Vasárnapi Ujság – 1866
1866-09-16 / 37. szám - A chalonsi állandó tábor. Gy. V. 442. oldal / Átalános nép- és országisme - Dalmady Győző: Az ősi ház 442. oldal / Költemények
Czuczor huszonkét évet töltött a lyránál is, és valamint a tudományban szótárával, úgy alkotott korszakot a költészetben is népies költeményeivel. Bátran elmondhatni, hogy a valódi „népies" vele kezdődik, mert a mit előtte e nemben nyújtottak, az inkább csak sejtelme azon iránynak, mely később Petőfiben és Aranyban oly szépen kifejlett. Népdalain természetes báj ömlik el, alakjuk zengzetes, nyelvezetök tiszta, s hogy valódi népiességök annál jobban kitűnjék, a nép előtt oly kedves románczi lehelet vonul át rajtok. Egyéb művei többnyire eposziak. írt, meséket, néhány szatirát és szerelmi dalokat. Mindenikben szembeötlő a könnyedség s a nyelvnek teljes leirása; és Czuczor ezekkel is sokat tett a magyar költészetnek idegen nyűgök alól kiszabadításában. Egy Hunyadyról irott nagy hőskölteménye félbenmaradt, de erre tett tanulmányait értekezésben tette le. Irt, több értekezést is, többnyire nyelvészetieket, s klasszikus magyar nyelvre tett át néhány latin klasszikust. Nagy népszerűségnek örvendettek ,,Paprikás versei" a mezei naptárban, a ,,Falusi kis leány Pesten" pedig naiv lyránk eddig fölül nem mult gyöngye.*) Az életben szelid, jó szivü, őszinte és kedélyes volt. Nemes szivét szépen jellemzi az a tény, hogy Budavár bevételekor börtönéből kiszabadulván, első gondja az volt, hogy a vele egy épületben tartózkodott császári katonák életét a győztes honvédek dühétől megmentse. Ha volt is fiatalabb korában irigye, de haragosa nem. Meghatólag tudta a papot az emberrel egyesíteni, s meggyőzőleg a tudóst a pappal. Felvilágosult volt, s igy jól illenek rá benczés társainak e szavai, melylyel gyászjelentésöket végzik: „Az örök világosság fényeskedjék neki!" Kunsági. Az ősi ház. (Bori, augusztus 20-án 1866.) Apáimnak rozzant hajléka, Döledező falak! Adjatok az utódnak szállást, Mig az éj elhalad. Marasztaltak gyöngéden másutt, Szívből szállott a szó; S nem maradtam, jöttem hozzátok, Lelkem idevaló. E rosz tető alatt születtek, A kiktől én vagyok: Minek födjön engemet jobb be, Kisebbet, mint azok? E bús helyen rejtőzködének Az erkölcs s becsület: Mért keressem idegenek közt Szent örökségemet? Itt törött meg és hült ki sok sziv Szó nélkül, csöndesen: Mért sirjak a holtakért ott, hol Árnyak meg nem jelen ? A hold bágyadt, rezgő világa Elönti a szobát, Kísértetes lényeket látok A kis ablakon át. Drága árnyak, ha ti volnátok! Ha sötét siratok Csupán azért hagytátok el most, Hogy engem lássatok, Oh jőjetek! Győződjetek meg, Hogy a tiszta nevet, Mit tőletek örökül kaptam, Nem érte sár, szemet, Hogy tanultam tűrni, szenvedni, Tudok lemondani, Élet s halál nem ejt zavarba, Ha kell választani. *) Czuczor G. bővebb életrajzát már a V.U. 1861. évi 20-ik számában közöltük. •tzo Odaadom jónévért, hirért A földi javakat, És a sirnak békéje sem kell Bűn s gyalázat alatt! Oh jőjetek és áldjátok meg A fiút e helyen, Hogy hozzátok jóban és roszban Méltó utód legyen. Jőjetek és épitsétek fel E bús házat megint, Hogy az ősi erények képe Keljen föl rendre mind. Hogy a vándor, a midőn itt jár, Álljon meg keveset, És mondhassa: látott szokatlant, S emlékezeteset. Senki sem jó. El van hagyatva Végkép az ősi ház, Körülötte magány, sötétség És síri csend tanyáz. Oh de nekem szent lesz minden kő, Mely itt sötéten ül, És megtanult kitartó lenni Régi népeitül! Mig a romlás gyászos porában Csak egyre akadok : Apáimnak erős lelkére Emlékezni fogok. Dalmady Győző: A chálonsi állandó tábor. A hirlapolvasó közönség, napjaink egyik legnevezetesebb egyéniségéről, III. Napoleon császárról bizonyára gyakrabban olvasá ezen tudósítást : — A császár a chálonsi (salóni) táborba ment. Ezen tábor neve legújabban ismét felmerült politikai lapjaink hírei között, mégpedig azon megjegyzéssel, hogy „az osztrák kormány is elhatározta, Bruck mellett egy állandó tábort alapítani, a chalonsi állandó tábor mintájára." Nem lesz korszerűtlen ezen tárgyról néhány szóval megemlékezni. Az állandó tábor olyan katonai tanyázás a szabad ég alatt, melyet egy bizonyos számú hadsereg mindig elfoglalva tart. Ha az egyiknek táborozási ideje letelt, az visszavonul a városi laktanyákba, helyét pedig ugyanoly nagy számú másik csapat foglalja el. Nem szabad azt hinnünk, hogy ezen állandó táborozás csupán valami katonásdi játék volna, sőt inkább azt kell állítanunk, hogy különböző szempontokból igen nagy horderejű a hadászatban — és számos oly haszna van, mint az úgynevezett maneuverek, vagyis nagyobb mérvű hadgyakorlatok távolról sem képesek felmutatni. Ezen állandó táborozásban a katonaság hozzászokik a sátrakban való élethez, hozzászokik sok nélkülözéshez, miket aztán háború idején annál könnyebben képes elviselni; maga a táborozás számos olyan teendőre figyelmezteti az egész hadikart, minő tapasztalatokat a laktanyai élet soha sem nyújthat, — s végre, ami egyik legfőbb eredmény: a folytonos szabad levegő élvezet oly virágzó egészségben tartja fenn a legénységet, milyet a zsúfolásig megtöltött laktanyákon hiában keresnénk. Mind e hasznok mellett ott van még végül az is, hogy míg valamely hadtest az állandó tábort tartja megszállva, addig városi laktanyáit, kórházait, mint majdnem egészen üreseket, a lovasságnál pedig az istállókat is, folytonosan lehet szellőztetni, javítani, tisztítani, s ezáltal egész évekre egészségesebbekké tenni. A táborozások története kimutathatná, hogy ezen állandó táborok használata szokásban volt a görögöknél és a rómaiaknál is. Jelen századunkban, a hadviselés nagy mestere, I. Napóleon császár állíttatá az első állandó tábort Boulogne vidékén 1803-ban. Ez 1811-ig állt, és 100,000 embert foglalt magában. Napoleont Oroszország utánzá elsőben is, a hol Krasnoe-Selo-ban 1824-ben 35—40,000 ember számára állandó tábor alapíttatott, melynek terjedelme azonban annyira szaporodik, hogy a mult évben már mintegy 95,000 embert vala képes magába fogadni. III. Napoleon, nagybátyjának hív utánzója, 1854-ben hasonlókép felállitá a boulognei tábort, mintegy 30,000 ember számára, — de ezen években az egészségi állapotokra nézve e vidék oly kedvezőtlen volt, — a mellett a helyi akadályok oly számosak, hogy a boulognei tábort 1856-ban utólag megszünteték. Mindenki azt hitte, hogy a császár végkép felhagyott az állandó táborok eszméjével. S mint nála sokban — úgy a közönség ebben is csalatkozott. Van a világhírű champagnei bortermő vidéken két falucska, melyek neve Mourmelon le grand, és Mourmelon le petit. (Nagy és Kis Murmelon.) E falucskák körül terjedezik az úgynevezett: Champagne pouilleuse (terméketlen Champagne) melynek földe Francziaország legsivárabb vidékei közé tartozik. Itt a földtalaj oly terméketlen krétaréteg, hogy ezen vidéken kopár mezőségen, csenevésző gyalog fenyőbokrokon s egyegy elkényszeredett jegenyefán kivül más növényzet alig található. — Itt-ott, a hol a termőréteg valamicskével mégis vastagabb, ha a munkás ember mégis vette magának azt a fáradságot, hogy az ekét nekieresztette, — szomorodott szívvel tapasztalá, hogy jóféle termőföld helyett az eke valóságos krétát fordit fel. Az egész földnek értékét, a tulajdonosok ugy szólván semmire sem becsülték. Az 1850-es években, mindeneknek roppant csodálkozására az a bámulatos esemény történt, hogy egy pár vidéki ember jelent meg e szerencsétlen tájékon, akik a lakosoktól e sivatag mezőket örök áron megvették. Örült, aki megszabadulhatott a nyomorult földtől, s már előre sajnálta mindenki a szerencsétlen vállalkozókat, akikről azt hitték, hogy ezek bizonyára valami szőllőket akarnak itt is megpróbálni, amibe azonban majd ők is csak úgy belebuknak, mint ahogy belebuktak azok, akik már őelőttük próbálták ezt, s akik azt hitték, hogy a két Mourmelon körül is olyan jó bor fog teremni, mint a Champagne áldottabb tájain. De a jószivü lakosoknak mily nagy volt csodálkozásuk, sőt talán bánatuk is, midőn egyszer Csak hírül veszik, hogy azok a földvásárló emberek nem a maguk számára szedték össze olcsópénzen e roppant terjedelmű sivár mezőséget, hanem megvették egyenesen III-dik Napoleon császár parancsolatából egy állandó tábor számára. Hej, ha ők azt tudták volna, hogy itt az állampénztár fizet, majd kértek volna busás árakat! De hiába, Napóleon császár okos ember, még a tulajdon országában is. A császár tehát, nehogy a birtokosok túlságos követelésekkel álljanak elő, titokban megvásároltatta az alkalmas Châlonsi mezőt, melynél czélszerübbet alig találhatott volna Francziaországban. Maga a helynek választása is becsületére vált az okos fejedelemnek. Először is ezen helynek táborrá való alakítása által ugy szólván egy talpalatnyi termőföldet sem vont el népétől, sőt inkább termővé tette még ezt is, mert a roppant tábor hulladékaiból máris oly gyönyörű kertészetet teremt elő e sivár föld, hogy tíz évvel ezelőtt senki el nem hitte volna, ha valaki ezt jósolá vala. De bölcs volt e választás továbbá azért is, mert egész Francziaországban alig lehetett volna szárazabb talajt találni, mint e meszes vidéket, hol a földalja valóságos rosta, melyen az esőviz meg nem áll, hanem nyomtalanul elvész. A tábor közepén a kis Cheneu (Sene) folydogál, s ennek közelében oly felséges italu kutak ásattak, melyek a jó ivóvízzel egyáltalában nem bővelkedő Francziaországban valósággal ritkítják párjukat. Ezen jó és elegendő bőségü viz, s a trágyának egybegyűlő nagy mennyisége oly alkalmas körülmények a kertészet és gazdászatra nézve, hogy a többi között egy szorgalmas ezered, azonkívül, hogy kerti munkája által, itt időzésének egész ideje alatt, magát zöldséggel tökéletesen ellátta, még 1200 frankot is takarított meg az ezred pénztára számára, az általa termesztett s a szomszéd városokban eladott zöldségekből. Az is egyik előnye — a sok között — a châlonsi tábornak, hogy itt az eke azarvától elhozott, vagy kertészetétől elvont fiatal ember nem szokja meg a henyélést, nem tanul ki a munkából, hanem a hadgyakorlatok után felmaradt időben, nemcsak hogy a földmivelési munkában gyakorolja magát, sőt inkább czélszerű útmutatások mellett, a katonai regula alatt olyan ujitásokat tanul el, minőkre odahaza érdesapám uram, a ki a szántásvetést öregapám uramtól tanulta, csakugyan sohasem oktatta volna fiát! Minden ezrednek, s minden szakasznak megvan a maga gazdasága, földekben ugy, mint állatokban , még a császári pár is földbirtokos itt, melynek a tábor közepén egészen falusias háza, kertje, szántófölde és marhatenyésztése van. Mikor a chálonsi táborhely felméretett, azon-