Vasárnapi Ujság – 1871
1871-09-17 / 38. szám - Szász Károly: Firdúzi (Heine után) 474. oldal / Költemények
tott ki (egyelőre) működési térül magának, s e szerényen választott téren már eddig is elég elismerésre méltót tett, hogy — ha atyjával párhuzamba nem állitható is — apja méltatlan fiának ne tartassék. Értjük a sport és az anyagi érdekek, s ezek közt is különösen a technikai vállalatok mezejét. Gróf Széchenyi Ödön 1839. deczember 14-kén született Pozsonyban. Iskoláit Sopronban végezte, a közidőket pedig részint Czenken, részint Bécsben töltötte, a családi körben. 1848 után, mikor atyját, a haza ügyeinek aggasztó fordulata következtében, köztudomás szerint, a lelki hábort előidéző roham érte, a nagy gróf Bécsbe, majd Döblingbe vitetvén, Ödön, ki akkor még csak 1) éves volt, az iskolán kivüli időt többnyire atyja mellett töltötte, ki az óriási lelki csapásból, ha teljesen ki nem gyógyult is soha, csakhamar magához jött annyira, hogy a vele létei rosshatást ne gyakoroljon gyermekeire. Iskoláit végezve,atyja kívánatára, nagyobb külföldi utazást tett. Az 1860. húsvét reggelén bekövetkezett véres katasztróf után, a családi gyász visszavonult hónapjai leteltével, 1861 elején Ödön gróf is Pestre költözött s a 21 évét alig betöltött ifjú, szerény kezdeményekkel bár , csakhamar fellépett a közéleti tevékenység terére. Mint fiatal mágnás, főuraink nevelési rendszeréhez képest , először is a sport terén tüntette ki magát s jelesen a hajózási sport volt kedvelője. Még emlékezhetünk a közkedvességgel találkozott regattákra (csolnak-versenyekre), melyeket a fővárosi Dunán rendezett. Még széles körben okozott feltűnést kis gőzöse a „Hableány," melyet az európai vizekre vitt, s gyakorlati és személyes kísérlettel igyekezett megoldani a sokat vitatott kérdést, mikép lehetne Európa kontinensén át, vízi úttal kötni össze az Északi (német) illetőleg az Atlanti-tengert a Fekete-, illetőleg a Földközi-tengerrel. A kérdés, máskép téve föl, arra megy ki: mely ponton s mikép lehetne a Dunát, az ellenkező irányban folyó nagy folyamok, a Rajna, Elbe vagy Odera, valamelyikével, hajózhatólag összekötni. Gr. Széchenyi Ödön hajózási vállalata, mely szerint Pesten a „Hableány" 12 lóerejü gőzhajóra ülve s maga vezényelve azt, fel a Dunán Ichelheimig, itt a Lajos-csatornán Bambergig, innen a Majnán le Mainzig, a Rajnán föl Straszburgig, a Canale-laterale -on Nancyig, a Marne-on le a Szajnába s ezen Párisig vitte hajóját, derék útitársával Follmann Alajossal (most a dalegylet elnöke s a tűzoltóságnál szakaszparancsnok). — Európa-szerte nem kis feltűnést okozott; valamennyi geográfiai s tengerészeti társaság évkönyveibe jegyezte a sikerült kisérletet; a párisi világkiállításon pedig, melyre a „Hableány" tulajdonkép evezett, a kiállitási nagy arany érmen kivül, tulajdonosa a becsületrend keresztjével s más külföldi rendjelekkel is lőn kitüntetve. A sport mulatságos, bár szintén erőedzői kitartást igénylő, gyakorlataival azonban nem elégedett meg. A hajózást elméletileg és gyakorlatilag oly szorgalommal tanulta, mintha abból akarna vagy kellene megélnie. Hajókapitányi vizsgát tett le s több izben önkénytes szolgálatot tett a dunagőzhajózási társulat gőzösein. Nemsokára még fontosabb kezdeményezések közepette találjuk. A gőzkompok eszméje, melyek addig, mig a lánczhid egy vagy két hasonlóval nem szaporittatik, a személy- s különösen a teherszállítást közvetítené a testvér-fővárosok, illetőleg az innenső és túlsó Dunapart közt, ez eszme soká és komolyan foglalkoztatta; s bár még eddig nem sikerült életbeléptetése, ugy látszik nem soká fog az elmaradni s kezdeményezése folytán a kormány fogja az ügyet a jövő tavasszal kezébe venni. Még sokkal fontosabb, s már a legszebb sikerrel is koronázott vállalata a budai vároldalon fölvezető gőzsikló, melyet — mig készült — sokan lehetetlennek tartottak, sokan gúnyosan kinevettek, sokan — ha létesülne is, esküdtek, hogy nyakukat reá nem bízzák, — s melyet ma mindenki örömmel s félelem nélkül használ, miután biztossága minden próbát kiállt, s gyors, olcsó, kellemes, minden tekintetben czélszerü közlekedési eszközül bizonyult a vároldal meredeken. Bár a vállalat kivitelét időközben egy részvénytársulat vette át, köztudomású, hogy Széchenyi Ödön annak nemcsak kezdeményezője, hanem a kivitelben is legfőbb részese; a gőzsikló elvárhatlanul az ő nevéhez van kötve. Alig van azonkívül is részvény-vállalat anyagi téren, melynél nevével nem találkoznánk. Hogy többet ne említsünk a dunaparti „Hungaria" nagyszerű részvényszálloda létrehozásában is egyik fia részes volt. Számos vállalatnál kezdeményező, vagy egyik alapító. De kétséget nem szenved, hogy legfőbb érdeme épen azon nagyszerű társulás és vállalkozás megteremtésében áll, amelynek alkalmából most is vele s egyéniségével és még rövid múltjával foglalkozunk: értjük a magyarországi tűzoltó-ügyet. Első felléptétől fogva kiváló előszeretettel foglalkozott .e szintoly férfias mint nemes emberiségi üggyel, hogy ugy szóljunk a sport e legnemesebbikével. Csakhamar átlátta, hogy e részben alapos előtanulmányokra van szüksége, hogy e fölötte elhanyagolt tért hazánkban kellő mérvű virágzásra emelje, mely a művelt világ e nemű intézményeinek színvonalán álljon. E végből már a hatvanas évek elején nagyobb utazást tett külföldre s különösen Angliába, hol a tűzoltás, mint annyi más egyéb is, a legjobb lábon áll. Itt a tűzoltó egylet iskolájába, majd közemberei közé beállva, mind az elméleti képzettséget, mind a teljes gyakorlatot elsajátította s a tűzoltás minden fogásaival és teendőivel, azonkívül a tűzoltó egyletek legczélszerübb szerkezetével megismerkedvén, azután még Európa többi fővárosaiban is kimeritőleg tanulmányozta a tűzoltási ügyet s e részben teljes képzettséggel tért vissza hazájába. Itt megalapította a fővárosi tűzoltó egyletet, mely az ország több vidékein is hasonló egyletek létrejöttét eszközölte, s most épen azon a ponton áll (s ez a jelen ünnepélyek gyakorlati jelentősége), hogy országosan szervezkedjék, mindenütt fiók egyleteket létesítsen s az ország minden városában és nagyobb községében szervezze e fontos ügyet. Csaknem tíz évi fáradozással, valóban elismerésre, sőt tiszteletre méltó eredményt sikerült kivívni gr. Széchenyi Ödönnek. Ő sem fáradságot, sem költséget nem kimért. Egymaga áldozott ez ügyért, mely mindenki közügye; nagyszerűen szervezte s közvetlenül maga vezeti, mint parancsnok, a fővárosi tűzoltókat, egy pár nagyobb tüzeset alkalmával, legközelebbről a nemz. szinház melléképületében kiütött s e féltett közintézetünket oly vészesen fenyegető tűzesetnél is, ügyességének, lélekéberségének, a veszélyt, sőt halált megvető férfias bátorságának kitűnő példáit adta. Hogy a parancsnok (mint a nagy hadvezérek szoktak) példát adjon az éberségben, készségben, nélkülözésekben csapatjának, főőrhelyen egy kis szűk őrszobában lakik,egy szerdivánon hál, s mint közkatona él társai közt. Az egylet, melynek élén áll, már a haza határain túl is el van ismerve; több mint tizedfél száz külföldi hasonló egylettel van egyenes összeköttetésben; bár új vállalat egészen be van fogadva a nemzetközi közösségbe. Gróf Széchenyi Ödön szerepléséről más, szellemi érdekek terén, még nem szólhatunk. Mint a Deákpárt jelöltje a pest megyei ráczkevi kerületben kétszer lépett föl, de kisebbségben maradt. Van-e jövője a politikai téren? nem tudhatjuk. De hogy gyakorlati tevékenysége ezután sem akar lankadni, arról meg vagyunk győződve. Közúti gőzmozdonyokkal legközelebbről tett, és eléggé sikerült kísérletei köztudomásúak. De most egy sokkal nagyobbszerű tervvel foglalkozik; ez nem kevesebb, mint hazánk fenállásának ezredéves ünnepére (1889) egy a naphoz méltó emlékmű létrehozása. A Gellérthegy-oldal szabályozására és lejtméretezésére, kéjlakok és villákkal benépesítésére, a tetőn pedig egy méltóságos pantheon-vagy walhalla-szerű épület, s talán nemzeti katona-iskola felállítására, komolyan készítteti már a terveket, melyeket a közeljövőben be akar mutatni a fővárosi közmunkatanácsnak (melynek egyik tevékeny s szakértő tagja maga is). Ez lenne az ezredéves ünnep emlékműve. Adja isten, hogy ezt is, és sok hasznos vállalatot létre hozhasson még! ^ ^ T F i I úzi. (Heine után.) I. Ezüst lelkek, arany lelkek! Hogyha thómánt holmi giz-gaz Emiit, azt ezüstben érti, Ezüst thómánról beszél csak. Ámde fejdelemnek ajkát, Egy shah ajkán, minden thómán Arany thómán, — mirt a sháh csak Arany thómánt fogad el 8 ád. Igy gondolkodik mindenki, Igy gondolkodott Firdúzi; A nagy hírü s istenített Shah-Namé dicső költője. Ezt a nagy hős-költeményt ő A sháh kérésére irta, A ki mindenik verspárért Egy thómánt igére néki . . . Tizenhétszer nyilt a rózsa, Tizenhétszer is virult el, Tizenhétszer dalolá meg S némult el a csattogány. Addig ült a gondolatnak Osztovátáján a költő Éjjel nappal s szőtte folyvást Dala óriás szőnyegét. Óriási szőnyeg, melybe Csodaszépen bele szőtte Honja monda-krónikáját, Farzisztánnak és királyit, Népe kedvencz hős vitézit, Tetteik- s kalandjaikkal; És a démonok világát, Regelombokkal beszegve; Mind oly élénk, oly virágos, Csupa láng, zománcz, színpompa. Melyre égien sugárzik és Irán szent napvilága, Ama tiszta, égi napfény, Melynek végső tűz-oltára — A Korán s muftik daczára — A költő szivébe lángolt. S hogy bevégezé dalát: Elküldé a dús kegyúrnak A költő azt kéziratban, Kétszer százezernyi verspárt.