Vasárnapi Ujság – 1901
1901-03-24 / 12. szám - A szalkszentmártoni Petőfi-ünnep (képekkel) 187. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
12. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 187 kapta s az elé az ajtó elé tette, a hol az ételt szokták neki benyújtani. Ha megtöltötték a bögrét, beledugta ujját és lenyalta; ha pedig elvették a bögrét, hangosabban hallatta az ivási hangot s követelőzve nézett Garnerre. Egy másik, brazíliai származású kapuczinusmajom, Pedro, amely nagyon barátságos természetű volt s ismerőseinek a fülébe szokott belekiabálni, meg belekaczagni, megtette azt is, hogy belebeszélt egyenesen a fonográfba. Kis fekete kezeibe fogta a tölcsért s a száját beletartva beszélt. Pedro beszédét azután a fonográf útján közölték egy másik hasonló fajtájú majommal, melynek «Pucc» a neve. A fonográfot a szomszéd szobában forgatták s innen is figyelték meg Puckot, amely tehát nem látott egyebet, mint az ördöngös gépet. Puck megdöbbenve bámészkodott a hangtölcsérre, egy-két hangot hallatott, körülnézett a szobában, újra egy sor hangot hallatott s szemmel láthatólag ijedten húzódott vissza. A fonográf újra megszólalt — «a kapuczinus majom-nyelven.» Pack közeledett hozzá, halkan felelt neki. Egy a fonográfból hallott sivító hang megijesztette, bizalmatlanul bámult a tölcsérre s nem mert többé felelni. Egy más alkalommal a tölcsér fölé kis tükröt erősítettek. Pack kedveskedő mozdulatokkal és barátságos morgással üdvözölte a saját tükörképét, melyet másik majomnak nézett. Ekkor a fonográfból fölhangzott a Pedro «beszéde». Puck meghökkent, a hangja és a magaviselete olyan volt, mint a gyermeké, mely váltig erősítgeti, hogy nem fél, de minden mozdulata félelemről tanúskodik s végre is elkezd ordítani. Puck ugyan nem ordított, de az arcza rémes rettegést tanúsított. Garner szerint a majmoknál majd minden hangot valami mozdulat kísér, amelynek egy másik ugyanazon fajtájú majomnál bizonyos meghatározott értelme van. Különböző fajú állatok, ha hosszas ideig egy ketreczben laknak, idővel megértik egymás nyelvét, de arra alig tesznek kísérletet, hogy beszélni is megtanulják. Beszéd alatt, mint említettük, csak egyes hangok értendők, amelyek emberi értelemben véve egész fogalomsoroknak felelnek meg. Más hang jelenti a «majom,» fogalmát, más az «egyéb állat«-ét, más hanggal nevezik a gyümölcsöt, mint általában az evést. A majmot jelentő hangot, amely halk üdvözléshez hasonlít, különösen akkor hallatják, mikor hosszas elkülönítés után meglátják valamelyik társukat, vagy legalább annak tükörbeli képét. A mely majmot sokáig kenyéren és tejen tartottak, ez egész más, a szokott «evési hangatói elütő hangot hallat, mikor banánot vagy •egyéb gyümölcsöt nyújtanak neki. Egy külön hang fejezi ki a tagadást, vagyis azt, hogy: «nem» — «nem kell» — «nem lehet» — «nem akarom». — S érdekes, hogy ezt a hangot hasonló fejcsóválás kiséri, mint az embernél a tagadás kifejezése. Egy hang, amely, amennyiben át lehet írni emberi hangokra, ilyesformán hangzik: i — cs — g — k meglepetést, félelmet, figyelmeztetést, veszedelmet, valami szokatlan eseményt fejez ki, egy másik, a torokban suttogva ejtett «c — h —?» hang valami oly dolog közeledését jelenti, amelytől nem kell félni. Egy különös nyávogás azt jelenti: «ide gyere», vagy «ne menj ki», vagy : «ne hagyj magamra». Ezek a majomhangok Garner szerint nem esetlegesek, hanem állandók. Ha a majom beszélt, szünetet tart s vár a válaszra; ha nem kapnak választ, ismétlik a hangot s ránéznek a megszólítottra. Ha egyedül vannak, sohasem hallani tőlük e hangokat, nemkülönben akkor sem, ha valami mással vannak elfoglalva. Minden fajnak megvan a maga külön nyelve, sőt ez még tájszólásszerűen módosulhat is. Hangtani sajátossága hasonlatos a csecsemő gyermek motyogásához. Mennél inkább társas hajlamú az illető majomfaj, annál fejlettebb a nyelve is. A főhangok, úgy látszik, tiszta magánhangzók, mássalhangzóknak nyomai csak ritkán vehetők észre főkép olyankor, ha a beszéd halk. Az u magánhangzó leggyakrabbi, az e és ei ritkábbak. Fontos e tekintetben tudni azt, hogy az alsó rendű míveltséggel bíró emberfajok nyelve is nagyon szegény mássalhangzókban, így a négerek, akik Amerikában már két évszázad óta elvesztették eredeti nyelvüket, bizonyos angol mássalhangzókat ma sem képesek még kiejteni. Garner kutyákkal is tett kísérleteket. Egy terrier kutya-kölyök ugatását fölfogta a fonográfban s aztán közölte az anyjával, a mely hallgatag, jóindulatú és eszes állat volt. A kutyaanya — minden jel arra mutatott, — megismerte a fia hangját, felelt neki s meghökkent, mikor sehol se tudta megtalálni a kölykét, sem a szobában, sem a fonográf tölcsérében. Más kutyák fonográf útján közvetített ugatására legfeljebb ha morgott egyet, különben a füle botját se mozdította. Vadászok egyébiránt régóta tudják már, hogy az állatok megértik az egymás hangját, sőt hogy különböző állatfajok is figyelmeztetni tudják egymást a közeledő veszélyre. Hogy egyes magasabb rendű állatok ennél tovább is eljutnak, s bizonyos, szellemi képességeik szűk korlátainak megfelelő fogalmakat is ki tudnak hangok útján fejezni, Garner és mások hasonló kutatásai óta ezt is nehéz volna kereken tagadni. Az az érdeme mindenesetre megvan az amerikai tudósnak, hogy roppant türelemre és éles megfigyelő tehetségre valló vizsgálataival utat tört a tudományos kutatás emez eddig járatlan mezején. Ha az ő nyomain mások tovább dolgoznak, nemcsak hogy biztosabb ismereteink lesznek az állatok beszélő képességének határairól, hanem új világosság derül az emberi nyelv egyes jelenségeire is. 6. 7. AMERIKAI KOSSUTH-ÉRMEK. A SZALKSZENTMÁRTONI PETŐFI-ÜNNEP, Szalkszentmárton, a lelkes magyar község, márczius 15-ikén emlékezetes ünnepet ült. Díszes márványtáblával és azon relief-arczképpel jelölte meg azt a házat, a hol Petőfi Sándor 1845—46-ban lakott, s több szép költeménye között egyik legmélyebben átérzett versét: A jó öreg korcsmáros-t irta. A Petőfi-társaság tagjai közül, a község meghívására, Bartók Lajos alelnök, Szana Tamás főtitkár, továbbá Jakab Ödön, Ferenczy Zoltán, Prém József, Koroda Pál és Váradi Antal rándultak le erre az ünnepélyre. Velök utazott Benyovszky Sándor gróf, orsz. képviselő, s két fiatal író: Baróti Lajos és Szentessy Gyula. Föllobogózott kocsik várakoztak a kunszentmiklósi vasúti állomáson. Szalkszentmártonban Dobos László református lelkész vendégszerető házában villásreggeli várta a Petőfi-társaság képviselőit, majd a templom előtti téren Csikay Imre főszolgabíró, Rudnyánszky László szolgabíró, Fekete Pál, a város jegyzője, beszéddel üdvözölték a vendégeket, mire Bartók Lajos felelt. A tulajdonképeni ünnep istentisztelettel kezdődött a templomban, hol Máté Elek, dunavecsei ref. lelkész lendületes szónoklatban dicsőítette a szabadság emléknapját s ezzel kapcsolatosan a szabadságharcz költőjének, Petőfi Sándornak emlékét. A nagy hatású beszéd után az ünneplők a nagy fogadó előtti térre vonultak, melyet aznap neveztek el Petőfitérnek, s a hol ekkor már Szalkszentmárton lakossága várakozott, ünnepi díszben sorakozva az emelvény körül. Bartók Lajos itt «Várjátok Petőfit!» czímű költeményét szavalta el, melyet lapunk mult heti számában közöltünk. Utána Nyáry Pál ref. segédlelkész mondott emlékbeszédet, mire lehullt az emléktáblát takaró lepel s látható lett Petőfinek fehér márványból faragott dombormívü képmása, alatta e felirattal : SZALK-SZENT-MÁRTON LAKOSSÁGA ÁLLÍTOTTA E TÁBLÁT A MAGYAR SZABADSÁG LÁNGLELKÜ ÉNEKESÉNEK PETŐFI SÁNDORNAK, KI AZ 1845—46. ÉVEKBEN E HÁZBAN LAKOTT, 1901 MÁRCZIUS 15-ÉN. * Anyám az álmok nem hazudnak : Takarjon bár a szem födél: Dicső neve költő fiadnak, Anyám! soká, örökkön él. Ezután következett Ferenczi Zoltán fölolvasása, melyben Petőfi szalkszentmártoni működését méltatta, és Váradi Antal költeménye: