Vas Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-03 / 1. szám
A törvény védi a tsz-ek vagyonát Keresztényi István simasági lakos. tsz-tag ellen a megyei rendőrkapitányság bűnvádi eljárást indított, mert december 30-án éjszaka a simasági Május 1. TSZ tulajdonát képező négy darab lószerszámot eltulajdonította. — Zsúfolt nézőtér — szép siker Csendesek az utcák. A késő délutáni órákban egyedül a művelődési otthon ablakán szűrődik ki fény és a zongora lágy hangjai hallhatók. Ha benyitunk az ajtón, láthatjuk, hogy a község által jól ismert szereplők, mégpedig a helyi földművesszövetkezet színjátszó csoportjának tagjai végzik Kisfaludy Csalódások című vígjátékának ismétlő próbáit. Igen, ismétlő próbák voltak ezek a decemberi estéken, mivel az első előadásokat a múlt év nyarán tartották. A falu műkedvelő közönsége akkor a legnagyobb elismeréssel jutalmazta a műsort. Németh Lajos rendező és Döbrentey Júlia zenei vezető a hosszú szünet után ismét fáradságos munkába kezdett, hogy a színművet felújítsák. Igaz ugyan, hogy a szereplők között történt változás, de lelkiismeretes felkészüléssel pótolni tudták a hiányokat. A munkát, illetve a próbákat megnehezítette az is, hogy a kevés fűtőanyag miatt csak hideg terem állt a színjátszók rendelkezésére. Ilyen körülmények között nagyérdeklődés előzte meg a kis gárda újbóli szereplését. Szilveszterkor, december 31-én zsúfolt nézőtér előtt mutatták be Kisfaludy: Csalódások című vígjátékát. Táplánszentkereszt lakosai és környező falvakból megjelent érdeklődők sok tapssal jutalmazták a szereplők jó alakításait. Reméljük, hogy az új esztendőben a művészeti csoport többször is fellép a faluban, ifjú Kölkedi János levele alapján. Bírósági közlemény Értesítem Vas megye jogkereső közönségét, hogy a szombathelyi megyei bíróságnál és a hozzá tartozó járásbíróságoknál a jogszolgáltatás 1956. október 30-tól november 10-ig szünetelt. A jogszolgáltatás szünetelése idején az anyagi és eljárási határidők félbeszakadtak, az elévülés pedig szünetelt. Kostyál Gusztáv, a megyei bíróság elnöke ték a vezető kommunisták lefogását. Letartóztatták Pandur Sándor járási tanácselnököt, Pap Józsefet, a rendőrség járási vezetőjét és másokat. A városból közel 40 kommunistát hurcoltak el, bár ezek egy részét később visszaengedték. Kijelentették, hogy a fogvatartottai közül egyeseket internálni fognak, más részüket kivégzik. E tettük végrehajtását a szovjet csapatok bevonulása gátolta meg. MISKOLCON a rendőri szervek felszámoltak egy ellenforradalmi csoportot, amely párttagokról, becsületes dolgozókról listát készített, hogy a listán szereplő személyeket kivégezzék. November 3-án ez a csoport 22 személyt kivégzett. Fegyveres csoportok behatoltak a megyei rendőrség épületébe, ahonnan kiharcolt Váli Gáti rendőralezredest, Raduly rendrőszázadost, Strelecz rendőrhadnagyot, Juhász államvédelmi hadnagyot és Antal rendőrtörzsőrmestert. Előbb megverték, majd a szovjet emlékműre felakasztották őket. Mohai államvédelmi századosnak sikerült üldözői elől megszöknie, de végülis kétségbeesésében öngyilkosságot követett el. Negyedikére további 150 személy kivégzését tervezték. További terrorcselekedeteiket azonban a szovjet csapatok megakadályozták. ÓZDON október 29-én véres esemény zajlott le. A város egyik terén nagy tömeg gyűlt össze és lövöldözés kezdődött, melynek során egy nemzetőr tüdőlövést kapott. A tömegben valaki elkiáltotta magát,, hogy az „ávósok lőttek’. Ezután három embert, vadállati kínzások után, a munkástanács épülete előtt felakasztottak. A három közül kettő nem is az államvédelmi hatóságnál, hanem a rendőrségen dolgozott. A harmadik az államvédelem munkatársa volt. Öt otthonából hurcolták el; mintegy 3—4 kilométer távolságra lakott a lövöldözés színhelyétől és az egész dologról nem is tudott. A lövöldözés oka egyébként az volt, hogy a tömegben véletlenül (vagy provokációs célból) elsült egy nemzetőr puskája és a többi nemzetőr erre nagy lövöldözést kezdett. A három áldozat közül a másodikat ott a helyszínen fogták el, a harmadikat pedig az utcán, tehát az sem volt ott. Ezeket az embereket rettenetesen összeverték, majd a munkástanács épületébe vitték. A munkástanács később a tömeg követelésére kiadta, őket. Ezután történt felakasztásuk. (Folytatjuk) 1957 első napja: egy fiú, két leány Aranylóan sárga bor ömlött a poharakba, pezsgősüvegek dugói röpködtek a magasba, összecsendültek a talpaspoharak ... Elérkezett az éjfél. Átléptünk az új évbe, 1957-be. A szombathelyi szülészeti klinikán a fiatal Gőcze Gyula doktor az ügyeletes. Éjfél után csendes volt az anyák és a leendő mamák sokasága. Gőcze doktor végigjárta a betegeket, aztán viszszatért az ügyeletesbe. Az ő szilveszteri szórakozása csak az olvasás, egy csésze tea és a rádió vidám műsora lehetett. Aztán mégis csak mozgalmas lett az élet. A szülőszobára került Kovács Lajosné sárvári aszszony, aki már december elseje óta lakója a klinikának. Koraszülés kilátásával vették fel. Az aszszonyka görcsökben vonaglott. Elérkezett az ideje... Gőcze Gyula ügyes kezekkel végezte a császárvágást. Apró, 1,800 grammos kislánya, Julika lett Kovácsné negyedik gyermeke. Aztán kihunytak a műtő hatalmas lámpái, megint csend borult a szülőotthonra. 1957. január 1-e szokatlanul nyugalmas volt. Csak késő délután került be megint két asszony a szülőszobába. Az új év ismét egy kislányt eredményezett. Nagy Lászlóné szombathelyi lakos, a Járműjavító dolgozója, este 7 óra 20 perckor egy csodaszép kis Mártának adott életet. Este 10 órakor Török Ferencné, egy sárvári traktoros felesége szült. A gyerek koraszülött volt, a szülés könnyen történt. Az orvos ezt jegyezhette be a naplóba: fiú. Három gyermek. Egy fiú, két leány volt az 1957-es év első napjának ajándéka. Három apró élet, amelyeket Gőcze Gyula doktor segített erre az egyre szebbnek ígérkező világra. Amikor koccintottunk, nem is gondoltunk erre. De most utólag, akinek még maradt némi maradék bora, emelje meg poharát, a három újszülöttre és segítőjükre, dr. Gőcze Gyula szülészorvosra. Mi történt Posfán ? Karácsony másnapján gépkocsi állt meg Pósfa községben. Utasai egyenruhás fegyveres személyek voltak. Miután leszálltak a gépkocsiról a falu legényei körülvették őket. Kis vita is keletkezett, mivel az egyenruhás fegyveres katonák felszólították a lakosságot, hogy menjenek be a házakba. Nem értették, miért van szükség erre karácsony második ünnepén. A vitában az egyik honvéd pofonnal válaszolt egy fiatalembernek. Erre még izzóbb lett a hangulat és lövések is dördültek. Persze csak a levegőbe, riasztó lövések. Pósfa lakói megijedtek és a házakba behúzódva, kerítések mögül figyelték az eseményeket. Nem történt semmi különös. A tanácselnököt kihallgatták és elvonultak a katonák. Mi történt hát Pósfán? Ezt kérdezték többen a szerkesztőségtől és a hatóságoktól. Az SF 744-es rendszámú gépkocsin a határőrség katonái érkeztek a községbe. Pesztler Antal embercsempészt keresték. Indulás előtt a hidegre hivatkozva kortyoltak egy kis pálinkát, így a szabályokat megsértve, léptek fel és feleslegesen lövöldöztek a levegőbe, riasztgatták a lakosságot. A határőrség szombathelyi parancsnoksága felelősségre vonta a pósfai lakosság nyugalmát megzavaró személyeket és intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló eset. Drága „kirándulás" volt. Csámpár Károly sok tépelődés után mégis csak határozott. Egyik ködös novemberi reggelen megrakott szekerével kikanyarodott a két kezével szerzett házból. A két szép rozsdaszínű lovat a műútra irányította. A műút, amely hosszú éveken át titkos zárt képezett Ausztria felé, most hivogatóan szívta magába a hosszú kocsisorokat, az emberek menekülési lázát. A határnál a család szinte egyszerre fordult meg a ködben elmosódó kis falu, Rábatótfalu felé. Még egy utolsó istenhozzád, még egy gondolat az otthagyott ház, a bevetett földek felé... S már ott voltak az idegenben. Először a lovak lettek terhére Csámpár Károlynál?. Amíg az etetés a kocsiderékból történt, addig kedvesek voltak az állatok. Aztán amikor már maga a család is csak „úgy” kapott a lágerben, s később a parasztoknál naphosszat tartó munka fejében — az élet is teher lett... Néhány hét múlva az aszony szeme is már csak akkor csillogott, ha sírt. Az pedig igen sokszor előfordult. A lovak szőre fénytelen lett. S ez a két dolog sehogy sem ment Csámpár Károly fejébe. Arra, hogy visszatér Magyarországra, kis falujába, Rábatótfaluba, nem készült olyan hosszan, mint a kimenetelre. Itt már nem fontolgatott, csak egy volt a fontos, hogy elhatározását valamilyen módon végrehajthassa. A lovak miatt nehezen ment a hazajövetel. Márpedig milyen magyar ember az, aki megtagadja, elhagyja saját lovait? Ezért kilincselt, követelt, fenyegetőzött Csámpár Károly az osztrák hatóságoknál. Ezért kuporgatta a schillingeket, a cselédmunka nehezen szerzett árát. A két lóért 1200 schiling vámot fizetett. Így jöhetett csak haza, ekkora váltságdíj fejében. Csámpáról már itthon töltötték a Szilvesztert, itthon köszöntött rájuk az újév. Életük megint olyan lett, mint régen. Nemcsak a család vigasztalódott meg. A két szép ló az itthoni környezetben visszanyerte színét, selymes szőrét. Ezzel nem ért véget a történet. Csámpár Károly Rábatótfalusi gazda eljárt a rendőrségen. Kérte, követelte: büntessék meg a rémhírterjesztőket, akik ócsárolják, piszkolják az országot. — A saját büntetésem már megkaptam — közölte Csámpár gazda a rendőrökkel. — Megvehettem mégegyszer a lovakat. Valahányszor rájuk nézek, eszembe jutnak a külföldön töltött napok, a válságdíjunk. Drága „kirándulás’ volt... MEGSZÜNTETTÉK az osztályvizsgákat az általános iskolák THE osztályában Az oktatásügyi kormánybiztos utasítást adott ki, amelyben elrendelte az iskolai rendtartás felülvizsgálatát. Addig is, amíg ez a munka teljes egészében befejeződik, a rendtartás egyes pontjait megváltoztatta. Az általános iskolák VIII. osztályában megszüntette az osztályvizsgákat. Továbbá megszüntette a magyar irodalmi és matematikai osztályvizsgákat a gimnáziumok minden osztályában. A gimnázium III. osztályában a kémiából és földrajziból sem kell osztályvizsgát tenni. A gimnáziumi érettségi kötelező tárgyai a jövőben: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika és fizika. Megszüntették a biológiai érettségit. BUDAPESTI HÉTKÖZNAP A reggeli szürkületben léptem ki az utcára. A járdán siető gyalogosok, az úttesten egymást érő gépkocsik. A kiváncsi vidéki ember érzésével indultam neki, hogy megnézzem, milyen Budapest megtépett arca, az októberi események után. Mert ahány Pestet járt emberrel beszéltem, mind másképp festette le a pusztulást. Beszéltek hullahegyekről, azt is mondták, hogy az Üllői úton a házak helyén lehet csak közlekedni, és hogy az 1545-ös ostrom csak „kismiska” volt az októberi eseményekhez képest. Elhatároztam tehát, hogy saját szemeimmel nézem meg Budapestet és így alkotok képet magamnak a való helyzetről. Nem mondom, megrendített a rombadőlt Divatcsarnok, az elpusztult csillogó kávéházak és szállodák képe, a Kilián György laktanya környéke, a kiégett lakóházak egész sora, de mégis túlzás volna azt állítani, hogy Budapest többet szenvedett, mint másfélhónapos 45-ös ostrom alatt. De nem is erről akarok most írni, hiszen azótamár számtalanszor olvastunk és hallottunk erről, hanem arról, milyen Budapest élete. A legelső dolog, ami feltűnt: mintha megnövekedett volna a város forgalma. Nagyon sok a gyalogos. Ez érthető, hisz a legforgalmasabb útvonalakon még nincs villamosjárat, és nem kielégítő a közlekedés. A falakon itt is, ott is plakátok: „Elég volt a gyaloglásból". Hát igen, nem kellemes dolog órák hosszat gyalogolva megérkezni a munkahelyre és munka után fáradtan vánszorogni haza. „Villamost a körútra!" — olvasom néhány helyen a falra meszelve. Ilyenkor érzi az ember igazán,, mit jelent, ha nem hallani a villamosok megszokott csengetését, és szégyenli az ember magát befelé, ha arra gondol, hogy milyen ádáz szitkokat zúdított a villamos után, ha lemaradt róla és két perccel később tudott csak továbbjutni. A sérült útvonalakon a főközlekedési eszköz az autóbusz. De úgy látom, az autóbuszt csak az veszi igénybe, aki megedződött az októberi események idején. Mert autóbuszon utazni kész veszedelem. Hihetetlenül zsúfoltak, szó szerint fürtökben rágnak rajtuk az emberek. Csodálatos módon azonban egyetlenegy kerékpárost sem láttam. Hogy ennek mi az oka, nem tudtam megfejteni. De gépkocsi aztán annál több szaladgál. Nem a legkedvesebb látvány a városban a sok szemét. A járdákon, tereken hatalmas szemét- és hulladékhalmok csúfítják a város téli képét. Ott is, ahol egyáltalán nem voltak harcok. „Tisztaságot, rendet, nyugodt békés ünnepeket”, hirdetik a falragaszok. Hát igen, erre Budapestnek nagyon szüksége van. Annál vigasztalóbb azonban látni lépten-nyomni a házakon dolgozó munkásokat: napról-napra gyógyulnak Budapest sebei. Sok a romos ház, de örömmel állapítom meg, hogy nincs igaza annak az ismerősömnek, aki azt mondta kétségbeesve: Budapest még tíz év alatt sem heveri ki ezt a pusztulást. Mert, ahogy én látom, egy év múlva már csak legfeljebb egykét teljesen rombadőlt ház emlékeztet a tragikus eseményekre. Egyébként a fővárosban sem látni nagyobb márva sorban állást, mint a vidéki városokban. Csupán a trafikok és ruházati boltok előtt sorakoznak az emberek. Nem mondom, a Corvin áruház előtt volt szerencsém látni az életemben eddig tapasztalt leghosszabb sorbanállást: szerényen számítva is legalább kétszáz méter hosszú volt. A sor azonban fegyelmezett volt, nem mint sokszor Szombathelyen lehetett látni, hogy mindenki egyszerre akart bejutni az üzletbe. A sorbanállásnál is kellemetlenebb benyomást tett rám az utcai árusok hada. Asztalokról, állványokról árulják a sok bóvliárut, vagy menetközben suttogjál a fülembe a bűvös szavakat: tűzkő, Rotbartpenge. Bár a ..perzsavásár’1 ellen megindult a harc, hadállásaikat úgy látszik, egyelőre még tartani tudják. Sétálok a körúti emberakaratban. Az újságosbékék előtt emberek tolonganak. A pesti lapok mellett külföldi lapokat is lehet kapni. A kirakatablakok legnagyobbrészt be vannak törve, a kirakatok üresek. De, ha más nem, egy kis cédula jelzi, hogy: „Árusítás zavartalanul folyik’, „Gyógyszertár nyitva’. Kár a sok szép feliratért, cégtábláért, neonreklámért. Bezzeg ez a felirat: „Szerelvénykészletező Vállalat" — megmaradt. Pedig ezért a borzalmas, fületszemet sértő feliratért igazán nem lett volna kár. Akárcsak a megboldogult „élelmiszerki szerelő’ elnevezés! Kalapot emelek ismeretlenül is annak, aki ezt az elnevezést felfedezte. De kétszeresen emelem meg süvegemet az előtt, aki első pillanatra kitalálja, mit akar jelenteni. Először azt gondoltam, vasúti szerelvényeket készletez a vállalat, de a Bajcsy-Zsilinszky úton nehéz volna ilyesmit készletezni. Csak a további magyarázó feliratokból tudom meg, hogy fürdőszoba-, konyhai főzőstb berendezéseket készleteznek itt. Na, ennyivel is okosabb lettem. Míg ezen morfondírozom, és egyébként is elég volt a gyaloglásból, betérek a Royal étterembe. Az étlap magyar és francia nyelven kínálja az ízletesnek ígérkező falatokat. Ez már jó jel. A mellett valódi babkávéból készült feketét tudtam inni. Az étterem egyik ablakánál gerendák támogatják a falat, de azért ez nem zavar senkit. Ilyen kicsiségre ma igazán nem ad a pesti nép. Az étteremmel szemben lévő könyvkereskedés kirakatában ezt olvasom: „Külföldre is küldhet már ajándékcsomagot”! Benézek az egyik vásárcsarnokba is. Az égvilágon mindent lehet kapni. Csupán a tojáseladásnál van csoportosulás. Az egyik bódéban hatalmas halom rizs, kilója 24 forint. Csodák csodája, nem tolonganak érte. Csak idehaza volt mit hallani a feleségemtől, hogy nem hoztam. Mit tudtam én, hogy vidéken a rizsnek olyan nagy szeme van. A rádióból, napilapokból értesültünk, hogy Budapesten elég sok mostanában a közlekedési baleset, gyakori a karambol. Hát ebben van is valami, mert jómagam is egyetlen nap három karambolnak voltam szemtanúja. Egyik esetben egy helyes kis kétüléses Topolinóra mászott rá egy ronda nagy tehergépkocsi, a másik esetben ugyancsak egy személygépkocsitól tisztította meg az utat egy teherautó, a harmadik esetben már maga a tehergépkocsi volt az áldozat, mert elég rendesen nekiugrott egy oszlopnak. Ahogy kinézett, egyelőre nem fogja veszélyeztetni a közúti forgalmat. Lassan leszáll az est, ritkulnak a gépkocsik és a járókelők. Budapest nyugovóra tér, hogy holnap újból folytassa békés, építő, gyógyító munkáját. Tóth Imre 1957. jan. 3. Csütörtök:3