Vasas, 1977 (82. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

1977. MATTS A szocializmusban minden az emberért van (Részleteiben közöljük Mé­hes Lajos főtitkár elvtárs be­szédét, amelyet a Lenin Ko­hászati Művekben mondott el a kiváló vállalat kitüntető cím átadása alkalmából. Az elmon­dottak elnökségünk álláspont­ját tükrözik az értékelési el­vekről, amelyekkel a KGM ve­zetése is teljes mértékben egyetért.)­­ Nagy öröm számomra, hogy a kohó­ és gépipari mi­niszter, valamint szakszerve­zetünk elnöksége megbízásá­ból én adhatom át önöknek az 1976. évi jó munkájuk elisme­réseként a kiváló vállalati ki­tüntetést, amelyhez szívből gratulálok — mondotta Méhes Lajos elvtárs. Ezek után rész­letesen ismertette a szép gazdasági eredményeket, a szo­cialista munkaverseny eredmé­nyeit, különös tekintettel az anyag- és energiatakarékosság­ból elért 95 millió forintra, va­lamint a 474 ezer normaóra­megtakarításra.­­ Az eredmények, bármeny­nyire is jelentősek a vállalat szempontjából, a kiváló válla­lati kitüntetés elnyeréséhez ki kellett bírniuk a más vállala­tokkal történő összehasonlítást is. Talán nem is tűnik túlsá­gosan logikusnak, hogy most éppen a kiváló címet elnyert vállalatnál tegyük fel a kér­dést, hogy valóban itt az LKM- ben születtek-e a legmagasabb eredmények az elmúlt eszten­dőben? Hiszen nyilvánvaló, hogy a kohászat tekintetében az egyik legjobb eredményt itt kellett hogy elérjék, ugyanis, ha ez nem így lenne, akkor most nem itt tartanánk ezt a szép, valamennyiünket jogos büszkeségre biztató ünnepsé­get. Ha ez is a végeredmény, úgy vélem, mégis kell szólni ar­ról, hogy miként történik tu­lajdonképpen az összehasonlí­tás, a kiváló vállalati címek odaítélésének elbírálása? Gyakran tapasztalhatunk ezzel kapcsolatosan félreértéseket, meg nem értéseket. Az igazság ugyanis az, hogy a kiváló cím odaítélésénél sok-sok szempon­tot együttesen veszünk figye­lembe, és ezek között vannak olyan mutatók, amelyekben az egyik, és vannak olyanok, amelyikben a másik vállalat az erősebb. Fontos a termelési, a nyere­ségtervek mennyiségi eredmé­nye, fontos az export- és bel­földi igények kielégítésének alakulása. Döntő,­ hogy az ered­ményeket mennyiben biztosít­juk a termelékenység növeke­désével. Amit eddig elsorol­tam, már ez sem kevés, de még azt hiszem, az értékelés alap­jául szolgáló részkérdéseknek talán a felénél sem tartok. Hi­szen döntő fontosságú az is, hogy a termelési feladatok megoldása mellett milyen fon­tosságot tulajdonítanak a dol­gozó emberrel való törődés­nek, tehát a bérek, a kerese­tek növekedésének, a szociál­politikai tervek végrehajtásá­nak. S vajon a munkabizton­ság, a túlórák alakulása tekin­tetében mi történt ugyanazon időszak alatt a vállalatoknál? És amikor mindezt az össze­hasonlítást elvégeztük, még hátra van egy nagy kérdéscso­port, hogy a szocialista mun­kaverseny, a szocialista műve­lődés, a szocialista közösségi szellem miként fejlődött az el­múlt esztendőben. Azt hiszem, valamennyiünk számára nyilvánvaló, hogy itt elég sok különböző tartalmú és minőségű dolgot kell ösz­­szemérni és valamilyen elvek alapján rangsorolni a teljesít­­­­ményeket. E rangsoroláshoz az alapot pártunk politikája adja meg. Ez megtestesül először is a párt gazdaságpolitiká­jában, amelynek konkrét tük­röződése jelenik meg az ötéves terv céljaiban és az éves ter­vekben. Ezek együttesen tar­talmazzák a termelési, értéke­sítési célokat és a dolgozók életszínvonalának növelésére irányuló törekvéseket is. Már itt sem lehet elválasz­tani a termelést az értékesítés­től, a tervek mennyiségi telje­sítését a gazdaságosságtól, de nem lehet elválasztani az el­osztástól sem, tehát a dolgozók keresetének növelésétől. A bér és keresetek alakulását viszont arról az oldalról is vizsgálni kell, hogyan valósítja meg a szocialista elosztásnak azt az alapelvét, hogy mindenki ké­pességei szerint dolgozzék és végzett munkája szerint része­süljön a megtermelt javakból. A szocialista vállalatok tel­jesítményeinek elbírálásánál tehát fontos szempont az em­berekről történő gondoskodás, a szociálpolitika, az egészség­­védelem, a munkahely kultu­ráltsága, a munkabiztonság. És végül, a párt politikájának, a fejlett szocialista társadalom építésének alapkérdése, a szo­cialista ember nevelése. A szo­cialista emberre jellemző érté­kek viszont éppen a munka­helyen, a munkában, a dolgo­zói közösségekben formálód­nak. Ezek a különböző célok és törekvések együtt kell hogy jelentkezzenek a vállalatok te­vékenységében. Mindezek együttesen jelenthetik azt, hogy a vállalatnál szocialista építő­­munka folyik, szocialista mun­kaverseny él és hat, a szocia­lista ember formálódik. A különböző célok teljesíté­sének összetettségére, egységé­re kívántam a figyelmet fel­hívni. Alapvető szempont a vállalati teljesítmények érté­kelésénél, hogy a népgazdaság érdekeinek megfelelően mely vállalat, mennyivel járult hoz­zá a közös vagyon gyarapítá­sához. Ugyanakkor az is dön­tő szempont, hogy mindezt mi­lyen módon vagy milyen áron érte el. A kiváló vállalati cím első­sorban erkölcsi és csak másod­sorban és részben jelent anya­gi elismerést. A termelés, az életkörülmények és a szocialis­ta ember nevelése irányába tett együttes erőfeszítéseket ho­noráljuk az elismeréssel. Mi a gyakori tapasztalat? E hármas célnak az egységét bontják meg és kiemelten egy kérdéscsoportnak tulajdonítják a főszerepet, s a többi cél je­lentőségét alábecsülik. Nem nyugodhatunk abba bele, hogy leggyakrabban éppen az élet- és munkakörülmények alaku­lását kívánják háttérbe szorí­tani. Gyakran mondjuk, hogy a szocializmusban minden az emberért van, de ez nemcsak a holnapra, hanem a mára is értendő. Fontos például, a minden az emberért van szocialista cél megvalósításában , hogyan ala­kult a munkahelyek biztonsá­ga, csökken-e a csonkulásos és­ a halálos balesetek száma? A múlt esztendőben a kohó-, gép- és villamosenergia-iparban 45 munkatársunk vesztette életét. Elmehetünk-e szó nélkül emel­lett? Különösen most, amikor a kiváló vállalati címek oda­ítéléséről döntöttünk, vajon el­hanyagolhatjuk-e ezt a körül­ményt? Lehetséges, hogy a kohászat­ban van olyan vállalat, amely az önökénél jobb eredményt ért el. Talán több termelési, gazdaságossági mutatót maga­sabb szinten is teljesített az LKM-nél. De kimagasló ter­melési eredményeik mellett hét munkatársunk ott az életét is elvesztette. Hét új özvegy és tizenhét árva is hozzátartozik az elmúlt év ottani „teljesítmé­nyéhez”. Ennyi gyász után nem lehet elnyerni egy szocialista kitün­tetési címet, erkölcsi elisme­rést. Nem illik hét gyászjelen­tés közé a jó munkáról szóló magas erkölcsi kitüntetés, a ki­váló vállalati cím. S ez még akkor is így van, ha termé­szetszerűen nem együttesen fe­lelős az ott dolgozó 13 ezer em­ber a balesetekért. Ám a bal­esetek — így a halálos kime­netelű balesetek — fő oka: a biztonsági előírások be nem tartása, a fegyelmezetlenség, a könnyelműség. Ennek leküzdé­se viszont csak valamennyiünk együttes munkájával, összefo­gásával érhető el. Elnézést ezért a nagy kité­,­nőért, de azt hiszem nem ün­neprontás a kiváló vállalati cím elnyerésének feltételeinek egységéről szólni. Természete­sen a példabeszéd másoknak is szól. De is érvényes a mon­dás: a lányomnak mondom, a menyem is értsen belőle. Ez­alatt most itt az LKM-ben az értendő, hogy önök a szocia­lista munkaversenyben, az em­berről történő sokoldalú gon­doskodásban, a szocialista mű­velődésben, a közösségi szellem erősítésében elért együtes eredményeik alapján kapják a magas elismerést. Ez kötelez a mára és a hol­napra is. Ma és holnap is e tö­rekvéseknek együttesen kell je­lentkezniük a munkájukban. Csakis ez visz előre a fejlett szocialista társadalom építésé­nek útján. Másodízben került sor 1977. május 2-án, 3-án és 4-én a Va­sas Akadémia megrendezésére, amely most is — miként az el­ső alkalommal — a legfonto­sabb, időszerű feladatok ered­ményes végrehajtását volt hi­vatott segíteni, az egységes gondolkodás és egységes cse­lekvés érdekében. Az akadémia háromnapos programsorozata a vasasszak­szervezet vezető tisztségvise­lőinek szólt: a tröszti vállalati, intézeti és intézményi függet­lenített apparátus számára. Ez alkalommal a — szélesen ér­telmezett — szakszervezeti ne­velőmunka néhány kérdésében nyújtott tájékoztatást, ugyan­akkor e programsorozat kere­tében mód nyílt — és legma­gasabb szinten — a szükséges konzultációra is. Szakszervezetünk elnöksége 1976 áprilisában hozott határo­zata szellemében, amely a tisztségviselők oktatásának, képzésének fejlesztéséről intéz­kedett, a Vasas Akadémia, mint a szakszervezet vezető tisztségviselőinek legmagasabb szintű képzési fóruma, ez alka­lommal is hasznos útmutatást adott a szakszervezeti mozga­lom előtt álló időszerű felada­tok egységes felfogásához, ér­telmezéséhez és végrehajtásá­hoz. Méhes Lajos elvtárs, az MSZMP KB tagja, szakszerve­zetünk főtitkára megnyitó sza­vait követően Aczél György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese tar­tott előadást társadalmunk ideológiai helyzetéről, a társa­dalmi tudat fejlesztésének teendőiről, a közművelődés idő­­szerű kérdéseiről. Az előre ösz­­szegyűjtött, igen nagy számú kérdések köré csoportosítva, vázolta azokat a külpolitikai tendenciákat és áramlatokat napjaink nemzetközi viszonyai között, amelyek befolyásolják társadalmunk ideológiai hely­zetét, állapotát, politikánkat. Felhívta a figyelmet azokra a fő csomópontokra, amelyek megoldása napjaink feladata a társadalmi tudat fejlesztésé­ben. Utalt közművelődés-poli­tikánk időszerű feladataira is. A szakszervezeti nevelőmun­­ka fejlesztésének további fel­adatait, a közelmúltban lezaj­lott SZOT-plénum alapján Vi­­nizlay Gyula elvtárs, a SZOT titkára körvonalazta. Tájékoz­tató előadásában alapvetően azokat a tennivalókat említet­te, amelyek a nevelőmunka egészének a SZOT elnöksége által történt áttekintéséből, az ott kialakult álláspontból adód­nak. Sugár György elvtárs, szak­­szervezetünk titkára, az első napi program befejezéseiként azokat a közvetlen, időszerű tennivalókat foglalta össze, amelyek a vasasszakszervezet nevelőmunkájában az elkövet­kező időszak mindennapjainak feladatai. Külön kitért arra, hol tartunk a centenáriumi ak­cióprogram megvalósításában, melyek a további teendők. Az akadémia második nap­ján Drecin József elvtárs, az Országos Tervhivatal elnökhe­lyettese tartott konzultációval egybekötött előadást a nép­gazdaság helyzetéről, a gazda­ság erősítése terén mutatkozó feladatokról. Körvonalazta, hol tartunk az V. ötéves terv meg­valósításában, mely területeken, vannak sürgető tennivalók an­­­nak maradéktalan teljesítése érdekében. A népgazdaság helyzetéből, feladataiból adódóan ismertet­te ezt követően Rabi Béla elvtárs, a KGM miniszter­­helyettese a kohó- és gép­ipar 1977. évi időará­nyos tervteljesítését és a to­vábbi feladatokat, utalva azok­ra a problémákra, amelyek megoldása sürgető feladataink közé tartozik. Ilyenek például a vállalati jövedelmezőség, a munka- és üzemszervezés, a szerződésben vállalt kötelezett­ségek határidőre történő telje­sítése, a termelékenység foko­zásának igénye, illetve a mun­­kaerő­helyzet gondjai. Koltai Endre elvtárs, a vasasszakszervezet titkára a napi program befejezéseként összefoglalta azokat a felada­tokat, amelyek a vasasszak­szervezet titkárságának cse­lekvési programjából adó­dóan az elkövetkezendő idő­szak tennivalói. A Vasas Akadémia program­­jának harmadik napján a szak­­szervezeti és üzemi demokrá­cia időszerű kérdéseivel, fel­adataival foglalkozott előadá­sában Gál László elvtárs, a SZOT főtitkárhelyettese. Elő­adásának középpontjában a szakszervezeti és az üzemi demokrácia egységének kér­dése, az üzemi demokrácia minden szinten való tovább­fejlesztésének igénye állt Hidasi Lajos elvtárs, a vasasszakszervezet titkára az akadémia háromnapos prog­ramjának befejezése al­kalmából hangsúlyozta, hogy annak teljes programja az egységes gondolkodásmód ki­alakítását, illetve ennek se­gítését tűzte célul, hoz­zátéve, hogy ez éppen az üze­mi és szakszervezeti demok­rácia kérdésében igen jelen­tős. Az üzemi demokrácia fej­lődése, kiteljesedése, fórumai­nak jó működtetése társadalmi igény. A Vasas Akadémia megren­dezésének tapasztalatai, most a második alkalommal is ked­vezőek. Jól szolgálja a szak­­szervezeti mozgalom vezető tisztségviselőinek tájékoztatá­sát azáltal, hogy programjában izgalmas, mindenkit foglalkoz­tató kérdések kerülnek napi­rendre. Az egységes cselekvés a közös tennivalók érdekében csakis a mai valóságot egyfor­mán értő, és a holnapért egy­formán tenni akaró emberek­kel, az egységes ismeret alap­ján lehetséges. Tennivalóink egyre sürgetőbbek, és egyre összetettebbek. Megoldásukhoz megbízható, átfogó és széles körben alkalmazható tény és érvanyag szükséges, amelyek­nek birtokában lehetséges csak­ hogy azonos cél érdekében egyazon úton haladjunk. Eh­hez adtak a Vasas Akadémia rangos referátumai jó útmuta­tást. Kardos Erika Vasas Akadémia —1977 VASAS Az egyetemes békéért (Folytatás az 1. oldalról)­rán közelíthetjük egymáshoz. Egymás kölcsönös megértése azért is szükséges, mert fel­tárja a békeépítésre kész erők állásfoglalásában a közös vo­násokat, és segíti megteremte­ni az akcióegységet Az együttműködés olyan erőforrás, amelyet százmilliók táplálnak a világon, éljenek bármely társadalmi rendben a földgolyó bármelyik táján. Az akcióegység jelszava a felada­tokra, a távlatokra utal. A Bé­keépítők közgyűlése a záró­üléssel nem rekesztette be te­vékenységét. A részt vevő bé­kemozgalmak mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy a Béke-világtanáccsal közösen kidolgozott és elfogadott ak­cióprogram alapján együttes harc bontakozzék ki az impe­rializmus ellen, a békéért, a társadalmi haladásért szerte a világon. A tanácskozás napirendjén szerepeltek mindazok a fon­tos kérdések, amelyek korunk­ban a nemzetközi közvéle­ményt foglalkoztatják. A vi­lágközgyűlés plenáris és bi­zottsági ülésein, fórumokon, rétegtalálkozókon, kerekasztal­­beszélgetéseken a békemozga­lom számos kérdéseit vitatták meg. A tanácskozás egyetértett azzal, hogy a békemozgalom felelőssége és ereje ma na­gyobb, mint valaha. Bármilyen eltérő is legyen a benne részt vevő erők életszemlélete, bár­mennyire különböző is legyen programjuk, politikájuk, ak­cióegységük volt a biztosítéka a múltban is a mozgalom si­kerének és az lesz a jövőben is. Megállapítást nyert, hogy az Európai Biztonsági és Együtt­működési Konferencia sikeres befejezése óta kedvezőbb fel­tételek teremtődtek a nemzet­közi békemozgalom tevékeny­ségéhez is. Ma már világszerte mind többen és egyre maga­biztosabban hangoztatják, hogy meg lehet és meg is kell őrizni az enyhülés uralkodó tendenciáját. El kell érni, hogy az tartós, visszafordíthatatlan folyamattá váljék. Kétségkívül kiérezhető eb­ből az a bizalom, amelyet a béke és haladás hívei világ­szerte a maguk ereje iránt tápláltak. Észrevehető benne a derűlátás, amelyet a békés egymás mellett élés kibonta­kozásának eddigi eredményei váltottak ki valamennyiünk­ben. Ez a kedvező folyamat milliók és milliók műve, fenn­tartásában pedig százmilliók érdekeltek. A békemozgalom kiemelke­dő szerepet tölt be a leszere­lésért folytatott küzdelemben. Szükség van erre, mert ma a világon évente mintegy 380 milliárd dollárt költenek fegy­verkezésre. Ez az összeg meg­közelítőleg a fél világ lakos­ságának a fele jövedelmének felel meg. A leszerelésért ví­vott küzdelemben kiemelkedik a II. stockholmi felhívás sike­re. Eddig közel 500 millióan juttatták kifejezésre egyetérté­süket és támogatásukat a le­szerelés ügye mellett. További szolidaritási kiállás­ra szólítanak az afrikai konti­nens déli részének népeivel, a Közel-Kelet haladó erőivel, a chilei fasiszta katonai junta ellen harcoló hős hazafiakkal. A béke és barátság hónap ren­dezvényein, nagygyűléseken, csoportos de az egyéni beszél­getéseken is szóljunk e hónap tartalmáról, célkitűzéseiről, a varsói Békeépítők Világköz­gyűléséről. Mindennapi mun­kánkkal, kiállásunkkal, még eredményesebben harcoljunk a békéért, s szolidaritásunkkal védjük meg a népek, a béke következetes hívei által kiví­vott pozíciónkat. Építsük a bé­két! Az esztendő­ minden napján Soha nem volt még annyi bizakodás az emberi szívek­ben, mint azon a májuson. So­sem született még annyi vi­lágteremtő, önmagunkat meg­újító terv, az elgyötört tes­teket, agyoncsigázott lelkeket soha nem fűtötte még olyan lelkesedés, mint azon a tör­ténelmi tavaszon. Hat évig tartó vérzivatar után ragyo­gott fel a szabadság napja — nálunk a Szovjet Hadsereg harcai nyomán —, s bár a történelem legszörnyűbb szé­gyene, a fasiszta gépezet száz­milliók életét követelte, szét­zúzása még a gyászolva túl­élőkben is fellobbantotta a re­ményt: ezután béke lesz! Békében élni! A társadalom­nak ez azt­ jelenti, mint test­nek az egészség. Az egyetlen állapot, amelyben gond és fé­lelem nélkül szőhetjük ter­veinket, a feltétel, amely nél­kül bármikor értelmét veszt­heti a küzdés, távolba i­om­­lik a cél, a feltétel, amely — ha megvan —, módot ad a tel­jes életre. Azon a májuson sem hall­gattak el mindenütt a fegyve­rek, s a győzelem napján — sajnos —, nem ünnepelhet­jük mindenfajta rontó erő­szak végső pusztulását. A köl­tő bölcs előrelátása, próf­éciá­ja, ma is időszerű; nem tud­hatjuk, „honnan zúdulnak ránk új, ordas eszmék”. Ma sem múlik el nap anélkül, hogy a világ valamelyik szög­letében ne ropognának a fegy­verek, ne oltanák ki emberek életét a gyilkos golyók. Európában azonban 32 éve béke van. A csaták színtere a harcmezőkről a tárgyalóasz­talokhoz helyeződött át, s e kértelen küzdelem kimenete­le sem lehet kétséges, hiszen azok az erők növekednek, ame­lyek nem a háborús profit, ha­nem a békés építőmunka ered­ményei révén érik el boldo­gulásukat. Erőt, alkotókedvet, jövőbe vetett szilárd bizonyos­ságot ad ez a tudat, mégsem mondhatjuk, hogy a béke biz­tonsága csak a politikusok dolga. Igaz, az emberiség egész létét fenyegető veszély kirob­banását a nemzeteknek, né­peknek kell megakadályozni­uk; a fegyverkezési versenyt korlátozni igyekvő szovjet kezdeményezések épp a na­pokban hoztak ismét világra­szóló eredményt: az Antark­tisz békés felhasználására vo­natkozó 1959-es, a „békés koz­moszát biztosító, 1967-es, és a tengerfenék atommentesíté­sét célzó, 1971-es egyezmé­­nyek után most, május 18-án, aláírták a „környezetfegyve­rek” megtiltását. Az agresz­­szió gondolatát, a „ha nem megy szép szóval, elveszem erővel” módszerét, a más ro­vására való érvényesülést, a többi ember érdekének sem­mibevevését azonban csak rit­kíthatják a tiltó rendelkezé­sek, az ilyesmi megszünte­tése széles körű összefogást kíván! Az összefogás ereje nagy, bizonyítottan. Megmutattuk a világnak, hogy egy kis or­szág rövid idő — alig három évtized — alatt is óriási dol­gokra képes, ha nem a hábo­rúra, hanem a békére készül, ha nem a pusztulásnak, ha­nem a tudatosan megszerkesz­tett jövőnek dolgozik. De ne feledjük, hogy ezt megtehessük, sok vérnek kel­lett elfolynia a Kárpátokon innen és túl. Minden év má­jusában, a békehónap kereté­ben kegyelettel emlékezünk a hősökre, akiknek köszönhet­jük, hogy békében élünk. De e köszönethez nem elég a ko­szorú, s nem mondanak ele­get az ünnepi szavak sem. A béke becsülését kell bizo­nyítanunk, nemcsak a béke hó­napjában, hanem az év min­den napján, cselekedteinkkel, gondolatainkkal. Schöffer Jenő .1

Next