Vasárnapi Ujság – 1914
1914-05-17 / 20. szám - Négyszáz éves parasztforradalom (képekkel) 396. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
404 VASÁRNAPI UJSÁG. 19. SZÁJ. 1914. 61. RVTOLTAM. NÉGYSZÁZ ÉVES PARASZTFORRADALOM, Az idő kerekén indul egy fordulás s annak tartama alatt a vélemények és az igazságok is fordulnak egyet s majdnem az ellenkezőjükre változnak. Ilyesmit lehet tapasztalni a Dózsa György parasztforradalmának megítélésében. Ennek a véres emlékű és kegyetlenségekben bőven bővelkedő forradalomnak most van négyszázados évfordulója. 1514 május 14-én rendelte el II. Ulászló király és Bakócz Tamás bíboros a keresztes hadak további toborzását s e napon rendelte el az uralkodó azt is, hogy a meglevő sereg Dózsa György vezérlete alatt a török ellen, Ivnin vára védelmére meginduljon. Másnap pedig elemi erővel kitört a forradalom. A négyszázéves esemény történelmi jelentőségének értékelése csupa olyan dokumentumokat állít szembe egymással, melyek azt a nagy eltérést és végletet mutatják, mellyel a kortársak és az utókor ezt a kérdést megítélték. A kortársak álláspontját ridegen kifejezik azok a tények, melyekben a visszatorlás különböző részletei foglaltatnak. A vezért tüzes trónon megégették, seregét szétverték, pártosaiból pedig egyik verzió szerint 70 ezret, másik szerint 40,0<10-et pusztított el a nemesség boszúja. E tények betetőzéseül jött aztán az 1514 november 19-iki országgyűlés, mely a meghozott 71 törvényczikk közül hatvankettőben kizárólag a jobbágykérdéssel foglalkozik s azoknak a módoknak a szigorításáról intézkedik, melyek a magyar parasztság hasonló szándékú törekvéseit a jövőre lehetetlenné tegyék. Az egyik résztvevő és érdekelt félnek, a nemességnek ebben a kérdésben íme ez volt és ez lett minden kendőzés nélkül az álláspontja. A másik, vagyis a parasztság, a maga közvéleményét szintén kifejezésre juttatta azokban a kegyetlen és kímélet nélkül való öldöklésekben, melyeket az alig két hónapos mozgalom folyamán a nemesség terhére elkövetett. Ezután már a történelem vette át a szót s közel három és félszázadig ez az ítélőszék majdnem kizárólag annak a pártszellemnek volt a képviselője, mely az 1514-iki törvényekben megnyilvánult. Mozdulnia kellett egyetkettőt az időnek, hogy valamivel közelebb férjünk e véres események emberi motívumaihoz s az egyetemes értékűségét felismerjük annak az elkeseredésnek, mely a magyar parasztságot végül nyílt forradalomba kergette. A tizenkilenczedik században Petőfi és báró Eötvös József a legöntudatosabb kifejezői annak a felfogásnak, mely országos szerencsétlenséget látott az 1514-iki forradalomban és enyhítő körülményeket keresett arra a szereplésre, mely a magyar parasztság fellépését évszázadokon át hírhedtté tette. A négyszázados forduló emléknapján pedig a történetírás is megjelent e nagyjelentőségű szellemi esemény színhelyén s Márki Sándor hatalmas könyvet szentel az egykori forradalom és vezére emlékének. Ez már az utókor szava s ez az ítélet egészen máskép hangzik, mint azok a régiek, melyekben érdekelt felek nyilatkoztak szóval és tettekkel olyan törekvésekről, melyek az ő hatalmi érdekeik korlátozásával az emberi jog jelszavával vonultak ellenük. S hogy az ellentét tökéletes legyen, pár évvel ezelőtt olyan mozgalom indult meg, hogy Dózsa György emléke szoborban megörökíttessék. A négyszáz év előtti és utáni kor ítéletei így állanak szemben egymással annak bizonyságául, hogy örökérvényű és halhatatlan igazságok nincsenek A Dózsa György forradalmának csupán a szocziális indokolása volt korrekt és igaz. Az elnyomott nép a terhek egész tömegét hordozta, sorsa évről-évre elviselhetetlenebb lett, minden emberi igazolás tehát mellette volt, hogy a sorsán enyhíthessen. Elméleti megalapozásban a kérdés ilyen értelmezéséhez szó sem férhet. Politikai és történeti szempontból is igazolva volt az 1514-iki ellenállás, mert a nép gyöngítése és nyomorítása egyet jelentett az egész magyarság erejének gyöngítésével, amit az 1526-iki mohácsi események katasztrofális pusztulásai igazoltak. Ami azonban az elméleti alapvetésen túl, a gyakorlati megoldás terén elkövetkezett, olyan dolog, hogy csak a legnagyobb sajnálattal tölthet el iránta mindenkit. A forradalom ugyanis gyakorlati alkalmazásában sohasem szép és sohasem igazságos dolog, mert nincs emberi lehetőség arra, hogy egy korszakos eszmét valamely mozgalom úgy képviseljen, hogy az ártatlanok egész tömegével a legvérlázítóbb sérelmeket el ne kövesse. Ezért a Dózsa forradalma épen úgy, mint a nemesség ellenforradalma, ezt a szépséghibát a mozgalom egész folyamán nem tudta kiküszöbölni. Ártatlanoknak ezrei pusztultak el a legszörnyűbb kegyetlenségek között mind a két oldalon s ebben a forradalomban is megnyilvánult a forradalom bölcseletének az a főszabálya, hogy fegyverháborgás idején a morál törvényei eltűnnek. Pedig van a forradalmaknak is morálja, csakhogy ezt nem a szentimentalizmus kormányozta, hanem a végső czél és a tömegérdek, úgy hogy a magyar parasztforradalom végén a nemesség meg lehetett teljesen elégedve az eredménnyel: leteperte az ellenfélt s az apróbb sérelmeken épen ezért gyorsan túltette magát. Márki Sándor könyve az erudiczió nagy gazdagságával világítja meg minden oldalról ennek az országosan nagy eseménynek társadalmi, politikai és művelődéstörténeti mozzanatait. Dózsa György személye a fenmaradt hagyományokból meglehetős legendaszerűséggel lép elő, kiválósága mellett, minden akta és írásbizonyíték mellett jobban beszél azonban az a tény, hogy a szendrői fegyverténye után az uralkodó és Bakócz Tamás őt tartották a legméltóbbnak a keresztes hadjárat vezetésére. Hadvezéri kvalitások nélkül kombináczióba sem jöhetett volna egy ily fontos hivatásra, de az már a véletlen dolga volt, hogy épen neki kellett hadseregvezérből forradalmi vezérré válnia. A nemesség nem mutatott kedvet a keresztes hadjárathoz, a táborokba nem gyülekezett s ahol csak tehette, megakadályozta a jobbágyok hadbavonulását. Az első motívuma itt kezdődik a parasztság forrongásának. A második pedig X. Leo bullájának egyrészt félre nem érthető, de félremagyarázható szövegezésében, mellyel a mozgalom későbbi folyamán törvényesíteni látszott a keresztes hadak zavargásait. A pápai bulla ugyanis úgy szólt, hogy aki a keresztes hadjáratban részt vesz, felmentést nyer minden bűn és büntetés alól. Ellenben pártütő az, aki bárkit e szándék véghezvitelében megakadályoz s az ilyenekre vég nélkül kiterjed az átok és pedig apáról fiúra és viszont s minden ivadékára olykép, hogy kiközösítés büntetése terhe alatt senki ne merjen ellene mondani. Ott volt végül az egybegyűlt tábor, mely a nemesség távolmaradásának láttára mindjobban forrongott és a pápai bulla védelme alatt igazolva látta a maga eljárása jogosultságát. A forradalom minden mérges anyaga együtt volt tehát, mikor Ulászló és Bakócz rendelete a toborzásokat május 14-én megszüntette és a nemesség távollétével szerveződött paraszttábort a törökök ellen utasította. «Előbb a nemesek ellen!» mondták ekkor a keresztesek s így tört ki az a véres forradalom, mely nemcsak a parasztság sorsát, hanem évszázadokra kihatóan a magyarság politikai hatalmát is megdöntötte. Zuboly. DÓZSA GYÖRGYNEK MADARÁSZ VIKTOR ÁLTAL FESTETT IDEALIZÁLT ARCZKÉPE. DÓZSA GYÖRGY KIVÉGEZTETÉSE. — Egykorú rajz után. MAGYAR KERESZTES VITÉZ. — Egykorú újságlap nyomán.