Vasmegye, 1955. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-29 / 125. szám

Gyermeknapi üdvözlet •Jó a gyerekeknek nálunk,.szárnyal vidáman a dal, a ti da­lotok. Különösen sokat jelent ez a néhány szó most, a Nemzetközi Gyermeknapon. Azt jelenti, hogy nyugodt tanulás, szórakozás, já­ték, ezer és ezer boldog vidám óra teszi széppé, verőfényesebbé életeteket. A felszabadult országokban, a Szovjetunióban, Kínában és a népi demokráciákban a gyermek a legnagyobb, legdrágább kincs. Bármerre járunk szabad hazánkban, mindenütt érezzük, milyen sze­retet öleli körül a gyermekeket. A legkisebbeket szépen berendezett bölcsődék, óvodák várják. Napfényes, jól felszerelt tantermek vár­ják az iskolásokat. Tietek az erdő, a rét, a vidám táborok, a za­katoló úttörővasút. Annál szomorúbb a kapitalista elnyomás alatt élő gyermekek sorsa. Sivár, örömtelen kis életüket nélkülözés, gond, elhagyatott­­ság kíséri. Gondoljatok rájuk most a Nemzetközi Gyermeknapon. A ti életetek a békés építő munka szép korszaka. Emlékezzetek hát meg azokról a gyermekekről is, akiknek még nem ilyen verő­­fényes az élete. Azt kívánjuk nektek a gyermeknap alkalmából, hogy további sok örömben, boldogságban legyen még részetek a béke áldásos levegőjében és váljatok egészséges, kitartó, bátor emberekké. DISZ MEGYEBIZOTTSÁG Uity-slet Rabagyirmaton Az úttörő-mozgalom, új éle­tünk ifjú nemzedékének szerve­zete napról napra erősödik és mind jobban igyekszik megoldani feladatát, hogy lerakja a kommu­nista ember jellemének alapjait, hogy erre az alapra a DISZ, majd később a párt építhessen. A rábagyarmati II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat tagjai is a fejlődés útján járnak. Az alig kétéves szép új iskola udvarán minden reggel felcsendül egy-egy úttörődal, amíg magasba szökken a zászló. Ilyenkor tisztelgésre lendülnek a kezek, s a zászlóra tekintő csillogó szemek arról be­szélnek, hogy egész valójukban már úttörők. Komolyan dolgoznak a pajtá­sok kulturális téren is. Nem volt a községben olyan előadás, ün­nepség, ahol ne szerepeltek volna. Nem egy eseti­en önállóan készült fel egy-egy őrs. A tél folyamán egy egész estét betöltő mesejáté­kot mutattak be, az Erős Jánost. De ott vannak minden más munkában is. Sokat tesznek a fémgyűjtésben. Nemcsak azért végzik jól ezt a munkát, mert jutalmat kapnak érte, hanem mert tudják, hogy népgazdasá­gunknak szüksége van erre. Az utóbbi hetekben úttörő­szobát rendeztünk be és játéko­kat vettünk a pajtások munkájá­ból összejött pénzen. Vonzóvá akarjuk tenni ezt a kis otthont, hogy mindenkor jól érezzék ma­gukat benne. Kétségtelen, vannak még hibák a csapatban, mert bizony a köte­lességérzet, az önzetlen segítő­készség még nem mindenkiben alakult ki egyformán. Itt még sokat kell tennünk, de tudjuk, hogy munkánkat siker koronázza. Ács László csapatvezető A gyermeknap műsorából Ma megyeszerte kedves ünnep­ségek keretében rendezik meg az MNDSZ-szervezetek és más tár­sadalmi szervezetek a Nemzet­közi Gyermeknapod Szombathelyen a reggel nyolc­órás zenés ébresztő jelzi az ün­nepségek kezdetét. Kilenc órakor az állomás előtti téren gyülekez­nek az általános iskolák alsó­­tagozatú tanulói és az óvodások. Vass Istvánna elvtársnő, az MNDSZ főtitkára rádióbeszédé­nek meghallgatása után megkez­dődik a gyermekek jelmezes, tarka felvonulása a Lenin és a Bajcsy-Zsilinszky utcán át, egé­szen a Nagyszálló előtt felállított dísztribünig. A felvonulás után a gyermekeket óvodájukban és is­kolájukban ajándékozzák meg. A gyermekek sportversenyét roller és kerékpárszámokban ugyancsak délelőtt a Sztálin úton bonyolítják le. Délután a Március 15. téren bábszínház, majd az építők kul­­túregyüttese szórakoztatja a gyer­mekeket. A városi DISZ-bizott­­ság és az Úttörőház itt is sok szórakozást nyújt az ünnepeltek­nek, este pedig tábortüzet rendez. Hasonló ünnepségekre kerül sor Vasváron, Körmenden, Sár­váron is, ahol a felvonulás után megajándékozzák a gyermekeket. Vasszentmihályon fagylaltdél­utánt rendeznek és bábszínházat játszanak. Ebédelnek a gyermekek a szombathelyi, Hámán Kató utcai területi bölcsőde terraszán. Az Úttörőház lakatosszakköre, A turista szakkör elméleti megbeszélése. Úttörők a fémgyű­jtésben Nagy lelkesedéssel vesznek részt megyénk úttörői is a fém­gyűjtésben. Az elmúlt vasárnap olyan szép munkát végeztek, hogy a gyűjtőhelyek alig győzték átvenni a fémhulladékot Egyik iskola sem akar lemaradni a másik mögött, egyik csapat sem akar kevesebb, most használatlan fémet hasznossá tenni, mint a másik. Nagyon szép eredmények születtek. Szombathelyen két iskola, a Dózsa I. és Dózsa II. nemes versenyre kelt a vasgyűj­tés sikeréért. Mindkét csapat tel­jesítménye túlhaladta már a 100 mázsát. A Dózsa II. még 6 mázsa fémet is gyűjtött. Ezeket a csa­patokat megelőzte a Zrínyi utcai általános iskola csapata, amely 200 mázsa körül jár már. A He­vesi utcai csapat 99 mázsa vasat és 1 mázsa fémet szedett össze. A vönöcki csapat tagjai 30, a répcelakiak 25 mázsa fémet vit­tek a begyűjtő helyre. Országos díjat akar nyerni a kőszegfalvi egészen kis létszámú csapat, amely 30 mázsa fémet szedett össze A vasvári leányiskolából Pados Irén pajtás 3,5 mázsát gyűjtött. Ne lankadjon ez a nemes ver­­senylendül­et. Van még mit gyűj­teni. Előre hát pajtások, a még szebb eredményekért. Gyűjtsetek még több fémet. — Gyere már! Rúgd azt a labdát! — kiáltja hivogatóan kis pajtása felé egy apró, vékonyka kisfiú. A kislány, aki­nek szólt, hallgat is rá. Szaladva igyekszik visz­­sza, hogy folytassa az abbamaradt labdajáté­kot. Gurul a labda, egyik erre, másik arra s a gyermekek ajkán önfe­ledt kacagás, boldog fel­kiáltás hallatszik: — Vi­gyázz, mert gól lesz! Gól! Tele van ez a kis parkrészlet hancúrozó, játszó gyermekekkel, megszámolni nem lehet­ne őket, futkároznak egyik részről a másikra. Csend van, a város zaját elfelejtetik a magas, te­rebélyes fák, az utcai lárma elsimul a. Gyön­gyös szelíd csobogásá­ban. Ezért is olyan édes, olyan tiszta itt az apró­ságok nevetése. Fáradhatatlanok a já­tékban. Nincs pihenő, a fürge lábacskák nem akarnak nyugodni, csak a szülők ülnek kitartóan és jólesően a padokon, gyönyörködve, soha el rém telve attól a boldog látványtól, amit a béké­sen játszó gyermekek nyújtanak. A kislány is, aki az előbb még labdázott, most a kavicsokban leli örömét. Kannát, lapátot fog, épít. A kisfiú, a labdajáték kezdeménye­zője, akinek éppen az előbb kiáltott oda édes­anyja: „Jancsika, vi­gyázz!”, a csúszda létrá­ján mászik. Hárman is követik. Fent diadalma­san megállnak, lenéznek a szülőkre s aztán — jaj neked, nadrág — csúsznak, csúsznak se­besen lefelé. A csúsdával szem­ben nyikorognak a hin­ták. A legboldogabb az, aki benn ül, néhány csöppség mindig várako­zik, mikor száll le a másik. Igazán együtt­érzők a gyerekek, mert rendszerint minden huza­vona nélkül átadják a másiknak is a hintát, hadd élvezze mindegyik a lengést, a röpülést. Nem lehet különbsé­get tenni köztük, melyi­kük szebb, helyesebb. Mindegyik egészséges, vidám, boldog, gondta­lan. Azok is ilyenek, akik még a kocsiban ülnek, vagy édesanyjuk öléből tekintgetnek szét a hancúrozó seregre, s kézzel-lábbal odamász­nának közéjük, ha a mamák engednék őket. De kicsinyek még, nem valók a pázsitra, meg a hintára. Tart a vidámság uzsonnaevés közben is. A szülők örömére ha­mar elfogy az ennivaló, s aztán sötétedésig hal­latszik ismét a kacagás, a labda huppanása, a kis lapátok zörgése. A játszópark a gyere­keké. De a szülőké is, akik azért dolgoznak, hogy a játszópark és a gyerekek mindig csak a szépet és jót lássák, hogy a játékot, a park békéjét soha meg ne zavarja ijesztő sziréna­zúgás, hulló bombák , háború. Hogy a kicsi kezek alkonyaikor min­dig megtalálják az édes­anya és édesapa kezét, ne kerüljenek idő előtt árvaságra apró gyerme­kek. Olyan szép, szivet­­lelket melegítő látvány a játszópark és a csetlő­­botló gyermekek! Te­gyünk meg mindent, akarjuk és dolgozzunk azért, hogy vidámak le­gyenek gyermekeink és gondtalanul, békében vegyék napról napra birtokukba a játszópar­kokat. Markovits Ilona JÁTSZÓPARKBAN A szombathelyi Úttörőház Petőfi Sándor irodalmi szakkörének tag­jai Vidám vasárnapok a celli járásban Járásunkban is megalakult az MSZT fennállásának 10. évfordulója megün­neplését előkészítő bizottság. A járási pártbizottság és tanács, valamint a tö­megszervezetek hathatós segítsége révén akarjuk elérni, hogy ünnepi rendezvé­nyeink felejthetetlenek legyenek. Járá­sunk területén nyolc községben kívá­nunk vidám vasárnapokat rendezni. Június 5-én Jánosháza, Mesteri, Csön­­ge, Kemenesszentmárton, Nemeskocs, Kemenesmihályfa és Vencek községekben, a járási székhelyen pedig június 19-én. Az előkészítő bizottság tagjai személy szerint is vállalták egy-egy község pat­­ronálását, hogy jól sikerült vidám va­sárnapokat rendezzenek a magyar— szovjet barátság jegyében. H. Bicskei Ádám Celldömölk ———»-1 m­­­m— TÖRVÉNYEKRŐL - RENDELETEKRŐL TILOS A ZÖLD GABONAVETÉSEK KASZÁLÁSA A földművelésügyi miniszter és az ál­lami gazdaságok minisztere együttes utasítást adott kel, hogy az őszi gabo­nák (búza, rozs) zöld állapotban való levágása — mind az állami gazdasá­gokban (kísérleti-, tan- és célgazdasá­gokban), mind a termelőszövetkezetek és az egyénileg termelők területén — tilos. Azokon az őszi takarmánykeve­rékkel bevetett táblákon, ahol a vetés ritka — és ezért nagyobb zöldtakar­­mány-termés nem várható —, a terme­lők minél nagyobb területet hagyjanak meg magtermelésre. GYÜMÖLCS- ÉS SZŐLŐÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉST LEHET KÖTNI A Minisztertanács határozata értelmé­ben a Begyűjtési Minisztérium a Szö­vetkezetek Országos Szövetségével egyetértésben az alábbi gyümölcsfélesé­gekre és szőlőre szervezett értékesítési szerződéskötést: téli alma, őszibarack, málna, pöszméte, csemege és étkezési szőlő. A gyümölcsfélékből és a szőlőből a leköthető legkisebb mennyiség 100 ki­logram. Az értékesítési szerződés alap­ján a termelőszövetkezetek és egyéni termelők részére a lekötött gyümölcs minden mázsája után 50—150 forint ka­matmentes művelési előleget lehet fo­lyósítani. Az értékesítési szerződéssel lekötött gyümölcsféleségek és szőlő vételi ára a földművesszövetkezetek ál­tal kialakított szabad felvásárlási ár. SZABÁLYOZTAK A TARTALÉKSZŐLŐK­­ ÉS GYÜMÖLCSÖSÖK BIZTOSÍTÁSI díjat A pénzügyminiszter és a földművelés­ügyi miniszter együttes utasítást adott ki az állami tartalékszőlők és tartalék­gyümölcsösök kötelező­ségbiztosítási dí­jának befizetéséről. Az utasítás kimondja, hogy a biz­tosítási díjakat a haszonbérek meg­fizetése után — legkésőbb azonban min­den év december 15-ig — kell az Állami Biztosító járási vagy városi felügyelő­ségéhez befizetni. A biztosítási díj kát­ holdanként a következő: I. osztályú tartalékszőlő vagy gyümölcsös után 60 forint, II. osz­tályú után 40 forint, III. osztályú tar­talékszőlő vagy gyümölcsös után 20 fo­rint. Az olvasó kérdez — a Vas megye válaszol Több olvasónk kérte: írjuk meg, mi­lyen eljárással lehet végezni a rozs pót­beporzását. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a rozs pótbeporzása kát. holdanként át­­lagosan egy mázsával növeli a termés­­hozamot Ehhez a munkához nem kell költséges felszerelés, mindössze egy hosszú kötél, amelyet két ember kife­­szítve végighúz a virágzó rozstábla fe­lett úgy, hogy a kötél a kalászokat érje. A pótbeporzást a reggeli harmat fel­száradása után, de még a déli nap­sütés kezdete előtt, a délelőtti órákban kell elvégezni. Az eredmény azonban csak akkor kielégíti, ha a pótbeporzást a virágzás ideje alatt kétszer-három­­szor megismételjük. ★ Levélíróink kérését teljesítjük azzal, hogy megírjuk, milyen módszerrel lehet védekezni a levéltetű ellen. A levéltetű ellen káliszappanos niko­tinoldattal, parationnal és DDT, vala­mint HCH tartalmú permetezőszerekkel lehet védekezni. Ezek hiányában perme­tezni lehet egyszázalékos ásványolajjal is, amelynek hatását fokozhatja, ha 0,5—1 kiló DDT-t, vagy HCH-t teszünk a permetlébe. A gyümölcsfákon telelő le­­véltető-tojásokat téli ásványolajos per­metezéssel kell pusztítani. ★ Mit kell tennünk, hogy megakadályoz­zuk a peronoszpóra garázdálkodását? — kérdezte több olvasónk levelében. A peronoszpóra ellen legjobb véde­kezés a permetezés, amit máris meg kell kezdeni. Permetezéshez először fél százalékos borcollevet használjunk. Utána — ha a levél „kinőtte” a per­­metlevelet vagy ha párás az idő, a lomb átnedvesedett és a levélben meg­jelentek az olajfoltok — azonnal hoz­zá kell látni a permetezéshez. Az első permetezés kivételével 1 százalékos bor­dói levet használtunk. Másfél százalé­kos bordói lé használata csak nagyon erős fertőzés esetén Indokolt

Next