Vasas, 1973 (78. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
2 (Folytatás az 1. oldalról) Hajó- és Darugyár esetében a tengeri hajók helyett a folyami-, a tolóhajó és a darugyártás fejlesztése jelent megoldást. A Hajtóműgyár számára a sebességváltók és az ipari hajtóművek gazdaságos termelésének fejlesztése a fő cél. A KGM-mel közösen valószínűleg javasolni fogjuk az említett üzemek sorába a Csepel Trösztöt is, amelynek számos termékénél szintén alapvető változtatások szükségesek. A KB állásfoglalásban említett, 40—50 vállalat közé, amelyeknél szükség esetén külön intézkedésekkel is biztosítani kell a hatékony munkához szükséges feltételeket — számításaink szerint — hozzávetőlegesen húsz KGM-üzem kerülhet. Már kidolgoztuk az idesorolás főbb szempontjait, amelyekben nagy hangsúlyt kapott a kiemelt kormányprogramok és az államközi szerződések végrehajtásában való részvétel, az átlagnál dinamikusabb fejlesztés megalapozott igénye. Mindent összevetve tehát a kohó- és gépipar termelésének és dolgozóinak több mint 50 százaléka olyan vállalatokhoz tartozik, amelyek megfelelnek a fenti elveknek. Természetesen a várható intézkedések semmiképpen sem jelentik azt, hogy a „kiemelt” vállalatokat központi kasszából tetőtől talpig „felöltöztetik”, hogy szabadon felhasználható „bianco”csekket kapnak a kormánytól. Várakozásunkat úgy a leghelyesebb megfogalmazni, hogy a jövőben a párt a gazdasági és társadalmi szervezetek figyelme az eddigieknél jobban irányul majd azokra a vállalatokra, amelyeknek kiemelkedő szerepük van népgazdaságunk fejlődésében. Az első helyen viszont változatlanul a vállalatok saját erőből tett intézkedéseinek kell szerepelnie, csak ezek után következhet, hogy a fejlődésüket gátló és rajtuk kívülálló akadályokat feltárjuk, rangsoroljuk, s a lehetőségekkel összhangban keressük a megoldást. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a pénzügyi várakozásoknál mindenkor messzemenően figyelembe kell venni a népgazdaság egészének lehatárolt anyagi lehetőségeit.kal fog hozzásegíteni bennünket a bértömeg-gazdálkodásra áttérő, több mint hatvanezer dolgozót foglalkoztató három nagyüzemünk is: a Csepel Vas- és Fémművek, az Egyesült Izzó és az Ikarus. Kétségtelen, hogy a KB- határozat legtöbbeket érintő és egyik legfontosabb életszínvonal-politikai intézkedése: az állami iparban foglalkoztatott munkások és művezetők központi béremelése. A végrehajtás pontos részleteiről ma még nem tudunk beszámolni, de néhány olyan összefüggésre máris utalnunk kell, amely megkönnyíti az egységes értelmezést és megvalósítást. Egyértelműen le kell szögezni, hogy központi béremelésben az állami ipari üzemek fizikai állományú dolgozói és művezetői részesülnek. A kiemelés indokolt, mert az elmúlt évek során általában ezeken a területeken volt a legalacsonyabb a bérnövekedés üteme. Ezen belül is különösen lemaradt a szakmunkások és a művezetők bérének emelkedése. A párt állásfoglalása szellemében ismételten hangsúlyozzuk a differenciálás fontosságát, mert úgy tűnik, a közvéleményben eléggé elterjedt, hogy az állami üzemek fizikai dolgozóinál átlagosan 8 százalékos béremelésre kerül sor, de az kevésbé tudatosult, hogy ezt differenciáltan kell megvalósítani. Pedig a párt állásfoglalása kimondta, ho°v differenciálni kell a nők Feltétlenül szót kell ejtenünk két olyan kérdésről is, amely ugyan nem szerepel a KB állásfoglalásában, de a végrehajtással szorosan öszszefügg. Az egyik: az alkalmazotti létszám nem kívánatos növekedése. Jelezzük, hogy az illetékes állami szervekkel közösen az idén napirendre tűzzük ezt a gondot, s kezdeményezni akarjuk a jelenlegihelyzet megváltoztatását. Természetesen aránya, a műszakszám, a nehéz és egészségtelen munkakörülmények szerint. Erre tulajdonképpen már központilag is sor kerül majd, tehát már a vállalatok sem egyformán részesülnek az átlagosan 8 százalékos központibérfejlesztésből. Természetesen a központi bérfejlesztésből — differenciáltan — mindenki részesül, aki az említett kategóriákba tartozik. A szakmunkások és a művezetők jövedelmének átlagot meghaladó arányban kell növekednie. Lesznek központilag előírt minimum szintek, de ezen felül — az egyéni teljesítmények alapján — személy szerint is differenciálni kell. A vállalatoknak 1973-ban — saját erőből — várhatóan 3—4 százalékos bérfejlesztésre nyílik lehetőségük. Biztosítani kell, hogy a két forrásból származó bérfejlesztés összehangoltan és együttesen kerüljön felhasználásra. Meg kell akadályozni, hogy a vállalatoknál képződő bérfejlesztésből a munkások rovására más kategóriákat előnyben részesítsenek, ezért számukra a központilag biztosított bérfejlesztésen túl, differenciáltan, a vállalati átlagnak megfelelő növekedést is biztosítani kell. A felosztás részletes szabályait a gazdasági vezetők és a szakszervezeti bizottságok egyetértésben dolgozzák ki, s ezek után a tervezetet a dolgozókkal demokratikusan meg kell vitatni. nagyon helyes lenne, ha a vállalatok nem várnának a központi irányelvekre, hanem saját erőből is megtennék a szükséges és célravezető intézkedéseket. A másik kérdés: a túlóragazdálkodás helyzete. Előzetes adataink arról tanúskodnak, hogy az 1972-es magasabb termelési tervet az 1971-es túlóramennyiség felhasználásával zárjuk, tehát relatív csökkenéssel számolhatunk. Jelenleg a fő problémánk a feketetúlóra. Ezen a téren a helyzet nemhogy javult, hanem becsléseink szerint romlott A feketetúlórák anyagi fedezeteként felhasznált mozgóbér összege az elmúlt négy év során vállalatonként eltérően, de 30—600 százalékra növekedett. Jellemző, hogy a feketetúlóráztatásra nem nyíltan, hanem a különböző legálisan is alkalmazott bérezési, premizálási és jutalmazási formák, módszerek alkalmazása mögé bújtatva kerül sor. Sajnos e téren vállalataink rendkívül ötletgazdagoknak bizonyulnak. Becsléseink szerint a célprémiumok és jutalmak 20—30 százalékát lényegében a feketetúlórák fedezésére használják fel. Szakszervezetünk a feketetúlóráztatást a dolgozók öszszességének érdekeit sértő Méhes Lajos főtitkár referátumának következő részében időszerű szemléleti és politikai kérdésekkel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy amikor örömmel üdvözöljük az MSZMP KB állásfoglalását, ezt nemcsak a várható gazdasági intézkedésekért tesszük. Helyeslésünk és egyetértésünk azokra a kérdésekre is vonatkozik, amelyek a szocialista eszméktől és erkölcstől idegen nézetek és jelenségek elleni harcot helyezik középpontba. Tudjuk, hogy a párt X. kongresszusának határozatai a gazdasági életben is csak úgy valósulhatnak meg, ha biztosított a megfelelő eszmeiideológiai, politikai alap, ami megköveteli a nézetek tisztázását és a világos követelmények kijelölését, érvényesítését ezen a téren is. A közgondolkodás alapvetően kedvező fejlődésével egyidőben és ezzel párhuzamosan érvényesülnek a szócselekedetnek és a szakszervezeti ellenőrzés kijátszása miatt — szakszervezetellenesnek minősíti. Ezért javaslom, a központi vezetőség foglalja határozatba, hogy: a társadalmi szervezetek által kezdeményezett és más rendeletek alapján szabályozott társadalmi munkaakciókat leszámítva a napi törvényes munkaidő bármilyen címen és formában túllépő munka túlórának tekintendő és ezekben az esetekben is a kollektív, szerződés szabályai a mérvadóak. Ugyanakkor a vállalati kollektív szerződések, túlóraszabályait és nagyságrendjeit felül kell vizsgálni. A világos helyzet kialakítása érdekében a szakszervezet számára is célszerű, ha a legális túlóramennyiség esetleg átmenetileg növekszik ugyan, de ezzel kizárható -da szakszervezeti ellenőrzés jelenlegi kijátszása, cializmustól idegen jelenségek és folyamatok is. Ezeket a torzulásokat nekünk szigorúan figyelemmel kell kísérnünk, s ha sorainkban jelentkeznek, azonnal cselekednünk kell saját hatáskörünkben is, hogy társadalmi méretekben is eredményesebben küzdhessünk a szocialista eszmék érvényesítéséért. Az egyik ilyen kérdés az erkölcsi — politikai tényezők és az anyagi érdekeltség arányainak helyzete a mindennapos irányítói tevékenységben. Az elmúlt évekre visszatekintve számos esetben bebizonyítható az arány káros felbillenése, ami gyakran azt jelenthette és jelenti, hogy a pillanatnyi szűk anyagi érdekekért a társadalom érdekei, tehát lényegében a szocialista elvek szorulnak háttérbe. Az említett ellentmondás nagy veszélye, hogy a tömegek előtt is megkérdőjelezi a szocialista er- Elítéljük a feketet álórákat Felbillent arányok és ami mögöttük van Előnyben a szakmunkások és a művezetők Ezek után esett szó a legtöbbeket foglalkoztató kérdésről, az 1973-ban várható bérpolitikai intézkedésekről, amelyek alapelveit a KB novemberi határozata rögzítette. Az esetleges félreértések elkerülése végett Méhes elvtárs kiemelte, hogy a Magyar Villamos Művek Trösztnél a béreket, a részesedési alapot, a vezetők jövedelmét tekintve változatlanul meghatározó marad a vállalati munka hatékonysága, tehát a nyereség-bér alakulás központi bérintézkedéssel kiegészül ugyan, de a nyereségérdekeltség természetesen nem szűnik meg. Hangsúlyozta, hogy a bér-tömeggazdálkodást nem tekinthetjük és nem is tekintjük valamiféle csodaszernek. A KB-állásfoglalás szellemében a jelenlegi kísérlettől azt várjuk, hogy hozzájáruljon az élőmunka-takarékosság általánosan hasznosítható útjainak helyes meghatározásához. A mindenkori bérpolitikával szemben kettős igény jelentkezik. Egyrészt, hogy szabályozza a vásárlóerő és az árualap közötti egyensúlyt, másrészt, hogy hatékonyabb munkára ösztönözzön. Az e kettős cél elérését legjobban biztosító szabályozás módszereit még gondosan tanulmányozni kell, amelyhez új tapasztalatok 1. ÓZD: A kezdet Amikor a gyárrészlegi műszaki szakemberek mérlegelték az 1 millió tonna acél gyártásának a műszaki-technológiai feltételeit, s arra a következtetésre jutottak, hogy jól szervezett és irányított, termelékeny munkával elérhető ez a cél — nagyon sokan voltak azok, akik kételkedtek, és bizony legyyintettek a dologra. A gyárrészlegvezetés az 1400 dolgozójához fordult, ugyanakkor véleményt és segítséget, támogatást kért a társüzemektől is. Mindenekelőtt a nagyolvasztóműtől, hogy kellő mennyiségű és minőségű folyékony nyersvasat kapjanak, a közlekedési gyárrészleghez, hogy a forgalmazás pontos, nem is napra, hanem pillanatra kész legyen. A Kohászati Gyárépítő Vállalathoz, hogy a kemenceátépítések idejét a lehető legminimálisabbra csökkentsék ... Az acélműi kollektíva egyemberként csatlakozott, a többiek úgyszintén. Nagyon sok részletet kellett megszervezni, előkészíteni, tisztázni. A betétnormákat, a kisgépesítést, a gépészeti karbantartást, a dolomitellátást, a forgalmazást, a technológiai fegyelem és a munkavédelmi előírások, a minőségi követelmények szigorú, következetes betartását... A munka lázában Amikor a finis előtt az acélműben jártunk, a VII. számú kemence forróságánál beszélgettünk egy fiatal brigádvezetővel. A négyszemélyes kollektíva vezetője Czudar András, 42 éves. Poros az arca, és sűrű izzadságcseppek jelentkeznek a homlokán szüntelen. — Ilyen „hajtás”, ilyen izgalom még soha nem volt. Kételkedtünk olykor mi is — de bízunk abban is, hogy meglesz. A kemencék is versengenek egymás között, azért, hogy melyik kollektíva tud a legjobb programszerűséggel, a legrövidebb idő alatt, a legtöbbet csapolni. Ám ez az egymás közötti küzdelem is csak a vállalati — végsőfokon pedig az országos cél érdekében fűt valamennyiünket. — Amikor én először jártam itt — mert alföldi gyerek vagyok —, azt mondtam: ilyen szépet még sohasem láttam. Ember és gép, erő és még hatalmasabb erő párharca, baráti kapcsolat találkozása ez a gyár... Innen is, onnan is szavak röpködnek felénk. Janó János még hozzáfűzi: — Öröm látni, hogy így lelkesedünk, együtt Pörköl a tűz, arcunkról, szemünkből töröljük a port. .. Hevülünk, izzunk, de az izgalom az akarat is fűt belül: tegyünk meg mindent az 1 millióért. A finis Mi hajtotta őket? Ezekben a mondatokban talán ott van a mindennapi jól átgondolt mozdulatok villanása, a testre rakodó sók íze is. A sokszázezer izzadságcsepp, amely az acélműi dolgozók mindegyikének arcán legördült a rettenthetetlen munka hevében. Kaptak munkájuk ösztönzésére, elismerésre jutalmat is. Párszáz forintok voltak ezek , s mindenki tudta, hogy nem a párszáz forintokért dolgoztak keményen, de a becsületért, a munkában eltöltött évekért, a tisztességes emberi célokért. 1972. december 1. Tapodi László, az acélmű gyárrészleg termelés- és programosztályának vezetője a következőkről tájékoztat: Eddig 913 500 tonnát termeltek, s 86 500 tonna acélt kell még megtermelnie december 31-ig a gyárrészlegnek. 1972 december 31. reggel 8 óra A vendégek, a vállalat és az acélmű gyárészleg vezetői már számolták a perceket. Az I. számú Maért kemence kezelői, és az öntőcsarnok dolgozói pedig boldog örömmel, büszkeséggel munkálkodtak a felhevült berendezések mellett. Dudaszó jelezte a pillanatot. Mészáros Béla, a kemencecsarnok üzemvezetője, aki ekkor töltötte utolsó munkanapját a vállalatnál, sokéves munka után nyugdíjba vonult, a csapolónyílásnál utat tört a várva várt adagnak. Annak az adagnak, amely az egymilliomodik tonna acélt tartalmazta. (A vállalat ebből az adagból 1 db 1 tonnás öntőcset is készíttetett, amelyet szabadtéri bemutatón helyeznek el.) Az ünnepségen — amelyet az öntőcsarnokban rendeztek meg a nevezetes adag kokillákba öntése után — részt vett dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára is. De jelen voltak a vállalatvezetés és a társgyárrészlegek képviselői is Tóth Sándor gyárrészlegvezető szólt az egész évi tevékenységről, arról a termelékeny, intenzív munkáról amely során elérték: 1972-ben 1 millió 2350 tonna jó minőségű acélt csapoltak. A kis házi ünnepségen Csépányi Sándor vezérigazgató emlékplakettet és Kiváló Dolgozó kitüntetéseket adott át a legeredményesebb acélműi dolgozóknak. A vállalatnak, a gyárrészleg közel másfélezer dolgozójának hitet jelent ez a siker. bizonyíték, annak a bizonyítéka, hogy a jószándékú, a társadalom segítését A magyar acélgyártás történetében először 1 millió tonna acél VNSAS 1973. JANUÁR