Vasárnapi Ujság – 1857
1857-04-05 / 14. szám - Nép és tájrajzok: A római sánczok vidéke. Kondor Lajos Rácz férfi és leány (képpel) 113. oldal / Hazai tájleirások
113 Mivel pedig a beszédben is egészen más az irt és más az élőszóval, lelkesült állapotban mondott szavak hatása; mennyivel különbözhetik az a zenemű, a mellyel a művész felizgatott lelkiállapotában valóban játszik, attól, mellyet az íróasztal mellett gondolkodva, fejtöréssel mártogat ki a tintatartóból! De nyernének kiváltképen a tanulók ezen uj rendszer behozatalával, mert a mellett, hogy sokkal egyszerűbb s igy könnyebb is a tanulás, egyszersmind valóságos ellenőre a gép a tanuló haladásának vagy hanyagságának. Nem lehet azzal feleselni mint a zongoramesterrel, hogy „de bizony jól játszottam", mert az jegyez irgalom nélkül, s a makranczos tanulónak szeme elé állítja minden elkövetett hibáját, a szorgalmast pedig szemlátomást kecsegteti haladásának hű jegyzésével. Mindezekről bővebben és világosabban meg fogja győzni a szakértőket Kliegl saját munkájában, melly kizárólag ezen fontos zenei ügynek lesz szentelve. Addig is mutatványul ide nyomattunk egy példányt az ő hangjegyzője által írott jegyekből, az ágáth égnek, dús szemöldök, s haj mellett, fehérek, de pirosak is, persze egy kis segitséggel! Be kár a természeten mesterkélni, az ollyan segitség rúttá teszi a fogakat, ránczokba húzza a bőrt, és megrontja a női szépség tükrét, a szemek vidorságát. Fejékük a dus, koszorúra fonott haj, nyáron virágokkal is ékesitik; van ezüst van arany hosszú fülbevalójok, nyakukon tallér és húszasok, vagy koronás tallér, és aranyok. Szorgalommal hímezett üngöket, rövid derekat, hosszú czicz, vagy selyem szoknyákat fekete selyem kötényt, és piros, csokros czipeket hordanak. (Folytatjuk.) Nép- és tájrajzok: A római sánczok vidéke. (Folytatis.) A faluban eddig nem ismert öltözetű embereket láttam, kik földből alacsonyra tömött, náddal födött, és sövénnyel kerített házaik előtt ültek, divánizgattak (beszélgettek), s pipáztak. ban Hogy ezen alakokat jokmegszemlélhessem, kocsimról leszáltam,közéjök mentem, s jelekkel tüzet kértem. Jó a dohány? Kérdém a hozzám legközelebb állót. Ta krdsán, gospodine. *) Azzal szivaromat alant -égő pipácskájába eresztém, mellyböl olly illatú füst, kerekedett orrom alá, hogy elfelejtém a szívást, s csak a nézéssel foglalkoztam. Ezen emberek arczvonásai inkább kaukáz, mint mongol, (holott a többi szláv fajok inkább mongol, mint kaukáz arczvonásuak) nem igen magas homlokuak, de annál szebb, s élénkebb szeműek, dús szemöldüek, bajuszosok s hosszú hajúak, de szakált nem viselnek. Arczkifejezésükben zordonság, de jóság is mutatkozik, bár róluk azt állítják, hogy szenvedélyektől ragadtatva bosszúállók, s kegyetlenek tudnak lenni. Testalkotásukra nézve magasak, s izmosak. Öltözékök pörge kalap, vagy báránybőrsapka, hosszú ing, széles gatya, szűr, vagy rövid ködmön, bocskor vagy csizma. — Néhány házzal odébb körben, s tyilinjeiken (szőnyegeiken) ültek a nők. Hogy közeledjem ezekhez? Gondoltam magamban, előveszek egy papírdarabot, mintha ujjam fájna, reá tekerem, kötő madzagom nem levén, oda tartom a legszebbiknek, majd talán csak megéri, ha szemeimmel is kisérem kérésem? És csakugyan megértett, de a nem várt közeledés által mégis annyira zavarba jött, hogy madzagot keresvén, a kezében levő fonalas orsó eszébe nem jutott, de végre mégis rájött és ujjamat ügyesen bekötötte A többiek is figyelemmel kisérték e műtéteit; motoraik, tűik, mellyekkel többnyire fejérneműt varrtak, s hímeztek, dolgozni megszűntek, és én czélom elértem, mert ez alkalommal végig nézhettem rajtok. Arczvonásaik szabályszerűek, képük kerekded, szemeik mint A szemüvegek. FÁY ANDRÁSTÓL *). Gyermekkoromban, ha jó nagyanyámnak, vagy egy pár öreg rokonomnak szemüvegeit, miket még akkor pápa-szemeknek neveztek, ujság-ingerből kezembe vehettem, csodáltam, hogy vannak emberek, kik olly üvegen át szeretik nézni a világot, mellyen én semmit sem láttam, s mellyről kevéssel tudtam többet, minthogy orron ülve, kissé náthássá teszi a beszédet. Ezen jámbor, most már családi nevet változtatott pápa-szemek, csaknem egész férfi-koromig, kizárólagos tulajdonságai valának az aggkornak és rövidlátásnak, melly utóbbi osztályozás, még ez időben is, inkább ára a szánandó kivételek közé számittatott, s a myops (rövidlátó) még ekkor csaknem annyira restelte szűkre szabott láthatárát,mintha félszeg szemeivel „káposztás kertbe" nézett volna. Azóta egyet fordult a világ. A szemüvegek mindinkább kezdenek fürüdni úton, útfélen, utczákon és szobákban, munkánál és heverésnél, öregnél, fiatalnál, virító és nemvirító szépségnél, hol szem közé csippentve, hol orra briggesztve, hol orra illesztve, hol nyélen tartva szem alatt. Úgy látszik , kényelem szülte előbb a szemüvegek sürüdését, majd szükség, s végre divat igényeltek azokat; ugy hogy most már megfordított arányban, csaknem az üvegtelen jó szemek tartoznak a kivételek közé. Nem egyszer vala s van szerencsém olly társaságokban rácz leány, mulatozni, mellyekben az öszszes személyzet rövidlátó collegám, s összes szemeink élét, nyereséggel cserélnék meg egy pár normális látású szemért. Barátainkat csak szavaikról ismerjük föl, nőinket uj köntösben, kalapban, divatárusnőknek nézzük, s falun a liba-seregnek, sétáló delnök helyett köszönünk ! Ha orvos volnék, messze kezdeném s terjedelmesen végezném, jól megphilippikázva, elősorolását mindazon erkölcsi s anyagi kihágásoknak, mik a szemeket gyöngitik. De orvos nem levén, óvakodom darázsfészekbe nyúlni. Azonban mégis kötelezettnek érzem magamat, tenni egy pár észrevételt, mik egy, szintén jó formán lejárt szeműnek, meglehetősen módjában állnak , annyival is inkább, hogy nem titkolhatom el abbeli aggodalmamat, miszerint most, midőn némelly természeti tanárok, eddigi érzékeinket, még eggyel, kettővel megtoldani is készek, még az eddigi öt érzékből is, egy veszendőbe menni készül. És ezen egy, az áldott látás, kétségen kivül, legbecsesb gyöngyszeme érzékeinknek. Ha hallásunk szenvedni kezd, körzetünk szives, nagyobbat kurjantni fülünkbe, igyak Rácz férfi .g *) Uram, bz ez csak kapa dohány. *) Hallgassuk figyelemmel agg bölcsünk szavát, ki sohasem szokott ok nélkül fölszólalni. Szerk.