Vasárnapi Ujság – 1869
1869-03-14 / 11. szám - A Tiszaszabályozás befolyása a magyar talajra. Dapsy L. 147. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon
a németnek egy holttetem vala jobb szeme körül. (Landerer könyvnyomtató.) Csörge újra a láncz. Ü3 ki számlálhatná el mind őket?! — Somogyi olvasó: „Megtekintvén az általatok felküldött 13 pert, s látván, hogy Öz Pál és Szolárcsik Sándor maguk iránt a javulásnak semmi reményét sem, hagyák fel, ezek iránt a halálos ítéletet végrehajtatni parancsoljuk; a többiek tartassanak fogva addig, mig bűnbánásuknak elegendő jelét nem adják." — A derék Somogyi a parancsot még egyszer felolvasá, mert— úgymond — az urak ily lelki zavarok közt talán először meg sem értették jól. Verhovszky egyet lépe előre, meghajtá magát s egy előre elkészitett rithmusban köszönte meg a királyi kegyelmet s kérte biráit , tántorodását tulajdonítsák ifjúságának s Hajnóczyval közel rokonságának, de a kit tiszteletlenül nem emlitett. Az ő anyja testvére volt Hajnóczynak. Köztünk talán senki sem félthette fejét annyira, mint ez és Verseghy, kit csak az arra való tekintet tarta meg életben, hogy ugy két pap veszett volna. — Elcsendesülvén Verhovszky, Németh szólala meg, kinyújtván fenyegető jobbját felém : „Vigyázzon magára, vigyázzon magára! közel volt a halálhoz!" Engem illet-e ez ? — kérdém magamban. — „Maga, maga Szén!" Verseghy és én együtt jövénk ki a refectoriumból. ..De mondd el csak, — szólitam meg — micsoda ember vala ez a Hajnóczy, hogy hozzá irt leveleim közül nekem kettőt inprocesszáltak? őtet 1794. aug. 16-kán fogták el, Martinovicsot 1-jén; miért nem égeté el hát a leveleket?" — „Mi gondom nekem azokra, — mondá Verseghy, — én csak annak örülök, hogy most már jóizűen ehetem." — „Nem hiában, hogy pap vagy, — felelek csudálkozva — de a fogságban is hasad az istened." Junius 3. Szolárcsik — a szakáltalan — csinosan öltözött fel utoljára s beszédet tarta a sokasághoz. — A dobosok készen állának, hogy ha többet mondana, mint kell, pergessék a dobokat. — Öz igaz nyugalommal vesze, mint Hajnóczy; nem kivánt parádézni. (Vége következik.) nem számitva. "147 A Tiszaszabályozás befolyása a magyar talajra. A napok, melyek a nemzetre az örök emlékű 40-es években derültek, az újjászületés napjai voltak. Nagy eszmék s nagy emberek szerencsés találkozása volt e kor hazánkra nézve is. Az ifjú erő talán hevesen, de oly nemes tűzzel lüktetett fel, minővel már századok óta nem láttuk azt S az élet ily pázisán ki ismerne akadályokat? — ily korban lehetővé lesz a lehetetlen. Ez évtized vívmányai a nemzet nagyszerű művei, melyek talán ép oly döntő befolyásuak e nemzet egész jövő életére, mint ifjú korunk egy vagy más elhatározása. Azonban e kornak lelkesültség szülte tettei nem szoktak mindig a legmeggondoltabbak is lenni. E kor szülötte a Tiszaszabályozás, nagyságaival s tévedéseivel! A mű, melyet Lónyay és Ditz méltó tanúbizonyságául hoz fel annak, hogy a nép, mely a csavargós Tiszának partjain lakik, „elég tetterővel bír nagy eszmék és vállalatok végrehajtására", magában tekintve, kétségkívül mindig büszkeségünk lehet. Oly időben, midőn még a mult kornak átkos szelleme, az össze nem tartás korántsem volt kihalva megyéink közül, az ország harmadát (22 külön törvényhatóságot) egy anyagi vállalatra egyesíteni, — s oly időkben, midőn nemzeti existenziánk forgott a koczkán, e vállalatot létesíteni is, mindenesetre azok bámulatos buzgalmát mutatja, kik az ügy körül fáradoztak. E mű ugy, amint tervezve volt, csaknem egészen másis létesült, s a czélt, melyet a vállalat maga elé tűzött, valóban el is érte; és így az eredeti nézpontból tekintve, róla csak méltánylattal szólhatunk; s ha talán sokban kárhoztatólag hangzik felette az ítélet, az onnan van, mert most két évtized múlva oly magasabb látpontokról tekinthetjük az egészet, melyeket ezelőtt 20 évvel még el nem érhetünk. A Tiszaszabályozás csak államgazdászati tekintetből volt tervezve; arra hogy ez egy nagy physikai tényező is lehet a nemzet életében, nem igen gondoltak, s még akkor talán nem is gondolhattak. Ne feledjük, hogy 1846 nem azon év, midőn a geologia és meteorologia azon eredményeivel rendelkezhettünk mint most, s talán elfogulatlanabbul fogunk e nagy mű felett itélni. Az Alföld földtani és éghajlati viszonyai csak azon idő óta lettek, bármi kevéssé is, felderitve, s a mint mi most meghajlunk az okok előtt, bizonyosan e vállalat tervezői is azt tették volna. A Tiszaszabályozás általános hatását — eltérőleg a vízszabályozások szokott jó eredményeitől — a magyarországi sajátságos viszonyok tették azzá, amivé lett. A magyarországi felső és alsó medencze alanti sík részei a geologiai képződmények azon két legújabb osztályaiba tartoznak, melyeket tertior vagy harmadlaginak és quaternor vagy negyedkorinak nevez a tudomány. A felső vagy u. n. pozsonyi medenczének talaját nagy részint azon alsó, nagyobb szemű kavics tölti ki, melyet az ausztriai és felsőbb németországi hegyekből átömlő ár tovább magával nem vihetve, itt hullatott el. Ezért, mint Ditz helyesen megjegyzi, e 3000 mfdnyi sik könnyen bocsátja magán át a vizet, s hol épen e kavics van a felszínén, nem igen termékeny. Az alsó vagy pesti medencze, mely 1700 mfdnyi területén Magyarország legkövérebb részét foglalja magában, már csak azon finomabb kavicsból alakult meg szélein, melyet továbbra is elbirt sodorni a viz, de beljebb a medencze központja felé csakis a homok vagy e fölé a lösz jutott el. Hogy ezen anyagokból áll a magyar talaj s néhol több 100 láb mélységig, — habár sok helyütt egy általában vékony (alig 2 — 3 vagy 6 láb, s egyedül a Bánátban 12 láb vastag) televény réteg boritja, — a felől minden mélyebb ásatásnak és folyóink medreinek vizsgálása könnyen meggyőzhet bennünket. Az ily laza, áradati talajoknak átalános sajátsága a nagy hajszálcsövesség; a magukba vett vizet gyorsan tovavezetik, s egyes elzárt helyeket benne, mint Európa több agyag talajú részein, melyek a távolabbi vidékektől független víztartalommal bírnának, találni nem lehet, amint ezt az utóbbi száraz években a kutak vizének az Alföldön mindenütt tapasztalt alábbszállása is bizonyítja. Ily adatok mellett a legkisebb hydrostatikai ismeretek elegendők arra, hogy belássuk, miszerint a Tisza kanyargásai miatt áradattá torlódván fel a víztömeg, minél fentebbre hágott annak felszíne, annál magasabb vízoszlop nyomása hajtotta az alsó talaj kavics, homok és lösz rétegei közt a Tiszától távol vidékek felé is a föld alatti nedvességet, s így az árvíz magasságával arányos távolságban lett a csaknem mindenütt egyenlő magasságú Alföld beitatva, melyet aztán a talaj hajszálcsövességénél fogva az ár elapadása után is megtartott. E talajnak, alkatrészeit tekintve, egyik fősajátsága azon gazdag nátron — sziksótartalom, melyet még azon időben, midőn 300 láb magas tenger mosta a Kárpátok lábait — hozott az Alföldre az ár a szomszéd vulkanikus hegyek trachyt kőzeteiből. E gazdag nátron s általában nagy sótartalmának köszönheti Magyarország kövér búza, repete és dohány terméseit — de csak akkor, ha elegendő víz is járul hozzájuk. Mint a tharandi újabb kísérletek is mutatják, csak nagy mennyiségű vízben feloldva hatnak ez anyagok jótékonyan a növénytenyészetre, míg ellenben, ha kevés vízben sok van, mint forrázó lúg pusztítnak el mindent. Továbbá e sók segélyével a talaj többi részeinek újabb és újabb felbomlása, és így a növény általi felszívódásra alkalmassá változtatása is csak bő nedvesség jelenléte mellett történhetik meg. Ily talajnak tehát már természeténél fogva sokkal nagyobb vízmennyiségre van szüksége, mint a legtöbbi európai országok földeinek, melyek legnagyobbrészt az u. n. primär, secundar vagy az első tertiär képződményekhez tartozván, a geologiai tekintetben egészen egy vagy két korona jorszakkal régibbek, s a légbeliek bontó hatásának már annyi 100,000 évvel több idő óta vannak kitéve. E nagyobb viz-szükségletéről hazánknak úgy látszik maga a természet gondoskodott, midőn egyfelől oly bőven látta azt el tavakkal és mocsárakkal, hogy nemcsak a honfoglaláskor, hanem még Mátyás idejében is nagy részét borták a víztömegek hazánknak. A Tisztszabályozás meginditása előtt Magyarország és Erdély összes területének , ,-ed részét fedte épen a legmelegebb időkben a 341 Limfőnyi vizfelszin, igy kárpótolva lévén némileg a tengertőli elzártságért, mivel a nem vizszegénynek ismert Poroszországban is az összes területnek csak a y56-od részét boritják tavak és folyók, a tengert Másfelől pedig a folyóknak a csekély esésű Alföldön oly utat kellett venniök, melyen hosszasan csavarogva, csak lassan haladhattak elő, mi miatt aztán áradatukkor nem menekülhetvén tova gyorsan az egymásra talált hullámok, nagy mennyiségű iszapot s vízkészletet voltak kénytelenek hátrahagyni partjaik körül ép azon időre, midőn az égetőn sütő napsugaraktól kiszáradt jég alatt szükség van egy ily takaróra s e vizek páráira, hogy a földnek minden nedvét ne szivja az ki, szomját oltani. Hogy e nagy terjedelmű víztömegeknek valóban ez, t. i. hazánk nagyobb vízszükségletéről gondoskodni volt rendeltetése, afelől keservesen meggyőződtünk azóta, mióta ezek eltávolíttatván határainkról, mindinkább tapasztaljuk , hogy a magas hegyekkel mély medenczeként körülzárt magyar föld légköre, sehonnan sem kaphatván tengerről jövő nedvességet, csak a medenczében fejlődött vizpárákkal rendelkezhetik; s mi még esőtermelés tekintetben is egyedül magunkra vagyunk szorítva. (Vége következik.) Egyveleg. -f (Lamartine utolsó perczeiről) sokat írnak a külföldi lapok. A nagy költő utolsó éveiben egészen elvonulva élt, s még szobájának bútorzata sem múlta felül az egyszerű polgárét. Tetemes adósságai miatt hitelezői szüntelen zaklaták, s a „nemzet koldusá"-nak sokat kelle nélkülöznie ama kényelemből és fényből, melyet egykor, mint az ideiglenes kormány elnöke élvezett. Szobája, mely egy rozzant ház első emeletén a kertre nyilt, a legnagyobb egyszerűséggel volt bebutorozva. A tükörtől jobbra és balra két miniatűr kép függött: anyjának és szűz Máriának képe. Ez utóbbit Olaszországból küldötték. Az ablaknál elhalt nejének ágya fölött leányának arczképe áll, kit keleti útjában vesztett el. E szobában halt meg febr. 28-án Lamartine, épen azon a nevezetes napon, melyre történelmi fontosságú föllépése esik, a franczia forradalom mindent szétszaggató árjában. Halála előtti hétfőn még egy sétát tett, de annyira elgyengült, hogy unokahugának és barátjának Desplacenak kellett hazakísérni. Később azonban jobban érezte magát, s Rambuteau grófot meglátogatta. O ’ oo A köztársaság kikiáltásának évfordulóján azonban már oly roszul érezte magát, hogy barátjait sem fogadhatta el. Szombaton reggel állapota annyira aggasztóvá vált, hogy orvosai kijelenték unokahuga előtt, ki több hónapon keresztül szobájában hált, miszerint felgyógyulásához többé nincs remény. A halotti szentségeket barátjától, Diguerry abbétól vette föl. Halotti ágyát rokonai, barátai állták körül, s vasárnap este 10 és egy fél órakor hunyt el a nagy költő, unokahuga karjai között. Halála csöndes volt, mint minden nagy léleké Mellén egyszerű fekete fakeresztje pihent, melyet mindig magával hordott s halotti ágyát virágokból veték meg. Temetése az állam költségén ment véghez. — (Különös végrendeletet) közöl egy német lap. E szerint egy magyarországi születésű Poltzmáry Szaniszló nevü egyén, ki közelebb 80 éves korában, gyermekek nélkül hunyt el, egy jegyzőt következő feltétel mellett tett általános örökösévé: „Vagyonomat Dr. L. jegyzőnek hagyom, ha a nápolyi San Carlo, vagy milanói Scila-szinházban „Alvajáró" s „Othello" tenor szerepét elénekli. Ez elhatározásra nem bizarr ötlet vezérlett. Dr. L. négy év előtt egy estve gyönyörű hangon énekelte előttem Bécsben „Othello" cavatinaját s az „Alvajáró" egyik áriáját.Ez okból kitűnő művésznek tartom. Ha a közönség kifütyöli, vigasztalhatja magát azzal a három millióval, melyet tőlem örököl." Furcsa, ha igaz . (A vashajók és az erdők.) Nem is említve azt a számtalan sok előnyt, mellyel a vashajók a fából készültek birnak, már csak azt az egyet sem lehet eléggé becsülni, mely ama járművek épitése által az erdőkre háramlik. Épen jókor találták fel a vashajók épitését — írja egy kitűnő franczia nemzetgazdász — arra, hogy földünkön az erdők teljes kipusztítása megakadályoztassák, most mi dőn a vaspályák anélkül is oly roppant mennyiségű fát fölemésztenek. Egy régibb szerkezetű, 74 ágyúval ellátott és fából készült sorhajó 20 év alatt, ha csak 80 db. százéves fát számitunk is egy holdra, mégis 40 hold erdő fáját vette igénybe. Mekkora lehetett hát az a famennyiség s mekkora darab erdőt kellett kipusztitni, hogy annyi anyagot szolgáltasson, a mennyi 1848-ig az európai tengeri hatalmaknak hajóik építésére szükséges vola! Mert nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a tengeri