Vasárnapi Ujság – 1873
1873-09-14 / 37. szám - A karlisták táborából: Távirda-oszlopok szétromboltatása karlisták által 37. szám / Történelmi képek
441 A karlista bandák vad, de kalandos, kegyetlen, de némi középkorias költészeti szine számos idegent birt arra, hogy közelükbe jussanak s természetükkel, szokásaikkal, jellemükkel megismerkedjenek, még szabadságuk, sőt életük koczkáztatásával is. A legnagyobb angol, amerikai, franczia és német lapoknak levelezőik vannak köztök s ezeknek köszönhetjük, hogy a karlisták apró guerilla-csatározásairól részletesebb tudósításaink vannak, mint voltak a százezrekre menő seregek hadmiveleteiről a porosz-franczia háború folyama alatt, melynek részleteiről akkor csak annyit tudhattunk meg melegében, hol volt az ütközet és mily eredménnyel. E levelezők között vannak olyanok is, kik a látottakat nemcsak megírják, hanem azon helyben le is rajzolják, s így közlik a világgal. Egy ily levelezőnek köszönhetjük a mai számunkban közlött karlista képeket is. Meylan, igy hivják a bátor utazót, érdekes magyarázattal kiséri képeit s azt hisszük, hogy közleményünk csak nyer érdekességében, ha tapasztalatait vele magával beszéltetjük el: San Sebastian — igy is — egy kicsi, de szép városka az óczeán partján. Aznap, hogy odaértem, borzasztó vihar tört ki fölötte. A tenger zúgott s földobálá tajtékzó hullámait a kis város kikötőjét védő sziklák tetejére. A villám szakadatlanul czikázott s a távol sötét láthatárt helyenként égő házak és falvak lángja pirositá meg. A város lakói remegtek, mert aznap reggel odaérkezett Santa Cruz, Vera lelkésze, a hírhedt bandafőnök, s egy özvegy asszony két fiát, kik önkénytesek voltak a köztársaság szolgálatában, főbe lövette s azzal eltávozott. Elhatározom, hogy azt az embert fölkeresem. Másnap egy spanyol kereskedővel útnak indultam. Útközben számtalan kényelmetlen látvánnyal találkoztam. Gyanús külsejű emberek csavarogtak ide s tova; egy domb alján egy bandával találkoztunk, mely a távirda-oszlopok kivágásával foglalkozott. Nagy, szikár, SZÍVÓS izmú parasztok voltak ezek, félig polgári, félig katonaruhában, fejükön a baszk sipka, derekukra hosszú, kék öv csavaritva. Gyanakodó szemmel kisértek bennünket, mert alig néhány óra előtt egy ily bandát rajta kaptak a kormánycsapatok hasonló munkán a lekaszabolták egy lábig. Kilencz óra táján Iránba értünk, mely körül volt sánczolva. A gyér önkénytes csapatokon nagy nyugtalanság volt észrevehető ; egész nap hallatszott a puskaropogás. A vendéglőben számos Francziaországba menekülő gyűlt össze. A várossal szemben fekszik San-Martial, egy kolostorral koronázott domb. A felkelők vezérei itt szoktak gyülekezni. Valamivel távolabb van Vera, a rettegett Santa-Cruz akkori főhadiszállása. Vera és Irun között a fele uton volt az Endalorza nevű gyönyörű híd, melyet a karlisták felrobbantottak. Itt történt, hogy Santa-Cruz egy előőrsi vadászcsapata meglepetett. Az elfogottakat azonnal a helyszinen, négyesével-ötösével lelövették s két napig temetetlenül hagyták, elrettentő például. Mindez nem gátolt föltételemben s koczkáztatva, hogy kémnek tartanak, egy birkakereskedővel, kinek levelei voltak Doregarraytól, Lizagarrától, Santa Cruztól, elindultam a hegyekbe. A verai ólombányákhoz érve, menekülőkkel találkoztunk, még pedig német munkásokkal, kiket a karlisták a bányákból elküldtek, elszedvén előbb óráikat, leszálltak a bányákba, megtámadták a munkásokat, s a spanyolokat foglyul vivén, a külföldieket eleresztették. Az egyik üzlettárs két munkást el akart rejteni, de rajta kapták s hatvan botot vágtak rá. Este volt, mire Verába értünk. Néhány száz karlistát találtunk ottan, társam jó lábon állván az alkaldéval, nem történt semmi bajunk. Az alkalde igen értelmes embernek látszott, rögtön fölismerte utazásom czélját s az itt szállásoló Santa-Cruzra vitte a beszélgetést. Tőle tudtam meg, hogy Don Manuel Jozé Santa-Cruz egy molnár fia s jelenleg harmincz éves, komoly s igazságos, de durva ember. Testi ereje valódi Herkules-erő s tulajdonkép, mint tábori lelkész, szellemi feje a navarrai karlista seregnek Vascondaya alatt. Különben a rettenthetlen „cabeilla" nem oly vérengző, mint állitják, s csak nyolcz halálitéletet adott ki kémek és foglyok ellen. Óvakodtam az alkalde állításában kétkedésemet elárulni. „Különben, — úgymond, — senior Manuel ma itt ebédelt s este San Marcialba szándékozik, — ez alkalommal megláthatja őt." Betértünk egy korcsmába mind a hárman, ahol az emberek sűrű vörös bor és madeira mellett falóczákon ültek. Fiatal leánykák énekeltek guitar mellett. A falak tele voltak rostkőrajzokkal. Amint beléptünk, rögtön felénk irányult minden szem, megkínáltak borral s poharaink szépen összecsendültek a karlista urakéival. Ezen ki akartak kérdezni, mikor egyszerre mindenki az ablakhoz futott. „Jozé, Jozé!" —kiáltanak itt —„Manuel, Manuel!" kiáltanak amott. Oda künn fegyveres csapatok vonultak el, ifjú és öreg, erős, izmos emberek, határozott, bronzszínű barna arczczal és közöttök Santa Cruz, egy cserfa-dorongra támaszkodva. Fején barna barret, nyakán egy lazán kötött kendő, derekán rövid kabát, lábszárain felső harisnya és kenderből szövött saru, a minő itt divatoz. Idősebbnek látszott harmincz évesnél. Arcza halavány, vonásai markiroztak, a sűrű fekete szakáll, s tömött, előreálló szemöldök sötét kifejezést adnak arczának. Az emberek feltűnő tisztelettel és tartózkodással álltak körülte, valami tíz, puskával fölfegyverzett ember, rövid zubbonykákban. Valami leirhatlan érzet szállott meg e rettegett bandita látásánál, kinek rettentő hire már túlszárnyalt a tengeren is. Bámulattal nézem ez embert, egész Spanyolország félelmét, kinek fejére magas dij van kitűzve s ki oly keveset tart a köztársaság vezéreitől. Nyíltan megvallva, az a szándékom, hogy beszéljek vele, láttára egyszerre elmúlt s beértem vele, hogy néhány futó vonással hirtelen lerajzoljam. Szerettem volna még az este elhagyni e szörnyű várost, de veszedelmes lett volna e vidéken éjjel utaznom, azért hát meghaltam a fogadóban, ámbár a nap élményei nem engedték, hogy szememet hacsak néhány perczre is lehunyjam. Másnap egy kis spanyolt adtak mellém, ki elkísért a franczia határig. Borzasztó idő volt, a szél fütyült a hegyzugokban, Bidassoa hegyi patakjai orditva szakadtak a mélységbe s a hegyek tetejére fekete felhőkoszoru borult. Bőrig ázva jutottunk a Bidassoa folyóhoz, hol kísérőm egy kis sajkát oldott le. Félóra múlva franczia földön voltunk, hol egy kiállított őrszem fogadott. A karlista táborból: Távirda-oszlopok szétromboltatása karlisták által.