Vasárnapi Ujság – 1865
1865-01-01 / 1. szám - Id. báró Wesselényi Miklós és Cserei Helena 1. szám / Arczképek, Hazaiak - Id. báró Wesselényi Miklós és Cserei Helena (2 arczkép) 1. oldal / Élet és jellemrajzok - Eperjesi r. kath. templom 1. szám / Épitészet; emlékművek; régiségek, Hazaiak - Budai lánczhidtér 1. szám / Táj és utiképek, Hazaiak
ellentéte közt tartotta. Különös szeszélyei Életpályájából a szenvedélyek iskolája gyakran összeütközésbe hozták a polgárok sem maradt ki kat, tisztviselőkkel, sőt saját felsőbbjeivel is. A többek közt egyszer fejébe vette, hogy a kerületi főnökkel, ki előbb fodrász volt, gördittesse fürtökbe haját. Ily vállalatok szelid uton nem sikerülhetvén, kedvetlen következéseket idéztek elő, s Wesselényi kénytelen lőn a katonaságtól búcsút venni. A szebeni zárda védfalai közül ragadott el egy növendéket, kit nőül vett (1777.). Wesselényi életéről bármily halvány rajzot is alig lehetne adni anélkül, hogy ez őrangyaláról, a szeretet, türelem és szenvedés mintaképéről ne emlékezzünk. Cserei Heléna, az író és udv. tanácsos Cserei Farkas leánya, a szépség, női hűség és lélekerő ritka példánya volt. Gyermekkorát a nagyszebeni Orsolya-zárdában tölte, hol az ó és ujabb nyelvekben és tudományokban nagy előmenetelt tett, s mindenekfelett korán beleszokott a türelem és lemondásba. Családi köre, főleg testvérének, a Krasznán lakó nyug. őrnagy ifj. Cserei Farkasnak barátsága, már gyermekkorában megismerteté vele a férfit, kinek lovagkori jelleme a zárda magányában ábrándos lelkinek eszménye jön. Mint szerető nő,férjének mestere lett, kivel magas szelleme és rendkivüli műveltsége által helyrepótoltatta ifjúkori mulasztásait. Szelid nemzője volt, ki a kitörő indulatok árját medrekbe szoritotta vissza, s nem egyszer menté meg Wesselényit az örvénytől, mely felé féktelen szive sodorta. Wesselényi imádta és rettegte nejét; hódolt szellemének és fölváltva követte saját természetét. — A katonai pályáról leszorítva, Wesselényi nejével zsibói családi kastélyába, a szép uradalom regényes és történetileg nevezetes központjába vonult vissza. Zsibón zajos és zord élet folyt. „Szilaj lovak patkói verték föl a csendet. Vadászkürt harsogott az erdőben. Fegyverzett cselédek jártak az udvaron föl és le. A rozsdás családágyuk előhozattak. Katonai lábra téteték az egész környezet. És a középkor arisztokratikus s durva erkölcsei, Voltaire munkáival együtt — melyet a férj — és a bibliával — melyet a nő szeretett — bevitettek a zsibói őslakba." Wesselényi gazdaága rendezésével foglalkozott, s atyja lótartási és képzési szenvedélyét örökölve, főgondot ménesére fordított, melynek híre néhány év alatt a birodalom határain tul terjedt. Vendégek tódultak Zsibóra, barátkozni a házárral. Wesselényi lovagias modora, rendületlen személyes bátorsága és lelkes fölszólalásai által ébresztőleg hatott nemzetére a tétlenség és elpuhultság e szomorú korszakában s nemcsak kortársain emelkedett felül, de erős jellemében fölelevenítve multunk szebb emlékeit, példányképet állított föl, mely a vész minden nemével hősileg daczol, s mely rendkivüli testi erővel párosulva, gyakran túlszárnyalá a hihetőség határait. Zsibón egymást váltották fel az életveszélyes vadász-kalandok, koczkáztató lovaglások, czéllövések, melyeknél az ügyetlenség bűnnek tartatott. (A Vas.Ujs.1857-ik évi folyamában is közölve van egy kép, mely azon jelenetet ábrázolja, midőn Wesselényi egy mélység felé rohanó, neki vadult négyes fogarának, melynek gyeplőszárát is eleresztő, rögtöni megállapodást parancsol.) Wesselényi, kiben a középkori oligarcha az uj idő fölvilágosodott férfiával sajátságosan össze volt vegyülve, korlátlan hatalmat gyakorolt jószágain. A katonafogdosást megakadályozta, a hatóság működéseinek határozottan ellenszegülés határt nem ismerő szenvedélyessége nem egyszer hozta összeütközésbe úgy egyesekkel, mint a felsőbbséggel. A zsibói kastélyhoz közel Gorbón, egy kisded termetű, rendszerető, aulikus gróf Haller lakott. Épen ellentéte a zsibói bárónak, ki köpezős férfi, zavargó szomszéd és szélső patrióta volt. E tulajdonok miatt a két ur a legroszabb véleménnyel volt egymás iránt. A neheztelésből súrlódások fejlődtek ki, melyek nemsokára végletekre vitték a viszálkodást. Wesselényi egyszer csak hadat izent a gorbói kastély urának, ki alig menekülhetett, midőn Wesselényi 1781. okt. 16-kán, mintegy háromszáz felfegyverzett hajdújával és hűbéresével, s családi ágyúival a vár alatt megjelent, s merész rohammal a kapukat feltörető, s a védelemre otthagyott nyugalmazott kapitányt foglyul magával vive. Neje csak akkor tudta meg a történteket, mikor a győzelmes sereg zsákmányaival visszatért, s kényeivel sikerült rábírni férjét, hogy a foglyokat szabadon bocsássa s az okozott károkat megtérítse. De már késő volt a kibékülés. József császár szigorúan akarta büntetni az uj Götz von Berlichingent, ki az ököljog régi világát Szolnok megyében restaurálta. Katonai erő rendelteték Wesselényi üldözésére, azon szigorú meghagyással, hogy „bárhol az országban megtaláltatnék, fogattassék el, ha máskép nem lehet, udvara felgyújtásával is." *) Mit ő korán megtudván, nagy kiterjedésű vadaskertjébe vonult, hol hajtóvadászatot tartottak reá, de sikertelenül. Ezután néhány napig vad helyeken bujdokolt, majd a székelyföldre menekült. Végre Dátoson, anyja rokonai, a Danielek házában a katonák fölfedezték. A vezérlő tiszt háromszori felszólitására sem adván meg magát, ez erőszakhoz nyúlt, mire Wesselényi arczul ütötte. A dühbe jött katonák megragadták, az ügető ló tolális kezét hosszú kötélre fogva, két közt, gyalog éa tevegtelenűl lut közelebbi állomásig, hol szekérre tétetett. Midőn Kolozsváron átmentek, Heléna már ott volt, s két gyermeke halott ágyon; körüle papok veszekvének, hogy a kimúltak melyik vallás szertartása szerint temettessenek el. A vegyes házasságok kérdését hármas családi gyász között vitatták, míg a szerencsétlen anya azzal vágta ketté a viszály csomóját, hogy a protestáns hitre tért. A fogoly pedig ekközben kérlelhetlenül tovább vitték, s a kufsteini várban egy sötét börtönszobába záratott. Mig a férj idegen föld börtönfalai közt daczolt a sorssal, addig Zsibón az elhagyott gyönge nő férfierőt nyert a csapások által. — Megmenteni Wesselényit, és visszatérőnek ugy adni át mindent, ahogy az hagyott mindent : ez vala föladata. S Heléna teljesité azt. Maga vezette a terhes gazdaságot; — olvasott, tanult, gyakorlati ismereteket szerzett, férje hagyományos rendszerét hiven követte, s a gazdálkodás még jobban ment, mint eddig és a világhirü ménesben sem történt semmi hanyatlás. A házi gondok eddig ismeretlen aggodalmai közepett mindent elkövetett, hogy férjét megszabadítsa. Szebent, Bécset egymásra járta, esdekelt, fizetett, s ártatlan ravaszságai által még férje ellenségeinek is barátságát rendre megnyerte Végre fölnyíltak a börtön zárai, s Wesselényi 1789. decz. 15-én szabadon bocsáttatott. Hitvese Bécsig sietett életbe, Zsibóra érvén, először lovaihoz ment. „Philosoph," az öt évig érintetlenül tartott hü paripa, nyerítéssel üdvözölte gazdáját, ki hátára pattanván, benyargalta vele a vidéket, s visszajöttével kedvencz lova nyakára borulva, mély illetődéssel kiáltott föl : „Philosophie sorsommal kibékéltettél." A zsibói kastély újra a régi lett. Wesselényi misem változva tért vissza. Vadászott, vitatkozott, lovagolt, szerette és keserité nejét. De nemsokára uj pálya nyílt a tetterőnek, mely keblét dagasztá. József császár nagyszerű, de sikertelen reformjaiba belefáradva, halálos ágyán, két rendeletén kivül minden intézkedését megsemmisité. II. Leopold alatt, több évtizedes szünet után, 1791-ben Erdélyben is összehivaték a hongyülés. Wesselényi megjelent Kolozsvárit a diétán, s egy különös körülmény által mindjárt az első napokban föltűnt. A tanácskozó-teremben a haza atyjai gyanús szemmel nézték, hogy egy fiatal írnok, a később kanczellárrá lett Nopcsa Elek, naplót visz és a beszédeket lejegyzi, s már-már kiutasiták, midőn fölállott Wesselényi, a még csak különcségeiről ismert férfi és gyönyörű első szónoklatát tarta a nyilvánosság mellett. Eszméi győztek. Tapssal fogadták, mert ragyogó, bár néha túlnő előadási modora kivételt tön azon száraz törvénytudói értekezések alól, melyek már lábra kezdenek kapni. Példája másokat is buzdított, s az 1791-iki országgyűlés fényesebb volt minden utódainál, egészen az 1834-ik évben tartottig. • Wesselényi — irja Kemény Zs. — a gyűléseken az udvari párt ostora volt, s az ellenzéknek — vagy mint akkor nevezték — patriótáknak legkitűnőbb szónoka, legbátrabb előharczosa, ki a megrohanást mindig merte koczkáztatni, az ostromban ki nem fáradt, a visszavonulásról tudni sem akart. Dörgő hangja uralkodott a zajon. Arczának parancsoló és villámló tekintete megdöbbenté a bátrat is. Támadásai érvvel, gyors fordulat&ftk&l, a felülmítás)i> Bumm OuilifftUl!.HÜ-vel és a rajongásig fokozott meggyőződés varázsával birtak. Ingerlékeny kedélyénél fogva gyakran sodortatott a pathosztól az indulatos előadásig, s onnan a dühöngésig, melynek hatalmában már többé nem voltak a kifejezések, nem volt a kísérlet, nem az önérdek, de az eszmék logikai kapcsolata mindig. Főként sérelmi szónok volt, nem pedig organizáló államférfi. Ő az állambölcseséget többnyire az ó-világ történészetének mintaképeiből vonta le. A görög és római nagy írók, a klasszikus kor hőseinek és országtárainak tettei gyakran valának beszédében vagy kiindulási pontok, vagy a lelkesítő, a képzelődést hevítő szerek. 1791-től fogva 1809-ig minden országgyűlésen szerepet vitt. Talentuma által sokat hatott a tárgyak keresztülvitelére, indulatoskodásával pedig a tanácskozások megzavarására. Egyszer a ház elnöke, heves kifejezései miatt rendreutasítván, kufsteini fogságára czélzott. Wesselényi fölpattant padjáról, kardjára csapott, s határozottan az elnöki szék felé sietett. A megdöbbent tagok közül senki sem merte mérsékletre figyelmeztetni, az elnök menekülni akart, — de Wesselényi lelkiereje által győzedelmeskedett magán. Kezét az elnök vállára tevén, fojtott hangon mondá : „Engemet József császár szenvedni megtanított, de félni nem!" 1804-ben az erdélyi kormányzó, Bánffy György felszólítására, Közép-Szolnok megye főispáni helytartója lett. Hivatalát csaknem katonai pontossággal s szigorúsággal vezette, anélkül, hogy a fiatal korától táplált nézeteit feladta volna. A különbség csak annyi lett, hogy a kormánnyal nem állott oly élesen szemközt, mint azelőtt, s megyé *) Lásd a kormányszék 1785. február 10-én kelt rendeletét. (A Hóra-támadás története gr. Teleki Domokos tól.53-ik lap.)