Vasárnapi Ujság – 1888
1888-11-18 / 47. szám - A Borki melletti katasztrófa (képpel) 771. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
47. SZÁM. 1888. xxxv. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. kenyeret a tálczáról, ezzel ugyanazt a czeremoniát végzi, rajta a sótartóval, de nem csókolja meg. Nagyon rossz jelnek tekintik, ha a sótartó a czeremonia alatt a földre esik. Az egész rövid szertartás alatt semmi egyebet nem mondanak, mint:«Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében.» A hit megcsókolja szülői kezeit, kik megölelik s azzal megindulnak a templom fele. A menyasszony, ki hasonló szertartáson esik keresztül, a «bojarin»-nal érkezik meg a templomba, ki a szentképet viszi előtte hajadonfővel. A fiatal pár a templom előtt találkozik s kézen fogva lép a naloj-hoz. Ez egy kis oltár, hasonló egy keskeny, alacsony íróasztalhoz, a mellett könnyű is és gyorsan vihető egyik képtől a másikhoz. A fiatal pár tiszteletére szőnyeget terítnek le a földre; férfihangok kara egy zsoltárba kezd, mely szép és erőteljes, bár zenekari kiséret nélkül. A fiatal pár háromszor borul le, aztán előlép a pap teljes ornátusában. Keresztet vet fejük fölött s kezeikbe két felszalagozott viaszgyertyát ad. Füstöl a tömjén s a szolgálat megkezdődik. Két rövid ima után a pap az oltárhoz megy s onnan elhozza a két vastag arany gyűrűt, melyet jegyben járás alatt viseltek. Ezeket már a szertartás kezdetén letették volt az oltárra. A gyűrűket néhány szó kíséretében átnyújtja a párnak, kik azt háromszor cserélik ki. Ez azt jelenti, hogy jövőben örömeik, gondjaik, akaratuk és cselekedetük meg lesznek osztva. Újból elhangzik néhány ima és a czári családért mondott litánia, mire a koronázás fontos aktusa veszi kezdetét. A vőfély rózsaszín kendőt terít a fiatalok elé, s felszólítják őket, hogy álljanak rá. Amint a dunántúli magyar nép azt tartja, hogy amelyik első lép ki a templomból, az lesz a háznál az úr, úgy az orosz is ezt hiszi arról, aki először lép a kendőre. Természetesen azért nem tolonganak előre, de a kellő határok között mégis mindegyik igyekszik első lenni. A pap felteszi a kérdést: «Egymásnak szántátok-e magatokat?» Majd megint imák következnek s aztán előlép az «olvasó», egy tálczán két czifra koronát hozva, ezüstből, s a Megváltó és a Szűzanya kis éremképeivel díszítve. Egyik koronával a pap keresztet von a vőlegény feje fölött s hangosan mondja: «Isten szolgája N. N. megkoronáztatik Isten szolgálóleányával N. N.-nel Atyának, stb.-nek nevében.» Erre Üdvözítőnk éremképét csókra nyújtja a vőlegénynek s a koronát fejére teszi. Olykor a vőfély tartja a koronát néhány hüvelyknyire a vőlegény feje fölött. De szegényebb emberek jobb szeretik fejökre tétetni, s mivel a korona nagy és nehéz, egy zsebkendőt tesznek belsejébe, hogy le ne essék. Ugyanez az eljárás ismétlődik a menyasszonnyal, s még egynehány ima után előhozzák az áldozó kelyhet. Ezt megtöltik vizes borral pap megáldja, s a fiatal pár ajkaihoz tartja, kik a háromszor szürcsölnek belőle. Ez is azt kívánja jelezni, hogy örömeik, bánataik ezután közösek lesznek, s egyszersmind vonatkozik az őskeresztény egyház ama szokására, hogy a mátkapár menyegzője napján megáldozott. Még egy pár ima után a pap stolája alatt összeadja a házasulandók kezeit, az egyesülés felbonthatatlanságának jeléül. Kéz a kézben, háromszor kerülik meg a «naloj»-t, czélzással szövetségük örökkévalóságára és uj életük boldogságára. Azután leeresztik fejükről a koronát, s a pár megcsókolja egymást. Régebben a koronát egy egész héten át hordták. Végezetül az oltárképeket is megcsókolják s azzal hazatérnek, hol még egyszer ugyanaz a czeremónia ismétlődik, melylyel a szülők áldását templomba menetelök előtt fogadták. Fontosnak tartják a szertartás alatt a gyertyák szemmel tartását. Figyelemmel kísérik, melyik ég le hamarabb, s az, a kinek gyertyája vége rövidebb lett a szertartás végén, előbb fog meghalni. Ez is egyik speczialitása az orosz nép melankholikus kedélyvilágának. Férfinál 18 évnél, nőnél 16 évnél fiatalabb korban nem jöhet létre házasság, sem pedig 80 év után a férfinál és 60 év után a nőnél. Negyedik házasságra lépés sincs megengedve; a papok csak egyszer házasodhatnak. Továbbá titkos, tanuk nélküli házasságok sem érvényesek, sem pedig kereszteletlen egyénekkel valók. Ha valaki idegent vesz nőül, a nőnek köteleznie kell magát, hogy gyermekeit görög-orosz hitben nevelteti. A calabriai görög gyarmatokban a házasságok még megőrizték régi görög jellegüket. Csak egy koronát használnak, s ezt a férfi és nő felváltva hordja a «nalos» körüli körmenet alkalmával a templom hajójában. Ha a násznép hazatér a vőlegény lakására, a nő, régi szokás szerint, ugy tesz, mintha félne bemenni, s megvárja, míg anyósa, vagy más valaki előjön, s egy czukros mandulát tesz szájába annak jeléül, hogy ezután ő lesz az igazi ház úrnője. Vacsora és táncz fejezik be rendesen ez ünnepélyességeket s a fiatal házasok azonnal megtelepednek s megkezdik az uj életet. Nászutazás nincs divatban, erre Oroszország tájai nem is alkalmasok. A CZARI VONAT VESZEDELME BORKINÁL. — EGY SZEMTANÚ RAJZA. 771 A BORKI MELLETTI KATASZTRÓFA. «Az orosz czári udvari vonat Borkinál kisikamlott. A császári család sértetlen. A balesetet a felépítmény hiányossága, nemkülönben a korhadt talpfák okozták. Ennyiből állott a hivatalos távirat, mely a nagy horderejű eseményt az orosz néppel tudatta. Oly jámbor ember azonban sem Oroszországban, sem pedig másutt nem igen találkozott, kivel el lehetett volna hitetni, hogy a balesetet csak a véletlen idézte elő, holmi rész talpfa alakjában. Hiszen nem egyszer történt már, hogy minden rendőri intézkedések daczára, a pályatestet aláaknázták és a robbanás csak azért nem röpítette a levegőbe az egész császári vonatot, mivel ez véletlenül néhány perczet késett, vagy pedig a villamos üteg, mely az aknát felgyújtotta, nem működött pontosan. Tekintsünk egy kissé vissza a mult időre. 1879 augusztus 26-án az orosz rémuralmi végrehajtó bizottság Ilik Sándor czárt halálra ítélte, mivel a Lipesk-Voronecski határozatokat, melyek korlátlan általános választási jogot, vallási sajtó, szólás, egyesületi, és gyülekezeti szabadságot, állandó népképviseletet, a hadsereg feloszlatását stb. követelték, figyelembe nem vette. Az 1879 július 17-től 21-éig tartott nihilistikus kongressusban, Mihailov Alexej, Seljabov Andrej, Perovszkaja Zsófia és Filippova Figner Vera azt indítványozták, hogy a fentebbi határozatok a Narodnaja Volja (a nép akarata) czímű lapban (mely Szent-Pétervárott a nihilisták nyomdájában készült) közzététessenek. A czár rendesen megkapta a nihilisták lapját, anélkül hogy valamikor rájöhettek volna, miképen juthat be az a téli palotába vagy bárhová, ahol a császári család tartózkodott. A halálos ítélet nem maradt puszta fenyegetés és a legjobb indulatu s legjobb szivü uralkodó, ki valaha orosz trónon ült, borzasztó módon meggyilkoltatott. II. Sándor czár 1879. julius közepe táján családjával Livádiába utazott. A nihilisták elhatározták, hogy a merényletet akkor fogják elkövetni, ha majd a czár ősszel visszatér. E czélra nem kevesebb, mint három aknamerénylet let tervezve. A pályatestet három különböző helyen aknázták alá. Az első akna Odesszánál, a második, Alexandrovsknál, a harmadik pedig Moszkva mellett készült. A pokoli tervek kivitele azonban nem sikerült. Odesszánál a gonosztevők félbehagyták az aknázási munkát, mivel értésükre esett, hogy a czár utazási terve megváltozott. Az alexandrovski-i akna az egyik gyutacs hiányos volta miatt nem robbant fel, habár a villamos üteg kellő időben működött, s így a császári vonat sértetlenül robogott végig a hídon, mely ha leszakad, húsz méternyi mélységbe dől valamennyi kocsi. November 19-én kell a császári vonatnak Moszkvára érnie, s itt van a legerősebb akna. Perovszkaja Zsófia lesben áll. Sirsajev a villamos ütegnél várja a jelt. A vonat előrobog, Perovskaja jelére a villamos szikra felrobbantja az aknát és a vonatot, csakhogy ezt tíz perczcel egy közönséges tehervonaton megelőzte. A hivatalos vizsgálatból kitűnt, hogy az aknázás a tudomány legújabb szabályai szerint történt. Nem lehetetlen, hogy ily akna működött Borkinál is, csakhogy ez egyszer a véletlen mentette meg a császári családot a haláltól, mert a robbanás bizonyára a mozdonyt dobta ki a sínekből, minek következtében a többi kocsik kisikamlottak. Ha valahol, úgy leginkább Oroszországban találunk szilárd anyagokból épült vasutakat, mert ezek majdnem kizárólag katonai czélokra készülvén, a legerősebb forgalom igényeinek felelnek meg. Régi dolog és bevett szokás, hogy a császári vonatok közlekedését az egész vasúti vonal valóságos ostromzárolása előzi meg. Minden egyes műtárgy szigorúan megvizsgáltatván, a pályafenntartási közegek az e czélra külön kirendelt csapatokkal együtt 160—160 lépésnyi távolságban mindenütt a pályatest mellett foglalnak helyet, ugy hogy ahhoz senkinek közelítenie sem lehet. Minden két katona közt egy-egy pályaőr áll. Az egyik katona arczczal a pálya felé, a másik pedig ahhoz háttal áll, míg az őr folytonosan a sínekre néz. Ilyen a külső felügyelet. Már most csakugyan nevetséges feltevésnek mondható, hogy ily elővigyázati intézkedések mellett a pálya felépítményére senki sem ügyelne, s hogy az illető szakaszmérnökök ne tudnák, hol és merre lehetnek rosz vagy korhadt talpfák. Hiszen ezt a legutolsó pályaőr is tudja, kinek kötelességében áll, szakaszát naponta legalább kétszer bejárni. Mennyivel bizonyosabb tehát, hogy a czári vonat átvonulása előtt az egész vonalrész felépítménye szigorú vizsgálat alá került! Az orosz közlekedési miniszter, ki szintén a vonaton volt, bizonyára ideje korán értesült az utazásról s igy a kellő intézkedéseket meg is tehette. Azon nem kell fennakadnunk, hogy a halottak és sebesültek száma különféleképen adatott elő, mert a tényálladékot csak szemtanúk adhatnák híven elő, ezek pedig nagyon érthető okoknál fogva nem igen lesznek ilyesmire hajlandók. Egyébiránt előbb-utóbb mégis alaposan kitudódik az igazság, melyet Oroszországban az