Vasárnapi Ujság – 1920
1920-05-23 / 10. szám - Lóczy Lajos 10. szám / Arczképek, Hazaiak - A budapesti gyerekek az amerikai missziónál (2 kép) 10. szám / Időszerű illusztrácziók - A kisgazdapárt alföldi körútjáról (4 kép) 10. szám / Időszerű illusztrácziók - A Magyar Tudományos Akadémia Zrinyi-ünnepéről. Balázsfy Rezső rajza 10. szám / Időszerű illusztrácziók - A nemzeti hadsereg ünnepe Budavár 1849-iki bevételének évfordulóján (10 kép) 10. szám / Időszerű illusztrácziók - A Területvédő Liga tiltakozó gyűlése a béke megkötése ellen (6 kép) 10. szám / Időszerű illusztrácziók - Zadravecz István tábori püspök szent beszéde a máriabesnyői férfi-zarándoklaton 10. szám / Időszerű illusztrácziók - A Területvédő Liga által készíttetett szoborművek (4 kép) 10. szám / Műtárgyak - A Margitszigeti lóvasút utolsó fordulója és a Margitszigeti autobusz (2 kép) 10. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság
114 . VASÁRNAPI ÚJSÁG. 16. szám, 1920. 67. évfolyam. REGÉNY. — IRTA HAVAS ALISZ. Kató kezét nyújtotta s belénézett az „új leány" mosolygó, sötét szemébe s megkapta benne valami nagyon meleg fény, úgy, hogy alig tudott elfordulni tőle, pedig valaki szóllította. Mihelyt felelt Horváth Erzsinek, mert ő volt a megszólító, azonnal visszanézett az új leányra, ki már Bertával beszélt. Most nem látszott a szeme s a ruhája, de különösen a hajviselete olyan „nagyosan" gondos volt, hogy Kató előtt egészen idegenszerű volt és nem tudta, nem képzelte-e csak azt a szempárt, mely úgy megragadta az előbb? — Most pedig menjetek bemutatkozni a szép kis nevelőnéniknek, ajánlotta Horváth Erzsi. A szőkét Ilus, a barnát Ilona néni=nek hívjuk, mind a kettő egy nevet kapott a szent keresztségben. — Hol vannak? — kérdezte Sári. — A kertben. — Még én sem voltam ott, — szólt Zayzon Éva s hozzájuk csatlakozott, Lenke pedig kisérte őket. A nénik méltóságteljesen fogadták s továbbították őket az igazgató nénihez. Kató tekintete felszökött a szemközt feszítő bérház egy ablakához, melynél mintha állt volna valaki, de oly messze van és oly magas, nem láthatja tisztán. Kós Béla, aki előző napon próbálta messzelátón keresztül megismerni kicsi ismeretlenét, most nem volt Vártán György ablakában. VII. Kató, levelet kaptál, Zsuzsa irása! kiáltott Páli s átnyújtott egy levelet. Kató gyorsan elolvasta, azután ujjongva újságolta : Zsuzsáék felköltöznek télire, nemsokára látni fogom őt. Blanka te nem örülsz? — De örülök—felelt közömbösen Blanka.— Nem törődöm vele annyira, mint tavaly, de hát az régen volt. Kató esténkint, mikor önmagára gondolhatott, úgy érezte, bármilyen sok újság, munka, öröm és bánat foglalkoztatja, valami hiányzik, ami nagyon jól esnék neki. A levelek. De nem írhatta, hogy jöhetnek, mert csak annyit tudott, hogy most gyakrabban osztják ki a leveleket, mint tavaly, de hogy ki vizsgálja át és milyen szempontból, ezt nem tudta. Aranyossyék felköltöztek „mulatni," hogy Zsuzsa meghatározta czéljukat. Unta a a kis várost. A mulatságon kívül énektanulással is foglalkozott. Kós Bélát kérte Zsuzsa, hogy keressen nekik lakást s ő azt a penziót ajánlotta, melybe ők költöztek. Kató nagyon melegen kérte Zsuzsát, hogy látogassa meg őt mielőbb és Zsuzsa jött, anélkül, hogy jelezte volna, mely napon várják. Villámgyorsan terjedt megérkezésének híre, szaladtak elébe minden nappaliból azok, akik ismerték s szerették és azok, akik nem ismerték és semmit sem éreztek iránta. Mindenki látni akarta a szép Zsuzsát, mint teljesen nagy leányt, mint „volt két." Vizsgálták tetőtől talpig és növendék csodálattal töltötte el őket teljes hölgyi elegancziája. Erősen kivált a tanulóruhás csoportból. Azonnal Katót kereste, Kató szaladt elébe és nyakába ugrott. Blanka is jött, őt is karon fogta Zsuzsa, de nagyon hűvösen bánt vele. Jól esett, hogy Blanka előtt mondhatta: Katiczabogaram, legközelebbi kimenőn kit viszlek hozzánk. Úgy hallottam, hogy most szabad szombat délután kimenni s kint maradni vasárnap estig. Mihelyt kialakul társaságunk, így viszlek ki. Most már nem aked is kell kissé mulatnod. Blankát, a ,,hűt= lent," nem hívta. A legközelebbi kimenőn csakugyan kivitte Zsuzsa Katót, bemutatta az anyjának, aki nagyon szívesen fogadta, ebéd után pihentek, aztán sétálni vitte kis vendégét. Beszéltek az öcsikéről, azután Kós levelei iránt érdeklődött Zsuzsa és pártfogó kedvességgel mosolygott le a kis leányra és megkérdezte: — Hány éves is vagy pontosan ? — Mához két hétre leszek tizenhat. — Igen. Nem is vagy már egészen gyermek. Jól nézel ki. Megcsinosodtál. Amint hazaérünk, megfésültek, mert ... Elmosolyodott és máskép fejezte be a mondatát, nem úgy, ahogy előbb akarta. — Mert így lenyaltan gyerekesebb vagy, mint úgy leszel. Visszatértek a penzióba, Zsuzsa ránézett egy ajtóra, mely előtt elhaladtak, jelentősen mosolygott, de nem szólt semmit. Még egy szóval sem említette Kató előtt, hogy Kóssék ott laknak. Aranyossynénál látogatót találtak, komoly, feszes öregasszonyt, fekete selyem ruhában. Bemutatták Katót, azután Zsuzsa a másik szobába vitte vendégét, két szobában laktak, s lebontotta a haját. — Ej, ej gyermek, hát neked ilyen hajad van s úgy összeszorítod és lenyalod. Várj csak, nem fogsz magadra ismerni. Kisütötte, magasra fésülte, két összefoglalta a lányka nagy fehér csokorral haját, aztán örömmel adta kezébe a kézitükröt: — Nézd meg hátulról is. Ez a visszahajított czopf a két nagy máslival fönt és lent, az igazi bakfis=frizura. Mindig így fésülköd= jél, a kis sötétkék ruhád helyes ezzel a fehér gallérral. Hanna néni szigorú pillantást vetett rájuk, mikor visszatértek. — Látod, ezt nem szeretem a lányodban, — mondta szárazon Aranyossynénak, — már ezt a sima kis leányt is kiforgatta a szolidságából s fölczifrázta. Aranyossyné, az őszülő szép asszony mosolygott: — Kérlek, édes Hanna, az új nemzedék merészebb és szabadabb, mint a régi. — Vagy talán csak nyíltabb, őszintébb, — mondta Zsuzsa. — Nem szégyenli azt, amit gondol, amit akar. Hanna néni még jobban kiegyenesedett, bár eddig is távol volt attól, hogy a nagy karosszékben kényelmesen üljön. Nem szólt semmit, csak komoran csóválta meg piczi kontyos, öreg fejét. Kopogtattak. — Tes sék! kiáltott Zsuzsa és az anyja egyforma vidám hangon. Kedves arcza, finoman méltóságteljes ősz asszony lépett be, utána érdekes megjelenésű fiatal férfi. Katónak nagyot dobbant a szíve. Ezt a párt látta már valahol, valami nem közömbös helyen és alkalommal, különösen a nőt. Zsuzsa hozzá vezette a férfit. — Kislány, találd ki, hogy ki ez ? — Kós Béla, — mondta Kató hirtelen, a férfi szeme melegen mosolygott az ő szemébe. És tekintetüknek e találkozása után valami szokatlan érzés tartotta fogva öntudatát, valami megrázta egész valóját, valami letompította a figyelmét úgy, hogy mikor a kedves öregasszonynak bemutatták, egész gépiesen köszönt, nem igen tudta, mi történik. Aztán eszébe jutott minden. Az orvosnál látta ezt a nénit és a fiát is, Öcsikével foglalkoztak. A néni is emlékezett, maga mellé hívta Katót és beszéltette a kisfiúról. Mikor látta, hogy elszomorodott a leány, sárgás-fehér szép hűvös kezével megsimogatta az elsápadt arczot. Kós Zsuzsával inggerkedett, de közben gyakran nézegetett Kató felé. Később odaült a kis leány közelébe és kérdezősködni kezdett az intézet új (Folytatás) rendjéről. Kató felelt neki, de mindketten hiába keresték a meghittségnek azt a fokát és azt a közvetlen hangját, a melyhez a levelekben már eljutottak. Most, a személyes találkozásnál újra kellett kezdeniök az ismerkedést. Azért mégis úgy váltak el, mint jó barátok, bár a meglett ember és a gyermek= leány barátsága volt ez. Zsuzsa azzal búcsúzott, hogy két hét múlva, szombaton újra bemegy Katóért, aki most, ha lehetett, még jobban szerette őt, szerette Aranyossynét és Kósnét, szinte még Hanna nénit is, ezerszeresen szerette Lenkét és a többi lányt, Évát is, az új növendéket, akivel kezdett megbarátkozni. Nagyon szerette az irodalomtanárt és a „kanári tar" többi tagját, még Ida nénit is valamennyire, szerette a nevelőnőket, az elemi iskolás gyerekeket, egy mellett sem ment el az udvaron úgy, hogy meg ne simogatta volna. Szerette a szolgaszemélyzetet, csordultig volt a szíve szeretettel, úgy, hogy megreszketett néha, megremegtette az érzésáramok ereje, elpirult, majd elsápadt néha, mindez akkor történt, amikor dr. Kós Bélára gondolt, akit nagyon, de nagyon megnyerőnek talált. És amint teltek a napok, nem fogyatkozott a rágondolása, nem csökkent érzéseinek túl=áradása, sőt! Meg is látszott rajta. A szeme csillogott, az arcza megszépülten ragyogott, hangja nemesebben zengett, a mozdulatai megélénkültek. Néha elhúzódott a többiektől, az osztályba menekült és valamelyik padra borulva sírt. Az öccsére gondolt ilyenkor és ezért sírt, de mégis ez a bánat egészen más volt, mint eddig. Mikor végre letörülte a könnyeit, levelet írt, egyet, kettőt, hármat is egymás után Kós Bélának arról a két Shakespeare-darabról, melyeket utoljára olvasott. De nem találta a régi hangot és nem küldte el a leveleket. Ha Kós Béla írna, ha most írna ... De hát nem állapították meg, hogy lehet-e már az intézetbe ! Kató be belopózott a díszterembe és kém lelte azt az ablakot szemközt, de nem találta azt, akit keresett. Végre eltelt a két hét. Izgatott örömmel fogadta Zsuzsát, aki végignézett rajta. — Vesd le a sötétkék blúzt, kislány s végy fehéret helyette s húzz félczipet, meg várlak, — utasította Katót, aki röpült és már vissza is érkezett fehér blúzban. Zsuzsa elégedetten nézett végig rajta. Kató is végignézett önmagán s zavartan mosolyogva mondta : — Pedig meg van tiltva a félczipő, mert rossz idők járnak. — Ugyan, — legyintett Zsuzsa s máris letárgyalták a tilalmat. Azért kellett fehér blúz és félczipő, mert Zsuzsa társaságot hívott. Lementek a pen= sió társalgójába, Zsuzsa énekelni akart, Kató kisérte. Senki sem volt ott rajtuk kívül. Egyszerre azt érezte Kató, hogy valaki szalag, csokros, visszahajtott hajfonatát húzgálja. Hátrafordult. Kós Béla állt ott mosolyogva. Úgy érezte Kató, mintha valami sima, meleg kéz megczirógatta volna az erczát, de hirtelen legyőzte ezt a puha hangulatot egy új gondolat: Istenem, nem szabad leplezetlenül elárulnom, hogy nagyon szeretem. Kós kívánságára folytatták a zenét, amíg hárman voltak, a férfi ott állt a zongorára könyökölve és nézte, hallgatta őket. Kató minden erejét összeszedte, hogy bele ne zavarodjék a játékba. Nemsokára lejött a társalgóba Aranyossyné és Kósné együtt, az után Hollós Ödön és Vártán György együtt, a zene abbamaradt. Hollós a két asszonyhoz szegődött, Kós a két leánnyal beszélgetett. Zsuzsa a nagy pálma és az ablak mellett