Vasárnapi Ujság – 1891
1891-10-18 / 42. szám - Egy igazi iróról. Gróf Csáky Albinné Bolza Anna 686. oldal / Elmélkedések; értekezések; fejtegetések - A pozsonyi márcziusi események 1848-ban. Egykorú levél. Veress Endre 686. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
686 VASÁRNAPI ÚJSÁG. jén a kollegiummal kapcsolatban egész irói csoport keletkezett, «a debreczeni kör», köztük a híres Csokonai Vitéz Mihály. Volt idő, a török hódítás korában, midőn Debreczen volt a magyar tudományosság menedékhelye s elsőrangú állását azután is sokáig megtartotta. A kollégium mai épülete véglegesen csak a 70-es években épült ki, de csinos homlokzata, melyet képünk is bemutat, még e század elejéről való. Ebben a homlokzatban van a híres könyvtár s mellette a baloldali sarokban az az imaterem, a hol 49-ben a Budapestről Debreczenbe vonult országgyűlés tartotta üléseit. Az épület többi szárnyai főkép a tanulók lakásait foglalják magukban. 4—12 tanuló van egy-egy szobában saját maguk köréből vett vezetők alatt. Régebben minden tanuló külön egyenruhában járt, s az iskolai szervezet egész külön kis köztársaságot alakított sokféle tiszti ranggal. Ma a tógás deákok s csattos czipős professzorok nincsenek többé, s eltűnt sok híres ifjúsági egylet is, köztök az oly sokszor megénekelt tűzoltó ifjúság, de a benlakás szervezete ma is igen érdekes s a kollégium növendékei között sokkal szorosabb kapcsot hoz létre, mint más iskolákban. A kollégiumnak 5000 métert meghaladó két udvara van s előtte egy díszes kis park, melynek egyik részében van a képünkön is látható nyugvó oroszlán, az 1849 julius 2-iki debreczeni csata emléke s más helyén Csokonai Vitéz Mihály márvány szobra, Izsó Miklós költői alkotása. A kollégium mellett van a füvészkert, kórház, tornacsarnok, s a kollégium tulajdona még számos földterület és ház, mely utóbbiak nagyobb részében tanárok laknak. Debreczen városa pénzzel, fával segíti a kollégiumot s a kollégiumi ifjúság énekkara különösen temetéseknél jelentékeny pénzösszegeket keres. Közvetlenül a kollégium előtt levő park mellett fekszik a nagytemplom, a főtérre nézve, s a kollégium homlokzatát elfedve. Az utas a város minden részéből meglátja e hatalmas épületet s a vasúttól a főutcza felé jőve, egész szépségében tárul fel előtte. A jelenlegi templom egyidejűleg épült a kollégium homlokzatával az 1802-ki nagy tűzvész után, mely a fél várost elhamvasztotta s köztük a Bethlen Gábor által épített régi templomot is. A tűzvészből csak a híres 50 mázsás Rákóczi-harang maradt meg, melyet I. Rákóczi György a rakamazi hadjárat alkalmával elfoglalt ágyúkból 1636-ban öntetett, ez is megrepedt s csak 1875-ben öntetett újra. A nagytemplom, két tornya rézfedéllel, mintegy hatezer áhitatoskodó számára épült, de meglehetősen rossz akusztikával. Bensejét a kálvinista puritánság szelleméhez híven, semmi festés nem díszíti, egyedüli pompája a nagy orgona; az is nagy ellenzés mellett mehetett be oda. Egyik nevezetessége ennek a templomnak, hogy 1849 ápril 14-ikén itt hirdették ki a függetlenségi nyilatkozatot. A nagy templomnak külön papja nincs. Debreczen négy kálvinista templomából csak az «ispotályi»-ban van külön lelkész, a többiben öt lelkész felváltva működik a káplánok s theologusok segédkezésével. A nagytemplomot körülvevő széles előtornácztól balra, a hatvani utcza sarkán van az a kis földszintes ház, hol az elhunyt Révész püspök lakott s előtte terül el a főpiacz, melynek képünkön is látható legnagyobb oszlopcsarnokos háza a Degenfeld-ház, Tisza Kálmánná tulajdona. Az egész környék azonban vegyesen van megrakva földszintes, s emeletes házakkal s a kövezet és helyi gőzvasut mellett még láthatjuk a nagy homokot, az előkelő boltok mellett a régi modorú kofákat. Debreczen múltja, jelene s kezdődő jövője egyesül itt. —ö— A POZSONYI MÁRCZIUSI ESEMÉNYEK 1848-BAN. Egykorú levél. Az 1848/49-iki emlékek kiállítása alkalmából sok olyan, eddig ismeretlen adat kerül napvilágra, mely e nevezetes korszakunkra vonatkozik. Az én gyűjteményemben is előfordul egy levél, melyet nem tartok érdektelennek megismertetni, mert a közvetlenség melegével írva, eléggé tájékoztat a pozsonyi márcziusi események kezdete felől. De beszéljen maga a levél szószerinti szövege. Kedves Atyám! Előbb Józsinak, azután bácsinak és most folytatólag édes atyámnak írok eseményeinkről. Bécsben a lázadás (márcz. 13-án) hétfőn, megtörtént ; előkezdetén szombaton és vasárnap még fenn voltam, s csak az csalt le, hogy Pozsonyban nagyobb dolgokra számítottunk, s nem is hasztalan. Hétfőn délután történt az első nyilvános összecsoportozás a sétatéren. Itt az ifjúság hallatlan szabad beszédekben nyilatkozott a reform mellett, s több ezer ember csatlakozván hozzájuk, a megzavart csend helyreállítására jónak látta a nádor a konzervatív főlovászmesteri helyettes helyett a liberális párt egyik bajnokát, gróf Ráday Gedeont tenni. — Kedden fogadták el a főrendek, — miután Metternich és Apponyi lemondásuk híre megérkezett, — a rendek felelős minisztérium, stb. iránti föliratát. Ugyané nap rendelték el, hogy ezt egy küldöttség (mintegy 75—80 tagból álló) vigye fel, s hogy a rendek részéről Ő Felségénél Kossuth Lajos beszéljen, ha szükség leend erre. Mig ezek délután 5—6 óráig folytak az ország házánál, töméntelen ember csoportozott az utczákon egybe. A pecsovicsok eltűntek , a gyűlés bevégeztetvén, az ifjúság, polgárság, stb. Kossuthot égbekiáltó éljenzések közt lakásáig kisérte, innét, — bár csepergett az eső,— mindenki a sétatérre ment, hol többféle indítványok tétetvén az ifjúság részéről a város rendezése, Kossuth kivilágítása, nemzeti ünnep részére fáklyászene, stb. iránt, az utolsó fogadtatott el, gróf Batthyány Lajos és Teleki László közbeszólásukkal, mik mind nagy fentszóvali szónoklatokban történtek. Az estvét minden ember az utczán töltötte, 1210 órakor vette körül a (Zöldfái) vendégfogadó előtti tért a polgári katonaság, ifjúság, mesteremberek, parasztok, stb. tömege, mintegy 2000 fáklyával. Az ifjúság részérőli fölköszöntésre Kossuth, Batthyány Lajos, Teleki László, s más ellenzéki uraktól körülvéve, — a «Zöldfa» erkélyéről felelt, s kikiáltotta, hogy az ausztriai kormány megbukott, hogy a felelős minisztérium megnyerése annyira bizonyos, hogy íme bemutatja a leendő minisztérium elnökét, gróf Batthyány Lajost; intette a népet, a sokaságot rendre, kitürésre s a diadalomra jutott elvek iránti hűségre. Mintegy 15,000 ember, — több mint a mennyit valaha egy csomóban láttunk, — hallgatta a beszédet. Az ifjúság kivont kardokat villogtatva vette körül a közepettük felállított asztalt, melyen tolmácsuk állott. Az Elyeneknek vége-hossza nem volt, a polgárság az első demonstratiónál nem tudta, hogy mutassa ki elegendő sympathiáját. Katonaság sehol sem volt látható, hihetőleg az új lovászmester okos parancsából, s kicsapongás nem is történt. 15-ikén reggel ment el a küldöttség Bécsbe, miután a nádor még 14-ike estéjén előre felszaladt. Délután egy sereg fiatalság ment a küldöttség után, — mint mondatik, — segíteni a bécsieknek, kik Kossuthnak szintén fáklyás zenét akarnak adni. Az a hire, hogy Metternich Magyarországon bujkál s jelenleg Oroszvárott van; továbbá, hogy Apponyi, a volt kanczellár, halálos beteg, hogy több mágnás lemondott Pesten a mágnási czímről, hogy Olaszország egyesülvén, köztársaságot szándékszik alakítani... Minden ember, még a napszámosok is csoportosan politizálnak az utczákon. A jövendölgetéseknek vége-hossza nincs. Annyi most már bizonyos, hogy az oppositio nyert, s most a legszükségesebbek át fognak rövid idő alatt menni. A fő lik, az első halálos döfést megkapták makacsságukért, úgy mint eddig álltak vétójokkal, fenn nem fognak maradni. Bizonyos, hogy az országgyűlést Pestre fogják áttenni, Erdélyt összekapcsolják Magyarhonnal, a városoknak még az országgyűlésen szavazatot adnak, az örökváltságot tisztába hozzák. Nemzetőrséget alakítanak. Az időjárás se jó, se rossz, még eddig semmi se drágul, sőt inkább olcsól, s az alvidéki hajók felérkezvén, még olcsóbb lesz. Úgy látszik, Magyarországon az átalakulás békésebben fog megtörténni, mint másutt, bár a tótoktól lehet egy keveset tartani, s a horvátok is nyílt lázadással fenyegetődznek. El is feledtem volna, hogy candidatus miniszterek gróf Batthyány Lajos, Deák Ferencz (ki után követeket küldöttek), Báró Eötvös József, Gróf Széchenyi István, Szentkirályi, Kossuth, 35. SZÁM. 1891. xxxvin. ÉVFOLYAM. Bezerédy, Fáy András, Teleki László és Domonkos, s főleg báró Perényi Zsigmond. Szerető fia / VÁRADY ÁDÁM. Pozson, Apácza-ucza, Schönhoffer-ház. * A mint látható, a levél nincs keltezve,de az írott dátumot pótolja az összehajtott levél külsejére nyomott osztrák postabélyegző két sora: «Pressburg 16. Mar.», mely mellett a czimzés olvasható : «Tekintetes id. Váradi József táblabíró urnak Szigeten, Máramarosban. E több jellemző adalékot tartalmazó magánlevél írója családos ügyvéd volt akkoriban Pozsonyban , de azért a forradalom kitörésekor azonnal beállott most is élő nagybátyja századába önkénytesnek. Várady Ádám, a későbbi olaszországi légionárius, további élete és hányattatása oly változatos, hogy annak ismertetését máskorra kell halasztanom s ezúttal csak azt említem még fel róla, hogy a mult évben halt meg, hazájától távol, 73 éves korában, mint egy minden tekintetben becsült ember és mindvégig kitűnő magyar hazafi. VERESS ENDRE. EGY IGAZI ÍRÓRÓL. * Sajnálatomra csak ma jutott véletlen kezeimhez a «Pesti Napló» azon kis közlése, melylyel Szalóczy Bertalannak a «Szépirodalmi Könyvtár »-ban megjelent elbeszéléseit megtisztelte. Sajnálatomra, — mert tudom, hogy nálunk, mint többé-kevésbé mindenhol, «újságának» véleményét vakon magáévá teszi az olvasó közönség zöme, — kényelmesebbnek találván, elsajátítani másnak kész véleményét, mint saját vizsgálata, gondolkozása, fáradsága nyomán önállóan alkotni magának egy olyant, melynek azután volna individuális értéke is! — A kényelem ! — hisz ez a modern ideál, — ezt szolgálja számtalan új és legújabb találmányunk anyagilag, — ezt szellemileg a journalistika, melynek izmodora oly kiválóan istápolja a gondolkozási röstséget, könnyed, bablonszerű alakban tálalván fel a közönségnek a többé-kevésbbé pikánsan elkészített mindennapi tápot, melyet ép oly bablonszerűen bevesz, magával asszimilál, mint mindennapi kenyerét. És ha azután a lapjából merített bölcsesége szerint jár el, azt képzeli: van neki saját egyéni nézete, meggyőződése így van az vidéken szerte a politikai, de így az irodalmi téren is; — és ezért sajnálom, hogy ennyire elkésve jutottam nyomára ama Naplóbeli kis közlésnek, mely Szalóczy kötetét, a «Szépirodalmi Könyvtár» egyik gyöngyét, oly vaskos bunkóval üti agyon, sőt már el is temette, és kíméletlen szavakban megírta fejfájára az epitaphiumot is! E tetszhalott számára kívánnám felébreszteni olvasó közönségünk érdeklődését, és csupán azt! Mert meg vagyok győződve, hogy, ha kiveszi korán ásott sírjából bármelyik olvasónk, kinek ízlése még el nem vásott a külföldi regényirodalom bizonyos túlfűszerezett neme által, vagy kinek másrészt látkörét nem szorítja a bablon szűk keretébe a modern, polyglott, kozmopolita tárczairodalom; ki bír még fogékonysággal az üde, friss, közvetlen, a szív melegéből fakadó, eredetien és zamatosan magyar irály iránt,— az hálával fog adózni nekem e figyelmeztetésért, — valamint hálával adózom én azon kiváló ízléssel bíró férfiúnak, ki számomra * Hat évvel ez előtt, midőn «Kejiek» igénytelen czím alatt egy Miskolczon kiadott beszély-gyüjtemény megjelent, elismeréssel adóztunk a Vereskövi álnév alá rejtőzött irónak, kit a népies elbeszélés terén szépirodalmunk egyik hivatott munkája gyanánt üdvözöltünk, a kiben megfigyelő tehetség nem közönséges előadási képességgel párosul. Irói egyénisége jellemzésére fölhoztuk, hogy meseszövése egyszerű, természetes, alakjai valódi emberek, széles körvonalakban domborulnak elénk. Ugyanazon szerzőnek azóta több elbeszélése is megjelent, — leginkább a «Fővárosi Lapok» hasábjain, — s az Ítélet, mely felőle alakult, nagyban és egészben a mi fönnebb kifejezett véleményünknek adott igazat. Legutóbb a «Szépirodalmi könyvtár»-ban jelent meg egy kötet elbeszélés Szalóczy Bertalantól (az egykori Vereskövitől). A «Pesti Napló» kritikusa, megemlékezvén e kötetről, meglehetősen szigorú, sőt igazságtalan ítéletet mondott fölötte, megtagadván tőle az ízlést, irodalmi színvonalat, s még népies színeit is póriasoknak, parlagiaknak, stb. nevezvén. Ez a bírálat birta rá Csáky grófnőt, a közoktatásügyi miniszternek nagy műveltségű s irodalmunk fejlődését élénk figyelemmel kisérő nejét, hogy megírja s közlés végett beküldje lapunkhoz az itt egész terjedelmében közlött levelet. Szerk.