Vasárnapi Ujság – 1887
1887-07-17 / 29. szám - Munkásélelmezés és munkakereslet Európában és Amerikában. R. 486. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
486 VASÁRNAPI UJSÁG. 29. SZÁM. lf.87. xxxiv. F.VFOLYAM. természetesen Stefánia trónörökösné viszi, kinek ez idényre szánt ruhái különösen ízlésesek és választékosak. A főherczegasszony kedvencz nagy virágú foulard-öltözetei közül több áll az idén a «műsoron», rózsaszin, világoskék és fehér alappal, rózsa-, szegfű- vagy vizi-virágmintázattal, s nagyobbrészt rokokko-szabásban. Díszítésük többnyire színes szalag és csipke. Egy vízzöld szövet különösen elragadó, össze-vissza szórt jázmin-bokrétákkal rajta. Borúsabb időkre popeline, sicilienne és gyapjúszövetek szolgálnak, csíkozva, koczkákban, vagy pontokkal, s az oly hatásos hímzett lencséjű khinai selyemszövetek. A divat minden szakában megvan a maga fontossága a hajviseletnek, amire nálunk oly kevés súlyt szoktak a nők fektetni s aminek gondos kultusza oly előnyösen jellemzi a bécsi nőket. Pedig ma márfodrász - kiállítások, fodrász-versenyek, gyűlések és konferencziák vannak, s a fodrászok mind inkább igyekeznek igazi művészetté, valódi tudományággá fejleszteni ki iparukat. Ha nem csalódunk, nagy valószínűség szól a mellett, pár mielőbb diadalmas hogy a hajbevonulást fog tartani szalonjainkba. A japáni császárnő számos rendeletei egyikében már ki is adta a jelszót erre. És mindent összevéve, igaza is van, mert ha a XVII. századbeli divat egy irányban érvényesül, mert ne érvényesülne más irányban is? Mindenesetre jobban összhangzik a hajpor a hosszú derékkal, magas sarkokkal, szőnyeg-kárpitokkal, s XV. századbeli színekkel, mint egyszerűbb és józanabb styllal. London és a világ legtudományosabb fodrásza, Lichtenfeld György, aki a laikusok által is élvezhető és tanulságos könyvet irt már a hajviselet íisthetikájáról, több új fésülést hozott divatba legutóbb, melyeket képen is itt láthat az olvasónő. Vannak ezek között esti frizurák, az úgynevezett Loquet és gordiusi csomó, de mindannyiában az az alapgondolat, hogy lehető könnyed legyen s a homlokba hulló fürtök természetes göndörség látszatával bírjanak, mely czél, mint látni való, dicséretesen el is van érve a bemutatott példákban. Egy ideig, tudjuk, a divat kezdett elfordulni a tarka zsebkendőktől, de most újra feltűnnek ezek a kaczér csecsebecsék, többnyire selyemből, világoskékben, rózsaszínben, égő pirosban, míg szélek elütő szín, vagy világosabb sattirozás. De meg kell jegyezni, hogy a szögletben nincs többé név vagy kezdőbetű, hanem csak egy-egy alak, vagy jelkép, s különösen kedvelt a lepke, selyemmel ráhímezve. Ezenkívül valódi batisztzsebkendőket is használnak, drága valenciennescsipke-szegélyzettel. Az illatszer nemcsak folyó, de szilárd alakban is gyakori ma. Egész parfüm-rudakat hoznak az illatszerészek forgalomba, csinos dobozkákban, melyek könnyed dörzsöléssel minden tárgynak állandó jockey-klubb-, oppoponax-, heliotropvagy ibolya-illatot kölcsönöznek. Oppoponaxot 3 ibolyát tartanak finom illat-dobozokban is, faragott elefántcsontból, úgyszintén Oryza Lys-t, a párisiaknak ezt a kedvelt, erős jázmin illatú parfümét. Ruhák szagosítására lapos vánkoskákat aggatnak közéjük, melyeknek tartalma azonban nem por, hanem szilárd tömeg, s ezek hatásukat sohasem vesztik el. Szükség-e mondani ? — azért a kánikula mégis csak a legyező jegye alatt áll. Ez az ő «in hoc signo vinces»-e. Mindig újabb és újabb formákat s kiállításokat találnak ki ezekből, annyi szellemi tőkével, amennyivel talán a bölcsek kövét is fel lehetett volna már találni. Vannak csillámlegyezők, aczélszín feketén, vagy réz-szín vörösen, melyek napvilágnál vagy gyertyafénynél a legszebb színjátékot mutatják ; revolver-legyezők, melyek egy mozdulatra, amit a kéz ujja a kakason tesz, pompás sugárkörré nyílnak föl. Óvakodni kell tehát, mert megeshetik, hogy a térdre ereszkedett széptevő egyszerre csak gyilkos csövet lát melle felé szegződni a pajzán asszonyka kezében. S még hagyján, ha elsülne s kegyetlen szépünk imádott lábai előtt fúrná át vonagló szivünket. Se haj! ha a lélegzeten elállott lovag megdöbbenését csattogó kaczaj váltja fel, s a gyilkosnak nézett szerszám egyszerre s legyezővé pattanva gúnyos megvetéssel hajt hűs szelet forró halántékodra. S még azt mondják, láttak már veszélyesebb fegyvert is egy szép nő kezeiben? Nem igaz, nincs ennél előbb, nincs ennél megsemmisítőbb. Tehát a nyári hőség, egy szó mint száz, nem ellensége a divat kedvteléseinek. Annál jobban a női szépségnek. A mult alkalommal ajánlott néhány toilette-szer megjelölése óta egyre kapunk kérdezősködéseket, melyek még több tanácsért ostromolnak. Nem is csoda, ez az az évszak, mikor az arczbőrre több arczport raknak a nők, mint valaha, s mikor az üdítő «vinaigres de toilette»-ek, a hűsítő créme-ek és mosdóvizek a helyzet igazi magaslatán állnak. a berlini udvar jeles kosmetikusának már Lohse, említett szerencsés kompozícziói mellett különösen ajánlandó még a Vinaigre au Ghampaka, Violet speczialitása a Boulevard des Capucines-ról, úgyszintén a Candis et Comp. Lait antéphé lique-je, ugyancsak Yiolet Lait de Concombre-ja, a legkipróbáltabb uborkatej. * Vannak divat-bonmot-k és divat-adomák is, amilyen ez a legközelebbi alkalommal megtörtént dolog. Egy fővárosi ismert mecenás a napokban a milói Vénust rendelte meg salonja számára, nem tudom már a sok közül melyik «tehetséges fiatal» festőnknél. A kép elkészült, hazahozzák, az egész család körülüli s műértő megjegyzésekben cserélik ki véleményeiket a valóban sikerült mű felett. Csak az ajtóközön át bekukkant konyhacseléd rázogatja egyre kétkedőleg fejét s a legelső alkalommal nem állhatja meg, hogy meg ne szólítsa kisasszonyát: — Hát aztán mondja csak kisasszony kérem, igazán ez most a divat, — ruhák és kar nélkül !• Fa. MUNKÁSÉLELMEZÉS ÉS MUNKAKERESET EURÓPÁBAN ÉS AMERIKÁBAN. Nem csak az ó világot fenyegetik mélyreható társadalmi forrongások, milyenek közelebb is Belgiumban újult erővel törtek ki; a munkáskérdés nemcsak Európában rejt méhében ismeretlen veszélyeket s foglalkoztat sok tudományos és államférfiúi elmét; Amerikában is kisért a vörös rém, a tőke és munka elkeseredett harcza, ott is foglalkoznak elsőrendű politikusok s bonszoló bölcsészek a kérdés lényegével, csakhogy sokkal gyakorlatibb módon, mint innen az óczeánon. Egyike a legérdekesebb tanulmányoknak melyeket ebben a szellemben tettek, az, melyre Merriwether vállalkozott, aki egy éven át munkásruhában tényleg munkások közt forogva, Európa minden országában közvetlen észlelet tárgyává tette a munkásosztályok viszonyait és tapasztalatait most egy elterjedt folyóiratban tette közzé. Ez iró a Gibraltártól a Bosporusig s a középtenger vidékeitől a balti tenger partjáig mindenütt megfordult, s visszatérve Amerikában folytatott hasonirányu tanulmányokat. Tudva van, hogy Amerikában az élet költségesebb mint Európában. Tíz-húsz százalékkal drágább mint Angliában, kétszerte oly drága mint Francziaországban s háromszorta költségesebb mint Olaszországban. De ezt a különbséget csakis egyedül Angliában egyenlíti ki a munkabér megfelelő magassága; a kontinensen az alacsony munkabér határozottan nem áll arányban az élet olcsóságával. Ennek megvilágításául lássuk mindenekelőtt az olasz munkások helyzetét, akik legkevesebbel kell, hogy beérjék összes társaik közt. Olaszországban vannak munkások, akik nem keresnek többet 14 krajczárnál tizennégy órai napi munka után, ami óránként egy krajczárt tesz ki. Sőt nagyon kevés oly ügyes munkás van akinek keresete naponta 2 frtra megy fel, a legtöbbé nem haladja felül az 1 frtot. Egy amerikai koldus nem bírna kijönni akkora összegből, amekkorából az olasz munkás kijő, aminek oka, igaz, hogy részben az olcsó életmód, de másrészt az olasz munkás hihetetlen takarékossága is. Egy olasz nő konyháján semmi sem megy kárba, még a tehetősebbekén sem; semmit sem vásárolnak nagyban, csak épen a szükségelt mennyiségben, tíz krajczár ára lisztet, egy font czukrot stb., úgy hogy sem a tékozlásnak, sem a meglopásnak nem lehet kitéve a gazdasszony. A tehetősebbek konyháinak hulladékai rendesen a szakács javadalmazásához tartoznak, aki azokat aztán másodkézből kereskedő kalmároknak adja el, akik viszont a szegényebb néposztálynak bocsátják áruba. Így tesznek a kávéseprővel, az olaj lemért feleslegével, a gyertyavégekkel, s egyéb apróságokkal, ezeket aztán a «piazzán« egy és ugyanazon kereskedőtől lehet kapni, ócska ruhákkal, rozsdás szögekkel egyetemben s a takarékos olasz háziasszony ilyen forrásból szerzi be élelmi czikkeit ép ugy, mint ruházatát és bútorait. Az átlagos bérösszeg, melyet az olasz munkás lakásáért fizet, mely szállása és műhelye is egyszerre, évenként 24—30 frt. A ki nem otthon dolgozik, az a levegő és világosság kedvéért valamivel többet áldoz, mondjuk, 35—40 frtot s valamelyik harmadik vagy negyedik emeletre megy lakni. Ha pedig a munkás nőtlen, még előnyösebbnek találja csupán ágyat bérelni ki, egy éjre)—8 krajczárért. A legszegényebbek végre kettőnként is vesznek fel néha egy ágyat, 10 krajczáért egy éjjelre s a nem igen kényelmes pihenő helyet megosztják egymással, így aztán néha harminczan is alusznak egy alig 16 négyszögű lábnyi helyiségben, heringmódra egymásra zsúfolva. Reggel a munkás, ha nőtlen, fölkél öt órakor, megvásárol négy krajczár ára kenyeret s két krajczárért finocchiot (egy neme a nyers zellernek) s ezt útközben megreggelizve halad munkába. Csaknem ugyanabból áll a családos munkás reggelije is, legfölebb ha néha az asszony egy ftzék makarónit főz, vagy egy palaczk olcsó bort tesz az asztalra, de rendesen az ő reggelije is kenyér, finocchio, füge vagy gesztenye. Amint a tizenkét órát üti, hat órai munka után, kapja magát az olasz, s megy a legközelebbi trattoriába, ahol 15—16 krajczárért makaróniból, kenyérből s borból álló ebédet kap. A bor igaz, hogy csak idei savanyu lőre, s olcsón mérik. Ha a munkás családos, az asszony készíti el az öt-hat font makarónit, melynek ára 34—38 kr., vesz 30 krért egy öt fontos kenyeret, s így hat, hét személyre való ebédet el 70—80 krból. A vacsora ép oly sovány készít mint a reggeli: kenyér, finocchio, vagy kávé. Egy munkás-trattoriában ez úgynevezett kávéból két krajczárért eleget adnak, czukorral együtt négy krajczár, még két krajczárért kenyér s hat krajczárból kikerül a vacsora. így él a szegényebb olasz köznép, a jobban fizetett munkások, kisiparosok, stb. valamivel jobban. Ezek nejei rendesen közkonyhákra viszik el étkeiket megsütni, főzni, ami kevésbe kerül és sok kiadást megtakarít, mert a fa és szén nagyon drága LAMBALLE-FŐKÖTŐ.