Vasárnapi Ujság – 1873

1873-09-14 / 37. szám - A karlisták táborából: Távirda-oszlopok szétromboltatása karlisták által 37. szám / Történelmi képek

441 A karlista bandák vad, de kalandos, kegyet­len, de némi középkorias költészeti­ szine számos idegent birt arra, hogy közelü­kbe jussanak s ter­mészetükkel, szokásaikkal, jellemükkel megismer­kedjenek, még szabadságuk, sőt életük koczkázta­tásával is. A legnagyobb angol, amerikai, franczia és német lapoknak levelezőik vannak köztök s ezeknek köszönhetjük, hogy a karlisták apró guerilla-csatározásairól részletesebb tudósításaink vannak, mint voltak a százezrekre menő seregek hadmiveleteiről a porosz-franczia háború folyama alatt, melynek részleteiről akkor csak annyit tud­hattunk meg melegében, hol volt az ütközet és mily eredmén­nyel. E levelezők között vannak olyanok is, kik a látottakat nemcsak megírják, hanem azon hely­ben le is rajzolják, s így közlik a világgal. Egy ily levelezőnek köszönhetjük a mai számunkban közlött karlista képeket is. Meylan, igy hivják a bátor utazót, érdekes magyarázattal kiséri képeit s azt his­szük, hogy közleményünk csak nyer érdekességében, ha ta­pasztalatait vele magával beszéltetjük el: San­ Sebastian — igy is — egy kicsi, de szép városka az óczeán partján. Az­nap, hogy odaértem, borzasztó vihar tört ki fölötte. A tenger zúgott s földobálá tajtékzó hullámait a kis város kikötőjét védő sziklák tetejére. A villám szakadatlanul czikázott s a távol sötét láthatárt helyenként égő házak és falvak lángja pirositá meg. A város lakói remegtek, mert az­nap reggel odaérkezett Santa­ Cruz, Vera lelkésze, a hírhedt bandafőnök, s egy özvegy asszony két fiát, kik önkénytesek voltak a köztársaság szolgálatában, főbe lövette s azzal eltávozott. Elhatározom, hogy azt az embert fölkeresem. Másnap egy spanyol kereskedővel útnak indultam. Útközben számtalan kényelmetlen látván­nyal találkoztam. Gyanús külsejű emberek csavarog­tak ide s tova; egy domb alján egy bandával találkoztunk, mely a távirda-oszlopok kivágásával foglalkozott. Nagy, szikár, SZÍVÓS izmú parasztok voltak ezek, félig polgári, félig katona­ruhában, fejükön a baszk sipka, derekukra hosszú, kék öv csavaritva. Gyanakodó szemmel kisértek bennün­ket, mert alig néhány óra előtt egy ily bandát rajta kaptak a kormány­csapatok hasonló munkán a lekaszabolták egy lábig. Kilencz óra táján Iránba értünk, mely körül volt sánczolva. A gyér ön­kénytes csapatokon nagy nyugtalanság volt ész­revehető ; egész nap hallatszott a puskaropogás. A vendéglőben számos Francziaországba menekülő gyűlt össze. A várossal szemben fekszik San-Martial, egy kolostorral koronázott domb. A felkelők vezérei itt szoktak gyülekezni. Valamivel távolabb van Vera, a rettegett Santa-Cruz akkori főhadiszállása. Vera és Irun között a fele uton volt az Endalorza nevű gyönyörű híd, melyet a karlisták felrobban­tottak. Itt történt, hogy Santa-Cruz egy előőrsi vadászcsapata meglepetett. Az elfogottakat azon­nal a hely­szinen, négyesével-ötösével lelövették s két napig temetetlenül hagyták, elrettentő például. Mind­ez nem gátolt föltételemben s koczkáz­tatva, hogy kémnek tartanak, egy birkakeres­kedővel, kinek levelei voltak Doregarraytól, Lizagarrától, Santa­ Cruztól, elindultam a hegyekbe. A verai ólombányákhoz érve, menekülőkkel ta­lálkoztunk, még pedig német munkásokkal, kiket a karlisták a bányákból elküldtek, elszedvén előbb óráikat, leszálltak a bányákba, megtámadták a munkásokat, s a spanyolokat foglyul vivén, a kül­földieket eleresztették. Az egyik üzlettárs két munkást el akart rejteni, de rajta kapták s hatvan botot vágtak rá. Este volt, mire Verába értünk. Néhány száz karlistát találtunk ottan, társam jó lábon állván az alkaldéval, nem történt semmi bajunk. Az al­kalde igen értelmes embernek látszott, rögtön fölismerte utazásom czélját s az itt szállásoló Santa-Cruzra vitte a beszélgetést. Tőle tudtam meg, hogy Don Manuel Jozé Santa-Cruz egy molnár fia s jelenleg harmincz éves, komoly s igazságos, de durva ember. Testi ereje valódi Herkules-erő s tulaj­donkép, mint tábori lelkész, szellemi feje a navarrai karlista seregnek Vascondaya alatt. Kü­lönben a rettenthetlen „cabeilla" nem oly vé­rengző, mint állitják, s csak nyolcz halálitéletet adott ki kémek és foglyok ellen. Óvakodtam az alkalde állításában kétkedésemet elárulni. „Kü­lönben, — úgymond, — senior Manuel ma itt ebé­delt s este San­ Marcialba szándékozik, — ez al­kalommal megláthatja őt." Betértünk egy korcsmába mind a hárman, a­hol az emberek sűrű vörös bor és madeira mellett falóczákon ültek. Fiatal leánykák énekeltek guitar mellett. A falak tele voltak rost­kőrajzokkal. A­mint beléptünk, rögtön felénk irányult minden szem, megkínáltak borral s poharaink szépen ös­­szecsendültek a karlista urakéival. Ezen ki akartak kérdezni, mikor egyszerre mindenki az ablakhoz futott. „Jozé, Jozé!" —kiáltanak itt —„Manuel, Manuel!" kiáltanak amott. Oda künn fegyveres csapatok vonultak el, ifjú és öreg, erős, izmos emberek, határozott, bronzszínű barna arczczal és közöttök Santa­ Cruz, egy cserfa-dorongra támasz­kodva. Fején barna barret, nyakán egy lazán kötött kendő, derekán rövid kabát, lábszárain felső harisnya és kenderből szövött saru, a minő itt divatoz. Idősebbnek látszott harmincz évesnél. Arcza halavány, vonásai markiroztak, a sűrű fe­kete szakáll, s tömött, előreálló szemöldök sötét kifejezést adnak arczának. Az emberek feltűnő tisztelettel és tartózkodással álltak körülte, va­lami tíz, puskával fölfegyverzett ember, rövid zubbonykákban. Valami leirhatlan érzet szállott meg e rette­gett bandita látásánál, kinek rettentő hire már túlszárnyalt a tengeren is. Bámulattal nézem ez embert, egész Spanyolország félelmét, kinek fe­jére magas dij van kitűzve s ki oly keveset tart a köztársaság vezéreitől. Nyíltan megvallva, az a szándékom, hogy beszéljek vele, láttára egyszerre elmúlt s beértem vele, hogy néhány futó vonással hirtelen lerajzoljam. Szerettem volna még az este elhagyni e szörnyű várost, de veszedelmes lett volna e vidéken éjjel utaznom, azért hát meghal­tam a fogadóban, ámbár a nap élményei nem en­gedték, hogy szememet hacsak néhány perczre is lehunyjam. Másnap egy kis spanyolt adtak mel­lém, ki elkísért a franczia határig. Borzasztó idő volt, a szél fütyült a hegyzugokban, Bidassoa hegyi patakjai orditva szakadtak a mélységbe s a hegyek tetejére fekete felhőkoszoru borult. Bőrig ázva jutottunk a Bidassoa folyóhoz, hol kísérőm egy kis sajkát oldott le. Félóra múlva franczia föl­dön voltunk, hol egy kiállított őrszem fogadott.­ ­ A karlista táborból: Távirda-oszlopok szétromboltatása karlisták által.

Next