Vasárnapi Ujság – 1885
1885-07-26 / 30. szám - A szabadság szobra New-Yorkban (képpel) 485. oldal / Általános nép- és országisme - Képek az országos kiállításról: I. A keleti pavillon minaretjéről. II. Az iparcsarnok szökőkutjánál. III. A faipar az országos kiállításon (4 képpel) 485. oldal / Országos kiállítás
27. SZÁM. 188"). XXXII. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 485 A SZABADSÁG SZOBRA NEW-YORKBAN. Közelebb elvégre fölállítják a szabadság istennőjének oly sokszor emlegetett óriási szobrát Bedloes szigeten a new-yorki kikötő bejáratánál. Hatalmas szobor ez, a legnagyobb emberi művek egyike , melyet hajdan méltán nevezhettek volna világcsodának, inkább, mint az ezek közé számított, de sokkal kisebb rhodusi koleszt; ma azonban, midőn világrészeket választ el az ember csatorna által, a havasok és tenger alatt alagutat fúr s az örök hó hazájába felvezeti a füstölgő gőzkazánt, s épen New Yorkban, hol az emberi alkotás egy másik óriása, a brooklyni híd is látható, csak bámulatot kelt. Maga a szobor, talapzatát nem számítva, 150 lábnyi s e felett emelkedik még — mintegy 300 lábnyira a tenger színe fölé — a képünkön is látható jobb kéz az óriási fáklyával, mely maga 12 láb magas ércztorony s melynek csúcsán a balkonon 12 ember kényelmesen elfér. A praktikus yankee ugyanis a szabadság istennőjét, ki «a világot megvilágosítja »gyakorlati szempontból egyúttal világító toronynak használja fel s valóban ez óriási szobor, 300 láb szédítő magasságból bocsátva szét a villamos fényt a földgömb egyik legnagyobb s leginkább látogatott kikötőjére, jövőben kitűnő szolgálatokat tehet. A szobor története eléggé ismeretes, lapunkban is többször megemlékeztünk róla s így ezúttal csak egy két adatot említünk fel. 1876-ban, midőn az Egyesült államok népe a függetlenségi nyilatkozat százados évfordulóját ünnepelte, a francziák, megemlékezve azon jelentékeny szerepről, melyet őseik a függetlenség kivívásában játszottak, az óczeánon túl levő nagy rokon köztársaság népének közadakozásból egy nagyobbszerű emléket ajánlottak fel. Bartholdy Frigyes Ágost,elzászi jó nevű szobrász (szül. Kalmárban 1834-ben) ugyanaz, ki Rapp Ibk, Schongauer, Erckmann és Chatrian szobrait is készítette, vállalkozott a nagy munkára, mely már óriási méreteivel is nagy feltűnést keltett a világvárosban s folyton izgatottságban tartotta a párisiakat. E nagy méretekről elég legyen csak annyit említenünk meg, hogy a jobb kéz mutatóujja 12 láb hosszú s hogy a szobor egyik dombjában a művész egykor jelentékeny számmal egybegyűlt hírlapíróknak és notabilitásoknak rendezett banketet. Az egész szobor érczből van és pedig 8/s-ben vasból, a/a részben rézből, 350 egyes darabból áll, melyek művésziesen illenek össze. Az egész óriási méretei daczára szép mű s a szabad tengerről elég jól látható. Éveken át tartott munka után ez évben végre darabokban átszállították az óriási szobrot az «Isire» nevű franczia vontató hajón, s huszonöt napi utazás után szerencsésen elért Amerikába. Ez alatt ott megcsinálták a talapzatot, melyhez már a mult évben augusztus hó 5-én kezdettek hozzá s egyúttal a fáklyát tartó jobb kezet, melyet a szoborhoz illesztettek. A szobor fölállítása a legközelebbi napokban már megtörténik, s ha sikerül, Amerika egy új csodás épülettel lesz gazdagabb, összhangzó keretet alkotva a közepett emelkedő iparcsarnok nagy terjedelmű épületével,magasba nyúló impozáns kupolájával — utóvégre mégis az, amit a szem áttekinthet, nem oly terjedelmes, semhogy megszokottá ne lehessen. Mint régi ismerősöket üdvözöljük — futólagos pillantással. A keret ugyanaz marad, legfölebb a statfage változik, a hullámzó néptömeg. Szinte felejtjük már, mily csodálatos átalakulás színhelyén vagyunk; mint emelkedett a homokos buczkán, most már valóságos park közepette, egy egész városrész, mintegy varázsütésre. Az a kellemes benyomás, melyet öntudatosan éreztünk kezdetben, öntudatlanná változik később. Csak ha vendégeink kíséretében látogatunk ki, ezek bámulata éleszti fel újra .... Egészen más, szinte meseszerű az a kép, melyet a kiállítás nyújt, ha nem sajnáljuk a fáradtságot s felmegyünk a keleti pavillon karcsú minaretjére. Tekintetünk először is a messzeségbe kalandozik. Ezüst szalagként vonul a Duna a budai hegyek aljában. Kékes szürkeségben vész el a lapos tetejűnek mutatkozó Svábhegy; tölgyesei között itt-ott fehérlik ki egy-egy nyári laknak verőfényes falazata. A budai várhegy az előtérben, mint egy kis törpe, hátán tartja az ide látszó épületek hosszú sorozatát ; a királyi várlak nagy méreteivel, a Mátyás-templom szines tetőjével tisztán kivehető. Mint nyája felett őrködő juhász, hasal a czitadella a Gellérthegyen s fülelni látszik a mélyben elterülő főváros nyüzsgő életére. A Csepelsziget egy-két helysége, bádogos tornyával átmenetet képez a pesti oldal rónaságához. Egész közelben terül el az új lóversenytér, közepén a vízgyűjtővel. Közvetlen szomszédságban a százház-csoportozat, mellette a főváros egyik legszebb ékessége, az új központi pályaház. Itt már kezdetét veszi a főváros tengerházainak zavaros tömege. Nagy részét eltakarja a városliget. Annál tisztábban kivehető Kőbánya hatalmas kürtőivel. Oldalvást és közelebb a Paskál-malom fasora ötlik szembe, innét fogva húzódik az a hegyes-völgyes térség, hol az udvari rókavadászatok tartatnak, egészen Káposztás-Megyerig, hol a master tanyázik falkájával. Itt ismét felcsillámlik a Duna fényes csíkja... E körültekintés csak egy röpke perez műve. Hiszen régi ismerősök e tájak, csak álláspontunk uj. Azonban szemünk előtt, közvetlen közelben, az újság varázsával ismeretlen világ képe bűvöl el, a kiállítás egy részének madártávlata. Ennek nézésébe elmerülve órahosszat gyönyörködhetünk a látnivalókon s mindig újabbnál újabb, szebbnél szebb részleteket fedezhetünk föl. Képünk a dolog természeténél fogva az egésznek csak egy részét adhatja vissza. Balra a renaissance-stílusban épült, szabályos királyi pavillon felső része búvik elő a fenyvesek közül, a kép jobb oldali sarkán a Haas-féle pavillon nyereg alakú, szeszélyes tetőzete képez határt. E két szélső épület között az előtérben a szebbnél szebb pavillonok egész kis gyarmata mutatkozik. Éles és jellemző körvonalaival az erdészeti pavillon azonnal szembetűnik, előtte a lombok mögé rejtőzve Albrecht főherczeg pavillonja, jobbra mellette az árvai uradalom pavillonja áll, félig-meddig eltakarva a kiállítás három híres építő-vállalkozójának pavillonjait, Neuschloss Marczel és Ödön erdei lakát, Gregersen zöld zsindelyü, góth stílben épült vadász lakát és Neuschloss K. s fiai pavillonját, mely szerencsés utánzata Achmet kútjának, csakhogy fából. Mindezeket túlszárnyalja az iparcsarnok impozáns kapuzataival, melyek valóságos diadalívek, magasba nyúló kupolájával és a laternán levő aranyozott koronájával. Az egészet és annak minden részletét lombozat foglalja keretbe. Egy egész szimfónia színekből és formákból, amelyhez az alaphangot a pázsitok, a lombos fák üde zöld színezetének gazdag változata szolgáltatja. Az épületek fantasztikus körvonalait megelevenítik az épületrészeknek eleven színváltozatai és mozgást hoz az egész képbe a számtalan nemzetiszínű zászló lobogása. S mégis van még valami, ami talán — a maga nemében — még ezt a pompás látványt is felülmúlja — s ez, ha vasárnap vagy csütörtök este a minaret tetején felvillan a 12,000 láng erejű óriási reflektor ! Az ezeregy éjszaka mind ama varázsa, mely ifjú korunkból lelkünkbe vésődött, mámorositó özönével újra erőt vesz rajtunk, belémerülünk ama tündéri fényárba, mely innét a szinek és formák előttünk elterülő tömkelegére kisugárzik. Hogy csillan -villan minden egyes tárgy, — mint játszák tündér-tánczaikat, megannyi gyémánt lepkeként — a fénysugarak, tánczolva, bujdosva a fák lombozatai között, s világot hintve egyes csoportozatokra ! A ki azt hiszi, hogy a modern tekhnika prózaivá tette a mindenséget, száműzte a tündérvilágot — az menjen fel ily alkalomkor a minaret erkélyére s azután be fogja vallani, hogy a mit az arabs képzelet gazdag világa költészetében csak megálmodott — ime azt a 19. század tekhnikusa igaz valósággá alkotta meg. II. Az iparcsarnok szökőkutjánál. Akármilyen fülledt és nyomasztó legyen is a kánikulai levegő az iparcsarnok vasoszlopai és üvegmennyezete alatt, az ember felfrissül és megélénkül a szökőkút közelében, mely szelid csobogással gyűrűzve ontja hullámait a tágas kőmedenczében, s hűs légáramot hajt a közelállók arczába. Ha a többi része a csarnoknak inkább a munka és a tanulmány fárasztó utjának színezetével bír, akkor itt, a szökőkút tájékában, bizonyosan az üdülés pontját találhatjuk meg; itt közel zsongja a nemes alkotású orgona szívhez ható akkordjait; itt verik a czimbalmon Pintérék kettősben a Rebekka nótáját, kit a népdal legújabb hősévé választott, s itt játszák zongorán hat kézre Mendelssohn «Nászéji indulójától» az «Auf den Floren» polkáig a klasszikusok és tánczdarabíók egész repertoárját. Egy szünetlenül zengő pont ez a kiállítás testén, mely az eleganczia, fény és előkelőség középpontját is képezi. Itt csillognak-villognak egyfelől az ékszerészek kirakatai, az Egger-czég szivárványszínű nemes opáljai, csakhogy ezek a szivárványok nemhogy elűznék, de fölidézik a felhőt hölgyeink homlokán, sőt néha a záport is szép szemeikben; itt pompázik Budapest főváros által Stefánia trónörökösné-a nők menyasszonyi ajándékul felajánlott remek magyar ötvösmivi garnitúra s Link szekrényében kormányelnökünk boldog vejének, báró Radvánszky Bélának rózsaszín zománczos díszkardja, öve és menteláncza. Másfelől a magyar porczellán- és majolika-ipar hatalmas nevei, a Láng, Fischer és Zsolnay ezé- YORKI UJ SZABADSÁGSZOBOR EGY RÉSZLETE. KÉPEK AZ ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSRÓL. L A keleti pavillon minaretjéről. Bármily meglepő is az a kép, mely elénk tárul, ha a főkapun belépünk a kiállítás területére, hol a széles korzó jobbján és balján a pavillonszerű épületek gazdag változata vonul fel,