Vasas, 1978 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1978-12-01 / 12. szám
Megtárgyalta az elnökség A Vas- Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete Elnöksége december elsején ülésezett • Az elnökség jelentést hallgatott meg a bértömeg szabályozási rendszer általános bevezetésének vállalati tapasztalatairól A jelentést a vasasszakszervezet bér- és munkaügyi osztálya, valamint a KGM terv és közgazdasági főosztálya terjesztette elő. Javaslatot vitatott meg az elnökség a központi vezetőség 1979. évi munkatervére és az elnökségi első félévi üléstervére. , Titkársági ülések ! Titkárságunk november 8-ikilésén elsőként az ÖntödeiVállalat üzemegészségügyi és munkavédelmi helyzetéről szóló jelentést tárgyalta. Megállapította, hogy a nehéz munkakörülmények ellenére mindkét területen folyamatos a fejlődés, bár még van gond, javítani való — elsősorban a szemlélet terén. A titkárság a vállalati jelentést elfogadta és igényli, hogy az ötéves tervben elhatározott üzemegészségügyi és munkavédelmi célokat, következetesen valósítsák meg. Eztkövetően a titkárság tájékoztatót hallgatott meg a zaj- és vibrációs ártalom felméréséről, a munkavédelmi osztály és a KGM szociálpolitikai osztályának és a KGMISZSZI-vel közösen kidolgozott program javaslatáról. Harmadik napirendi pontja a titkársági ülésnek a munkaidőalapot csökkentő veszteségidők nagyságának és azok forrásainak alakulásáról szólótájékoztató volt, melynek alapján meghatározta a további tennivalókat Ezután a szocialista munkaverseny anyagi, erkölcsi ösztönzésének gyakorlati tapasztalatairól tájékozódott, majd az esztergályos vetélkedő végrehajtásának tennivalóiban foglalt állást. Végezetül határozatot fogadott el a vállalatoknál és a művelődési intézményekben folyó ismeretterjesztő tevékenység további feladatairól. A november 21. titkársági ülésen javaslatot tárgyaltak meg a központi vezetőség 1979. évi munkatervére és az elnökség 1979 első félévi ülésrendjére. Tájékoztató jelentést hallgatott meg a titkárság a technológiai utasítások hatékonyságára és a munkavégzés biztonságára és a balesetek megelőzésére folytatott vizsgálat 15 vállalatnál szerzett tapasztalatairól. Az információs munka továbbfejlesztésére vonatkozó feladattervet tárgyalta meg végezetül a titkárság. TIZENHATAN A DÖNTŐBEN A KISZ Központi Bizottság 1978—79. évi akcióprogramjában meghirdetett — a KGM és a vasasszakszervezet által közösen megrendezett — „Ki minek mestere?” esztergályos szakmai-politikai vetélkedő ágazati döntője befejeződött. A márciusban meghirdetett vetélkedőre a vállalatoknál mintegy 1800 fő nevezett be kezdő és gyakorló szakmunkás kategóriában. A vállalati vetélkedők legjobbjai (160 fő) kerültek a középdöntőkbe, majd annak győztesei (16 fő) a döntőbe. A döntő gyakorlati része november 17-én a Ganz- Mávag tanműhelyében, az el-emeleti november 18-án a KGMTI-ben volt megtartva. A szakmai-politikai versenyek sorozatában új színt jelentett a két kategóriás értékelés, amivel lehetőséget kaptak a 30 éven felüli szakmunkások is a versenyzésre, illetve a kezdő szakmunkásoknak (5 évig terjedő szakmai gyakorlattal) abszolút esélyük volt az országos döntőbe való bejutásra és helyezések elérésére. A kezdő és gyakorlott szakmunkások mindvégig azonos követelmények és körülmények mellett versenyeztek. Ugyancsak rendhagyó módszer volt, hogy a politikai döntőre való felkészülés segítése érdekében a versenyzők városnézésen vettek részt, ahol a munkásmozgalom történetéhez kapcsolódó korabeli helyszínekről, épületekről stb. kaptak tájékoztatót. Majd ezt követően megtekintették a munkásmozgalmi múzeumot, amelyre — amit a politikai vetélkedő igazolt is — a versenyzőknek nagy szükségük volt. A döntő magas színvonalát bizonyítja, hogy a résztvevőknek egy három bekezdésű modulmenetes orsót kellett esztergálni, aminek elkészítése a megadott időn belül — szokatlan környezet és versenyláz miatt — nem mindenkinek sikerült. A verseny lebonyolítása — a versenyzők helyszínre szállítási zavarától eltekintve — mindkét helyen zavartalan volt, a technikai feltételek és a versenyzők felkészültsége megfelelt az országos döntő színvonalának. Az 1978. évi esztergályosverseny díjait — melyeket Koltai Endre, a vasasszakszervezet titkára, Gábor András, miniszterhelyettes, a KGM Ifjúsági Bizottság elnöke, és Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára adott át -r- a következő, versenyzők nyerték el: kezdő szakmunkás kategóriában: I. Scheibli János (MGM), II. Schrempf József (Medi. Labor), III. Figeczki Imre (Csavari V. V.). Gyakorlott szakmunkások: I. Tóth István (Mezőgép Debrecen), II. Tompos Imre (MVG), III. Schell András (Finomszerelvény), IV. Mihálszki József (DIGÉP), Kabát József (EMG). A vasasszakszervezet különdíját — melyet a legjobb politikai felkészültségű versenyzők kaptak — Scheibli János (MGM) és Müller Rudolf (Mezőgép Cserkút) nyerte el. Az Állami Ifjúsági Bizottság különdíját (a legjobb gyakorlati munkát végző) Tóth István (Mezőgép, Debrecen), a KGMTI különdíját (a legjobb szakmai, elméleti felkészültségű) Keresztesi István (Április 4. Gépip. Művek) nyerte el. A helyezett és díjazott versenyzőknek ezúton is gratulálunk és további munkasikereket kívánunk. Gerlei Ferenc Szervezeti élet Az Elzett Fémlemezipari Művekben a soproni gyár szakszervezeti bizottságának a termelést segítő tevékenységét értékelték. A vszb megállapította, hogy a helyi testület megfelelően látja el e feladatát, amit a gyár eredményei is bizonyítanak. Testületi üléseken rendszeresen beszámoltatják a gazdasági vezetőket, mozgósítják a dolgozókat a kommunista műszakokra, termelési és brigád tanácskozásokra, újítási ankétokra stb. A Ganz MÁVAG szakszervezeti bizottsága tárgyalta a táppénzhelyzet alakulását, és az üzemegészségügy helyzetét. Megállapította, hogy a betegségek megelőzése és csökkentése érdekében megvannak az üzemegészségügyi szolgálat hatékony működésének feltételei. Ennek ellenére az 1-3 napos táppénzes állományok száma csak minimálisan csökkent. VASAS Szakszervezetünk vezetőinek üzemlátogatásét Borovszky Ambrus elnök a December 4. Drótművekhez látogatott, ahol a vezetőkkel történt megbeszélés után szakszervezeti napot tartott. Csenterics Sándor álésnök a November 7. Hőerőműbe látogatott. Megbeszélést folytatott a vezetéssel, meglátogatta az üzemet, majd szakszervezeti napot tartott. Ezt követően brigádvezetői értekezleten vett részt, ahol a mozgalom 20 éves évfordulóját méltatták. Szabó Piroska alelnök a Labor Műszeripari Művekbe tett látogatást. Megbeszélést folytatott a vezetéssel, melyet gyárlátogatás követett. A délután folyamán szakszervezeti napot tartott. A MOFÉM-ben a vállalat vezetése tájékoztatást adott a tervfeladatok időarányos végrehajtásáról, gyárlátogatáson vett részt, majd szakszervezeti napot tartott. Herczeg Károly főtitkár az Ózdi Kohászati Üzemben szakszervezeti napot tartott. A Ganz Mávag soroksári Vasöntőjében szakszervezeti fórum keretében találkozott az aktivistákkal és válaszolt a felvetett kérdésekre. Farkas Lajosné titkár a BHG tatabányai gyárában tett látogatást, ahol megbeszélést folytatott a vezetőkkel, megtekintette az üzemet, majd aktívaértekezleten vett részt. Az Elzett Művek soproni gyárában szakszervezeti napot tartott. Hidasi Lajos titkár a Gagarin Hőerőműben tett látogatást, ahol a vezetői tájékoztatás után megtekintette a Thorez bánya külszíni fejtéseit. A délután folyamán szakszervezeti napot tartott. Koltai Endre titkár a Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárában szakszervezeti fórumot tartott, ahol aktuális kérdések kerültek megvitatásra. A legjobb előfizetés-gyűjtők Végéhez közeledik a Vasas lap előfizetés-gyűjtő akciója. A lapzárta időpontjáig a terjesztést végző Népszava Lapkiadó Vállalathoz 82 454-en fizették be a jövő évi előfizetési díjat. Úgy gondoljuk, hogy ez korántsem végleges szám, hiszen sok vállalat, gyár és gyáregység még nem adott hírt az akció eredményéről. Emiatt a lapszervezés értékelésére — a végleges adatok birtokában —, januári számunkban térünk vissza. Megkezdjük viszont a csoportjukban 100 százalékos előfizetésgyűjtést elérő bizalmi elvtársak nyilvánosságra hozatalát. BHG Híradástechnikai Vállalat: Molnár Lajosné és Spiller Mária (Törzsgyár). Borsodi Hőerőmű Vállalat: Fejes István, Feledi Gyula, Bozsik József, Szabó Attila, Szilágyi Béla, Kiss János, Szabón Sándor, Márton János és Bordács Lajosné. Borsodnádasdi Lemezárugyár: Kovács Endre, Dorkó Ferenc, Sass István, Ficzere János, Utassy Péter, Török József, Váradi Ernő, Papp Ferenc, Kormos Géza, Gaál Zoltán, Kormos Kálmán, Utassy László, Farkas Kálmán, Mihalik József, Antal József, Gyárfás János, Fodor István, Serege Istvánné, Szabó János, Boza Bertalan, Kántor Lajos, Vámos Lajos, Bíró Ferencné, Sipos Mihály, Murgács Belőné, Szűcs Jánosné, Liktor Alajos, Érsek Dezsőné, Vitéz Ferencné, Nyerges József, Vincze Tibor, Varga József, Horváth Kálmán, Osztrovszky József, Tengely István, Kovács Béla, Magyar Barna, Veres István, Zsindely Mátyás, Érsek Imre, Balázs Kálmán, Kormos Gábor, Hunyadi János, Humenyánszky István, Bakos Vencelné, Pazsiczky Géza, Murgács Gyula és Kovács Béla. Csepel Művek Pannónia Külker Vállalat: Dr. Abonyi Tamásné és Turányi Jánosné. Dunai Vasmű: Kovács Belőné, Vörös Jánosné, Tóth János, Korán Antal, Légső János, Garbacz István, Bíró Lajosné, Oláh Géza, Toldi Orbánná, Hikasz Lajosné, Takács Béláné, Kovács Jánosné, Széles György, Baráth István, Markovics Benedekné és Gillikh Boldizsárné. Egyesült Izzó: Adamecz György (Gábor Áron Gépgyár), Fűrész Ferenc, Nemes Albert, Kiss Mátyás, Schmelcz Miklósné, Koczián Gáborné, Vágó Miklósné, Lakatos Leóné, Pintér Miklós, Abelovszky Péterné, Novák László, Novák Lászlóné, Tompa Ágnes, Katona Tiborné, Menich Ferencné és Dudás Józsefné (törzsgyár), Bolla Lászlóné, Békefi Lászlóné, Kovács Gyuláné, Nagy Istvánná, Szilva Antalné, Hajmási Jánosné és Gazdag Istvánná (Nagykanizsai Fényforrás és Üveggyár. Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalat: Mohácsi László, Dudar Lajosné és Váradi Imréné (Győri Üzemigazgatóság). Fausto Tortoro, az Olasz Vasasszakszervezet munkatársa az MVG-ben, a DIGÉP-ben és a római-parti iskolán tartott előadásokat 1918. DECEMBER Kitüntetések November 7-e alkalmából a Szakszervezeti Munkáért arany fokozatú kitüntetésben részesült: Árkai Béla raktárkiadó, az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat nyugdíj előkészítő albizottságának vezetője. Füstös István gyalui szakmunkás, a Fegyver- és Gázkészülékgyár tőitkára, tűzi bajos minőségi ellenőr, a VBK.Minód- és Áramirányítógyár oszk. munkavédelmi felelőse. Gadó József, a Dunai Vasmű függetlenített tiszt-titkára, Gyacska Jánosné programozó, a Ganz-Mávag kohászati gyáregység oszb. nőfelelőse. Győrfi Miklósné minőségi ellenőr, a Ganz Villamossági Művek MB. TT. felelőse. Hepp János géplakatos, a Csepel Művek qualitál Vállalat oszt. szoc. pol. felelőse. Hrotkó Károlyné betanított tekercselő, a Híradástechnikai Anyagok Gyára vszt. segélyezési alizottságának vezetője. Huszti Györgyné, a BHG Híradástechnikai Vállalat függetlenített vszt.titkára. Jászai László művezető, a Mezőgép Tröszt debreceni vállalatának vszb. munkavédelmi felelőse. Kakucs Zsigmond művezető, a Magyar Vagon- és Gépgyár fúvószenekarának társadalmi vezetője. Kárpáti József, a Magnezitipari Művek függetlenített vszt-titkára. Kecskeméti Zoltán lakatos, a Tiszai Erőmű Vállalat vsat. bérfelelőse. Kerezsi János lakatos, a Lenin Kohászati Művek kovácsoló gyáregység vszb. munkavédelmi felelőse. Kicsi Sándor, a Mechanikai Labor függetlenített vszt.-titkára. Kovács Ede gyárrészlegvezető, a Csepel Művek Szolgáltató Vállalat vszt.-elnöke. Löffler Józsefné alkatrész-ellenőr, az Egyesült Izzó üszb. gazdasági felelőse. Mátrai Lászlóné köszörűs, a Csepel Művek Acélmű főbizalmija. Megyes István, az Egyesült Izzó Félvezető és Gépgyár volt függetlenített oszt.-titkára. Nagy Istvánné műszerész, a Gagarin Hőerőmű Vállalat oszt.-elnöke. F. Nagy János minőségi ellenőr, a Metripond Mérleggyár vszt.elnöke. Nagy Simon szerelő szakmunkás, a Magyar Optikai Művek vszt. munkásellátási bizottságának vezetője. Radácsi Béláné raktári munkás, a Finomszerelvény Gyár bizalmija. Schmidt József villanyszerelő, a Könynyűipari Gépgyártó Vállalat 2. sz. Gyár üszt. termelési felelőse. Szenkovits Lajosné minőségi ellenőr, a REMIX oszt. nyugdíjelőkészítő albizottságának vezetője. Szusza Józsefné rendészeti dolgozó, az Elzett Művek Zár- és Lakatgyár oszt. üdülési bizottságának vezetője. Tóth Ferenc, a Bács-Kiskun megyei szervező. Ungi János személyzeti főosztályvezető, a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat oszt. bérbizottságának vezetője. Varga Ferenc lakatos, a Csepel Autógyár FB-titkára. Volt György technológus csoportvezető, a Finommechanikai Vállalat OB-titkára. Wieszt Béla géplakatos, az MHD óbudai gyáregység bizalmija. Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatú kitüntetésben részesült: Ambrózy Istvánné üzemi gondnok, a Csepel Autógyár alkatrész-gyáregység üszb. gazdasági felelőse. Aradi György hajtóműszerelő, a Ganz-Mávag gépgyár üszb. bérbizottságának tagja. Balázs Gyuláné gépmunkás, a Lampart ZIM salgótarjáni gyárak-titkára. Balázs Lászlóné raktárvezető, a Dunai Vasmű nemesfeldolgozó gyára üszb. TT-felelőse. Balogh Emma gazdasági ügyintéző, az Egyesült Izzó műszaki igazgatóság üszb. szoc. pol. felelőse. Bába Antalné könyvelő, a Csepel Művek Szerszámgépgyár főbizalmija. Bosnyák Ignác, a Csepel Művek Híradástechnikai Gépgyár függetlenített oszt.titkára. Czeller László automatabeállító, a Kismotor- és Gépgyár bajai gyáregységének bizalmija. Czipp Lajos öntvényjavító, a Csepel Művek Vas- és Acélöntöde bizalmija. Csehi István lakatos, a Finomszerelvénygyár mb.-titkára. Csémy Zsuzsanna, a Magyar Villamos Művek Tröszt ÉDÁSZ Vállalat oszt. függetlenített ágit. prop. felelőse. Danics Ferenc, a Magyar Acélárugyár függetlenített vszt. titkára, Lányi László, az Aprítógépgyár függetlenített vszt-titkára. Dezső Sándorné adminisztrátor, a Mezőgép Hódmezővásárhelyi Gyár. szó. nőbizottságának vezetője. Érckövi Gézáné munkabeíró, a Bakony Művek gyújtógyertya gyáregység vszb. gazdasági felelőse. Fülöp János, a Magyar Vagon- és Gépgyár hátsóhídgyáregység üszb. függetlenített titkára. Gagyi József, az Ikarus Székesfehérvári Gyár üszt. függetlenített termelési felelőse. Garak Jenő művezető, a VBKM Transzvill Gyár mb.titkára. Győrfi István, az Ózdi Kohászati Üzemek üzemfenntartási gyáregység üszb. függetlenített titkára. Hedrich Péterné beállító lakatos, a Csepel Művek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyár bizalmija. Jaczulák János fúvós, a Telefongyár vszt. nyugdíjelőkészítő bizottságának vezetője. Kellbert János esztergályos, a Mezőgép Cserkúti Vállalat vszb.titkára. Keresztes István, a Medicor Művek oszt. függetlenített titkára. Korém László szerkesztő, a BHG Híradástechnikai Vállalat szb. újítási bizottságának vezetője. Kökényesi József, forrasztár, a Csepel Művek Csőgyár bizalmija. Kutrucz Józsefné takarítónő, a Csepel Művek Fémműve bizalmija. Mándi Ferencné, az Ózdi Kohászati Üzemek kszt függetlenített gazdasági felelőse. Pohánka Géza elektroműszerész, az Egyesült Izzómk műhelybizottsági titkára. Remete István minőségi ellenőr, a Láng Gépgyár vszt. üdülési felelőse. Rovó Ferenc, a Magyar Villamos Művek Tröszt DÉMÁSZ Vállalat függetlenített vszt. titkára. Schmidt János szerelő csoportvezető, a Ganz Műszer Művek vszt. munkavédelmi bizottságának vezetője. Somogyi István, a Magyar Hajó és Darugyár angyalföldi gyáregység függetlenített üszb. titkára. Szabó Tibor hajtómű szerelő, a Mezőgép Győri Vállalat bizalmija. Takács Józsefné vegyésztechnikus, a a Vasipari Kutató Intézet szb. TT. elnöke. Takács Mihályné minőségi ellenőr, a Videoton üszb. közgazdasági felelőse. Tompos Gézáné főelőadó, a Kohó és Gépipari Minisztérium bizalmija. Viravecz Józsefné értékesítési előadó, a Kohászati Gyárépítő Vállalat bizalmija. Zieser Vilmosné a Gamma Művek Kszt. függetlenített termelési felelőse. Ők A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesítette: Hrehus Sándort, a termelési osztály osztályvezetőjét, Kardos Gábornét, a kulturális, agitációs, propaganda és sportosztály politikai munkatársa a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. Szakszervezeti munkáért ezüst fokozatú kitüntetésben részesült. Antalóczy Györgyné, a szociálpolitikai osztály előadója. Demeter Józsefné, a kulturális, agitációs, propaganda és sportosztály osztályvezetője. Doszpoth Dezsőné, a pénzügyi és gazdasági osztály revizora. Csap László, a kulturális, agitációs, propaganda és sportosztály politikai munkatársa. Horváth Vilmos, a szervezési és káderosztály politikai munkatársa. Kádár István, gépkocsivezető. Tóth János, gépkocsivezető. Szakszervezeti munkáért oklevél kitüntetést kapott: Apró Lajosné, a szociálpolitikai osztály üdülési roportvezetője. Dajka Ferencné, a Római parti üdülő konyhai dolgozója. Kiváló munkáért kitüntetésben részesült. Horváth Irén, a konyha dolgozója. Paszinger József, a római-parti üdülő vezetője. Szikora Lászlóné, a nyomda dolgozója. 500 ezer kilométer balesetmentes vezetésért oklevél kitüntetésben részesült: László Ödön, gépkocsivezető. A Munkásőrségben végzett eredményes tevékenysége elismeréséül a Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst fokozatú kitüntetésben részesült: Fülöp Miklós, az apparátus gépkocsivezetője.