Vasárnapi Ujság – 1899
1899-08-06 / 32. szám - Petőfi az erdélyi táborban. sss 531. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
30. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 531 várban van megörökítve, s melyet lapunk múlt számában mi is közöltünk. Illyés Bálint adta elő ezután nagy hatással ünnepi költeményét s a negyvennyolczas kör nevében koszorút tett a szoborra. Az «Otthon» koszorúját Bársony István, az «Újságírók Egyesülete»-ét Cziklay Lajos, a «Magyar Történelmi Társulat»-ét Lampérth Géza tette le a szoborra. A sok koszorú közt föltűnt Fiume polgárságának nagy ezüstkoszorúja. A küldöttségek tagjai ezután a városháza nagytermében társas ebédre gyűltek össze, ahol Zsilinszky Mihály mondta az első felköszöntőt a királyra. Bartók Lajos a kormányt, majd a jelen volt gróf Zichy Jenőt és gróf Károlyi Istvánt ellette. Nagy figyelmet keltett Vörösmarty Béla államtitkár beszéde is, aki a költészet hatásáról s Petőfi nagy hivatásáról szólván, a haza jövőjére és felvirágozására emelte poharát. Beszéltek még gróf Károlyi István, gróf Zichy Jenő, Ugrón Gábor, ki a magyar alkotmányra és szabadságra üríté poharát. Walbaum Frigyes segesvári polgármester is szólt, s így végzé beszédét: Petőfi a legnemzetibb költő, dalai mégis elszálltak az egész világba, mint a fecskék. Segesvár is ünnepli Petőfit. Hangoztatja, hogy mindnyájan a haza gyermekeinek érzik magukat, szeretik a magyar hazát. Kiáltja : éljen a haza ! (Zajos éljenzés és tartós taps.) Barabás Béla az öreg honvédeket élteti. Végül Bartók Lajos fölolvasta azt a tömérdek táviratot, amely a hazából és a külföldről érkezett, köztük Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter lelkes hangú táviratát. * A segesvári ünnepen a nagy idők tanúi közül, már mint 80 évet meghaladt aggastyánok, jelen voltak: Madarász József, Ivánka Zsigmond, Lauka Gusztáv, Kovács Lőrincz. Sok öreg 48-as honvédet láttunk még. Illyés Bálint országgyűlési képviselő maga két 48-as honvédküldöttséget vezetett a sírhoz és a szoborhoz. A küldöttségek tagjai voltak Háromszékből: Tuzson János őrnagy, Pünkösti Gergely huszárszázados, Lőfi Áron huszárhadnagy, Talabos Ágoston tizedes, Borszéki Vincze, Ottrobány Nándor nyug. honvéd ezredorvos; Kolozsvárról: Kisfaludy Lajos, Tanáskovich Ferencz, Pap István, Székely József, Székely Mihály, Aulich András, Majoros Albert, Richter A., Angyal József, Halászi János, Strotz Samu, Pető Mózes. * Amíg fönt a városházán folyt a lakoma és hangzottak a felköszöntők, lent a város a székelyek csoportjaitól volt zajos. Először is a hivatalos ünnepség végeztével, mert azon a hely szűk volta miatt nem jelenhettek meg, körülbelül ötezren Ugrón Gábor vezetése alatt a szoborhoz vonultak. Ének és zeneszó mellett szállta meg a várat a székelység, mint egy új ostromló sereg, csakhogy a kezükben gyilkos fegyverek helyett szelíd mezei virágok voltak. Megkoszorúzván a szobrot, elözönlötték az egész várost; sokan a tágasabb utczák ligetes terein ütöttek tanyát. Majd nótára gyújtottak s többnyire a saját (kürtös) zenekaraik muzsikájára tánczra kerekedtek s vígan járták a székely «csürdüngölő»-t. Közben-közben egy-egy társukat vállukra emelve, beszédeket tartattak vele Petőfiről, Bem apóról és Kossuth Lajosról. Igy ünnepelt Petőfi kedves népe, míg a székely vonatok sípjelzése estefelé indulásra nem hívta őket. A kik közelebbről kocsin vagy gyalogszerrel jöttek, azok ott maradtak öreg estélig s akkor katonás rendekbe sorakozva lobogóik alatt, elől a bandával a Rákóczi-induló és Kossuth-nóta hangjai mellett hagyták el a várost, és vonultak haza kis falvaik felé a kanyargós hegyi ösvényeken. * Hogy a székely népet mennyire foglalkoztatja ma is még Petőfi rejtélyes eltűnése s hogy kél róla rege-regére, legenda-legendára, beszédes bizonyság erre egy keresztúri öreg székely mesére, akivel a fehéregyházi síkon találkoztam. Szekerén üldögélt az öreg jóízűen pipázgatva. Beszédbe ereszkedtem vele, miközben csakhamar Petőfire tértünk át. — Hát kegyelmed hallott-e valamit Petőfi Sándorról ? — kérdem. — Vagy igen. — felelt önérzetesen András bá'. — Ott csatangolt nálunk Keresztúron épen most ötven éve. Na, gondoltam, ebben igaza van az öregnek. Petőfi ama végzetes nap előtt csakugyan Keresztúron volt. Ott töltötte az utolsó éjszakát s onnan indult reggel tovább Segesvár felé. És felcsillant előttem a remény: hátha nem is regét, de valami való dolgot, érdekes visszaemlékezést hallok a halhatatlan költő utolsó óráiról. Az öreg folytatta: — Édesapám - Isten nyugosztalja — sokszor elmondta, hogy éjféltájt az erdőről hazajövet, a kertek alatt találkozott vele és megszólította, kérdezve, hogy mit keres ott ? «Látja azt a csillagot, bátyám, — válaszolt Petőfi — ott Segesvár fölött? Az az én életem csillaga. Ha ma éjfélkor az lehull, holnap én is elpusztulok» ... Az óra ekkor éjfélt ütött s a fényes csillag leszaladt az égről. Másnap elveszett Petőfi . . . A fehéregyházi ünnepélynek meghatóan szép jelenete volt az, mikor az emelvényre felvonuló szónokoknak és íróknak fehér ruhába öltözött bájos fiatal leányok, az ifjú Haller és Teleki grófkisasszonyok, gyönyörű bokrétákkal kedveskedtek, amelyeknek virágai már a porladó hősök hamvai fölött fakadtak. Mert a felállításakor pusztán, a mezőség közepében hagyott turul-madaras szép síremlék immár magához méltó keretben áll egy gyöngéd érzésű és fenkölt gondolkozású erdélyi úrhölgy, hallerkői Haller Lujza grófnő jóvoltából. A nemes grófnő bekeríttette és parkká varázsolta az emlék környékét s két csinos házikót építtetett oda, melyek egyikében az emlék és a sírkert gondozására hivatott őr lakik, a másik pedig már is egy kis becses Petőfi - ereklyemúzeum, a költőre vonatkozó emlékek, képek, írások gyűjteménye, amelyeket megilletődve szemlélhet majd mindenki, akit a kegyelet zarándokútja oda vezet. A szép kertet, melyben dús virágzású rózsák, szegfüvek és violák Haller grófnő saját kezű ültetései illatoznak, fiatal, sudár jegenyék és nyárfák körítik, Petőfi kedves fái, melyek alatt oly édesen pihent valaha, elmerengve az őszi jégen átvonuló vándor-darvak V betűjén . . . Lampérth Géza: PETŐFI AZ ERDÉLYI TÁBORBAN. A nemzeti ünnep alkalmából, melyet a költő félszázados halála emlékére rendeztek, szolgálatot vélek teljesíteni, ha a költőnek az erdélyi hadseregben időnként történt megjelenéséről és szerepléséről személyes tapasztalataim alapján, mint élő tanú megemlékezem, s adataimat azon rendben, a mint azok fölmerültek, a következőkben közlöm: Az 1849. január 21-iki első szebeni csata után Bem tábornok a Szebentől egy órai távolságra eső Szelindek szász községbe vonult vissza, és ott helyezte el hadseregét. Másnap, január 22-én, hire terjedt, hogy Petőfi Sándor a táborba érkezett, és hogy a tábornoknál jelentkezve, a hadseregben való szolgálatát felajánlotta. A tábornok előzékenyen fogadta a költőt; szolgálattétel végett segédtiszti minőségben, századosi ranggal a vezérkarhoz osztotta be. Itt ismerkedett meg vele e sorok írója, mint irodai tiszt, és kisérte figyelemmel a megjelenése miatt különben is feltűnő, mintegy 26—27 éves fiatalembert, ki megérkezte után este mindjárt összeszedett néhány honvédet, kikkel a tábornok szállásán, a postaháznál, a «Búsul a lengyel» ismert dal eléneklésével szerenádot rendezett, ezután pedig ugyanez a daltársaság Petőfit lepte meg szállásán hazafias dalok éneklésével, mit a költő népies tréfával így köszönt meg : «Isten úgyse fiúk! soha sem gondoltam, hogy» stb. Majd harczra lelkesítő beszédet intézett az ifjú honvédekhez. Weinwurm fényképe után. JÓKAI MÓR BESZÉDET TART PETŐFI SZOBRÁNÁL. KOSZORÚK A SZOBOR ALJÁN, Weinwurm fényképe után. A PETŐFI-ÜNNEPÉLY BUDAPESTEN JÚLIUS 30-ÁN.