbb (mintegy 6 hétig) korpát s árpadarát adunk, hogy húst verjen magára a sertés, s csak azután szoktunk (szinte 6 hétig) tengerit adni, hogy a szalonna réczéit zsírral töltsük meg. Már csak ezen körülmény is mutatja a tápszerek különböző hatását. Máléhegyi szőlőlevelek. III. Tegyük meg a kilátásban lévő világkereskedésre előkészületünket, termelvén ollyan bort, melly a külföldivel a versenyt kiállja, mihez jókor hozzá kell fogni, mert a szőlőátalakitás nem megy olly gyorsan, mint ez más gazdászati ágazattal történik. A mezőgazda ha valamelly jelesb, vagy jövedelmezőbb termény ismeretéhez jut, megszerzi a magot, s elveti; ha őszi , következő évben, — ha tavaszi , ugyanazon évben már látja az eredményt. Az állattenyésztő a neki megtetsző állatból megvesz egy pár tenyészállatot, vagy ha nagyobb válalkozási szellemű, egy ideált állít föl magának a felől : millyen legyen p. o. lova, juha, tehene stb., — ezt a megállapított állatideál létesítésére vezető párosítás, úgynevezett keresztezés által érhetvén el, szerez néhány, czéljának elérésére valószínűleg vezető tenyész állatot, párosítja, s következő években csikaja, báránya, borja már gyanízni engedi kísérlete czélszerüségét,vagy ellenkezőjét. Nem illy könnyen megy a szőlővel. Bortermelésnél illy ideált hiában alkotunk. Jó volna a zöld donka bőségét, a mézes szőlő édességét, a sárfehér finom zamatjával, a rizling fölséges illatjával egy válfajban öszpontositni, de ez párositás, vagy beoltás által, ugy, mint az állatnál, nem megy. Lehet ugyan ezen szőlők mindenikét külön termeszteni, s leveket összeszűrni, de az igy összeszűrt bornak nincs sajátszerű állandó jelleme, változik ez a szerint, a mint egyik vagy másik szőlő többet vagy kevesebbet termett, s jobban, vagy kevésbé érett meg; idegen nemzetek által is fölismerhető állandó jellemű bort csak azon egy fajú szőlő leved. Hogy pedig illyen bort állíthasson elő a szőlész, ahhoz hosszú kísérlet vezet, mert az oltás, ültetés hamar megtörténik ugyan, hanem ez még nem elég, a tőke károsodásától, a föld vegyület, s helyi viszonyok behatásától igen sok függ, mi csak sok évek után lesz észrevehető. Ha a szőlész mindezeken keresztül hatott, s kísérletének eredménye kielégítőnek bizonyul be, ismét új, s nehéz akadály áll elő, t. i. az előítélet, mi költségének megtérülését, fáradságának jutalmát teszi kétségessé. A vásárra kiállított mezei jeles termény, vagy állat felől senki sem kérdi : hol? vagy ki által termesztetett, vagy neveltetett, hanem a minő, ollyan gyanánt veszik meg; ellenben a borról, habár az eredeti rajnaihoz tökéletesen hasonlitson, mégis azt mondják, hogy jó ugyan hanem csak ide vagy oda való termés lesz az, s az ottani árt szánják érte. Ezen előitélet legyőzésére egyes emberi erő elégtelen, összesitett több erő kell ahhoz, mégpedig alkalmasint hosszú ideig tartó. De térjünk át azon kérdés tüzetes fejtegetéséhez : lehet-e valamelly szőlőhegyen az eddiginél nemesebb bort termelni, uj, nemesebb szőlőfajok által? — olly kérdés, melly fölött sok vitám volt kísérletem kezdetén mindaddig, míg maga az eredmény meg nem czáfolta az ellenvetéseket. A természet működése, s ennek tényezője vagy eszköze : határtalan, számtalan, míg az emberi tehetség igen is keskeny, s az érzékekkel végződő határok közé van szorítva. A természet működésének — valamelly termény előállításánál — az emberi tehetség, vagyis az érzékek határai körébe eső része nagyobb, s hathatósabb-e vagy pedig a föl nem fogható, a titokteljes? tudni nem lehet, én az utóbbit hiszem. Innét van az, hogy az ember érzékei által fölfogható, s biztosnak látszó körülmények után is valamelly termelésnél az eredményben csalatkozván, ennek okát, — mi a titkos tényezők iszonyú változatossága hatásának végnélküliségében oszlik föl, — megfejteni nem tudja. Ezen nézlet után előttem világos, hogy ha valamelly jelesnek ismert szőlőfajjal, p. o. a tokaji furminttal, rajnai rizlinggel valahol kisérlet tétetik, az emberi ismeret körébe eső tényezők megléte, s az érintett helyekének azonossága, minek p. o. a földvegyület, a hegy fekvése, hajlása stb. még nem elegendő arra, hogy a kisérlet eredménye a nevezett helyekéivel azonos legyen, hanem a természet titkos tényezőinek azonossága is elkerülhetően szükséges, mik ha csakugyan szinte megvannak, az eredmény sem lehet más. De ebből az is világos, miként csak egyetlen, akár ismerhető, akár titkos tényező legyen más, az eredmény sem lehet azonos. Miből ismét következik, hogy a mint ezen tényezők valamelyike a termény valamelyik sajátságára nézve előnyösebben vagy hátrányosabban van meg, a szerint lesz a termény azon sajátsága jobb vagy roszabb. Bővebb fölvilágosításul vegyük például a rizling illatját; ha ezen szőlővel ollyan helyen tétetik kisérlet, hol minden tényezők épen ugy megvannak mint Rajna mellékén, hanem az illatot eszközlő — az ember által nem ismerhető — tényező, s még kedvezőbben van meg, kétséget sem szenved, hogy az uj helyen termelt rizlingbor még illatosb lesz, mint az eredeti helyen termett, valamint megfordítva. Még egy például szolgáljon maga a tokaji furmint. Tudjuk, hogy e szőlőfajnak eredeti őshazája nem Tokaj, hanem miként történetírók feljegyzék Nagy Lajos királyunk idejében ülttetetett oda Formioból — vagy máshonnan, minthogy sehol a földön e szőlőfaj olly jeles bort nem ad — tehát még eredeti őshazájában sem — mint Tokaj vidékén, jele, hogy e szőlő jeles minőségét a tokajvidéki tényezők fejtették ki. Nem lehetetlen azonban, hogy van még a földgömbön ollyan pont, mellyen a természet tényezői a tokajival azonosak, így nem lehetetlen, hogy a tokaji borhoz hasonló máshol is teremjen. A jó reménység fokán termő úgynevezett „Constantia"-bor, máris nagyon megközelíti. Azonban ennek elérésére igen hosszú ideig tartó kísérlet szükséges. Nem bír ezek szerint semmi alappal, — s legfölebb a vállalkozási szellem szárnya szegésére irányzott állítás az, hogy valamelly vidéken az eddiginél nemesebb bort uj szőlőfajok ültetése által nem lehet termelni, hogy pedig ezen uj szőlőfajok a régiekké változzanak át, épen botor, s minden józan elmélkedést nélkülöző állítás; ki ezt hinné, menjen az erdőbe, hol vad gyümölcsnél egyéb soha nem termett, s oltson be egy vadfát nemes gyümölcsfával, s meg fog győződhetni, hogy ezen oltvány soha sem vad gyümölcsöt nem terem, sem vadfává át nem fajul. Fiat applicatio. Vasmegyei. Kakas Márton a színházban. XII. levél. „Özvegy és proletár", Beöthy Lászlótól és „Megcsaltak a komédiások" Szerdahelyitől. Ismerem ezt a taktikát! A körültekintő rendezőség jól sejti, hogy most a beközelgő nyolcz versenymű előadására valamennyi bíráló kést, tollat köszörül, kalamárist tölt, úgy várja a csatát,jónak látta ezért egy kis népfelkelést küldeni előre ágyútöltelékül. Nem szednek rá bennünket a dilettáns huszárokkal! Daczból is kedvem volna megdicsérni ezt a két darabot. Az első egy fiatal párisi proletár, aki már annyira jutott, hogy nem hiteleznek neki többé sem a Beleznay kertben, sem a Privorszkynál (illyes nevű kerteknek és kávéházaknak okvetlenül kell lenni Párisban). Ez a derék ember a megfagyásig élhetetlen, az asztal alá búvásig gyáva, a telhetetlenségig falánk, és mégis annyira szerencsés, hogy utoljára kap egy szép özvegyasszonyt, meg százezer dollárt. Szerzőnek könnyű lett volna őt megjavítani : egy kis szívet kellet volna csak neki adni (de nem úgy, ahogy a fiókbaglyokat szokás szívvel megtömni), így nem látunk egyebet benne, mint a gyomrát és a hátát. Prózai alkatrészek! Főbűne ennek a fiatal proletárnak az, hogy szerzővel elhitette, miszerint ő valami jó fiú! Ne higyjen neki, fiatal barátom! Ez egy korhely naplopó. Ön talán nem is tudja, hogy ez idegen hölgyek naplójában kutat, hogy pénzért szeret; saját bűneit másra fogja, szemtelenül dicsekszik,és kedvese testvérét elárulja, hogy magát megmentse? Őrizkedjék ön ezen ember társaságától, aki annyival veszedelmesebb, mert mindezen gonosz tetteket ollyan mulatságos módon viszi végbe, hogy az ember nem tud reá haragudni. Különösen pedig azt ne higyje el ön neki, hogy ő Párisban lakik és franczia. Nem is látta Párist, valamint az a becsületes öreg úr sem, aki azt állítja, hogy ő Párisban prókátor, még pedig tabularis. S maga hordja az irományokat a cliensek után. Kisül az időjártával, hogy ez is valami józsefvárosi pervesztő : még tán diplomája sincs. Szerzőnek szép talentuma van vígjáték íráshoz, de figyelmeztetjük rá, hogy ne társalkodjék ollyan emberekkel, akiket nem ismer. A proletárt az ifjú Szerdahelyi remekül személyesítette. Egy tisztelt hazafi, aki mellettem ült, aggodalmasan mondá, miszerint fél, hogy ez a fiatal tehetséges színész, ki olly szépen halad évről évre saját pályáján, elrontja a termetét a vígjáték írással. Ha Szerdahelyinek a most következő darabja meglehetős tetszésben talál részesülni, ez az ifjú is úgy jár, miként előtte mások többen, hogy egyszerre két pályát akarva megfutni, mind a kettőnek a közepén marad. Bárcsak ne tetszenék a darabja! Felgördült azonban a függöny, előjött egy gazdag öreg úr, aki azért, mert térdig érő kapuiban jár, nem akarja másforma emberhez adni a leányát, mint valami híres művészhez vagy íróhoz. Hol lakik ez a derék ember, ifjú szerző, melly városrészben és sub numero hány? hiszen ha csak hír kell! Itt van Kakas Márton, a szerkesztő nem sokára kiadja az arczképemet *). Elveszem azt a lyányt én! Az ifjú szinész azonban, aki szerelmes a lyánkába, nem tud hírre kapni, mert három kritikus Hunyori, Kunyori és Gunyori mindig ócsárolja a lapokban. (No isten, akit még a mi lapjainkban is ócsárolnak, az azután el is mehet zabot hegyezni Árva vármegyébe) Jó barátja, a vén színész ekkor azt tanácsolja neki, hogy ha hírre akar kapni, előbb haljon meg. Úgy tesznek, Feleki lefekszik az ágyba, s ott marad a darab végéig fekve. Ebből a szerepből bámulatos keveset lehet csinálni, fő feladata az lévén a művésznek, hogy ne szuszogjon és el ne találjon aludni. A vén szinész azonban Mózsival, a szinházszolgával egyetértve, belármázza a várost, hogy meghalt az ifjú talentum, mérgett ivott! Erre a hírre jön a három kritikus : Hunyori, Gunyori és Kunyori, s első dolguk nem az, hogy a szerencsétlen halottat megnézzék, amikor mindjárt észrevennék, hogy az csak teszi magát, hanem előfogják az inast s egyik egy forintot, másik kettőt, harmadik négyet igér neki, ha ez esetet elmondja előttük — kapós ujdonságul. — De édes barátom, lopni szoktuk mi az újdonságot, nem négy forintokért venni. Szegény kritikusnak egész havibére négy forint meg egy pár fejelés csizma, sok szinésznek kellene addig mérget inni. *) Már ki is adta , lásd a túlsó lapon. Szerk.