Vasárnapi Ujság – 1920
1920-08-15 / 15. szám - Ábrányi Emil: Kisteleki Edének 176. oldal / Költemények - Kisteleki Ede: A költő égbeszállt 176. oldal / Költemények
14. szám. 1920. 67. évfolyam. • VASÁRNAPI ÚJSÁG. 169 holnap? Együtt fogjuk meglátogatni barátomat . . . (Az égre emelve szemeit.) Igen, barátomnak nevezhetem, — ismétlé meg=* indultsággal. — Üljünk csak le egy kissé ezen a padon. írunk neki egy pár sort, hogy bejelentsük érkezésünket és aláírjuk mind a ketten. Ha hat óra előtt postára adjuk, (itt úgy mondják, hogy tizennyolcz óra) holnap reggel megkapja és délben már várni fog. Sőt valószínűleg vele ebédelhetünk. Leültek. Protos kis füzetet vett elő zsebéből és egyik tiszta lapján így fogott bele a levélbe:Amadé kíváncsi szemei láttára: — Édes Öregem ... Észrevéve Amadé bámulatát, csendesen elmosolyodott. — Hát Ön a bíborosnak írt volna, ha én nem figyelmeztetem a körülményekre ? Barátságosabb hangon kegyesen felvilágosította Amadét, hogy San Felice hetenkint egyszer titokban elhagyja bíboros az érseki palotát, egyszerű papnak öltözik, Bar= holotti káplán lesz belőle és kirándul a Volmero=hegy oldalára, ahol szerény villában fogadja néhány bizalmasát és azokat a titkos leveleket, melyeket a beavatottak ezen álnév alatt írnak neki. Még ezen álruhában sem érzi magát teljes biztonságban. Nem lévén biztos benne, hogy a posta által neki továbbított leveleket nem bontják-e fel, megkért mindenkit, hogy levélben ne írjanak neki semmi fontosabb dologról, sőt még azt a tiszteletteljes hangot is kerüljék, melyből magas egyházi méltóságára következtetni lehetne. Most, hogy be volt avatva, Amadé maga is mosolygott. Édes Öregem . . . Lássuk csak, mit is akarunk írni neki, ennek az édes öregnek, tréfálkozott a pap és nem tudta folytatni. Meg van! Hozok neked egy mulatságos pasast. (De igen! Hagyjuk csak, én tudom, hogy milyen hangon kell írni neki.) Hozzál ki magaddal egy vagy két üveg salernói bort. Majd együtt megisszuk holnap. Jól fogunk mulatni — no itt van , írja alá Ön is a nevét. — Jobban tenném talán, ha nem írnám oda igazi nevemet. — Önnél az nem fontos, — mondá Pro=tos, maga azonban ezt írta Amadé neve mellé : Cave. — Nagyon szellemes! — Ön csodálkozik rajta, hogy én csak ennyit írok ide, hogy Cave ? Ön persze a Vatikán pinczéjére gondol. Tanulja meg, kedves jó Fleurissoire uram, Cave latin szó és annyit is jelent: vigyázz! Mindezt oly fölényes és különös hangon mondta, hogy szegény Amadé borzongást érzett végigfutni a hátán. Ez azonban csak pillanatig tartott, mert Cave tisztelendő úr ismét barátságos lett és átnyújtva Fleuris=spirenak az imént megírt levelet, melyet az álczímre meg is czímezett : — Legyen szíves önmaga postára adni, így okosabb. A papok leveleit fölbontják. Most pedig váljunk el. Nem volna tanácsos, hogy tovább is együtt lássanak. Állapodjunk meg abban, hogy holnap reggel a hét óra harminczas nápolyi vonatnál találkozunk. Harmadik osztályon utazunk természetesen. Én persze nem ebben az öltözetben leszek. (Hogyan is gondolja!) Mint egyszerű calabriai parasztot fog viszontlátni. (A hajam miatt, melyet lehetőleg nem akarnék levágatni.) Isten vele! Kezével kis jeleket intve, eltávozott. — Áldott legyen az Ég, hogy összehozott ezzel a tiszteletreméltó pappal!—mormogta magában hazamenet Fleurissoire. Mit tettem volna nélküle ? Protos pedig ezt mormogta magában : — Majd adunk neked bíborost! . . . Ha ugyanis egyedül ment volna oda, még képes lett volna az igazihoz betolni a pofáját! V. Fleurissoire nagy fáradságról panaszkodott s csakhamar álomba merült legalább is oly mértékben, ahogy a viszketés, mely egész testért végig még most is gyötörte és részben a bolhák, részben a szúnyogok műve volt, ezt megengedte. Másnap reggel Amadé készülődött az utazásra.. . Ezt tartsd meg tőlem emlékül, — mondá Karola s a zarándok manichettájára alkalmazta azt az ízléstelen kis ékszert, a melyért Protos reggel megszidta. Amadé megígérte, hogy este visszajön, leg később azonban másnap. — Megesküszöl nekem, hogy nem bánatod, — ismétlé Karola néhány perczczel később Protosnak, ki öltözködés után a titkos ajtón át készült távozni. Minthogy máris késésben volt, mert várnia kellett, míg Fleu=rissoire el nem megy, kocsit volt kénytelen fogadni a pályaudvarhoz. El kell ismerni, hogy új ruházatában : kurta zeke, barna bugyogó, kék harisnyára fűzött czipő és lapos karimájú vörhenyeges szandál= kalap, meg pipával a szájában kevésbbé hasonlított egy paphoz, mint inkább az Abruzzo hegyiségből idecseppent rablóhoz. Fleurissoire, ki fel és alá járva várakozott a vonat előtt, nem ismerte fel, amikor Protos, ujjával az ajkán, mint Szent Péter vértanú közeledett és elment mellette, mintha nem is látná s eltűnt az egyik vasúti kocsiban a vonat elején. Néhány percz múlva azonban megjelent ismét az ajtóban és Amadé felé nézve, szemét félig behunyta és kezével dugva intett neki, hogy jöjjön közelebb. Amikor Amadé föl akart szállani, a fülébe súgta : Győződjék meg előbb, hogy nincs-e valaki a szomszédban ? Senki sem volt a közelben és szakaszuk a kocsi utolsó szakasza volt. — Messziről követtem az utczán, — mondá Protos, — de nem akartam megszólítani, nem hogy valaki meglásson bennünket együtt. — Hogyan lehetséges, hogy én Önt nem láttam, pedig számtalanszor megfordultam, épen azért, hogy meggyőződjek róla, nem követt e valaki? Az Önnel folytatott tegnapi beszélgetés rémes ijedségekbe döntött! Mindenhol kémeket látok. — Sajnos, nagyon is elárulja ezt. Azt hiszi talán, hogy természetes az, ha valaki minden húsz lépés után visszafordul ? — Csakugyan így tettem volna ? — Ön gyanakvó természet, — mondjuk ki nyiltan , és ezzel árulja el magát leghamarább az ember. S emellett még meg sem tudtam állapítani, hogy ön követ! . . . Viszont beszélgetésünk óta minden járókelőben, kivel találkozom, valami gyanúsat vélek fölfedezni. Megijedek, ha rám néznek, ha pedig nem néznek rám, akkor azt hiszem, hogy csak úgy tesznek, mintha nem látnának. Egészen a mai napig nem jöttem rá arra, hogy a legtöbb ember jelenléte az utczán mily nehezen indokolható. Nincs négy ember egy tucat közt, kinek foglalkozása első pillantásra szembeszökő volna. De az ön szavai elég okot adtak a gondolkodásra! Elhiheti azonban, hogy egy természeténél fogva hiszékeny léleknek, mint amilyen én vagyok, a bizalmatlanság nem könnyű dolog; meg kell tanulni . . . — Meg fogja tanulni és pedig hamar. Rövid idő alatt szokásává válik az embernek. Nekem is meg kellett tanulnom. Fontos az, hogy mindig jókedvű legyen az ember. Különben miheztartás végett jegyezze meg ezt : ha azt hiszi, hogy követik, ne forduljon vissza, hanem egyszerűen ejtse el a sétabotját, vagy ha az időjárás úgy kívánja, az esernyőjét s mialatt e tárgyat felveszi, hajtsa le a fejét akkop, hogy lábai között maga mögé nézhessen. Ajánlom, hogy ezt gyakorolja. De mondja csak, milyennek talál ebben az öltözékben ? Attól tartok, hogy így sem tudom teljesen elleplezni papi voltómat. — Legyen egészen nyugodt, — válaszolá naivul Fleurissoire, — senki más, mint én, ebben biztos vagyok, nem ismerheti fel, hogy kicsoda. — Jóakarattal vizsgálgatta öltözetét s közelebb hajolva hozzá, folytatta : — Kétségtelen, hogy még ezen álruhán keresztül is, ha jól megnézem, találok Önben valami A BUDAI «GAULEI»-PÁHOLY SZERTARTÁSI TERME. A«HAJNAL»-PÁHOLYBAN TALÁLT SZABADKŐMŰVES JELVÉNYEK. A SZABADKŐMŰVES PÁHOLYOK FELOSZLATÁSÁHOZ.