Vasárnapi Ujság – 1920
1920-11-21 / 22. szám - A Szépművészeti Múzeum régi képtárának új szerzeményei (képekkel) 257. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
250 18. szám. 1920. 67. évfolyam, sem Mátyás Bécsben nem birta maradásra, mert 161ó-ban Amsterdamban látjuk megint, három év múlva pedig Utrechtben mint a szent Lukács czéh tagját, a hol egészen 1639-ben beállott tragikus haláláig tartózkodott. Tulajdonképeni tanára Corinxloo volt, de az id. Peeter Brueghel, különösen pedig ennek fia, a Bársonybrueghel is hatással volt reá. Legnagyobb mestere azonban maga a természet volt és azok a tiroli benyomások, melyeket magában hordozván soká megtartott. Innen származik, hogy 1606—t614-ig előszeretettel festett hegyi tájakat, részint staffageval, részint anélkül. Savery azonban nem volt egyoldalú művész ; amellett hogy tájképeket festett, nagy varázzsal bíró állati képeket teremtett, sőt virágcsendéleteket is és ezzel ezen művészet egyik előfutárjának mondhatjuk. Legnagyobb jelentőségét azonban a táj képfestészetben nyeri. Múzeumunk korai flamand kabinetje legnagyobb látványosságok egyike, amelyekben a XVI. század második és a XVII-ik század elejének párját ritkító id. Peeter Brueghel és fiának, a Bársonybrueghel mesterművei vannak, két kiváló képpel gyarapodott. Roeland Savery ecsetjéből származtak, akinek műveit ez ideig fájdalmasan kellett nélkülöznünk, mert azon neki tulajadonított két tájkép (649 és 655. sz.), amint azt összehasonlítás útján megállapíthattuk, nem tőle származik, hanem a nála valamivel fiatalabb tehetséges festőtársától, Abraham Govaertstól. Savery múzeumunkba való bevonulását két képpel ünnepli, melyekből, úgy a tájt, mint az állat festészetének legjobb részét ismerjük meg. Ezzel képtárunk egyik régi hiányát pótolták ki a legszebb módon. Az egyik képet Balla Ödön, Rácz Sándor urak és az „Artes" műkereskedés szerezte meg a múzeummal egyetemben, a másik pedig Heim Móriczné szül. Schwarz Margit úrhölgy adománya. Az előbbi kép, mely signaturával van ellátva, kompoziczióban rokon mesterünknek a drezdai képtárban őrzött képével. Mind a kettőn a baloldalon sötét fákat és tavacskában vizimadarakat látunk. Míg a drezdai képen egy torony romja van — a mi Savery művészetében 1614 óta többször megismételődik — addig a mi képünkön fáktól benőtt falépítmények vannak sziklákkal összenőve. A tavacskát, a fal romját és a sziklákat meleg világító barna árnyalásban tartotta, az ég szürkészöld. A híres „sárga sarok" sem hiányzik, amely Savery képein oly jellegzetes és 1609 utáni művészetében bizonnyítva van. Ezen „sárga sarok" mindig fent balra látható, a mi képünkön a nap felhők mögött rejtőzik, mégis elszórja sugarait falra és a tavacska egy részére, amivel ezen a részeknek éles kidomborítását éri el. Teljesen máskép hat Savery másik képe, amely az előbbinek szerencsés kiegészítése a képen a múzeum tulajdonába jutott és a művész munkálkodásának utolsó korszakánból származik. Mélyen átérzett, nagy elgondolású festménnyel állunk szemben, melyen a részletesség sem hiányzik, amely sok érzésről és természetszeretetről tanúskodik. Annak ellenére, hogy a mestertől szignált kép nagyon késői— keletkezése dátumát tekintve 1652-ben festetett — mégis a művész korai korszakának emlékeit viseli magán. A hangsúlyozás, ellentétben az előbbi képpel, melyen főleg az állatvilágot emelte ki, itt a tájon van — és az a kevés állat (szarvasok, kő, száli kecskék és van egynehány madár) csak a mozgás élénkítéséül szolgálnak. Míg az először említett képre főleg a hangulat mélysége jellemző, addig a legkülömbözőbb, főleg világoszöld és sárga színben tartott fák és a háttér kék tónusai úgy hatnak, mint egy szeme gyönyörködtető finom gobelin. Nem érdektelen, ha megemlítem, hogy a tárlat kék tónusa a Bársonybrueghel távlatával rokon — hasonlítsuk pl. össze az utóbb említett művész „Éva teremtése" czímű képünkkel. Régi képtárunk gyarapodásának fénypontja Jacob Jordaens Ádám és Éva képe. A napi sajtó, amely — sajnálatos módon — oly gyakran lelkiismeretlenül dolgozik és helytelen informáczióknak könnyen ad helyet és szívesen él szenzácziókból, melyek nem felelnek meg a valóságnak, sok mindent költött e képről, még mielőtt látta volna. Az újságoktól felcsigázott kíváncsiság tetőfokát érte el és a nagyközönség beözönlött a kép kiakasztása alkalmával, hogy a sokat rágalmazott művet láthassa. A vitatkozás hullámai hamarosan lecsendesedtek és a legtisztább műélvezet elől eltűntek. Ma egy embert sem találunk, aki a Jordaens kép valódiságát kétségbe vonná, kivéve azokat, akik a művet Rubensnek tartják. Mikor képet először láttam, tisztában voltam azzal, ahogy kiváló művel állok szemben : már maga a nagyszabású kompozíczió is a mellett szólott. Az előtérben elhelyezett állatok, a növényzet és a tájkép arra mutatott, hogy Jordaens művészetével van dolgunk, különösen pedig az állatok virtuózus, széles ecseti kezelése árulta el a nagy antwerpeni mester kezét. Ezzel szemben idegennek tűntek fel az alakok típusai. Szabad szemmel volt látható a restaurátor kezének nyoma Ádám haján. Már ezen résznek eltávolításánál látott újra napvilágot az eredeti haj. A nagy óvatossággal vezetett restaurátori munka további haladásánál kitűnt, hogy mindkét alak tetőtől talpig át volt festve. A megmásító átfestés eltávolítása után az eredeti festmény teljes pompájában bontakozott ki. Ma a kép eredeti szépségének egykori épségében ragyog mint Jacob Jordaens egyik legkiválóbb képe, mely gazdag munkásságának legérettebb korszakából származik és ves tekedik barátjának, Rubensnek, képeivel. Ezen kép tetőfokát jelenti azon gyarapításoknak, mellyel sok évi működésem alatt olyan kiváló képeket szerezhettem meg mint Goya, Velazquez, Greco, Raeburn, Hals, Kalff, Lys, id. Holbein stb. A Jordaens-kép nem szorul analyzisre, mert már teljesen átment a közönség tudatába és mint abszolut műremek él abban tovább. Hogy ezen páratlan szép kép biztosítva lett Magyarország részére, gróf Apponyi György és Porókai Márton urak lelkes közreműködésének, továbbá Krausz Simon, dr. Goldfinger Gusztáv és dr. Éber Antal urak hazafias áldozatkészségének köszönhetjük. Azonban múzeumunknak nemcsak flamand, hanem hollandus osztálya is meggazdagodott két kiváló művel. Egynehány műbarát, kik nem akarják nevüket elárulni, Porkai Márton úr nagylelkű fáradozásával az amsteri Adriáén van de Velde: Téli táj korcsolyázókkal. Giovanni Battista Weenix: Szárnyasok. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM RÉGI KÉPTÁRÁNAK ÚJ SZERZEMÉNYEI.