Vasárnapi Ujság – 1859
1859-11-27 / 48. szám - Az utolsó budai basa. Jókai Mór 567. oldal / Elbeszélések - Szászrégeni szászok (képpel) 567. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek
Az utolsó budai basa. Történeti elbeszélés JÓKAI MÓR-tól. (Folytatás.) 27-kén kezdtek el a nagy rondellán rést lőni. Előtte való nap jött át a keresztyén táborba három hajó budai rácz nép, kiket a német krónika-iró „keresztyén magyarok ír-nak (ellenkezőleg a mostaniakkal, kik a jó magyar nevet zárjel között, ráczokból szerbeket csináltak nagy bölcsen); 23-án egy jancsár zászlótartó szökött át, ki felfedezte Gábor barát előtt a két tüzakna irányát, mellyet Petneházy ellen ástak az ostromlottak; két ellenakna még azon éjjel megsemmisité az előbbiek hatását, a felfedezett földalatti folyosókban rövid viadal támadt, melly a törökök veszteségével végződött. 29-én a Pest felöli futóárkokban víztak a brandenburgi segédhadak : e napon Gábor tüzes golyói olly égést támasztottak a várban, mellyet öt óra hosszat nem bírtak eloltani a törökök. A hadsereg nem nevezte már a barátot máskép mint „Tüzes Gábornak" ez a név maradt rajta a történet lapjain is. Aug.5-én már jókora rés volt löve a nagy rondellán, ugyanakkor a két kisebb körsáncz is halomba omlott; e napnak éjjelén a bajorok támadást próbáltak a támadt résen át, s sikerült egész a belső sánczkarókig hatolniok, ahol az elfoglalt helyet meg is tartották és rögtön eltorlaszolták; a csata folyama alatt azonban néhány vitéz vezértiszt is elesett, s mint Petneházy másnap hallá, azok között volt egy Funkensteini Funk lovag is. A becsület úgy hozta magával, hogy az elesett hős temetésén jelen legyen. A holtakat a Gellért alatti temetőbe takariták. Petneházy hajdúi adták nekik a végtisztelgést, hármat löve sírhalmaikba. Itt látta Petneházy saját szemeivel, hogy a koporsó valóban a sírba szállt le, mellyre fel volt irva : „Funkenstein Funk lovag" meghalt aug. 25 én, ő maga veté az első göröngyöt a koporsóra, nemes szivéből szánva a hőst, és nem gondolva benne a vetélytársra. Ebben a perczben valaki vállára üt hátulról s a mint Petneházy visszafordult, megdöbbenve látja ott állam megholtnak vélt vetélytársát, ki gúnymosollyal szóla hozzá : — Ne hányja ollyan jó kedvvel a földet arra a koporsóra, bajtárs uram , nem én fekszem abban, hanem a bátyám, megboldogult Funkenstein Henrik. A keresztnevemet persze nem tudta ön. — Annál jobb, viszonzá Petneházy, ha ön még él, Buda várát majd annál hamarább bevesszük. A következő napok szüntelen csatározásokban folytak le, majd a törökök rohantak ki éjjel az ostromlók márkáira s leöldösék az ott alvókat, beszegezék ágyúikat, majd a keresztyének lopóztak a sötétben a szélső védmüvekre s levonták az ellenfél sánczkaróit; közben egy-egy tűzakna lobbanása rázta meg a harczolók lábai alatt a földet. A törökök tűzaknái többnyire szerencsésebbek voltak; a keresztyének által fúrtak rendesen visszafelé lobbantak el és saját népükben tettek siralmas károkat. A harczban elesettek levágott fejeit azután a törökök a várfalakra tűzték ki, az ostromlók viszonzásul az ő halottaik fejeit szúrták fel lándsákra s a viárkokat szegték be e rettentő jelvényekkel. A levágott fők mindkét részről egyre szaporodtak. Különösen roszul sikerültek a főrondella és a courtinafal ellen ásott aknák; e pontokon legtöbb veszteség volt, legkevesebb eredménnyel. Mint Gábor barát megjósolá :sokkal könnyebb munkájuk volt a bajoroknak, kik a Duna felöli meredek oldalt vitták, az ellenség ágyúitól és tűzaknáitól nem tarthatva. Tizennegyedikén történt az első ostrom a rések ellen. Esti hét órakor minden ostromágyút kilőttek egyszerre s arra elhallgatott valamennyi. Már csatarendben állt minden csapat, a spanyol önkénytesek és a hajdúk kezdték is az ostromot, midőn egy, a császáriak által elrobbantott akna olly szerencsétlenül csapott vissza,hogy kétszázötven embert eltemetett saját seregeik közöl. Az erre támadt zavarban sok jó vitéz otthagyta az életét; sebet kapott a spanyol herczeg Bejár, az angol herczeg Zaimes és Piccolomini ; csak Petneházy maradt sértetlen, pedig alig állt száz lépésnyire a boldogtalan tatároktól. Elég baj volt rá nézve a sikertelenség. A túlsó oldalon következő éjjel a bajorok a kis rondellát, s a hozzá tartozó kettős kőkerítést elfoglalták, Funkensteinnak csak egy lépése volt még hátra a várfalig. Petneházy még az első lépéstől is hátra volt vetve. Lehetlenséggel volt határos, hogy őt megelőzhesse ezen az oldalon. És ami olly hihetetlen volt, az másnap megtörtént. Egy este Tüzes Gábor barát bombái ollyan szerencsével jártak, hogy egy közösök a nagy rondellán levő lőportorony boltozatán keresztültörve, azt levegőbe röpítette. Szemtanuk azt írják a robbanásról, hogy az ég elsötétült bele, mintha rögtön éjszaka szállt volna a nap elé; süvöltő gránátok,égő gerendák, összetépett hullák repkedtek mérföldnyi távolban szerteszét, s a képtelen erőszaktól a Duna hullámai tulcsaptak a pesti parton s elbokták egyszerre az egész várost. Azt hitte mindenki, hogy a föld szakadt be! Csak perczek múlva tértek az emberek magukhoz, s akkor látták, hogy a nagy rondella mi szörnyen elpusztult egy pillanat alatt; a mellékfalak husz ölnyire le voltak döntve, kihányva alapjaikból; a sánczkarók összezúzva, az árkok betemetve. Ötszáz török veszett el e robbanás miatt : Tüzes Gábor maga egy csatát nyert a török ellen. E riadal után a Lotharingi herczeg rögtön felszólittatá Abdi basát, hogy adja fel a várat, mit ugy sem védhet meg többé. A török vezér azt izente vissza, hogy a mint az eddigi ostromok előtt nem szólittatott fel a vár feladására, ugy ezután se szólongassák, ő nem adja meg magát, nem is kénytelen vele. Az a vár az ottomán birodalom kulcsa, azt elhagynia nem is szabad. Bizonyosan tudja, hogy segítségére fognak jöni s felszabadítják s a keresztyének hiába rontják meg magukat, mint ezelőtt, két évvel. Ő Mahomedre és a szultánra bízza magát, azok kisegítik. Inkább ajánl cserébe más várat, Egert vagy Sz.-Fehérvárt, de ezt nem adja. 24-én érkezett híre, hogy a nagyvezér ötvenezernyi sereggel átkelt Eszéknél a hídon, az ostromolt várat felszabadítani A várban ez este nagy ágyúzás volt s a törökök zászlókkal, énekelve jelentek meg a bástyákon, jeléül, hogy ők is megtudták kémeik által a nagyvezér közeledtét. A fővezérek erre átalános ostromot rendeltek, a huszárságot a nagyvezér csapatai elé küldve, ki hír szerint már Székesfehérvár falai előtt állt. Abdi basa vitézül védte magát, az ostrom vissza vön verve; a keresztyéneket olly hevesen támadták meg, hogy újra el kellett hagyniok az elfoglalt pontokat. Másnap, harmadnap csend volt a vívó felek között, negyednap visszaérkeztek a huszárok, jelentve, hogy a mi török seregek Székesfehérvár alatt vannak, többnyire csak felültetett néphadból állanak, melly a sokkal kisebb magyar sereggel sem birt megmérkőzni : hoztak belőle mutatványul foglyokat, hanem hogy a hegyek felöl kezéig sokkal nagyobb erővel maga a fővezér. 29-kén reggel jelent meg a török sereg egyik csapata Vörösvár felöl. A keresztyének előőrsei, kik aggodalom nélkül, elszórva tanyáztak ott, hirtelen zavarba jöttek, s a magyar lovasság nélkül még nagyobb is lett volna a veszély néhány levágott fonél, mit a rendetlen tatár had diadaljelül vitt magával. 30-kan délben tűntek fel a nagyvezér zászlói a budai hegyek között, épen a bajor, magyar és császári hadak ellenében . . . (Folytatása következik. Hazai népviseletek. IV. Szászrégeni szászok. Mint a segesvárkörnyéki szászokról szóltunkban is volt alkalmunk megjegyezni, az erdélyi szászságnál szokás, erkölcs, életmód söt viselet tekintetében a különböző tájak közt ollyan kevés a különbség, hogy egygyel az egészet megismertük. Kivétel gyanánt talán egyedül a szászrégeni viseletet lehetne felállitni, — melly azonban á talán inkább csak a tehetősebb osztálynál fordul elő, s mint látni, a magyar nemzeti viseletből is sok van benne. Egyébaránt a szászrégeni szászság is, mint többi rokonai, főleg kézmüvel és kereskedéssel foglalkozik; azonkivül méhet tenyészt és pálinkát főz, mellyet meszsze vidékre hord; azonkivül temérdek tutajt készít, — részint eladásra, részint saját használatra, tudniillik : sószállitásra a Maroson. Ez egyik legfőbb s legjövedelmesebb üzleti czikke. — Ismert takarékosságukkal tisztaság nem igen párosul; nagy kezű szőke menyecskéik a gazdasszonykodás helyett inkább méhserfőzéssel s mézes-kalács, — (Erdélyben mézes-pogácsa) sütéssel foglalkoznak; a férfiak aztán hagymával, sajttal is elélnek. De majd mindnyájan tehetősek is, s szász koldust látni ritka dolog. — Egy-két népszokást a környékbeli oláhoktól átkölcsönöztek. Igy például aratás végeztével a munkások egy legényt kalászko-