Vasárnapi Ujság – 1873
1873-05-04 / 18. szám - Báró Vay Miklós 18. szám / Arczképek, Hazaiak - Báró Vay Miklós (arczkép) 209. oldal / Élet- és jellemrajzok - Sáskák elpusztitása Algirban 18. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Szénszállitás kőszénbányában 18. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Ulmi hajólakások 18. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság
210 nisztratorává neveztetett ki, miután mint a galicziai részek visszacsatolására kiküldött bizottság tagja, teendőjét végezte. Az 1831-diki nagy kolera idején kiütött pórlázadás lecsendesitésében mint Borsod, Heves, Nógrád, Gömör s Torna megyék és a Jászság királyi biztosa vett részt s ez érdeméért 1832-ben a királyi táblánál gróf Teleky József helyett táblabáróvá lett. Az 1838-diki nagy árviz alkalmával gr. Cziráky, akkori országbíró, elnöklete alatt működött bizottság alelnöke, egy évvel később pedig Majláth György országbíró elnöksége alatt a büntető törvénykönyvet készítő országos bizottság egyik szakosztályának elnöke volt. 1840-ben a tiszántúli ref. egyházkerületnek s ezzel egyszersmind a debreczeni főiskolának lett gondnoka s ebben az állásban kilencz évig működött, mig a Szatmár városi egyház és iskola gondnokságát tizenkét évig viselte. 1841-ben a hétszemélyes tábla birája lett s ugyan abban az évben a magy. akadémia is megválasztotta az igazgató tanács tagjává. 1844-ben az országos rendek figyelme is megtisztelte a derék és fáradhatlan hazafit s megválasztották korona-őrnek s egyszersmind a haza iránt szerzett érdemeit törvénykönyvbe igtatták. Az ország negyvenegy megyéje s valamennyi királyi városa üdvözlő levelet intézett hozzá az országos tisztelet és hazafiúi birodalom jeléül. 1845-ben Borsodmegye kormányzásától fölmentetvén, a budai helytartó tanácsnál foglalt el magas állást, hol a nádort vagy a tárnokot is ő szokta az elnökségben helyettesíteni. Ugyanez alkalommal nyerte a belső titkos tanácsosi czmet. Majd 1846-ban a galicziai pórlázadáskor, hogy az hazánk ruthén lakosságú vidékeire is ki ne terjedjen, mint teljhatalmú katonai és polgári királyi biztos a határszélekre küldetett s e nehéz megbízatása után, a környék sokféle elismerésein kívül, V. Ferdinánd király saját kezüleg nyújtotta át neki a szent István-rend középkeresztjét. 1847-ben a fejedelem megbízásából István főherczeget egy körúton végig kisérte az országban, mielőtt a főherczeg nádorrá választatott s ez útról megtérve, azonnal ismét a kárpáti vidékeken kiütött éhínség enyhítésére indult mint királyi biztos. Az 1848-diki országgyűlésen mint koronaőr az országos főméltóságok közt foglalt helyet, de már júniusban Erdélyben volt mint királyi biztos, István főherczeg, a nádor, által kiküldve. E nehéz napokban, midőn a képviselőház még a mérsékeltebb elemeket óhajtotta kormányra juttatni, a Batthyány által tervezett második minisztérium tagjai közt Vay Miklós neve is előfordult, sőt ennek a kormánynak meg nem erősíttetése után Vay bízatott meg új minisztérium alakításával, s az ő miniszterelnökké kineveztetése még minden törvényes formák szerint történt meg Batthyány Lajos miniszterelnök ellenjegyzésével. Vay még nem is nyilatkozhatott, hajlandó-e a kormány szervezését elfogadni, vagy nem, midőn már b. Récsey Ádám miniszterelnökségéről értesité egy királyi kézirat,mely egyszersmind kötelességévé tette, hogy Erdélyben maradjon. Az erdélyi kir. biztosi működés nem neki való tér volt; az olyan viszonyok közt, mint a 48-dikiak, nem lehet minden jogos és törvényes érdeket kielégíteni, Vaynak pedig a lojalitás, a hi hazafiság és hit alattvalóság egyesítése volt politikai erkölcsi elve. Mikor Puchner által kijátszatva, 1848. október 21- és 23-ai nyilatkozatait kiadta, ezekkel bőven megmutatta, hogy előbbi késedelmeskedése csak a hit alattvalónak, de nem a hirtelen hazafinak tulajdonitható. S igy fogta ezt föl a nemzet is, mely Yart árulással soha nem gyanúsította, még a konzervatívok ellen divatos támadások korában sem. A bécsi kormány nem értette Vayt s csak igy történhetett, hogy a forradalom lezajlása után, 1850-ben Magyarország kormányzóságával kinálta meg. Az alkotmányt lábbal taposó, a nemzet jogainak, sőt életének megsemmisítésére törekvő kormány iránt az alattvalói hűség nem követelt engedelmességet s Vay fölháborodva utasította vissza az ajánlatot. Ekkor perbe fogták, 1852-ben kötélre és javai elvesztésére ítélték. Az ítéletet a felség kegyelme négy évi fogságra szelídítette, sőt ennek nagy részét is elengedte, de jószágait csak gyermekeinek adták vissza. A fogság után magányban élt s csak az 1859.szept. 1-sején megjelent császári pátens ellen támadt protestáns mozgalom vette ki magányából. 1849-ben minden polgári és egyházi állásáról forma szerint lemondott, csak a korona-őrségről nem. Mint egyszerű magánember jelent meg 1859. november 15-dikén a Miskolczon tartott egyházkerületi gyűlésen s az egyháza szabadságáért küzdő szónokot újra a régi dicső napok fénye ragyogta körül. Könnyen érthető, hogy a protestáns egyház óhajait és kérelmét a Felség elé terjesztő bizottság elnökévé a négy ref. egyházkerületet választotta. A küldöttséget nem fogadták el, de Vay, egy magán kihallgatáson mindent előterjesztett. Ugyanez időben választotta őt, most már a tiszáninneni egyházkerület főgondnokává s a maga és Zsarnay superintendens beigtatását egy bécsi kormányrendelet ellenére is megtartotta, a kiküldött kormánybiztost elutasítva. Vay Bécsbe ment s Thun miniszterrel életre-halálra szembe szállva, az 1860. május 15-diki fejedelmi leiratot eszközölte ki, Benedek kormányzó segélyével, mely rendelet a protestáns egyházat törvényes állásába visszahelyezte. Ekkor rendeztette Vay, július 8-án a sárospataki főiskola háromszázados ünnepélyét, melynél az ősi törvényes jogait visszavívott egyház örömében csaknem az egész nemzet osztozott. Még ugyanez év október 20-dikán kiadatott az a híres diploma, mely b. Vay Miklóst kanczellárrá nevezte, hogy a kiegyezés munkáját indítsa meg. Ma már világosan látjuk, hogy Vaytól mind Bécsben, mind a hazában lehetetlent vártak, akik a kiegyezés akkori sikerüket reménytették. Bécsben még nem feledtek és nem tanultak eleget, Magyarország pedig még semmi jó akaratot nem tapasztalt, hogy a dolgok uj rendjében higgjen. Vay kanczellársága alatt állíttattak vissza a régi birói forumok, kormányzó testületek s kivált a megyék; visszacsatoltattak, Erdélyen kivül, az elszakított részek, pl. a bánság; visszaállíttatott a magyar nyelv s egybe hivatott az 1861-ki országgyűlés. De Vay már azután nem soká volt kanczellár; az alkotmány visszaállítását folyvást követelvén, sőt súlyt csakis arra helyezvén, már a törvényhozó testülethez intézett első érdemleges leirat tárgyalásakor a Rainer főherczeg elnöksége alatt folyt tanácskozásban kitűnt, hogy ő és a bécsi politikai irányadók egészen más czélra törnek s Vay elbocsáttatott. Borsodmegye csáthi kerülete választotta meg képviselővé, s midőn a házban elfoglalta helyét, zajos éljenzéssel fogadtatott, jeleit annak, hogy az ország tudja, miként teljesítette a volt kanczellár hazafiúi kötelességeit. A provizórium alatt Vay a magánéletbe vonult, s csak egyházkerülete és a sárospataki főiskola életében hagyta nyomait működésének. De 1865-ben ismét a politikai térre lépett, mert a kiegyezés munkája előkészitésére kiszemelt és fölszólított hazafiak nem vállaltak főispánságot, nem bizván a helyzet tartósságában és a kiegyezési szándék őszinteségében. Vay elvállalta Borsodmegye főispánságát s példájára minden megyének vállalkozott főispánja. Az ő tanácsára és sürgetésére ad hoc gyűléseken alakíttattak meg a választó bizottságok, mint a törvény rendeli, holott a bécsi kormány, a megyéktől félve, azt követelte, hogy a megyei gyűléseket mellőzve, a főispánok alakítsák meg a választó bizottságokat. A létrejött kiegyezés után ő Felsége egy, érdemeit kiemelő igen szép királyi kézirattal mentette föl Vay bárót a borsodi főispánságtól, saját kérelmére, s nem sokkal azután az országgyűlés másodízben is megválasztotta koronaőrnek, s az ország és a trón, oly válságos huszonöt év után, egyaránt oly bizalommal és elismeréssel tekint az érdemes férfiura, mint első megválasztásakor. Íme igy folyt le az a közhasznú élet, melynek ötven éves munkálkodása idejét ünnepként üli meg a tiszáninneni ref. egyházkerület. „Miskolcznak mindenesetre emlékezetes, szép napja lesz e hó 8-án — irja Ballagi Mór a „Prot.Egyházi és iskolai lap" ez alkalomra irt ünnepi czikkében, melyből az adatokat, főként a forradalom utáni időre, mi is vettük — „midőn a jók hálás elismerése által megkoszorúzva látandja a férfit, ki fél századon keresztül hisze, dicsekvése volt. Nekünk protestánsoknak különös nagy okunk van kegyeletünk nyilatkozását ez alkalommal némi tüntetéssel is kisérni, hogy az egyházi élet terén uralkodó tespedést egyszer valahára fölverjük és megkísértsük fényes példa fölmutatása által uj életre serkenteni a már-már elalvó félben levő részvétet azon protestáns elvek iránt, melyeknek Vay annyi fényt kölcsönzött, és melyek századokon át ugy nemzeti, mint felekezeti létünk biztosítékát képezték." Széchenyi, Wesselényi és a Desewffy tesvérekhez hasonlóan b. Vay Miklós is hü és nemzetét szerető hazafinak volt gyermeke. Atyjáról, b. Vay Miklós tábornokról a „Prot. Egyh. és Isk. lap" után, Ballagi czikkéből, a következő érdekes adalékot ismertetjük még meg olvasóinkkal. Midőn az atya b. Vay Miklós, ki tábornok létére is főnemesi jogait szabadon gyakorolhatni hitte, 1807. egy pénzügyi kérdésben rettenthetlen szavát a kormány ellen emelte, s ennek folytán minden további vizsgálat nélkül rangjától lett megfosztva: a karok és rendek országos sérelmet láttak ez önkényes eljárásban, maga a báró pedig haditörvényszék elibe állittatását követelte, ugy hogy az akkoriban nagy föltűnést okozott ügynek csak a nádor bölcs közbenjárása vethetett véget, kieszközölvén felsőbb helyen, hogy az Ítélet megsemmisíttetett és Vay tábornoki rangját visszanyerte. Ünnepeltünk nagy miveltségü anyja később ez eseményről fiainak ezeket irta: *) „Itt találjátok leirva azon beszédet, melyet nemes atyátok az 1807-iki országgyűlésen tartott, valamint a kellemetlen következményeket, melyeket az szült, úgyszintén a szomorú elválás alatt folytatott levelezésünket." „Lesz idő, a mikor ez titeket érdekelni fog, akkor t. i., a mikor ti is kiléptek a nyilvános életbe és törekedni fogtok hazátok iránti kötelességeiteket leróni. Vajha jó atyátok példája igazságszeretetre és bátor kitartásra (egyformán távol a gyöngeségtől és dacztól) ösztönözne benneteket, vajha megtanulnátok ebből, mivel tartozik az alattvaló uralkodójának, a polgár polgártársainak! Vajha meggyőzne benneteket arról, hogy, ha a haza há *) L. Baronin Johanna von Vay, geborene Freiiu von Adelstein. Wien, 1864. 70-ik 1.